SZEMÉLYISÉGLÉLEKTAN 1. TÉTEL

TÍPUSTANOK  ÉS VONÁSELMÉLETEK

Kulcsszavak: Hippokratészi-galénoszi (melankolikus stb..) Kretschmer típustana (atletikus stb) Sheldon típustan (cerebrotoniás stb) Eysenck vonáselmélete (extraverzió-inra, neuroticitás, pszichoticizmus, EPQ) Gray (ARAS, BAS és BIS rendszer) Jung tipológiája (4 funkció, 2 racionális és 2 irracionális, 8 típus pl extravertált-érző) Allport vonáselmélete (vonások jellemzői, általános és személyes vonások, a személyes diszpozíciók típusai-fenotipikus vagy genotipikus vagy ál, uralkodó centrális és másodlagos diszpozíciók, proprium, énfejlődés szakaszai, motivációelmélete, perszeveratív autonómia,saját funkcionális autonómia) Ötfaktoros modell,  Szűk tartományú elméletek: külső belső kontroll és mérése, tanult tehetetlenség, mezőfüggőség jellemzői és mérése, represszió és szenzitizáció, teljesítményszükséglet és mérése, ingerkeresés és mérése

  • ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

A körülöttünk lévők ismerete eligazít bennünket abban, hogy mit várhatunk tőlük a közeljövőben. Ez a hétköznapi igény hívta életre a típustanokat és vonáselméleteket.

TÍPUS: Éles határokkal rendelkező, nem folytonos, minőségileg eltérő tagsági kategóriák.

VONÁS: Mennyiségi kategória, ugyanazon személyiségjellemzők eltérő mértékű realizációja.

TÍPUSTANOK: Az emberi tulajdonságok sokfélségében keresik az alaptényezőket. 2-4 típus, általános jegyek, szélsőséges jellemzőket sűrít, de hiányzik a komplex leírás.
Csoportosítása:

  • ALKATI: Testfelépítés és személyiség kapcsolata. (Sheldon, Kretschmer)
  • FUNKCIONÁLIS: Jellemző lelki működések alapján tipizál

VONÁSELMÉLETEK: Képviselőik szerint az embereket stabil és mérhető hajlamok jellemzik. 

  1. HIPPOKRATÉSZ vérmérsékleti tipológiája i.e. 5. század, humorálpatológia

Kiindulópont: Empedoklész- minden létező dolog a négy alapelem tulajdonságaival leírható ( tűz, víz, levegő, föld). Ezen alapelemeknek a tulajdonságai megtalálhatók a négy vonatkozó testnedvben. A személyiség megnyilvánulásait a testnedvek működési mechanizmusaival magyarázta. A szervezet 4 alapnedve: vér, nyák, epe, fekete epe. E négy testnedv aránya hozza létre a különböző személyiségtípusokat.

GALÉNOSZ i.sz.e.2. század → Hippokratész tanainak továbbfejlesztője. 

Szerinte az érzelmek keletkezésének gyorsasága azért válik tipikussá, mert kombinálódik bizonyos alkati és lelki jellemzőkkel az egyénben. 

A négy fő személyiségtípus:

– SZANGVINIKUS: → vér. Melegszívű, vidám, optimista, áradó élekedv jellemzi. Szalmaláng természetű, közlékeny, társasági lény.

– KOLERIKUS: → epe. Lassan keletkező érzelmek, melyek tartósak. Elvhű, határozott, kitartó, ugyanakkor impulzív, indulatos is.

– MELANKÓLIKUS: →fekete epe. Mély érzelmek, komoly, lelkiismeretes, érzékeny, hajlamos a pesszimizmusra, komor.

– FLEGMATIKUS: → nyák. Halkszavú, hűvös, racionális, fegyelmezett, kitartó, türelmes

  1. KRETSCHMER : TESTALKAT ÉS KARAKTER

Elmebetegeket vizsgált: 3 testalkattípust bizonyos elmebetegségek esetén gyakoribbnak vélt.

TEMPERAMENTUM: a szervezet egészének affektív, vegetatív, humorális és morfológiai adottságainak összessége. A személyiség jellemző affektív tónus.  →

 2 része:

  1. Ingerelhetőség: érzékenység (érzékeny- tompa)  – kedély (derűs, szomorú).
  2. Pszichés tempó

Az affektivitás sajátos arculatát idegi és humorális alapok hozzák létre, amelyek a tempó mellett a testalkatot is meghatározzák.  A testi és lelki alkat együtt determinált.

TESTALKATTÍPUSOK: 

  • PIKNIKUS: zömök test, gyenge csontozat, kerek arc, puha
  • ATLETIKUS: erős, hosszú végtagok, kiugró csontozat
  • ASZTÉNIÁS/LEPTOSZOM: hosszú, vékony törzs, keskeny mellkas és váll, vékony csontozat, finom bőr.

SZEMÉLYISÉGTÍPUSOK:

  • CIKLOTIM: érzelemgazdag, szélsőséges hangulati ingadozás jell., szociális, vidám, humoros.
  • VISZKÓZUS: fegyelmezett, kontrollált, amit váratlan indulati kitörések szakítanak meg, aprólékos, nagy fizikai erő jell.
  • SKIZOTIM: zárkózott, befelé forduló,  érzelmi reakcióiban  a közömbösség és a túlérzékenység váltakozik. Gondolkodása absztrakt, filozofikus

testalkat

lelki  alkat

jell. pszichés betegség

vegetatív működés

PIKNIKUS 

CIKLOTIM

mániás depesszió

szimpatikus (serk.)

ATLETIKUS

VISZKÓZUS

epilepszia

 

LEPTOSZOM/ASZTÉNIÁS

SKIZOTIM

szkizofrénia

paraszimpatikus



  1. SHELDON TIPOLÓGIÁJA

→ Kretschmer típustanára támaszkodik

Különbség:

  • egészséges populáción mért
  • egzakt mérésre törekedett
  • a testarányokat vizsgálta a temperamentummal összefüggésben

3 alapvető lélektani típus:

  • VISZCEROTÓNIÁS (zsigeri): kényelemszeretet, társasági ember, ált. vidám, kedélyes
  • SZOMATOTÓNIÁS (izomzati): magabiztos, energikus, bátor, kockázatvállaló
  • CEREBROTÓNIÁS (agyi): szorongó, zárkózott, magánykedvelő, visszafogott stb.

3 alapvető testalkattípus:

ENDOMORF: puha, kerekded, hasi zsírréteg

MEZOMORF: izmos, erős csontozat, szögletes

EKTOMORF: gyenge izomzat, lapos mellkas, testhez képest nagy agy.

 

→ Korrelációs vizsgálattal állapította meg az együttjárásokat:

 

viszcerotóniás – endomorf

szomatotóniás – mezomorf

cerebrotóniás – ektomorf

  1. EYSENCK – DIMENZIONÁLIS MEGKÖZELÍTÉS

 

Módszere: Nem a tapasztalat a legalkalmasabb kiindulópont. Előbb elméletileg meg kell határozni, hogy mit akarunk mérni, utána a tulajdonságoknak megfelelő mérőmódszert kell kidolgozni.

 

Kiindulópont: 

  • Hippokratesz – Galenosz
  • Wundt
  • Jung

→ Az elődök által meghatározott alaptulajdonságok, típusok meghatározhatók-e 2 szupervonás alapján?

2 szupervonás – folytonos dimenziók

  • INTROVERZIÓ – EXTRAVERZIÓ
  • EMOCIONALITÁS – STABILITÁS

→ 4 kategória, amit a két szupervonás magas, ill. alacsony értékeinek kombinációi adják:

  • INTROVERTÁLT + ÉRZELMILEG LABILIS: csendes, pesszimista, merev, szorongó, tartózkodó → ld. melankólikus
  • EXTRAVERTÁLT + ÉRZELMILEG LABILIS: aktív, optimista, szorongó, agresszív → ld. kolerikus
  • INTROVERTÁLT + ÉRZELMILEG STABIL: passzív, békés, figyelmes, megbízható → flegmatikus
  • EXTRAVERTÁLT + ÉRZELMILEG STABIL: társaságkedvelő, bőbeszédű, készséges, kiegyensúlyozott, vezető alkat stb. → szangvinikus

 

A személyiség hierarchikus szerveződése:



  • A szupervonások a személyiséget alkotó tulajdonságok csúcsán helyezkednek el,
  • amik alacsonyabb szintű vonásokból épülnek fel.
  • A vonások konkrét jellemzők, amelyek szokásokat tükröznek.
  • Szokások: konkrét viselkedés, amely az ingerek és válaszok közötti kapcsolatokból épülnek fel

szokások vonások típus

(3. dimenzió: PSZICHOTICIZMUS – szociopátiás viselkedésre hajlamosít. E dimenzióban magas értéket produkáló személyek ellenségesek, manipulatívak és impulzívak.)

A két fő típusdimenzió az idegrendszer működésének kétféle aspektusával áll kapcsolatban:

FELSZÁLLÓ RETIKULÁRIS AKTIVÁLÓ RENDSZER (ARAS)

Ez a rsz. fokozza az agy magasabb régióinak általános aktivitását (arousal).

Eysenck szerint az ARAS tipikus, személyre jellemző módon működik: 

  • Introvertáltaknál magasabb aktivitást mutat, hiszen az ő arousal-szintjük eleve magasabb, ezért kerülik az ingerlést → visszahúzódóak.
  • Extravertáltaknál éppen fordítva: alacsony alap arousal-szint → keresik az ingereket.

MÉRÉSE: EPQ – Eysenck Personal Questionnaire

 

  1. GRAY: PSZICHOFIZIOLÓGIAI ELMÉLETE

Eysenck –kel  vitatkozva úgy véli, hogy az extraverzió és a stabilitás dimenziók nem alapvető jellemzői a személyiség szerkezetének, mert ezek a szorongásból és impulzivitásból levezethetők.

  1. A viselkedést az agyi szerkezetek két csoportja szabályozza:
  • Viselkedést gátló rendszer (BIS): azokra az ingerekre érzékeny, amelyek a büntetést jelzik előre → szorongásért felelős rendszer. Amikor ez a rendszer aktív, akkor nincs cselekvés.
  • Viselkedést aktiváló rendszer (BAS): Az egyént arra serkenti, hogy a jutalmazó ingerek felé forduljon.
  1. → Alapdimenziók: 
  • szorongás
  • impulzivitás

Az eysenck-i  extraverzió a szorongás – impulzivitás viszonyának erősségét jelenti: a személy vagy a jutalomra vagy a büntetésre érzékeny.

  1. FIGHT OR FLIGHT – rendszer: Akkor lép működésbe, ha a büntetés vagy a jutalom valóban jelen van.

Típusok:

  • Alacsony szorongás + alacsony impulzivitás = emocionálisan stabil
  • Magas szorongás + magas impulzivitás = introvertált
  • Alacsony szorongás + magas impulzivitás = extravertált
  • Magas szorongás + alacsony impulzivitás = emocionálisan labilis

 

  1.  JUNG

Nem csupán az érzelmi – indulati működésekre koncentrál, hanem az egyén tudatosan megélt lelkiállapotát veszi alapul.

Libidó: általános értelemben vett életerő, lelki energia

attitűd: a tárgyhoz való viszonyt nevezte így

EXTRAVERTÁLT: ha a libidó a szubjektumból ered (a tárgy felé).

INTROVERTÁLT: ha a libidó befelé irányul

4 alkalmazkodási funkciót különböztetett meg:

  • Racionális: (érzés – gondolkodás)
  • Irracionális: (érzékelés – intuíció)

→ A 2-2 pár ellentétes pólusú pár egyik tagja a jellemző (primér funkció), ez elnyomja a másikat(inferior funkció).
Segédfunkció: a maradék kettőből az egyik.

8 karaktertípus:

  • EXTRAVERTÁLT ÉRZŐ
  • EXTRAVERTÁLT GONDOLKODÓ
  • EXTRAVERTÁLT INTUITÍV
  • EXTRAVERTÁLT ÉRZÉKELŐ
  • INTROVERTÁLT  ÉRZŐ
  • INTROVERTÁLT GONDOLKODÓ
  • INTROVERTÁLT INTUITÍV
  • INTROVERTÁLT ÉRZÉKELŐ

→ Jung a tudattalan kompenzáló szerepét hangsúlyozza. → A tudati orientációval szemben képez ellensúlyt, annak kiegészítése.

  1. ALLPORT VONÁSELMÉLETE

CÉLJA: kifejezni az egyén egyediségét. Nem elég a tipizálás, az egyén egyediségének megragadására kell törekedni. (idiografikus megközelítés)

A személyiségvonások jellemzői:

  • DEF: „Olyan általános neuropszichikus struktúra, amelyet számos egyenértékű funkcionális inger kiválthat, és amely az alkalmazkodó viselkedés konzisztens formáit idézi elő.”
  • hipotetikus konstruktumok: nem fikció, ám bizonyítani nehéz őket
  • a magatartásban meghatározó jellegű
  • a vonás két vagy több szokás kölcsönös kapcsolatából áll
  • 2 fő aspektusa: 
  • fókuszált
  • funkcionális

 

TÍPUSAI: 

  • univerzális vonások (a személy azon aspektusai, amelyen keresztül az adott kultúra egyedei összehasonlíthatók)
  • személyes diszpozíciók
  • fenotipikus: az adott helyzetben jellemző viselkedésben megnyilvánuló vonás
  • genotipikus: a viselkedés hátterét adó lényegi vonás, eredendő, valódi diszpozíció.
  • áldiszpozíciók: a jelen viselkedésből levont téves következtetés

erősségük alapján:

  • uralkodó vonás: meghatározza az egész személyiséget
  • centrális vonás: 5-10 jól elkülöníthető jellemző
  • másodlagos személyes diszpozíciók: periférikusabb vonások

AZ ÉN: hierarchikusan szerveződik

Proprium: lényegi én-struktúra, az egyén önkifejezését szolgálja. Konzisztens én megteremtése.

Énfejlődés: Az egyén fejlődési szakaszokon megy keresztül, időről időre a teljes személyiségrendszer megújul: a különböző életszakaszokban új funkciók jutnak szerephez.

Az én funkciói:

  1. testi énérzés (csecsemőkor)
  2. énidentitás- érzés
  3. önértékelés (büszkeség érzése) 2-4 éves kor
  4. énkiterjesztés, birtoklás (4-6 év)
  5. énkép megjelenése (5-6 év)
  6. az én mint racionális megküzdő (6-12)
  7. én mint törekvő – propriális küzdelem 12 év után

Motivációelmélete:

Funkcionális autonómia: a jelenben ható motívumok függetlenek az őket megalapozó tapasztalattól. Sokféle motívum egyszerre is hathat, ugyanakkor ezek a motívumok egyediek, az egyénre jellemzőek.
2 típusa:

  • PERSZEVERATÍV: ismétlődő szokások, amik eredeti céljukhoz nem kapcsolódnak. (dohányos, eredetileg csak lázadásból gyújtott rá)
  • PROPRIÁLIS: olyan önként vállalt viselkedési forma, amelyet az egyén fontosnak tart, tudatos választás

 

  1. BIG FIVE  – AZ ÖTFAKTOROS SZEMÉLYISÉGMODELL

A személyiség leírható 5 vonásdimenzión keresztül. 

Alapja: 

  • lexikai hipotézis (Allport, Odbert): a legfontosabb személyiségjellemzők kódolódnak a nyelvben
  • Cattel 16 vonásos faktoranalitikus modellje

Módszer: 17 ezer személyiséget leíró kifejezést faktoranalízissel vizsgáltak → 4 faktort különböztettek meg

Első ötfaktoros modell: 1961. Tupes & Christal önjellemzésen alapuló vizsgálatai

Ma: vita a faktorok elnevezésében, de alapvetően kultúrától függetlenül érvényesnek látszik.

Az öt faktor elnevezése:

  • NYITOTTSÁG
  • EXTRAVERZIÓ
  • LELKIISMERETESSÉG
  • BARÁTSÁGOSSÁG
  • NEUROTICIZMUS
  1. SZŰK TARTOMÁNYÚ ELMÉLETEK

Nem a teljes személyiséget, hanem annak egy kis szeletét, tartományát igyekeznek megragadni.

  1. KONTROLLHELY-ELMÉLET – Rotter
  2. MEZŐFÜGGÉS / MEZŐFÜGGETLENSÉG –- Witkin
  3. REPRESSZIÓ / SZENZITIZÁCIÓ – Byrne, Bruner & Postman
  4. SZENZOROS INGERKERESÉS –  Zuckerman
  5. TELJESÍTMÉNYSZÜKSÉGLET – Murray, Atkinson, McClelland

KONTROLLHELY – ELMÉLET:

Rotter szerint az embereknek hiedelmeik vannak arról, hogy a világ egyes jelenségeit saját viselkedésének következményeinek tartják-e VAGY akaratuktól, személyiségüktől függetlennek látja.
BELSŐ KONTOLLOS: a történéseket saját viselkedésük következményeinek látják, függetlenek, dominánsabbak, aktívabbak, segítőkészebbek.
KÜLSŐ KONTROLLOS: a történések okait rajtuk kívül álló körülményekben látják.
Sajátosan negatív formája: TANULT TEHETETLENSÉG (Seligman)
MÉRÉSE: Rotter – skála, I-E skála → 29 tételes attitűdskála

 

MEZŐFÜGGÉS / MEZŐFÜGGETLENSÉG: WITKIN

A személyiség kognitív elmélete. Az észlelés tanulmányozásából indul ki. Egyes embereknél a tárgyak észlelését erősen befolyásolja a háttérmező, a környezet (mezőfüggők), mások könnyen szét tudják választani a részletet az azt körülvevő környezettől (mezőfüggetlenek).
MEZŐFÜGGŐK: attitűdjeik formázása másokon múlik, befolyásolhatók, szorongóbbak, de közlékenyek, népszerű stb.
MEZŐFÜGGETLENEK: saját ítéleteikre támaszkodnak, makacsok, magas éntudatosság jellemzi őket, kevésbé társas lény stb.
MÉRÉSI MÓDSZEREI: dőlt szoba, dőlt szék-teszt (függőleges helyzetben kell maradnia k.sz-nek); rúd és kereszt – teszt (világító rúd egy keretben: egyenesen kell tartani); elrejtett figurák – teszt (egy elrejtett figurát kel megtalálni egy rajzon).

REPRESSZIÓ / SZENZITIZÁCIÓ
Bruner és Postman különböző szavak fenyegetettségét vizsgálták, azt figyelték, hogy a szorongást kiáltó szavakra milyen gyorsan reagálnak a k.sz-ek.
2 féle attitűd:
REPRESSZOROK: késleltetve reagálnak: negatív élményeiket elfojtják, harmonikus kapcsolatok iránti igény jellemzi őket. Énkép és énideál közel azonos, alacsonyabb szorongás jell. őket.
SZENZITIZÁTOROK: gyorsan reagálnak, perceptuális éberség, magas szorongás. A negatív infóra állítódnak be: világképük – benne énképük is- negatívabb.
MÉRÉSE: R- S skála (Byrne), de hasonló a Kopp-féle Lazarus-skála is.

TELJESÍTMÉNYSZÜKSÉGLET

A teljesítmény elérésére, fontosságára irányul, ahhoz kapcsolódik, hogy az egyén mennyire törekszik a sikerre.
MURRAY: alapvető pszichológiai szükségletnek tartja. Ha alacsony: vagy nagyon könnyű v. nagyon nehéz feladatot választ → kudarckerülők. Ha magas: a kihívást jelentő feladatot választja.
ATKINSON: a teljesítményszükséglet mint indíték.  A siker 3 tényezőn múlik: 1. a teljesítménymotiváció szintjén, 2. a kudarctól való félelem mértékén, ill. 3. a teljesítmény ösztönző ereje a vizsgált személy számára.
McClelland: a teljesítmény mint belső hajtóerő. Magas ill. alacsony teljesítménymotivációjú személyek.
MÉRÉSE: TAT – tematikus appercepciós teszt. A személyiség belső hajtóerőit tárja fel, történeteket kell mondani egy képről. Kritika: megbízhatósága alacsony.

SZENZOROS ÉLMÉNYKERESÉS (ingerkeresés) 

Olyan motiváló erő, amely az egyént folyamatosan új, stimuláló ingerek keresésére ösztönzi.
FOKOZOTTAN ÉLMÉNYKERESŐK: kockázatvállalók, előnyben részesítik a változást, impulzívak, ritkán szoronganak, egocentrikusan orientáltak.
Háttere: magasabb arousalszint-emelkedést tart optimálisnak.
Mérése: Zuckerman – Szenzoros élménykeresés skála (SSS)
4 dimenziója: gátlások hiánya (dezinhibíció), élménykeresés, unatkozásra való hajlam, kalandvágy.

SZEMÉLYISÉGLÉLEKTAN 2. TÉTEL

A SZEMÉLYISÉG BEHAVIORISTA ÉS KOGNITÍV MEGKÖZELÍTÉSE

 

KULCSSZAVAK: A behaviorizmus alapelvei, klasszikus és operáns kondicionálás (generalizáció, diszkrimináció, kioltás, effektus törvénye, megerősítési tervek stb.). Neobehaviorizmus. Szociális tanuláselméletek, utánzáselméletek. Pszichés problémák értelmezése tanuláselméleti, szociális tanuláselméleti és kognitív nézőpontból. George Kelley elmélete a személyes konstruktumokról. Ellis kognitív elmélete és a racionális-emocionális terápia. Beck elmélete és a depresszió.

BEHAVIORIZMUS

A behaviorizmus alapelvei

  • 1913. Watson: Hogyan látja a behaviorista a pszichológiát?  programadó cikke
  • A vizsgálódás központjában a viselkedés áll, mint a környezethez való alkalmazkodás.
  • A leírás célja a viselkedés bejóslása és irányítása
  • A viselkedést inger – válasz kapcsolatban értelmezik. 
  • Módszer: szigorúan objektív, az introspekciónak, vagy a feltételezett belső folyamatoknak nincs helye a tudományban, csak a viselkedés megfigyelése az egyetlen helyes út.
  • Környezetelvűség: a viselkedés a környezet által determinált (Watson:“Adjatok nekem egy tucat gyereket…”)
  • 3 alapérzelem (nem tanult): félelem, düh, szeretet → ezeket inger – válasz kondicionálással összekapcsolhatjuk bizonyos tárgyakkal, tehát bizonyos tárgyakra az adott érzelmi reakcióval fognak válaszolni  → természetétől függetlenül bárki bármivé formálható.
  •  Pavlov, Skinner

Pavlov: klasszikus kondicionálás (1904. orvosi Nobel-díj). A viselkedés feltétlen és feltételes reflexekből épül fel. Feltétlen reflex: velünk született, ingerspecifikus (a kutya nyáladzása a táplálék látványára.) Feltételes reflex: tanult. 

Egy feltétlen inger (étel látványa) → kivált egy feltétlen választ (nyáladzás). Ha egy feltétlen ingert semleges ingerrel (fényjelzés)  kapcsolunk össze → kialakul a feltételes válasz. → Többszöri ismétléssel a feltételes inger (fényjelzés) egyedül is ki tudja váltani → a feltételes választ (nyáladzás).

Generalizáció: a kondicionálás során egy adott ingerre kiépült feltételes válasz, más az adott ingerhez hasonló ingerekre is megjelenik. (Kis Albert: összes szőrös állat)
Diszkrimináció: a generalizációval ellentétes folyamat. Az előző példánál maradva, ha azonban csak egy bizonyos frekvenciájú hang megjelenését követi táplálék, az állat megtanul különbséget tenni a különböző frekvenciájú hangok között és csak arra a hangra fog a feltételes válasz megjelenni, amelyiket a táplálék megjelenése követ.
Kioltás: ha a feltételes reflex (bekapcsolom a lámpát, kutya nyáladzik) megjelenését ismételten nem követi a feltétlen inger, azaz a táplálék megjelenése, akkor feltételes válasz kioltódik. A kioltás során nem szűnik meg teljesen a tanult válasz, csak gátlás alá kerül. A gátlás megtanulását igazolja a spontán felújulás jelensége is, amikor a kioltott válasz új helyzetekben ismét megjelenhet, spontán módon kiújulhat.

ld: Watson kis Albert-kísérlete. 

Skinner: operáns (v. instrumentális) kondicionálás. 

  • Skinner másképpen gondolkodott a kondicionálásról. Szerinte a cselekedetek következményei nagyobb hatással vannak a viselkedésre, mint bármilyen megelőző inger. 
  • Az operáns kondicionálás során az élő lény megtanulja, hogy egy adott viselkedés egyedi következményekkel jár. Skinner -doboz: patkány). 
  • Kétirányú folyamat: egy cselevés vagy viselkedés éppen annyira hat a környezetre, mint amennyire a környezet alakítja a viselkedést. 
  • Központi fogalma: megerősítés → minden olyan esemény, amely egy adott válasz megjelenési valószínűségét növeli. Lehet pozitív (jutalom) és negatív (a válasszal elkerülhető egy negatív esemény).  → A pozitív megerősítés hatékonyabb a tanulási folyamatban. Pozitív megerősítéskor a tanulás lassúbb, de mélyrehatóbb, negatív megerősítéskor a tanulás gyorsabb, de kevésbé tartós hatású és félelmet kelthet.

 

 Megerősítési tervek: 

  • A viselkedéstendencia fennmaradását jelentősen befolyásolja az, hogy a megerősítés a múltban milyen mintázatban fordult elő. A gyakoriság és a mintázat változatait megerősítési terveknek nevezzük



  • Folytonos megerősítés: a kívánt válasz minden alkalommal megerősítést nyer. gyors tanulás, gyors kioltás
  • Részleges megerősítés: a kívánt válasz csak esetenként nyer megerősítést (lassabb tanulás, kioltás is lassabb)



  • Aránytervek: a megerősítés adagolása az adott helyes válaszok számától függ. 
    • Rögzített arány (hány helyes válasz után jár megerősítés)
    • Változó arány (nem állandó, hogy hány helyes válasz után jár megerősítés.) 
  • Időbeli tervek: a megerősítés az eltelt idő függvényében jár.
    • Rögzített idejű: két megerősítés között fix eltelt idő, közben az állat a helyes válaszok ellenére sem kap megerősítést.)
    • Változó idejű tervek – hol 2 perc, hol 10.



Effektus törvénye: Thorndike.

Effektus törvénye:  ha egy cselekvést pozitív megerősítés követ, akkor ez növeli a viselkedés jövőbeni megjelenésének gyakoriságát, ha negatív esemény követi, akkor a gyakoriság csökken. A viselkedést annak következményei irányítják.

Kísérlet: ketrecbe zárt macska, próba-szerencse tanulás. A felesleges viselkedés elmarad, adekvát válasz kialakul.

Neobehaviorizmus

  • Az ingerek és válaszok között található folyamatokra koncentrált – közbülső folyamatok, Tolman.
  • Az ingerek és válaszok közti folyamatok létezésének bizonyítására végezték az úgynevezett késleltetett válasz kísérleteket, melyben ketrecben lévő majmok elé – a ketrecen kívül – két edényt helyeztek, az egyikbe ennivalót tettek, a másikat üresen hagyták. Ezután várakozás következett, majd mikor a majmokat kiengedték a ketrecből, azok minden esetben rögtön az élelmet tartalmazó edény felé közelítettek, tehát az ingertől időben függetlenül is képesek voltak a megfelelő választ produkálni.

 

DOLLARD ÉS MILLER – A TÁRSAS TANULÁS ELMÉLETÉNEK GYÖKEREI

  • Három nagy teóriát ötvöztek elméletükben: pszichoanalízis, behaviorizmus, modern társadalomtudományok tézisei.
  • Minden emberi viselkedés tanult, kifejezhető négy tényezővel: 
  1. Késztetés (Olyan intenzív inger, ami cselekvésre sarkall bennünket. Lehet veleszületett – elsődleges, vagy tanult-másodlagos.) 
  2. Válasz (Valamilyen cselekvés vagy gondolat. Megjelenésük valószínűsége szerint dominancia-hierarchiába rendeződnek. Tanulás által változik az öröklött hierarchia.) 
  3. Vezetőinger (Megszabja, hogy mikor, hol és mit fogunk válaszolni. Pl. közlekedési tábla.) 
  4. Megerősítés (Azok az események, melyek növelik a válaszismétlésre való hajlamot.)

 

  • A tanulási folyamat lényeges elemei:

Tanulási dilemma: Az a szituáció, amikor a korábban tanult válaszok nem vezetnek eredményre. (Új válaszokat próbálunk ki.)

Kioltás: Amikor egy tanulási választ megerősítés nélkül ismételgetünk, a válasz kivitelezésének tendenciája rohamosan gyengül. Az, hogy a teljes kioltáshoz hány próba szükséges, több dolog függvénye: gyenge szokás könnyebben kioltódik; próbák közötti szünetek rövidek→gyorsabban kioltódik.

 

Spontán felújulás. A kioltott szokásnak van egy olyan tendenciája, hogy bizonyos idő elteltével magától visszatérjen. → A kioltás a régi szokást nem szünteti meg, csak gátolja. A kioltás funkciója: új válaszokra sarkallja az egyént. 

 

A tanulás hatása áttevődik egyik szituációról a másikra. A generalizációs grádiens megmutatja, mennyire tevődik át egy másik ingerre is a válasz, mely az eredetihez hasonló. Minél kevésbé hasonló a másik helyzet, annál kisebb a transzferhatás.

 

Pszichoanalitikus fogalmak tanuláselméleti értelmezése

  • A neurózis és a pszichoterápia a tanulás törvényszerűségeinek van alávetve.
  • Örömelv helyett a megerősítés elvét helyezik a középpontba.
  • A konfliktusok értelmezésében a félelemé lesz a központi szerep. Ha a konfliktus erős és tudattalan, akkor hajlamos a személy a régi hibáit újra elkövetni. Konfliktus alakulhat ki, ha: 
    • egy elsődleges késztetés kerül szembe egy tanulttal,
    • két elsődleges szükséglet kerül szembe egymással, 
    • vagy két tanult késztetés kerül szembe egymással.
  • Az énerő: a magasabb szellemi működések irányelve, kulturálisan értékelt tanult késztetések.
  • Elfojtás: Bizonyos vezető inger-képző válaszok gátlása. 
  • Neurózis: Az újratanulás zavara, annak képtelensége, hogy a szocializáció során megtanult alkalmazkodási módjaink helyett, melyek már nem adaptívak, újakat tanuljunk. Alkalmazkodási zavar.
  • Pszichoterápia: újratanulás, diszkriminációk tanulása. Gyógyulás csak a valós életben mehet végbe.
  • A terapeuta szerepe: bátorít, megerősít, sosem büntet, segít megnevezni az érzelmeket. A terapeuta az egészséges életre irányuló tanult késztetéseket hivatott mobilizálni.
  • Indulatáttétel: A generalizálódás speciális esete.
  • Realitás: A tanulás fizikai és szociális folyamataiban határozható meg.

 

BANDURA – SZOCIÁLIS TANULÁSELMÉLET

  • Hangsúlyozza a társ, mint modell jelentőségét a szocializációs folyamatban, 

szerinte az emberek nem megerősítések révén, hanem mások megfigyelésével tanulnak.

  • Kísérletekkel igazolja a társas tanulás jelentőségét
  • Agresszív magatartás utánzásos tanulását vizsgálta legtöbbet
  • A személyiséget 3 tényező határozza meg: környezet, viselkedés és bizonyos kognitív folyamatok (nyelvhasználat, ill. a képek mentális tárolásának képessége)
  • Fő fogalmai: 

Reciprok determinizmus: környezet-személyiség-viselkedés kölcsönösen meghatározottak.

Szelfrendszer: A működés referenciáit adó kognitív struktúrák, melyek a személy környezethez való viszonyát és a viselkedés formálását szabják meg.

Megerősítés: lehetséges következményekről tájékoztat.

Obszervációs tanulás – vikariáló (=behelyettesítő) megerősítés: Nem csak közvetlen tapasztalat útján tanulunk! –)) A megfigyelt viselkedés következményei befolyásolják, hogy a megfigyelő utánozza-e az adott viselkedést. A gyermek azért utánozza a megfigyelt viselkedést, mert átéli a modell örömét, amikor az jutalmat kap, és ez őt a cselekvés reprodukálására készteti.

  • Az utánzásos tanulást befolyásoló tényezők
  • A.)A  MEGFIGYELŐ részéről:  
  1. Figyelem
  2. Megőrzés
  3. Mozgásos reprodukció
  4. Motiváció, megerősítés
  5. Személyes jellemzők: önértékelés, a konform viselkedés korábbi jutalmazása, motiváció, kognitív fejlettség)

B.) A MODELL jellemzői:

  1. a megfigyelő életkorához, 
  2. neméhez való hasonlóság, 
  3. a modell státusza, 
  4. az általa bemutatott viselkedés bonyolultsága, típusa 

C.) A VISELKEDÉS KÖVETKEZMÉNYEI:

  1. Külső megerősítés
  2. Belső megerősítés
  3. Vikariáló (behelyettesítő) megerősítés
  4. Önmegerősítés

Kísérlet: Bobó-baba, 1961. A gyerekek 5 perces filmet néztek, amelyben a modell különösen agresszív volt egy felfújható játékbabával. Három kísérleti helyzet: megjön egy személy és gratulál a modellnek (+megerősítés); következmény nélküli kontrollcsoport; bejövő felnőtt megbünteti a modellt (büntetés). A spontán teljesítmény mérésekor a következmény befolyásoló tényező volt. A büntetés hatása erősebb volt, mint a jutalomé. A képesség elsajátítására a modell megerősítése nem volt hatással.

 

KELLY – ELMÉLET A SZEMÉLYES KONSTRUKTUMOKRÓL

  • A személyiség nem más, mint azoknak a mentális struktúráknak a szerveződése, amelyeken keresztül az egyén a valóságot látja. Kelly szerint az emberek tehát nem közvetlenül, hanem saját konstrukcióik „szemüvegén” keresztül tapasztalják meg a világot.  
  • megközelítése fenomenológiai – kognitív (előrevetíti!)
  • a személyiséget akkor érthetjük meg a legjobban, ha az embert afféle naiv tudósként képzeljük el. → Hipotéziseket alkotunk és teszteljük azokat

A konstruálás művelete:

  • megfigyeljük az eseményeket
  • értelmezzük az eseményeket
  • felismerjük az események mintázatát
  • az átélt eseményekre kialakítunk egy struktúrát, jelentést

Alapfogalmai:

  •  Konstrukció: kb. „fogalmak”. Gondolkodási kategória, értelmezési séma, események értelmezésére használt mentális reprezentáció 
  • Bipolaritás és dichotómia: konstrukcióink kétpólusúak, igen/nem jelleggel, nem kontinuum mentén használjuk őket (hasonlóság és kontraszt pólus)
  • Érvényességi tartomány: az eseményeknek azon köre, amire az adott konstrukció alkalmazható
  • Érvényességi központ: a konstrukció előrejelző értéke itt a legmagasabb 
  • A konstrukciók átjárhatósága (permeabilitás): a konstrukció érvényességi tartománya milyen mértékben változtatható meg új események befogadása érdekében

Prediktív hatékonyság: a hipotézisünk (konstrukciónk) a gyakorlati alkalmazás során mennyire bizonyul helytállónak.

A konstruktumok osztályozása: 

  • Kontroll szerint
    • Preemptív konstruktumok  „azon kívül semmi más”      (pl.: kőszívű professzor)
    • Konstellációs konstruktumok ~ sztereotípiák: a konstrukció egyúttal majdnem az összes többi jellemzőjét is rögzíti       (pl.: etnikai megjelölés alapján)
    • Propozicionális konstruktumok – nyílt rendszer, befogadó bármilyen új alternatívával szemben 
  • Mag1 és perifériás2 konstruktumok 
  1. A személyek alapfunkcióit irányítják (pl.: anyuci kicsi fia – felnőtt férfi)
  2. A mag-szerkezet komoly módosítása nélkül változhatnak (pl.: milyen autót vegyek?)

 

A SZEMÉLYISÉG

  • A személyiség Kelley szerint nem más, mint az ember konstrukciós rendszere. Azokból a konstrukciókból áll, amelyeket az egyén a jövő anticipálására használ. 
  • Egy másik személyt akkor értünk meg, ha ismerjük az általa használt konstrukciókat, a konstrukciókban összegzett eseményeket, és azt, hogy a konstrukciók hogyan szerveződnek konstrukciós rendszerré. 
  • Az emberek annyiban hasonlítanak egymáshoz, amennyire hasonlóan konstruálják meg az élményeiket (közösség-korrolárium). 
  • A pszichológiai folyamatok hasonlósága attól függ, milyen mértékben hasonlóan konstruálják meg az élményeiket. Ha két ember azonos módon szemléli a világot, akkor azonos módon fog cselekedni. Két ember nem azért hasonlít, mert azonos módon észlel, hanem azért, mert az eseményeknek azonos pszichológiai tartalmuk van számukra. 
  • Szerep: viselkedéses pattern (minta), amely abból következik, hogy a személy megérti, hogy a vele kapcsolatba kerülő másik hogyan gondolkodik a feladatban.   
  • Minden személy kísérletet tesz a partner konstrukciós rendszerének megkonstruálására is. A valós interakció megköveteli, hogy megpróbáljuk megérteni és elővételezni, hogy az interakciós partner hogyan érti meg és vételezi elő a valóságot. (szerepfelvétel)
  • Magszerepek: identitás-érzésünk legfontosabb meghatározói. Mivel a magszerepek fontosak, ha ezeknek nem felelünk meg, annak hátrányos következményei lehetnek (bűntudat).  

 

REP-teszt →Szereprepertoár teszt, aktív konstruálásra készteti az embert.

 A REP-teszt tulajdonképpen egy nyomtatott táblázat vagy rács, amelynek oszlopaiban az életünkben jelentős, különböző szerepeket játszó résztvevők vannak felsorolva, sorai pedig e személyek összehasonlítására illetve a konstrukciók végrehajtására szolgálnak.

A teszt elején mindegyik szerepről egy-egy meghatározást olvashatunk, és azt kell eldöntenünk, hogy a saját életünkben ez a szerep kire illik a legjobban. A szerep képviselőjének a nevét a szerepcímke mellé írjuk, azzal a megkötéssel, hogy ugyanaz a személy nem szerepelhet kétszer. 

Ezután fogunk hozzá a konstruáláshoz. Minden egyes sorban az oszlopokban szereplő három személyről kell elgondolkodnunk. Olyan fontos jellemzőt kell találnunk, amelyben a három személy közül kettő hasonlít egymáshoz, viszont különbözik a harmadiktól. Ha eldöntöttük, akkor megjelöljük, hogy melyik két személy hasonló, és egy mondattal vagy kifejezéssel azt is megfogalmazzuk, hogy miben hasonlítanak (kiemelkedő pólus oszlopba). A Hallgatólagos pólus oszlopba azt írjuk, hogy a harmadik személy miben különbözik. Ahogy sorról sorra haladunk, tulajdonképpen egy konstrukciólistát hozunk létre. 

Több kritika is felmerülhet. A konstrukció azonosítására használt szó vajon ugyanazt jelenti-e egyik vagy másik személy számára? Másrészt hajlamosak vagyunk a könnyen verbalizálható tulajdonságokat odaírni, még akkor is, ha nem az a legfontosabb.    

 

BECK – KOGNITÍV MEGKÖZELÍTÉS

’50-es években kognitív fordulat → Beck: „Arra a következtetésre jutottam, hogy a pszichoanalízis hiten alapuló terápia.” 

  • Bizonyos viselkedészavarok az alapvető kognitív vagy emlékezeti funkciók zavarára vezethetők vissza. Számos viselkedészavar vezethető vissza olyan sémák alkalmazására, amelyek gátolják a hatékony működést. Az emberek olykor torz vagy pontatlan elképzeléseket alakítanak ki a világról. Ezek az elképzelések aztán káros hatást gyakorolnak arra a személyre, aki ezeket az elképzeléseket kialakította.
  • Beck szerint a depressziót és a többi emocionális zavart jórészt a kognitív torzítások hozzák létre.  A depressziós személyek tulajdonképpen hamis sémákban értelmezik az eseményeket. Negatív előfeltevésekre (sémákra) támaszkodnak, és nem vesznek tudomást a környezetükben elérhető egyéb információkról. A torz sémák használata gyors és automatikus. Ezek a sémák olyan gondolatáramlást hívnak elő, amit Beck automatikus gondolatoknak nevezett el. Ezek az automatikus gondolatok („Nem vagyok képes rá.”; „Úgyis minden rosszul sül el.”) befolyást gyakorolnak az érzelmekre és a viselkedésre. Ez a mintázat folytatólagosan működik, hiszen a negatív érzelmek további negatív sémák mozgósításához vezetnek, melyek viszont újabb negatív érzelmeket keltenek. 
  • A depresszióra vagy szorongásra hajlamos személyek túl nagymértékben támaszkodnak az emlékezetben tárolt információkra, és jóval kevésbé a jelen valóságára. Ez azért gond, mert az ilyen emberek énsémája negatív. Amikor a problémákkal küzdő személyek működésbe hozzák ezeket a sémáikat, akkor természetes, hogy kedvezőtlen kimenetelre fognak számítani. Nem nyitottan, sokoldalúan közelítenek a helyzethez, hanem csak a történések legrosszabb mozzanataira figyelnek, és csak azokat kódolják. 
  • Beck a kognitív triász kifejezést használja az énnel, a világgal és a jövővel kapcsolatos negatív gondolati mintázat leírására.  Úgy véli, a depressziósok ezen kívül számos más torzítással is élnek. A depressziós személyek egyetlen kedvezőtlen kimenetelű eseményből kiindulva (túlzott generalizáció révén) saját magukat mindenestül értéktelennek érzik. Önkényes következtetésekkel ugranak negatív végeredményre akkor is, amikor ezt bizonyítékok nem támasztják alá. Katasztrofizálnak, azaz minden probléma megoldásában a legrosszabb, legszörnyűbb kimenetelre számítanak. A negatív kimenetelt állandó, tartós állapotnak értelmezik. Mindennek az az eredménye, hogy a személy értéktelennek érzi magát, a jövőt pedig reménytelennek és kilátástalannak tartja.  

 

Kognitív terápia

  • Azokat az eljárásokat, amelyek a téves sémák és az azokból adódó következmények megváltoztatására irányulnak, kognitív terápiának nevezzük. 
  • Azt vizsgálja, hogy hogy hogyan észlelik az emberek saját tapasztalataikat.
  • Beck szerint a terápiának arra kell irányulnia, hogy a személy félretegye a hamis sémákat, és újakat építsen fel. Meg kell tanulnia, hogy felismerje az önmagára káros automatikus gondolatokat, és másfajta „belső beszélgetéssel” helyettesítse őket. Ezt a folyamatot kognitív újrastrukturálásnak vagy átkeretezésnek hívjuk. A személynek kontrolláltabbnak és kevésbé automatikusnak kell lennie az események feldolgozásában. 
  • Szisztematikus gondolkodási hibák depresszió esetén: önkényes következtetés, szelektív absztrakció, túláltalánosítás, felnagyítás és alábecslés, perszonalizáció, abszolutisztikus dichotóm gondolkodás.
  • A kognitív terápia számos különböző módszert foglal magában. Az egyik ilyen eljárás során például arra biztatják a személyt, hogy tegye meg azt, amitől azt várja, hogy rossz kimenetele lesz. Ha a rossz kimenetel nem következik be, akkor ez arra készteti a személyt, hogy felülvizsgálja elvárásait. 

 

ELLIS : RACIONÁLS – EMOCIONÁLIS VISELEDÉSTERÁPIA (REBT)

  • Az emocionális zavarok hátterében diszfunkcionális attitűdök húzódnak. Ellis elméletében nem csupán negatív irányban torzító sémákról beszél, a kognitív sémákra vonatkozó elképzeléseket általánosítja és a kognitív mechanizmusokat a viselkedést egészében meghatározó tényezőknek tekinti. Elméletét röviden ABC-rendszernek nevezi, ahol: „A”: activting events (aktivációk, akciók); „B”: beliefs (hiedelmek) – racionális hiedemek (rB) és irracionális (iB) hiedelmek (ez utóbbiakat teszi felelőssé az emocionális zavarok kialakulásáért); „C”: consequences (következmények). 
  • Ellis feltételezi, hogy a gondolkodás és az emóció összetartoznak és az egyén gondolkodásában racionális – emocionális egységeket alkotnak. Ezek az egységek nem a logika és az érzelmek egyesüléséből keletkeznek, hanem így jelennek meg az átélésben. Az egyén tudatában az emocionalitáshoz sémák és sztereotipiák tapadnak, melyek az emóció szolgálatában állnak, de a ráció evidenciájával határozzák meg a viselkedést, a tudatműködésben sem ráció, sem emóció nem fordulnak elő külön. 
  • Ellis felfogása szerint a pszichoterápia feladata a képzetáramlásban megjelenő emóciók racionális elemzése, azok szembesítése a tényekkel és tapasztalatokkal; a viselkedés korrekciójának egyik lehetséges módja az irracionális hiedelmek leválasztása az emocionális gócról, melyek az értelmi bizonyosság élményével terelnek a nem megfelelő, inadekvát alkalmazkodás irányába.
  • A racionális emocionális terápia kialakulása (1955): klinikai gyakorlatból, analitikus terápiából→analízis kritikájaként. Az irracionális gondolatok eredete kevésbé fontos, mint az üzenetek, amiket magunknak küldünk.

A racionális emocionális terápia menete, technikája

  • 10-40 óra. Terápiás szerződés. Élettörténet megismerése az interperszonális kapcsolatok tükrében. Aktuális epizódok a beteg életéből. Párbeszéd (a terapeuta kivár, érvel, devalvál). Viselkedési feladatok
  • A racionális emocionális terápiás ülés: epizód🡪dialógus (regresszió, kritikus kérdés, sablon, devalválás)🡪feladat.
  • A terapeuta megtanít életvezetési kérdésekben racionálisan gondolkodni és hatékonyan cselekedni. De miért adjuk fel hiedelmeinket? Azonosítás, meggyőzés, reális megerősítés. Más módszerekkel is kombinálható.

 

 

 

 

 

 

 

3.TÉTEL: SIGMUND FREUD ÉS A KLASSZIKUS PSZICHOANALíZIS SZEMÉLYISÉGMODELLJE

Kulcsszavak:

A hisztéria és a pszichoanalízis, Áttétel, ellenállás, szabad asszociáció, katarzis, Topográfiai (tudatos, tudatelőttes, tudattalan) és strukturális modell (id, ego, szuperego) A személyiség dinamikája, ösztönök Pszichoszexuális fejlődés (orális, anális, fallikus, látencia, genitális, Ödipális és Elektra komplexus) Elhárító mechanizmusok.

  • HISZTÉRIA ÉS PSZICHOANALÍZIS
  • A pszichoanalízis történeti gyökerei :  19. századi hisztériakutatások (Charcot  – hipnózis Breuer, Freud)

→ a hisztériát trauma-eredetűnek tartották. → A betegek tünetei enyhíthetők ,  ha a pácienssel feltárják és kimondatják a traumatikus emlékeket, valamint az ezzel járó intenzív érzéseket.  „katarzis, pszichoanalízis.” Első kliens: Bertha Pappenheim (=Anna O.)

– F. később megtagadta a hisztéria trauma-elméletét →  Breuerrel együtt felismerték, hogy a tünetek megszüntetésének módja a tudattalan élményanyag hozzáférhetővé tétele. Módszer: szabad asszociáció, álomelemzés stb.

Áttétel: Olyan lelki folyamat, amelynek révén a tudattalan vágyak bizonyos tárgyra (=személyre) aktualizálódnak egy terápiás kapcsolatban. Elemzése az analízis sarkalatos pontja.

Ellenállás: A pszichoanalitikus kezelés során az ellenállás elnevezéssel illetik mindazt, ami az analizált személy cselekedeteiben és szavaiban akadályozza a tudattalan megközelítését. Az ellenállás ugyanazon erő megnyilvánulása, mint amelyet az én fejt ki a kínos reprezentációkkal szemben. 

Szabad asszociáció:  A psz. analízis módszere,  amelynek révén az elfojtott, tudattalanba menekült élmények felszínre hozhatók, gyakran szimbólumokon keresztül fejeződnek ki.

katarzis: az érzelmektől való megtisztulás gyönyörűsége ☺ →  az elfelejtett traumákhoz asszociálódó elfojtott affektus vagy érzelem emocionális és verbális kitörése. 

 

  1. TOPOGRÁFIAI MODELL: 

A lélek 3 tartománya: 

  • tudatos: azokat a gondolatokat, érzéseket, viselkedéseket tartalmazza, amelyeknek pillanatnyilag tudatában vagyunk.
  • tudatelőttes: a normál emlékezetet tartalmazó terület. Elemei aktuálisan kívül esnek a tudatosságon, de könnyen a tudatba hozhatók (emlékek felidézése).
  • tudattalan: A tudattalan az a lelki terület, amely közvetlenül nem hozzáférhető a tudatosság számára. Freud a tudattalant (részben) a szorongással, konfliktusokkal vagy fájdalommal asszociálódott vágyak, érzések és gondolatok gyűjtőterének tekintette. Úgy gondolta, hogy a személyiség igazán fontos működései a tudattalanban zajlanak. Ha valami a tudattalanba kerül, az nem jelenti azt, hogy eltűnik. Folyamatosan hatást gyakorol a későbbi viselkedésre és a tudatos élményre. 

  1. A LÉLEK STRUKTURÁLIS MODELLJE:

A személyiség 3 összetevője: → ezek működése eredményezi a komplex emberi vis-t.

ÖSZTÖNÉN:

  •  A személyiség ősi része, az egyetlen, amely születésünktől fogva adott. 
  • Tudattalan, és szorosan kapcsolódik a biológiai folyamatokhoz, amelyekből energiáját nyeri.
  • Freud szerint az összes lelki energia az ösztönénből származik
  • Az örömelvnek megfelelően működik → az ösztönkésztetések azonnali kielégülésre törekednek. → feszültség→ megpróbálja levezetni. DE: ez nem mindig lehetséges azonnal. Azt a mechanizmust, amellyel az ösztönén a feszültséget csökkenti, elsődleges folyamatnak nevezzük. (Bizonyos tárgy vagy esemény mentális képzetének kialakítását (fantázia, álom, hallucináció vagy illúzió formájában) és e képzet érzelmi megszállását jelenti. pl. éhes csecsemő: felidézi az anya mellét) 

Az elsődleges folyamat csak rövid távú feszültségredukcióra képes!

  • Nem veszi figyelembe a valóságot.
  • Fő hajtóereje a libidó (életösztön) 

ÉN:

  • Az ösztönénből differenciálódik, az ösztönén energiáinak egy részét saját céljaira használja fel.
  • Működésének célja, hogy az ösztönén impulzusai a külvilág körülményeit figyelembe véve fejeződhessenek ki.
  • A valóságelvet követi → a viselkedés racionális oldala.
  • A legtöbb egofunkció a tudatban és a tudatelőttesben helyezkedik el, mivel azonban az ego az ösztönénhez is kapcsolódik, tudattalanul is működik.
  • Működésének célja: hogy késleltesse az ösztönén energiáinak levezetését addig, amíg a feszültségnek megfelelő tárgyat vagy cselekvésmódot nem talál. (ld. „érett személyiség”)
  • Másodlagos folyamatok: Az ego által végzett művelet, amelynek során megpróbálja egyeztetni a feszültségcsökkentő tárgy képzetét (amely az ösztönén elsődlegesfolyamat-működéséből származik) és a külvilági tárgy valós észleletét. Amíg nem talál ilyen tárgyat, addig ellenőrzés alatt tartja a feszültséget.
  • Az intellektuális folyatok és problémamegoldás színtere (realitáselvű) ↔ összeütközésbe kerül az örömelvű ösztönénnel. → intrapszichés konfliktus. F. a ló és a lovas metaforájával érzékelteti az én és az ösztönén konfliktusát.

FELETTES ÉN:

  • Az ödipális konfliktus megoldásával fejődik ki az egyénben. 
  • Jórészt a szülők által közvetített társas és társadalmi normákat foglalja magában (introjekció).
  • Két aspektusa van: énideál (a helyes viselkedéses szabályokat tart.) és a lelkiismeret (a helytelen viselkedést meghatározó szabályokat, tiltásokat tartalmazza).
  • Funkciói (3): gátolja az ösztönén impulzusait, az ént morális cselekvésre sarkallja, a viselkedést a tökéletesség felé irányítja. 
  • Túl erős szuperego: szorongás, bűntudat; gyenge: antiszociális személyiség 
  • Működhet tudatos és tudattalan módon is. 

 

  1. A SZEMÉLYISÉG DINAMIKÁJA
  • Az ember: komplex energiarendszer: a lelki folyamatok (álmodás, emlékezés, észlelés stb,) biológiai folyamatokon keresztül jutnak energiához. E biológiai folyamatok az ösztönénen keresztül, ösztöntörekvések (drive) formájában jutnak kifejezésre
  • Az ösztönök a személyiség hajtóerői: belső szomatikus ingerforrás velünk született pszichológiai megjelenési formái. (Pszichés megjelenése a vágy, testi alapja pedig a szükséglet, pl. éhség.)  
  • Az ösztönök székhelye, energiák tárháza az ösztönén 
  • Az ösztönök 2 kategóriája: 

Életösztön: minden létfenntartó és fajfenntartó ösztön ide tartozik, energiája a libido 

Halálösztön: romboló ösztönök. Ennek származéka az agresszivitás

  • A psziché struktúrájának energia-ellátása: A pszichés energia ugyan folyamatosan termelődik, ám mennyisége mégis korlátozott. → A személyiség három alrendszere (id, ego, szuperego) verseng ezért az energiáért. Akármelyik kerül is fölénybe, az csakis a másik kettő rovására történhet.
  • Pszichés energiával eredetileg csak az ösztönén rendelkezik! (tárgyválasztás: tárgykathexis)
  • Az ego az ösztönéntől kölcsönzi energiáját (egokathexis: a lelki energia ego-irányítású tevékenységre fordítása; antikathexis v. ellenmegszállás: vmely ösztönkésztetés elnyomására irányuló eneriabefektetés)
  • A felettesén energiaellátása is identifikáció révén valósul meg

 

 

  1. PSZICHOSZEXUÁLIS FEJLŐDÉS
  • 1897. A gyermekkori szexualitás elmélete
  • A szexualitás alapja: az ösztönkésztetések
  • Az idegvégződések sűrűsége bizonyos szervekben: libidinális késztetések forrásaként működnek. Ezek az erogén zónák. 
  • A gyermekkor különböző fázisaiban más-más erogén zónának van meghatározó szerepe 

A gyermekkor szexuális késztetései tovább élnek a felnőttkorban is

Szakaszai:

  1. Orális: 0-1,5 év. A libidinális kielégülés a szájra összpontosul → 2 fázisa: orális bekebelezés (6 hó) ill. orál-szadisztikus fázis: fogzástól. Orális karakter: szájon át viszonyul a világhoz, evés ivás, szorongáskor: pl. körömrágás, dohányzás.
  2. Anális: 1,5 – 3 év között. A központi erogén zóna az ánus. → szobatisztaságra nevelés: első olyan történés, amikor a külső korlátok gátat vetnek a belső vágyak kielégülésének. A szobatisztasági tréninghez való szülői, gondozói hozzáállástól függenek azok a személyiségjegyek, amelyek az erre a korszakra való fixációkból származnak. Nevelés: dicséret vs. büntetés→ anális kiürítő személyiség: rendetlenség, kegyetlenség, ellenségesség, ill. anális visszatartó személyiség: merev, kényszeres, fösvény, konok, rendmániás.
  3. Fallikus (Ödipusz-komplexus): 3 – 5 év között. A libidinális izgalom a nemi szervekre tolódik. feléledő szexuális vágyak eleinte természetüknél fogva autoerotikusak. → Fokozatosan áttolódnak az ellenkező nemű szülőre.  Fiúk – Ödipális komplexus: az a vágyuk, hogy anyjukat birtokolják és apjuk helyébe lépjenek. Anyjuk iránt érzett eredendő szeretetük erős szexuális vággyá alakul. Apjuk iránti érzéseik az ellenségesség és a gyűlölködés irányába mozdulnak, mert úgy érzik, hogy apjuk riválisukká vált az anya szeretetének megszerzésében. Egy idő után a fiúk versengése és féltékenysége apjukkal szemben olyan szélsőségessé válhat, hogy azt kívánhatják, hogy az apa hagyja el a családot, sőt haljon is meg. → bűntudat és félelem attól, hogy az apa megtorolja rajtuk (kasztrációs szorongás → anyjuk iránt érzett szexuális vágyukat a tudattalanba száműzik. → identifikáció az apával (a vele való hasonlóság megvédi őket az apától, ill. csökkenti a vele szemben érzett ambivalenciát) → megnyitja az utat a felettes én fejlődéséhez.

Lányok: anyjuk iránti szeretetüket felcserélik az apjuk felé irányuló szerelemmel (Elektra-komplexus) → észreveszik, h. nincs péniszük, ezért az anyjukat vádolják a hiányzó testrész miatt ☺ : péniszirígység. → a kasztrációs szorongás női megfelelője. Itt is identifikáció: hasonlatossá válik az anyjához, így közvetetten megkapja az apát. 

A fallikus szakasz fixációi: ffiaknál: casanova-effektus, vagy épp ellenkezőleg: a bűntudat miatti impotencia stb. Nőknél: szűzkurva. Freud szerint a fallikus szakasz problémáinak és nehézségeinek megoldása határozza meg később a szexualitással és az interperszonális versengéssel és személyes megfeleléssel kapcsolatos alapvető attitűdöket.

  1. Latencia: évtől kamaszkorig: nyugalmas periódus. A szexuális és agresszív késztetések kevésbé aktívak. Intellektuális kíváncsiság, szuperegó megerősödése.
  2. Genitális: a pubertáskor beköszöntével a libidinális és agresszív vágyak újra felerősödnek. Az előző időszakok konfliktusai ismét fellángolhatnak. Ha a korábbi pszichoszexuális szakaszokra megfelelő megoldásokat talált, akkor a személy úgy lép ebbe a szakaszba, hogy libidója a nemi szervek, a genitáliák köré szerveződik, és az élete további részében is ezek köré összpontosul. → Minőségi változás: korábbi kötődések narcisztikusak, most: kialakul a vágy, hogy a szexuális gyönyört megosszuk valaki mással. → a szexuális energiát szublimált, társadalmilag elfogadott úton vezeti le.

 

  1. ELHÁRÍTÓ MECHANIZMUSOK:

Az egohoz tartoznak, tudattalanok, meghamisítják a valóságot. Soha nem teljes, végleges az elhárítás. → Az elhárított tartalom, érzés, a megszelídített lelki konfliktus feszültsége kerülő úton visszajár! Főként Anna Freud foglalkozott részletesen velük, ezek:

  • Elfojtás: az impulzus tudattalanba való száműzése.
  • Tagadás: a valós helyzet elutasítása.
  • Projekció: saját fenyegető vágyunkat másnak tulajdonítjuk.
  • Reakcióképzés: a belső impulzussal épp ellenkező viselkedés. Prüdéria: titkolt szexuális impulzusok el nem fogadása.
  • Racionalizáció: ésszerűnek tűnő (de helytelen) magyarázatot v. mentséget talál a vis-re.
  • Intellektualizáció: érzelemmentesen, intellektuális úton közelít a szorongást okozó tárgyhoz.
  • Meg nem történtté tevés: Vmit törlünk az emlékezetünkből, merrt nem tudjuk elfogadni, h. megtettük.
  • Izoláció: Leválasztjuk a gondolatot, a történést a kínos érzésről.
  • Regresszió (fixáció!): Stressz hatására éretlen megküzdési stratégia alkalmazása.
  • Áttolás: Az ösztönkésztés áttevődése eredeti céljáról egy másikra.
  • Szublimáció, ill. elaboráció: érett e.mechanizmusok. Az energia a szociálisan el nem fogadott tárgyról egy társadalmilag megfelelőbbre tevődik át.

 

  1. TÉTEL: CARL GUSTAV JUNG ANALITIKUS PSZICHOLÓGIÁJA ÉS SZEMÉLYISÉGMODELLJE

 

Kulcsszavak: Személyes és kollektív tudattalan. Archetípus, anima, animusz, perszóna, árnyék, ego, selbst. A személyiség dinamikája, komplexusok. A személyiség fejlődése

 

  • Jung és Freud

Kezdetben szoros kapcsolat → később komoly nézetkülönbségek.

  • Jung szerint Freud túlhangsúlyozta a szexualitás motívumát, ugyanakkor alábecsülte a szellemi-spirituális igényt az emberben: F. szerint az csupán a szexuális energia szublimációja, J. szerint alapvető emberi igény.
  • Jung a libidót általános életerőként értelmezte
  • Jung kitágítja a tudattalan fogalmát: a személyes tudattalanon túl egy kollektív, ősi tapasztalatokat őrző rétege, amely véleménye szerint ugyanúgy hatással van az emberi viselkedésre.
  • J. szerint a személyiség fejlődése nem fejeződik be a pszichoszexuális éréssel, hanem egy egész életen át tartó folyamat.



  1. A személyiség szerkezete 

A pszichikum önszabályozó rendszer, az ellentétek egyensúlyára épül. Az egyensúlyt az adja, hogy az ellentétek kiegészítik egymást.

 

3 réteg:

  • tudat(os)
  • személyes tudattalan
  • kollektív tudattalan

 

 

TUDAT

  • Kis részét teszi ki a psziché tágas tartományának. 
  • Filogenetikailag ez a legfiatalabb struktúra. 
  • A TUDAT egy olyan funkció, amely az én és a pszichés tartalmak közötti kapcsolat fenntartásáért felelős. 
  • Tudatossá az az információ válik, amit az ÉN értékel. A TUDAT azonban egyszerre csak nagyon kevés tartalmat képes befogadni.



  • A tudat középpontját képezi az ÉN, amelynek feladata általánosságban a környezethez való alkalmazkodás. „ a tudat szubjektuma”.
  •  

A TUDAT működése: 

Racionális funkciók:

  • gondolkodás (megismerés eszköze)
  • érzés (érzések)
  • a kettő kizárja egymást a viselkedés működésében

 

Irracionális funkciók (nem ítéletalkotással, csupán percepcióval dolgoznak)

  • Érzékelés (csak a részletekre figyel, érzékszervekkel)
  • Intuíció (nem figyel a részletekre, de az egészet látja, előérzet, sejtés, megérzés)
  • itt is kizárja egymást a kettő

Az ellentétpárok közül jellemzően mindig egy kerül hangsúlyba egy személynél. 🡪FŐ FUNKCIÓ

  • Ez a tudatos tartományban helyezkedik el, ellentéte pedig a tudattalanban. A másik két funkció félig a tudatos, félig a tudattalan tartományban van, melyek közül egyikből segédfunkció lesz.
  • A valóságban a funkciótípusok nem érzékelhetők tiszta formában, hanem keverten vannak jelen.
  • Túldifferenciálódás is felléphet, ekkor a Fő funkció ellentéte előtör a tudattalanból, hirtelen, álmok formájában.

 

TUDATTALAN

  • a tudattalan régebbi, mint a tudatos, elsődlegesen adott és a tudatos belőle emelkedik ki 
  • a tudattalan egyik alapvető tulajdonsága a kompenzatorikus működés, vagyis a tudat ellensúlyozása

 

SZEMÉLYES TUDATTALAN:

„Minden amit tudok, de amire pillanatnyilag nem gondolok, minden, ami egyszer már tudatos volt bennem, de már elfelejtettem, minden amit érzékeltem, de már elfelejtettem…” 

  • A TUDAT körül helyezkedik el. Ide kerül minden tartalom, ami a tudatból éppen kiszorult. 
  • Innen szabad az átjárás a TUDAT felé, az aktuálisan kiszorult, félretett, csak küszöb alatt értékelt, ám az elfojtott tartalmak bármikor újra a TUDAT-ba emelkedhetnek.

 

A személyes tudattalan tartalmai: a komplexusok

  • A komplexus fogalma Jung nevéhez fűződik, általa vált általánosan elismert fogalommá.
  • Komplexusok: lehasadt tudatrészek, melyek önállóan működnek, eredete: trauma, emocionális sokk stb.
  • Az Én traumája hozza létre, a komplexus a maga érzelmi feszültségével rengeteg energiát köt le
  • Az Én feladata a komplexusok és az archetípusok tudatosítása
  • Jungot az érdekli, hogy mihez kezd a személyiség egy-egy komplexussal: fontosak,  komplexusok, a belső tapasztalás tárgyai, tehát nem rendellenes működés, sokkalta inkább a psziché sajátos életjelensége, a tudattalanhoz vezető út (↔ Freud: álom királyi út a tudattalanhoz)

 

 

KOLLEKTÍV TUDATTALAN: 

„ A kollektív tudattalan az emberi fejlődés óriási erejű szellemi öröksége, amely minden egyed agyi struktúrájában újjászületik.” 

  • Az ösztönök és az archetípusok alkotják a „kollektív tudattalant”. 
  • Itt összegződnek az emberiség története során megélt élmények, de az egyéni életút során felhalmozódó tapasztalatok ebben nem kapnak helyet! 
  • Az emberi élmény-lehetőségek, potenciák kimeríthetetlen végtelenségét foglalja magába, melyek univerzálisak és öröklöttek. 

 

Archetípusok: az archetípusok a világ azon vetületei, amelyek észlelésére az emberek öröklött adottságokkal rendelkeznek. pl. Isten, anya, anima és a nimusz, selbst.

A személyiséget meghatározó archetípusok:

  • ANIMA: a női jelleg „veleszületett képe” a férfi tudattalanjában. „A ffiban élő nő.”
  • ANIMUSZ: a férfi jelleg „veleszületett képe” a nő tudattalanjában. „A nőben élő ffi.”
  • SELBST: a legbensőbb, a legteljesebb önmagunk archetípusa
  • ÁRNYÉK: Az árnyék egy autonóm részszemélyiség, a személyiség alsóbbrendű része, a personával ellentétes. tartalmak gyűjtőhelye (kompenzatív jelleg). Az árnyék nem minden esetben jelent negatív tartalmat, például: a bűnözők árnyéka jó (ez a fehér árnyék), a personájuk gonosz; pörgős ember árnyéka csendes. Minél inkább elfojtják az árnyékot, annál sötétebb, erőszakosabb lesz.

 

A lelki élet dinamikájának alaptörvényei 

 

  1. kompenzáció törvénye:

∙ a tudatos és a tudattalan folyamatok kiegyenlítő viszonyban vannak egymással, minden egyoldalúság a tudattalanban kiegészül

∙ a tudattalan ellensúlyozó erőt  gyakorol: ahol a tudatos normális körülmények között egy helyzetre a külső valóságnak megfelelő egyéni reakcióval válaszol, a tudattalan olyan jellemző reakciót ad, mely az emberiség tapasztalataiból következik és összhangban van az ember belső életének törvényeivel és szükségleteivel. Ezáltal az egyént olyan magatartás felvételére teszi képessé, amely a psziché teljességével megegyezik.

 

  1. enantiodrómia törvénye – az ellentétes törekvések törvénye

 

Az egyik irányú tendencia fennáll, működésbe lép, majd fölénybe kerül és az ellenkezőjébe csap át, megkísérelvén helyreállítani a törekvések egyensúlyát. Vagyis az élet nem más, mint az ellentétek harca: születés-halál; szeretet-gyûlölet; egészség-betegség; összehúzódás-kitágulás; tél-nyár; nappal-éjszaka.

 

  1. transzcendentális funkció

∙ a tudat és a tudattalan között tátongó szakadékot hidalja át, természetes folyamat szembenézés a tudattalannal, a továbbfejlődés lehetőségét hordozza.

 

A SZEMÉLYISÉG FEJLŐDÉSE = INDIVIDUÁCIÓ

Az individuáció az embernek saját, legbelső önmagává válásának folyamata.

A fejlődés – Freud gondolataival ellentétben – nem zárul le a pszichoszexuális fejlődéssel, hanem egy egész életen át tartó folyamat. A személyiség teljessége sohasem érhető el, de a teljességre törekvés az elérhető.

Nap-hasonlat:

  • az emberi élet íve hasonló a nap útjához.
  • egyre tágabb perspektíva nyílik meg az ember előtt útja során, egészen délig, ahonnan már szűkül a perspektíva.

 

Két fő szakasza: I. élet első fele napfelkeltétől delelőig, 35-40 éves korig, életközépi válság → II. szakasz – a legbelsőbb önmagam megtalálása

 

Gyerekkor – a függő én

  • A gyermeki tudat még nem ismer problémát, még nem szubjektum, még nem született meg, még a szülők lelki légköre hordozza
  • A pszichikus születés a serdülőkorra tehető, „pszichológiai és szellemi forradalom”

az egyén pszichológiája a serdülőkorig ösztönszerű, problémátlan

 

 Ifjúkor – serdülőkortól középkorúságig

 

– Egyik feladata: a megfelelő persona kialakítása.

– A társadalom a teljesítmény alapján ítél: munka, házasság, stb.

Mindez segíti a társadalmi valóságba való beilleszkedést, ugyanakkor a személyiségfejlődésben nem segít alkalmazkodása, ehhez: az ego megszilárdítása.

 

Életközépi forduló/válság 35-40 év

 

Felnőttkorra az én a tudatos személyiségét, egyéni karakterét megszervezi, megjelenik a tudattalannal való kapcsolat fejlesztésének szükségessége is. → A külső impulzusok helyett fokozatosan a belső világra helyeződik a hangsúly, cél: legbelsőbb önvalónk megtalálása.

 

AZ INDIVIDUÁCIÓ LÉPÉSEI:

  • Az ego először kifejleszti a külvilághoz való alkalmazkodás szervét a PERSZÓNÁT, ezzel együtt fejleszti az elutasított, nem használt ÁRNYÉKSZEMÉLYISÉGET. Kialakulnak a fő funkciók is. A további fejlődéshez fontos lesz a tudatos én által nem integrált részek fokozatos bevonása. Itt dolgozza át a személyiség az Anya, Apa, Gyerek, Hős, Perszóna, Árnyék archetípusokat.
  • A következő konfrontáció az ANIMA – ANIMUSZ réteggel zajlik, ami a 40-es évek idejéig is elhúzódik
  • Az EGO megérzi, nem ő a személyiség központja, a SELBST irányérzékelése és követése jelenti az ember harmadik születését. (Születések: biológiai, éntudat, szellemi) Ezután a fejlődés ősmagunk különböző aspektusainak egyre mélyebb megközelítésével jellemezhető.

 

  1. tétel:

A SZEMÉLYISÉG MINT TÁRSADALMI PRODUKTUM MEGKÖZELÍTÉSE A NEOANALITIKUS ELMÉLETEKBEN

ADLER, HORNEY, ERIKSON, FROMM, SULLIVAN

Kulcsszavak: 

Kisebbrendűségi érzés és kompenzáció, életstílus és kreatív én, fiktív finalizmus, születési sorrend (Adler) 

Személyiségfejlődés Erikson elméletében 

Fromm: egzisztenciális szükségletek, Menekülés a szabadság elől 

Horney: pszichés determináció, alapszorongás, self elmélete 

Sullivan:dinamizmusok, én dinamizmus, perszonifikációk, megismerési folyamatok, a szorongás és a személyiség fejlődése, az interperszonális terápia

ALFRED ADLER

Előzmény:

  • Biológiai determinizmus : Darwin, pszichoanalitikus tanok
  • új irányzatok: szociológiai, kulturális antropológia

→ az ember, mint társadalmi lény

Individuálpszichológia:

  • Az első pszichoanalitikus elmélet, mely a személyiség és a viselkedés társadalmi meghatározóival foglalkozik.
  • Az ember egyediségét és egységét hangsúlyozza. 
  • Az ego-pszichológia előfutára

ADLER ALAPFELTEVÉSEI A SZEMÉLYISÉGRŐL

  • A szociális érdeklődés velünk születik, s a társadalmi késztetések motiváló erővel bírnak.
  • Kisebbrendűségi érzés: minden gyermeknek kisebbrendűségi érzése van, mert nagyobb és ügyesebb emberek (felnőttek) veszik körül. → ez motiválja őket abban, hogy erőfeszítéseket tegyenek a jó teljesítményre → két út: a siker feloldja a kisebbrendűségi érzést → kialakul az önbizalom. VAGY: a siker nem oldja fel a kisebbrendűségi érzéseket → kialakul a kisebbrendűségi komplexus.
    Normál esetben ez a kisebbrendűségi érzés az ember nagy hajtóereje lehet → fölényre törekvésre sarkallja.
  • Fölényre törekvés: önmegvalósítás, önmagunk kiteljesítése
  • Az út, ami a fölényre törekvéshez vezet: életstílusunk. egyediségünk jegyeit hordozza, 4-5 éves korban alakul ki, az élmények ehhez az egyedi életstílushoz asszimilálódnak. Egészséges életstílus: alkalmazkodás, fejlődés…
    Hibás életstílus: ami nem a fölényre törekvést szolgálja. Gyerekeknél 3 tényező: fogyatékos gyermek, elhanyagolt gyermek, elkényeztetett gyermek.
  • Kreatív-én: az ember maga teremti meg a saját személyiségét az öröklött  tulajdonságok és az élmények nyersanyagából. Megteremti mind a célt, mind a célba érés eszközét. 
  • Az ember tudatos lény, a tudatos szféra a személyiség központja!
  • Fiktív finalizmus:  az embert sokféle eszme élteti, amik valójában nem is léteznek, ám ezek teszik lehetővé, hogy az ember megbirkózzon a valósággal. Az embert inkábba  a jövőt illető várakozásai, törekvési, ideái motiválják, nem pedig a múltbeli események determinálják a viselkedést. (↔vö. Freud). Adler úgy gondolta, hogy a normálisan fejlődő személyiség megszabadíthatja magát ezeknek a fikcióknak a hatásától, és szembenézhet a valósággal, amire a neurotikus képtelen.
  • Születési sorrend és személyiség összefüggései

Elsőszülöttek:  trónfosztás élménye → lehet jó vagy rossz a következmény, szülőktől függ. Jól kezelik: felelősségteljes, védelmező szerep. Rosszul: neurotikusok, bűnözők, alkoholisták.
Középső gyerek:  ambiciózus, verseny a nagytesóval. alkalmazkodóbb.
Kistesó: sok esetben elrontott gyerekek, nehezen alkalmazkodó, szintén neurotikus.
Egyke: elkényeztetett, elrontott gyerek.

 

ERICH FROMM – HUMANISZTIKUS PSZICHOANALÍZIS

  • Menekülés a szabadság elől c. műve

A személyiséget ő is társadalmi produktumnak tekinti
 Az ember alapvető élménye a magány és elszigeteltség, mert elszakadt a természettől és a társaitól. Két lehetséges út: egyesülés másokkal a szeretet és a munkamegosztás szellemében; a másik: alárendeljük magunkat a tekintélynek és alkalmazkodunk a közösséghez. 

 

 

  • Öt alapszükségletünk:
  1. Kapcsolatigény: Mivel az ember elszakadt állat és természet ősi közösségéből, így kénytelen megteremteni saját, külön kapcsolatköreit, s ezek közül a legalkalmasabbak azok lesznek, melyek a produktív szereteten alapulnak.
  2. Transzcendenciaigény: Az ember felül akar emelkedni állati természetén azért, hogy egyszerű teremtmény helyet alkotó személyiséggé váljon.
  3. Hovatartozás igénye: érezni akarja, hogy szerves része a világnak. Eleinte az anyával, majd más férfiakkal és nőkkel való testvériségben elégítheti ki ezen igényét az ember.
  4. Azonosulás igénye: az embereknek a személyi azonosulás érzése is meglegyen. Ha ezt egyedül nem képes elérni, akkor hajlamos más személyekkel vagy csoportokkal azonosulni.
  5. Tájékozódási keret igénye: olyan módszert jelent, ami segít a világ felfogásában és megértésében. Ez lehet irracionális vagy racionális, de tartalmazhatja mindkét forma elemeit együttesen.

 

  • Később még: hatékonyság igénye, ingerlés és serkentés igénye, Karakterstruktúra iránti igény (karakter: az a specifikus struktúra, ami az ember céljainak szolgálatába állítja az emberi energiát.)

 

KAREN HORNEY – KULTÚRFILOZÓFIAI PSZICHOANALÍZIS

  • A pszichoanalízis elméleti keretei között fogalmazta meg tanait, elfogadta:

Pszichés determinizmus

A tudattalan motivációk felismerése

A személyiség dinamikus felfogása

A FREUD-I FELFOGÁS KRITIKÁJA:

  •  Freud ösztönlélektani genetikus rendszere leegyszerűsítő.
  • A zavarok nem izolált események ismétlődéséből fakadnak, hanem a gyerekkori élmények összessége kombinálódik jellemmé. 
  • A patológiák nem az ösztönerők származékai, hanem az egyén kísérlete, hogy utat találjon magának egy potenciálisan veszélyesnek megélt világban. A terápia célja: az egyént újra önmagává tenni, segíteni a spontaneitását, megtalálni saját súlypontját.
  • A nő lélektanának az alapja a magabiztosság hiánya, de nem a pénisz hiánya miatt, hanem a férfitársadalom, a kulturális közeg miatt, melyben a nők nem teljes jogúak… 
  • a ffiak irigyek a nőkre, mert azok képesek gyermeket hozni a világra → ffiak munkaközpontúsága ennek a hozadéka, kísérlet az alkotásra

ALAPSZORONGÁS

„Az elszigeteltség és gyámoltalanság érzése egy potenciálisan ellenséges világban.”
Bármi előidézheti az alapszorongást a gyermekben, ami megzavarja a szüleihez való kapcsolódását és annak biztonságát. Pl: következetlen nevelés, alávetettség, közöny, a gyermek egyéni igényeinek figyelmen kívül hagyása, az irányítás hiánya, megalázás, állásfoglalás a szülők között…stb. → Stratégiákat alakítanak ki, hogy leküzdjék az alapszorongást.  Irracionális megoldások, állandó személyiségi sajátossággá alakulhat, dinamikus hajtóerővé válhat.


NEUROTIKUS SZÜKSÉGELETEK – csoportosítása:

  1. emberirányú mozgás (pl. tetszésigény), alkalmazkodás, engedékenység
  2. embertől távolodó mozgás (pl. függetlenségigény), visszahúzódás
  3. emberellenes mozgás (pl. erőigény), agresszió

A neurotikus csak egyiket részesíti előnyben, a másik kettőt tagadja vagy elfojtja, míg a normális mindhármat integrálja. A neurotikus ilyen módon irreális ént alakít ki.
Szeretet és tetszés neurotikus szükséglete
Neurotikus vágyódás egy az élet terheit magára vállaló partner után
Az élet beszűkítésének neurotikus szükséglete
Neurotikus erővágy
Mások kizsákmányolásának neurotikus szükséglete
Neurotikus tekintélyszükséglet
Személyes csodálat neurotikus szükséglete
Az egyéni teljesítmény neurotikus szükséglete
Önellátás és függetlenség neurotikus szükséglete
Tökéletesség és megtámadhatatlanság neurotikus szükséglete. 

SULLIVAN: INTERPERSZONÁLIS SZEMÉLYISÉG – ELMÉLET

  • Sullivan úgy vélte, az ember hipotetikus létező, nem különíthető el a személyközi szituációtól, ha a személyiséget figyeljük, valójában egy interperszonális magatartásformát veszünk szemügyre
  • Bár nem tagadja az öröklődés és érés fontos szerepét, úgy véli, mindaz, ami abban emberi, csakis közösségi kölcsönhatások terméke lehet. 
  • Elméletében a személyiség a személyközi síkon végbemenő különféle folyamatok dinamikus központja. 
  • Az interperszonális viszonyok legfontosabb folyamatai: dinamizmusok, megszemélyesítések, megismerési folyamatok.

Dinamizmusok: azoknak az energia-transzformációknak viszonylag tartós mintája, melyek a szervezet működése folyamán ismétlődően jellemzőek, kb. szokások. Az egyén tanulmányozásában alkalmazható legkisebb egység. A legtöbb dinamizmus célja, hogy kielégítse a szervezet alapvető igényeit, de van egy, amely bizonyos szorongás eredményeképpen alakul ki, ez az én-rendszer.

Én –dinamizmus vagy én—rendszer: Ez a szorongás is személyközi viszonylatok terméke, melyet eredetileg az anyától szerez a gyerek, később pedig a biztonságot fenyegető helyzetek éltetik. → Ezek ellen védekezik az ember (védelmi rendszabályok, ellenőrzési módok) → ezek alakítják az én-rendszert, ami bizonyos magatartásokat megenged (jobbik én) vagy tilt (rosszabbik én). ). Ezektől elkülönül a nem én, ami legjobban alvás közben mutatkozik meg, alapja erős szorongásélmény  Bár az én-rendszer hasznos célt szolgál a szorongás csökkentésével, de károsan befolyásolhatja a másokkal való konstruktív együttélés képességét. Sullivan úgy vélte, az én-rendszer a társadalom irracionális aspektusainak a terméke.

Megszemélyesítések: Az a képmás, melyet az egyén önmagáról vagy más személyekről magában hordoz. Érzések, attitűdök és fogalmak komplex összessége, mely az igény kielégítés és szorongás élményeiből nő fel (jó anya-rossz anya). Célja: személyközi helyzetekben sémákat teremt, ami egyfelől segíti az eligazodást, másfelől ha állandósulnak, akkor befolyásolják az interperszonális kapcsolatok minőségét. Az olyan megszemélyesítést, melyben sok ember osztozik, sztereotípiáknak nevezzük.

Megismerési folyamatok: az élmény hármas felosztása. 

  • Prototaxikus : az élet első 3 hónapja. Az érzékelő organizmus pillanatnyi állapotának egybe nem függő sorozata, a másik két forma előfeltétele.
  • Parataxikus: mód okozati összefüggéseket fedez fel olyan események között, melyek nagyjából azonos időben zajlanak le, de amelyek között nincs logikai kapcsolat
  • Szintaktikus: A gondolkodás legmagasabb foka azonban a szintaktikus, amely egyezményes, főleg verbális szimbólumokkal folytatott tevékenységből áll. 

 

A személyiség dinamikája: 

  • Személyiség = energiarendszer, feladata: feszültségcsökkentés.
  • Feszültség 2 fő forrása: szükséglet és szorongás.
  • A szükségletek hierarchiába rendeződnek, s ha sokáig nem elégül ki: apátia.
  • A szorongás olyan feszültségélmény, mely az ember biztonságát fenyegető valóságos vagy képzelt veszély eredménye.
  • Csökkenti a hatékonyságot a szükségletek kielégítésében.
  • Megzavarja a személyközi kapcsolatokat és a gondolkodást. 
  • Intenzitása aszerint változik, hogy mekkora a fenyegetés és mennyire hatásosak a rendelkezésre álló rendszabályaink.
  • Meghatározza azt a mintát, ahogy az egyén a másokról szerzett tapasztalatait és a velük való kölcsönhatást kialakítja (vagyis az én-rendszert). 

Személyiségfejlődés és szorongás

Meghatározott fejlődési szakaszokként értékelte a személyiségfejlődést, ennek állomásai: csecsemőkor, kisgyermekkor, gyermekkor, a serdülés előestéje, korai serdülőkor, késői serdülőkor, felnőttkor. 

  • A baba szükségletei és a gondozó válaszai kiegészítik egymást, kölcsönös kielégülést nyújtanak. 
  • A szorongás kívülről csap le a kisbabára…
  • A csecsemő élményvilágában az első alapvető felismerés a szorongás mentes állapot elkülönítése a szorongástól!
  • A lelki állapotokat a csecsemő kezdetben passzívan éli meg…
  •  A saját viselkedése alakításával alakítja én-rendszerét

 

Interperszonális terápia

  • A terapeuta „résztvevő megfigyelő” 
  • A szabad asszociáció módszere nem kielégítő, mert fokozza a betegek szorongását, és megzavarja a terapeuta és a páciens közti kommunikációt.
  • A szavak jelentése beleágyazódik abba az interperszonális helyzetbe, amelyben megtanultuk őket; az analitikus csak úgy ismerheti meg, hogy miről beszél valójában a paciense, ha részletesen kikérdezi. (Mi történt? Ki, mit mondott? Milyen hangulatban volt? Stb.) A vizsgálat célja megtudni, ki is a beteg?
  • A pszichiáternek többet kell tudnia, mint amennyit a beteg érez és gondol… a részletekbe menő kutakodás azt szolgálja, hogy megismerjük azokat a kölcsönhatásokat, összefüggéseket, ahogyan a beteg újra meg újra megteremti saját sorsát.
  • A kérdésekkel és az önreflexió bátorításával a terapeuta fokozza az én-rendszer működéseinek tudatosítását. A múltban formálódott csalóka megszemélyesítésekkel a jelenben lép interakcióba a beteg. 
  • A változás elsősorban észlelési jellegű: az egyénben mind a belső folyamatok, mind a pillanatnyi interperszonális események sorozata egyre kiterjedtebben tudatosul.

 

ERIKSON  – PSZICHO-SZOCIÁLIS FEJLŐDÉSMODELL

  • A fejlődés egész életen át tartó folyamat. 
  • Az életet állandó identitás-keresésként fogja fel E. , mely identitás-keresés a serdülőkorban körvonalazódik és a késői felnőttkorban ér véget. 
  • A pszichoszociális krízis a fejlődés folyamatából eredő konfliktushelyzet, mely a szociális együttélés következménye. Minden életkornak megvan a saját, jól elkülöníthető krízise, és a megoldása függvényében jelentkezik vagy nem a kompetenciaérzés a személyben. Tehát minden szakasz valamiképp mindig a dolgok uralásával függnek össze, és egy-egy szakasz sikeres teljesítése után növekszik a személy kompetenciaérzése, sikertelenség esetén azonban alkalmatlanságérzés lép fel.
  • Erikson szerint a krízis fordulópontot jelent, mely óriási növekedési lehetőséget rejt magában, ám egyben fokozottabban sérülékennyé is teszi a személyt. Azonban azt is hozzá teszi, hogy ezek a konfliktusok (krízisek) bizonyos mértékig mindig velünk maradnak, életünk során különböző formában újra és újra szembesülünk velük.
  • Minden pszichoszociális krízis egy adott fejlődési szakaszhoz kötött, megoldása révén történik az átlépés a következő szakaszba. Erikson 8 krízishelyzetet állapított meg, ezeknek 8 fejlődési szakasz felel meg: 
  1. Bizalomősbizalmatlansággal szemben (0-2 év)
  2. Autonómiaszégyennel és kétellyel szemben (2-3 év)
  3. Kezdeményezés bűntudattal szemben (3-5 év)
  4. Teljesítménycsökkentértékűséggel szemben (6-11 év)
  5. Identitásszerepdiffúzióval szemben (12-20 év)
  6. Intimitásizolációval szemben (20-25 év)
  7. Alkotóképesség  stagnálással szemben (25-65 év)
  8. Énintegritás ↔ a kétségbeeséssel szemben (65 év fölött)

 

  1. TÉTEL: A “harmadik erő”, avagy a humanisztikus pszichológia. Gestalt.

Kulcsfogalmak:

A humanisztikus pszichológia 4 alapelve

Az önmegvalósítás folyamata (Rogers)

organizmikus értékelő folyamat

Pozitív értékelés szükséglete

Énkép jellemzése (Rogers)

A pszichoterápia nem-specifikus hatótényezői (empátia, kongruencia, feltétel nélküli elfogadás)

Encounter

Szükséglethierarchia (Maslow)

Gestalt-terápia, 

Pearls neurózis koncepciója

 

A harmadik erő: az egyén szubjektív élményeire összpontosít, ahogy a világot látják az emberek: amiképpen értelmezik és értékelik életük történéseit.
(A behaviorizmus és a pszichoanalízis mellett a 3. erő)

A humanisztikus pszichológia alapelvei:

  • Az érdeklődés középpontjában az élményeket átélő személy áll (saját szubjektív világlátásuk, én-észlelésük és önértékelésük) “Ki vagyok én?”
  • A vizsgálódás elsődleges témái: az emberi választás, a kreativitás és az önmegvalósítás. (az emberek alapvető szükséglete, hogy lehetőségeiket és képességeiket kifejlesszék. A pszichológiai egészség kritériuma a fejlődés és az önmegvalósítás).
  • A kutatási problémák kiválasztásakor a jelentésteliségnek (fenomenológia) meg kell előznie az objektivitást. (nem a rendelkezésre álló módszerekhez tervezni a vizsgálatot)
  • A személy méltósága a legfőbb érték. (az emberek alapvetően jók, a pszichológia célja pedig az emberek megértése és nem viselkedésük előrejelzése vagy kontrollálása). 

 

A humanisztikus mozgalom fő alakjai: Carl Rogers és Abraham Maslow

Carl ROGERS

  • Klinikusi tapasztalatai alapozták meg elméletét
  • legfőbb felismerése, melyet általánosan, minden embernél tapasztalt: az ember veleszületett tendenciával rendelkezik a személyes fejlődésre, az éretté válásra és a pozitív változásra.

Az emberi szervezet alapvető motiváló ereje az önmegvalósítás, amely egy késztetés a szervezet minden potenciális képességének kiteljesítésére. A kibontakozó szervezet öröklött korlátain belül próbálja megvalósítani lehetőségeit.

  • Rogers nem tagadja, hogy vannak alapvető biológiai szükségleteink is, de ezek mind az önkiteljesítésnek rendelődnek alá elgondolása szerint.
  • Rogers nevéhez fűződik a kliensközpontú terápia/nondirektív terápia:

Ez arra épít, hogy mindenki megfelelő motivációval és képességgel bír a változásra és maga az egyén a legalkalmasabb arra, hogy eldöntse, a változás mely iránya a legmegfelelőbb számára.

A terapeuta szerepe az, hogy tükörként viselkedjék, mikor az egyén saját problémáit kutatja és elemzi. 

Központi fogalmai: 

önmegvalósítás: a pozitív, egészséges növekedés lehetősége természetes módon fejeződik ki minden személy viselkedésében (ha ezt nem gátolják erős ellentétes hatások)

aktualizáció (=megvalósulás): a pozitív, egészséges növekedésre irányuló tendencia; a képességek oly módon való kifejlesztése, amely fenntartja vagy növeli a szervezetet 🡪 ez az erő minden élőlényben működik.

önaktualizáció (=önmegvalósítás): mikor az aktualizáció az én fenntartását vagy kiteljesítését szolgálja; ez nagyobb autonómia irányába mozdítja el a személyt 🡪 élettapasztalatainak kiterjesztéséhez vagy gazdagításához és kreativitása fokozásához vezet. 

organizmikus értékelő folyamat: a humán organizmus automatikusan értékeli tapasztalatait és cselekedeteit abból a szempontból, vajon azok előmozdítják-e az aktualizációt. Ha nem: az organizmikus értékelő folyamat azt a zavaró érzést kelti, hogy valami nincs rendben.

A teljességgel működő személy: Az ilyen emberek nyitottak saját érzéseik megtapasztalására, bármilyenek is legyenek, nem félnek tőlük, bíznak érzéseikben, nem kérdőjelezik meg azokat. Nyitottak a világ megtapasztalására; értelemmel, kihívással és személyes izgalommal teli életet élnek (sőt, ha úgy adódik még a fájdalmaktól sem riad vissza). Ez nem egy bizonyosfajta személyiségkérdése; ez inkább egy működési forma, amit bárki magáévá tehet, aki hajlandó így élni.

A pozitív értékelés szükségessége: fontos szükségletünk, hogy számunkra jelentős másik emberek pozitívan értékeljenek bennünket. 2 módja: feltétel nélküli. feltételhez kötött.
Értékfeltétel: ez az a feltétel, melynek alapján pozitív értékelésre méltónak ítélnek 🡪 megváltoztatjuk cselekedeteinket, hogy azok megfeleljenek valamilyen értékfeltételnek 🡪 így ez a cselekvés nem belsőleg kívánatos, hanem csak azért jön létre, hogy mások pozitív értékelését elnyerjük. 

Énkép

Rogers alapján

A self a születés pillanatában még nem létezik, fokozatosan különül el, minden más (nem self) leképezéstől

Az énkép folyamatosan fejlődik, sohasem ér el végállapotot

Énfogalom

Énfogalom = jellemzők, melyeket a személy önmaga részének tekint ◊ alkotó elemei feloszthatók:

Ideális énkép: jellemzők, amikkel rendelkezni szeretnénk

Aktuális/valós énkép: jellemzők, amikről azt gondoljuk, hogy jelen pillanatban valóban rendelkezünk velük

– Önmegvalósítás nyomán nagyobb a megfelelés, a közelség az ideális és valós között: olyanná válunk, amilyenné szeretnénk

– Kongruencia az aktuális és tényleges tapasztalatok között nagyon fontos -> tapasztalatainknak összhangban kell lenniük vélekedésünkkel: ha nincs = INKONGRUENCIA

Önmegvalósítás és énkép

Önmegvalósítás nyomán nagyobb a megfelelés, a közelség az ideális én és valós én között: olyanná válunk, amilyenné szeretnénk.

Kongruencia az aktuális és tényleges tapasztalatok között nagyon fontos -> tapasztalatainknak összhangban kell lenniük vélekedésünkkel: ha nincs = INKONGRUENCIA

A pszichoterápia nem specifikus hatótényezői

  • Empátia
  • Kongruencia
  • Feltétel nélküli elfogadás

 

Empátia

A terapeuta gyakorlott legyen a kliens saját világának pontos empátiás megértésében.

A változások létrehozásához elengedhetetlen, hogy átérezze a beteg személyes jelentéseinek belső világát akárcsak a sajátját, közben azonban egy pillanatra sem vesztve el a mintha minőséget, egyszóval, hogy legyen empátiás képessége. Érezze át a beteg dühét vagy félelmét vagy azt az élményét, hogy üldözik, de ne engedje, hogy saját dühe, félelme vagy gyanakvása belekeveredjen ebbe.

Ez a fajta megértés rendkívül ritka.

Kongruencia

Azok az érzelmek, amelyeket a terapeuta tapasztal, hozzáférhetőek számára, tudatosítani képes azokat, át tudja élni, és eggyé tud válni velük, és megfelelő időben ki is tudja fejezni azokat. Valódi személyes kapcsolatba kerül betegségével, mint ember az emberrel.

Senki nem felel meg teljesen ennek a feltételnek, de minél jobban el tudja fogadni azt, ami benne végbemegy, és félelem nélkül azonosulni érzelmei teljes komplexitásával, annál kongruensebb.

Inkongruensek: akik szerepet játszanak, akik olyan dolgokat mondanak amit valójában nem éreznek.

Az ilyen embereknek nem túl sokat mondunk el magunkról

Minél őszintébbek és kongruensek a terapeuta megnyilvánulásai a terápiás kapcsolatban, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy képes személyiségváltozásokat létrehozni betegében.

Kongruensnek lenni néha azt is jelentheti, hogy bosszúságokat, gondot vagy frusztrációt fejezünk ki a kapcsolatban.

Ezeket úgy kell kifejeznünk, mint valami olyasmi, ami a terapeutában is létezik, nem pedig mint vádakat a beteggel szemben.

Feltétel nélküli elfogadás

Második feltétel: a terapeuta meleg, pozitív és elfogadó attitűddel fordul a betegben lejátszódó történések felé, ez elősegíti a változásokat. Őszinte, jó szándékkal közelit a beteghez.

Nem akar rendelkeznie beteg felett, hanem olyan személyeknek tekintheti, akiben emberi lehetőségek szunnyadnak.

Az attitűd: Feltétel nélküli pozitív viszonyulás.

Minél inkább jellemző a terapeutára ez az attitűd, és minél inkább percipiálja ezt a beteg, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a terápia sikeres lesz, változásokat és személyiségfejlődést eredményez.

 

A terapeuta magatartása

A páciens és a segítő között létrejövő kommunikáció során a kliens kifejezésre juttatja önmagával és a világgal kapcsolatos érzéseit, tapasztalatait, problémáit.

A terapeuta a közlések minél pontosabb felfogására törekszik (elsősorban az érzelmi vetületre figyel!)

A terapeuta fő feladata a kliens érzéseinek a visszatükrözése.

 

Visszatükrözés

A visszatükrözés során az egyén önmagáról szerzett ismeretei kibővülnek, önismerete fokozódik.

A terapeuta a visszatükrözés során elsősorban olyan dolgokra utal, amelyek a kliens számára nem vagy kevéssé tudatosak, a beszélgetés során azonban felszínre kerülnek.

A kliens új ismeretekhez jut saját magára vonatkozóan.

(Patológia: önmagunkról alkotott hamis kép!)

A segítő önismerete

Csak akkor tudja a segítő a klienst segíteni, ha önmaga is képes fejlődni és elfogadja önmagát, ha közlései és érzései egymást fedik, hitelesek.

Ez a kongruencia a terápiában!

A kongruens terapeuta: őszinte, spontán, képes kifejezni azt, amit érez, ugyanakkor semmiféle kényszert nem érez, hogy kifejezzen vagy visszatartson valamit.

Személyiségközpontú (non-direktív) terápia

  • Rogers 1940-ben kifejlesztette a kliensközpontú terápiát, mely azon a feltevésen nyugszik, hogy a kliens önmaga legjobb ismerője és az ember általában képes saját problémái megoldására. A terapeuta csak segíti ezt a folyamatot, de nem avatkozik be, nem értelmez. 
  • Ebből kiindulva a folyamatot konzultációnak nevezi, a terapeutát facilitátornak, a pácienseket pedig klienseknek (azaz nem tekintette őket betegeknek, csupán probléma-hordozóknak).
  • A terapeuta türelmesen és figyelmesen hallgat, hozzáállásában elfogadás és empátia tükröződik. A cél az, hogy a terapeuta pontosítsa a kliens által kifejezett érzelmeket, s nem az, hogy megítélje, vagy kiegészítse azokat
  • A segítő kapcsolat 3 legfontosabb alappillére:
  • feltétel nélküli elfogadás: pozitív érzelmi odafordulás
  • empátia és visszatükrözés: a kliens érzéseit próbálja érzékenyen azonosítani és „visszaadni” a kliensnek
  • hitelesség, kongruencia: a terapeuta jellemzői, önazonosság
  • A segítő kapcsolat: dinamikus növekedési modell, melyben a személyiségben eleve meglévő fejlődési képesség feltárása, felerősítése, a kibontakoztatással szemben álló akadályok elhárítása a feladat, amit a segítővel közösen old meg a kliens.

Encounter csoportok:A másik terápiás stratégia, amely a személyes integráció javítását célozza, a növekedésélmény csoportban való megosztására épít (például Perls 1969, Rogers 1970; Schutz 1967). Az ilyen csoportokat többféle elnevezéssel vagy jelzővel illetik attól függően, hogy a tapasztalatok mely aspektusát kívánják kiemelni. Az úgynevezett encounter (szó szerint: találkozás) csoport elnevezés azt fejezi ki, hogy a csoport abban segíti a résztvevőket, hogy saját élményeik valóságával közvetlenebbül találkozhassanak.

 Abraham Maslow: szükséglethierarchia-elmélet

Az elmélet szerint a különféle szükségletek hierarchikusan (rangsorban) egymásra épülnek, vagyis csak akkor válnak hatékonnyá, ha az alattuk levő már (legalább jórészt) kielégült. Ha bármelyik szinten kimarad a szükséglet kielégítése, elakad a motiváció, a személy megreked azon a szinten, ahol még kielégületlenek szükségletei. Így a fejlődés elmarad, nem jut fel az önmegvalósítás csúcsára.

  • Hiányszükségeletek és növekedési szükségletek

Hiányszükségletek: 1. Fiziológiai szükségletek, 2. Biztonság, 3. Szeretet, valakihez tartozás szükséglete, 4. Kompetencia szükséglete
Növekedési szükségletek: 5. Kognitív szüks., 6. Esztétikai szüks., 7. Önmegvalósítás 8. Transzcendencia

Alaklélektan

 

A Gestalt-pszichológia keletkezése 

  • A XX. század előtti klasszikus lélektan meghasonlása (tudtalélektan, Wundték stb.), az ezzel szembeni elégedetlenség nyomán egyik „válaszként” jött létre a behaviorizmus, másik irányként pedig az ún. alaklélektan, vagy Gestalt-pszichológia
  • Az alaklélektan megtartja a „belsőt”, de az elemek helyett egészekben és szerveződésekben gondolkodik. 
  • Helyet keres az egészlegességnek és az értelemnek, de abban is hisz, hogy ezzel nem kell elszakadni a tudományosságtól.

Filozófiai háttér

  • A kérdés: Az egész az elemek halmaza csupán, vagy pedig valamilyen azon túlmenő szerveződést alkot-e, valami többet? 
  • Az alaklélektan ez utóbbi mellett teszi le a voksát, azt is hangsúlyozva, hogy az egész nem csupán több, mint a részek összessége, de elsődleges is ahhoz képest.
  • Alaptézisük: Maga a világ rendezett, szervezett értelmes egész.  „Gestalt” jelentése= szervezett, értelmes egész. 

Az „egész” kérdése

  • Wundt késői munkáiban az appercepciót helyezi előtérbe, és úgy véli, az elemeken túl kell, legyen valami erőfeszítés, ami magasabb szerveződést visz az érzéki elemek kaotikus világába.
  • Christian von Ehrenfels 1890.: Ha a dallamot alkotó egyetlen hangot megváltoztatunk, az egész dallam megváltozik. Az egész nem szummatív jellegű, több a részeknél. 
  • Ugyanakkor egy dallam transzponálható egy másik oktávra: minden elemet megváltoztatunk, valami mégis ugyanaz marad!

Fenomenológia hagyomány, mint előzmény

Félre kell tenni a klasszikus önmegfigyelés torzítóan elemző attitűdjét, fenomenológiai leírást kell alkalmazni, azaz úgy megragadni az élményeket, ahogy azok közvetlenül adottak az egyén számára. A naiv szemléletet kell visszahelyezni méltó posztjára, szemben a laboratóriumi tudósok elferdített felfogás(módj)ával.

Gyökerei

Az alakelmélet kidolgozása az észlelés tanulmányozásából indult.

  • Wertheimer kidolgozta, milyen tényezők szervezik egésszé az ingereket, 
  • Köhler kialakítja az izomorfizmus elvét (élményszerveződés, külvilág, agyi tevékenység „hasonló alakúsága” – mely elsősorban viszonybeli), szemléletüket kiterjesztik a tanulás területére is (belátásos tanulás). Az igazi tanulás mindig viszonyok átlátása, nem egyedi kapcsolatok létesítése!
  • Koffka a gyermeki fejlődésre és a törzsfejlődésre terjeszti ki az alaklélektani elveket: a fejlődés lényege különböző bonyolultságú struktúrák kezelésének fokozatos kibontakozása.





Goldstein

Kurt Goldstein létrehozza az alaklélektan egészleges elvű neuropszichológiáját is (agysérült betegek vizsgálata során). A pszichikus funkciók nem szűken egy-egy agykérgi területre lokalizáltak, hanem nagyobb agyrészek funkciói, másrészt az agysérüléseknél fellépő kognitív zavarok lényeges jellemzője az egészekbe történő szervezés sérülése!

Lewin

Kurt Lewin az alaklélektani mozgalomból alakította ki mezőelméletét, mely sajátos szociál- és személyiségpszichológiának tekinthető. Hangsúly az ember mozgására a társas mezőben, és a személyiségre, mint a világ szervezésének összességére kerül.

Kurt Lewin mezőelmélete a személyiségről: A mezőelmélet a pszichés valóságot kívánta reprezentálni. 3 alapvető jellemzője a mezőelméletnek:

  1. A viselkedés a mező függvénye, amely csak akkor létezik, ha a viselkedés megjelenik.
  2. A szituáció jelenti az egészet. Ezzel kell kezdeni az elemzést, ettől az alkotórészek különböznek.
  3. Egy konkrét egyén egy konkrét helyzetben matematikailag reprezentálható. (Vektoranalízishez fordult, hogy elméletét leírja.)

A személyiség struktúrája 

Élettér: A személyt és a pszichológiai környezetet tartalmazza. 

A személy két részre oszlik:

  1. a) perceptuomotoros régió
  2. b) belső személyes régió – ez tovább osztható perifériás és centrális cellákra
  • A pszichológiai környezet is régiókra különül

Idegen burok: ez veszi körül az életteret, ez a nem-pszichológiai vagy objektív környezet része.

A személy és a környezet régióit elválasztó határok áteresztő képesek, permeábilisak. Az élettér régiói kapcsolatban vannak egymással, egy régió ténye befolyásolhat egy másik régió beli tényt. 

Tény: nem csak egyszerűen megfigyelhető dolgok, vannak hipotetikusak, empirikusak, fenomenálisak, dinamikusak: bármi lehet tény, akár érzékeljük, akár kikövetkeztetjük. Az események számos tény interakciójának eredményei. Két régió kapcsolatban van egymással, ha tényeik kapcsolatban vannak. 

A környezet megváltoztathatja az egyént és viszont!

A személyiség dinamikája

Az élettér strukturális ábrázolása egy térképet biztosít. Azokat a tényeket tartalmazza, amelyeket ismerni kell a viselkedés értelmezéséhez. De, ahogyan a térkép sem mondja meg, hogy pontosan milyen utat fogunk bejárni, az élettér részletes képe sem mondja meg, hogyan fog viselkedni az illető. Ehhez dinamikus fogalmakra van szükség: 

  • energia, 
  • feszültség, (ami által kiegyenlítődik =folyamat)
  • szükséglet, 
  • valencia, (pozitív vagy negatív felszólító jelleg)
  • erő (vektor)

Ezek a dinamikus konstrukciók a strukturális konstrukciókkal együtt meghatározzák az egyén specifikus lokomócióit és azt a módot, ahogyan a környezetét strukturálja. A lokomóciók (cselekvések) és az átstrukturálások a feszültségcsökkentést és a szükséglet kielégítés céljait szolgálják….

A személyiség fejlődése

Öröklés és fejlődés kérdéseivel kevéssé foglalkozott. A fejlődést, változást az egyén és a mező kölcsönhatásai hozzák létre. A viselkedés változatosság nő egy bizonyos életkorig, és egyre komplexebb is lesz. Az éréssel mind a személy, mind a pszichológiai környezet differenciációja nő, a határok szilárdabbá válnak, tenziós rendszerek szelektív és hierarchikus viszonyainak bonyolultabb hálózata alakul ki. 

A viselkedés fejlődése a személy és a pszichológiai környezet függvénye. A viselkedés egyre változatosabb, szervezettebb, komplexebb, specifikusabb, integráltabb lesz. (Egyre több régió, egyre bonyolultabb kapcsolatok.) A realitás irányába orientálódunk.

 

Fritz Perls Gestalt-terápiája 

„Bármely olyan értelmes pszichológiai megközelítésnek, amely nem bújik szakzsargon mögé, az emberi viselkedés tényein kell alapulnia, és érthetőnek kell lennie az intelligens laikusok számára. Ha nem ilyen, akkor valami gond van vele. A pszichológia végül is az emberi lények számára legérdekesebb témával, saját magunkkal és másokkal foglalkozik. A pszichológia és saját magunk megértése egységes kell legyen. Ha nem értjük meg magunkat, sohasem remélhetjük, hogy megoldjuk problémáinkat, sohasem remélhetjük, hogy sok jó dologban lesz majd részünk életünkben. Az énünk ilyen megértése azonban többet jelent a megszokott értelmi megértésnél. Szükségesek hozzá az érzések és az érzékenység is.”

Az ember a dolgokat egymástól nem elszigetelve észleli, hanem az észlelési folyamat során jelentéssel bíró egészekké szervezi őket. (A zsúfolt szobába lépő ember pl. nem csak testeket, arcokat, tárgyakat lát, egységként fogja fel a szobát és az ott tartózkodó embereket, a szituációt. ) 

Mindig kiemelkedik valami ebből az egységes észlelésből, míg minden egyéb háttérbe szorul. Ez az érdeklődés függvénye. Az érdeklődés szervezi értelmes jelenetté a dolgokat. 

A Gestalt-lélektan alapfeltevése: az emberi természet mintázatokba, egészekbe szerveződik, amit az egyén így is észlel, és hogy az egyént csak az őt alkotó minták vagy egészek függvényeként lehet megérteni.

Az életet és a viselkedést a homeosztázis egyensúlyfenntartó folyamata irányítja. 

Homeosztázis felborulása esetén az egyensúly helyreállítására törekszik a szervezet, de ha túl sokáig kielégítetlenek a szükségletei, megbetegszik, meghal. (pl. vércukorszint, vérben lévő víz aránya, vér-oxigén stb.) 

A homeosztázis önszabályozási folyamat, mely során az élőlény interakcióban van környezetével. Nem csak fiziológiás szükségleteink vannak, hanem „lelkikapcsolat-szükségleteink” is. Ezeket (is) akkor érezzük, amikor zavar támad a lelki egyensúlyban. A lelki folyamatot nem lehet elválasztani az élettanitól, mert mindkettőben megtalálhatók a másik elemei. A pszichológiai vizsgálódás tárgya az elődlegesen lelki természetű szükségletek és az ezeket kielégítő homeosztatikus vagy alkalmazkodási mechanizmusok 

Szakít a korábbi elképzelések statikus ösztönelméletével. (McDougall, Freud) 

  • 2 fontos tendencia minden élőlénynél megfigyelhető: 
  1. az egyéni és faji túlélés,
  2. a növekedés. 
  • De ezek elérésének módja helyzetről helyzetre, fajról fajra és egyénről egyénre változik.
  • Szerinte az ösztönelmélet összekeveri a szükségleteket azok tüneteivel, illetve azokkal az eszközökkel, amelyek segítségével elérjük őket. Ha léteznek ösztönök, nem lehet elfojtani őket: nem lehet elfojtani a túlélés szükségletét, de tudunk hatni a jeleire, tüneteire. 
  • Ha több szükséglet egyszerre van jelen: az értékek hierarchiája alapján cselekszünk, a legfontosabb szükséglettel foglalkozunk először. 
  • Gestalt nyelven: az élőlény uralkodó szükséglete az előtérben álló „alakzat”, ami kiemelkedik, a többi szükséglet háttérbe szorul.

Holisztikus szemlélet 

Az ember egységes élőlény. (Ezért nem beszélünk személyiség-struktúráról!) 

Test és lélek/elme nem választható el egymástól és így ok-okozati kapcsolat sem állapítható meg pl. pszichoszomatikus betegségek esetén.

Szimbólumképzés

Az ember veleszületett képessége a szimbólumképzés: szimbólumok és fogalmak megtanulásának és kezelésének képessége. 

Szimbólumkezelő képességünk a szellemi tevékenységekben mutatkozik meg. Ilyenkor szimbolikusan tesszük meg azt, amit fizikailag is meg tudnánk tenni, jelképesen cselekszünk. Gondolkodás, figyelem, akarat, tudatosság: világos kapcsolat létezik ezen szellemi tevékenységeink és aközött, amit teszünk. Még külső jelei is lehetnek a cselekvésben. (pl. aki koncentrál arra, hogy megértse, amit a másik mond, előredől székében) A fantáziatevékenységet is előzőekhez sorolja, úgy határozza meg, mint az embernek azt a tevékenységét, amely során szimbólumok használata révén újrateremtjük a valóságot kicsiben. 

Az egységes ember viselkedését egyaránt vizsgálhatjuk a tevékenység nyílt szintjén és a szellemi/lelki tevékenység rejtett szintjén. 

  • Gondolatok és cselekvések ugyanabból az anyagból vannak, egyiket a másik nyelvére fordíthatjuk. 
  • Lelki és testi tevékenység ugyanannak a megnyilvánulása: az ember lényének. (Egészleges, holisztikus szemlélet – egységes mező.) 

Gondolkodás és cselekvés között van egy közbülső állomás, a MINTHA állomása, aminek a terápiában van nagy jelentősége. A páciens sok mindent eljátszik, kipróbál.
Perls szerint, ha megtapasztalja a 

1) fantáziálás 

2) mintha-cselekvés 

3) cselekvés

három szintjén magát, akkor előbb-utóbb megérti önmagát, megadja saját értelmezéseit. 

A pszichoterápia a jelenben való létezés megtapasztalása!

Egyetlen egyén sem áll meg a maga lábán egyes-egyedül, az egyén csak a környezeti mezőben tud létezni. 

Minden pillanatban elkerülhetetlenül valamilyen mező részei vagyunk. Viselkedésünk ennek függvénye (miközben a mezőbe mi magunk és a környezetünk is beletartozunk.) 

Normalitás: ha az egyén és környezet közötti kapcsolat kölcsönösen kielégítő, akkor szoktuk normálisnak nevezni a viselkedést. Ha sok az ütközés, abnormálisnak.

Élőlény és környezet kölcsönös kapcsolatban van egymással.

„A kapcsolat és a visszahúzódás egymás dialektikus ellentéte. Arról szólnak, hogyan éljük meg a lélektani eseményeket, hogyan bánunk a mezőben található tárgyak kapcsolati határaival. Az élőlény/környezet mezőben a pozitív és negatív megszállás (kapcsolat és visszahúzódás) nagyon hasonlít a mágnesesség vonzó és taszító erejéhez. Ami azt illeti, az egész élőlény/környezet mező egyetlen egységet képez, amely dialektikusan tagolódik. Biológiailag élőlényre és környezetre oszlik, lélektanilag az énre és a másikra, morálisan az önzőségre és az önzetlenségre, tudományosan pedig a szubjektívre és az objektívre.”

Neurotikus személy

befejezetlen ügyek terhelik; 

  • visszahúzódás és kapcsolatteremtés dialektikája nem stimmel nála, mert a befejezetlen ügyek megzavarják a tájékozódását; nem tudja jól megkülönböztetni a pozitív és negatív tárgyakat; nem tudja mikor és mitől húzódjon vissza vagy közelítsen. 

(Befejezetlenségről: „Zeigarnik-hatás” = a befejezetlen feladatokra jobban emlékszünk, a befejezetlen Gestalt feszültséget hagy maga után!)

Neurózis

  • Akkor alakul ki, amikor az egyén képtelenné válik megfelelően alakítani manipulációs és interakciós technikáit. 
  • Idejétmúlt cselekvésmódokba „befagy”. Kevésbé tud megfelelni túlélési szükségleteinek, beleértve társas szükségleteit is. 
  • Nem látja tisztán saját szükségleteit és ezért kielégíteni sem tudja őket. 
  • Nem tud különbséget tenni maga és a világ többi része között, a társadalmat „nagyobbnak” látja, mint az életet, magát pedig kisebbnek. (Bűnözőnél fordítva, és nem látja mások szükségleteit. De ő sem tud különbséget tenni.)
  • Neurotikus az az ember, akire túl nagy súllyal nehezedik a társadalom. 
  • A neurózis egy védekező manőver, amivel attól védi magát, hogy kirekesztődjön a föléje tornyosuló világból.

Jól integrált személy

  • Képes gondoskodó kapcsolatban állni környezetével úgy, hogy az nem szippantja fel őt, de ő sem vonul vissza belőle teljesen. 
  • Megáll a maga lábán. 
  • Felismeri a kapcsolati határt maga és a társadalom között. 

Pszichoterápia célja, hogy ilyen embereket teremtsünk. (Társadalmi szinten a demokratikus közösség ideálja ugyanilyen jellemzőkkel bír, olyan közösség, amelyben –mivel szükségletei meghatározottak – minden tag az összes többi előnyére vesz részt, gondoskodó kapcsolat van tagjai közt, világosan kirajzolódik a kapcsolati határ egyén és csoport között.)

Neurotikus mechanizmusok

A neurózisok, a kapcsolati határ zavarai, négy jól megkülönböztethető mechanizmuson keresztül fejtik ki hatásukat. (De óva int attól, hogy egy-egy ilyen különálló mechanizmus számlájára írjuk a neurotikus zavarokat vagy azt gondoljuk, hogy egy neurotikus viselkedés megmagyarázható pusztán egyik vagy másik mechanizmussal. S egy-egy ilyen mechanizmus sem vezet feltétlenül neurózishoz.)

  1. bekebelezés (introjekció)
  2. kivetítés (projekció)
  3. összemosódás (konfluencia)
  4. visszahajlítás (retroflexió)

Introjekció

  • A növekedés során gyakoroljuk megkülönböztető képességünket, mely maga is az én-másik határ függvénye. Elveszünk a környezettől és vissza is adunk neki. Amikor elveszünk, meg kell emésszük, amit kaptunk, csak akkor tudjuk asszimilálni, beépíteni, hasonlóvá tenni magunkhoz. Igaz ez a táplálékra, de a szellemi táplálékra is. Amit egészben nyelünk le, idegen test marad, megfekszi a gyomrunkat. 
  • Az asszimiláció lelki folyamata testi megfelelőjéhez hasonlít (emésztés folyamata). A külvilágból származó értékeket ha kritikátlanul tesszük magunkévá = egészben nyeljük le őket, megfekszi a lelkünket, megemésztetlen marad. Ezek a megemésztetlenül befogadott értékek és érzések az introjektumok, az idegen testek bekebelezésének folyamata pedig az introjekció. 
  • Olykor szolgálhat hasznos célt. (pl. Magolás a vizsga előtt, ha már nincs elég időnk, de ne legyen az az illúziónk, hogy ez a megemésztetlen anyag meg is marad!)

Projekció

A bekebelezés fordítottja. A környezet okolása olyasmiért, ami belőlünk ered. Szélsőséges esete a paranoiás: képtelen felelősséget vállalni saját kívánságaiért, érzéseiért, vágyaiért, ezért ezeket a környezete tárgyainak vagy személyeinek tulajdonítja. Létezik, és elkülönítendő egyfajta egészséges „kivetítés” is, ami tulajdonképpen az a folyamat, hogy megfigyeléseinkre alapozva vágyakat, szándékokat tulajdonítunk másoknak (így próbálva bejósolni a viselkedést). De egészséges esetben mindvégig tudatában vagyunk, hogy ezek olyan feltevések, amiket mi magunk hoztunk létre – s egyáltalán nem bizonyos, hogy a másik tényleg úgy érez/cselekszik stb. 

  • Neurotikus projekció példái: szexuálisan csábító nő – mindenki megsimít! Barátságtalan férfi – mások barátságtalanok.
  • A neurotikus nem csak késztetéseit tagadja meg, de azokat az én-részeket is, amelyekben ezek a késztetések keletkeznek. (Amiket nehéznek sértőnek, kellemetlennek találunk.)
  • Bekebelezés és kivetítés kapcsolata: bekebelezés hatására kezdünk önutálatot és elidegenedettséget érezni, ami végül kivetítéshez vezet. (Pl. bekebelezzük: a jó modor fontosabb a saját szükségleteinknél: elfogadhatatlan szükséglet/érzés kivetítése.)
  • Kivetítés révén a projektáló személy a világot olyan küzdőtérnek látja, ahol a saját belső konfliktusai csatároznak egymással (de ez benne nem tudatosul).

Konfluencia

  • Környezet és én, mintha egyek volnának. Nincsenek határok. 

Extázis, rituálék szoros csoportélményei, újszülöttek… Gond akkor van, ha ez a fokozott összeolvadás, azonosulás állandóvá válik, képtelen az egyén különbséget tenni önmaga és a külvilág között.

  • Elveszti szelf-érzését, ezért nem tudja önmagát megtapasztalni. Nem tudja hol végződik ő, hol kezdődnek a többiek. Szükségletek, érzések összemosódása történik a szervezeten belül pl. pszichoszomatikus betegségekben. 
  • Társas világban ez a teljes azonosulást megkívánó pl. totalitárius rendszerekben lehet problémás. Teljes egyetértés, hasonlóságok megkívánása, különbségek elutasítása. (Kritikátlan konformizmus?)

Retroflexió

  • „Valami erősen visszahajlik, visszaszáll valakire.” Bár impulzusainknak nem engedhetünk teljesen szabad folyást, szándékosan ellenállunk nekik, a retroflexió neurotikusa önmaga ellen fordítja ezeket. A magam(at) visszaható névmás használatában ismerhető fel.
  • „A bekebelező úgy tesz, ahogyan mások szeretnék, ha tenne, a kivetítő azt teszi másokkal, amivel őket vádolja, a konfluencia állapotában lévő ember nem tudja, kivel, mit csinál, a visszahajlítást alkalmazó ember pedig azt teszi önmagával, amit másokkal szeretne tenni.”

A terápia célja

  • Kiigazítani a hamis azonosulásokat, újraalkotni a megkülönböztető képességet. 
  • Segíteni a neurotikusnak felfedezni, mi ő, mi nem ő, mi elégíti ki, mi frusztrálja. 
  • Integráció felé terelni, egyensúlyt és határt találni önmaga és a világ között.
  • Belső támasz kialakítása, növelése
  • Értelmes célokat találni
  • A célok érdekében érett módon működni

Terápiás módszerek

Miért helyett a hogyan! (Az okok nem könnyen tárhatók fel…, az elvakult okkeresés szemellenzőssé tesz a probléma egészével kapcsolatban, vagy bűnbakot kapunk a válasz helyett. Ha megérti a paciens, hogyan működik ő, hogyan működnek megszakításai, átdolgozhatja azokat valódi énjén és azokon a tevékenységeken, amiket végezni akar. –tulajdonképpen tudatosítás ez is! Ha sikeres a terápia, megáll a saját lábán.) 

„Élettörténetünk létünk háttere; nem csak tények felhalmozása, hanem annak a lenyomata is, hogyan váltunk azzá, akik vagyunk.” A múltból a folyamat (hogyan) érdekli, nem az anyag. Nem engedi a paciensnek, hogy magát a múltja passzív eredményének tekintse, hanem olyan kérdéseket fogalmaztat meg vele: 

  • Hogyan akadályozom meg magam abban, hogy…? Stb. nem a cenzúrázott anyaggal kell elbánni, hanem a cenzúrázás folyamatával kb. ez megfeleltethető a pszichoanalitikus kezelés elhárításokra vonatkozó álláspontjával, de különbözik is attól…

Múlt helyett az itt és most a hangsúlyosabb!

  • „A terápiában nem az a hatékony, ami volt, hanem épp ellenkezőleg: ami nem volt, ami hiányzik, ami elmaradt. Ami megvolt, az befejezett történet. Az elégedettségen és az integráción keresztül haladva az igazi én részévé válik. A befejezetlen helyzet viszont, amely a környezet támogatásától a saját lábon állásig vezető fejlődés kudarca, a múlt olyan öröksége, amely megmarad a jelenben is.” Olyan eszközöket kell biztosítania a terápiának, amikkel a jelenben tudja megoldani a problémáit a paciens, és a holnap vagy jövőre keletkező összes többit is – önmaga támasza legyen!
  • Minden megoldott probléma könnyebben megoldhatóvá teszi a következőt, növeli az önmagára támaszkodás képességét. A Gestalt-terápia itt és most terápia: arra kéri a pacienst, minden figyelmét arra fordítsa, mit tesz a jelenben, az ülés során, tényleg itt és most.

Egyes szám első személy és jelen idő használata. A Gestalt-terápia egzisztenciális terápia! (nem szavakon vagy értelmezéseken alapuló.)

  • A paciens tudatosságát akarjuk növelni, tehát gesztusai, hangja, légzése, arckifejezése stb. legalább olyan fontosak, mint gondolatai. Minél inkább tudatosítja önmagát, annál többet tanul meg arról, milyen az igazi énje. Az élmény csak a jelenben élhető át, a tudatosítás mindig a jelenben történik (a terápiás helyzetben).
  • Ha a rögzült szokásokat meg akarjuk változtatni, előbb a tudatosság fókuszába kell állítanunk őket. A jelenben ismerjük fel választási lehetőségeinket! Az egyes szám első személy fejleszti a paciens saját felelősségét érzéseiért, gondolataiért és tüneteiért. 

Az események pszichodramatikus felidézése. Ha csak beszélünk az emlékről, az élmény elszigetelődik. Nem elég beszámolni, újra át kell élni! Magas érzelmi hőfokon zajló ülések! (Befejezetlen élmény befejezését segíti a terápia itt és most közegében.)

A tudatosság növelése érdekében feltehető kérdések: 

  • Mit csinál most? 
  • Mit érez? 
  • Mit akar? 
  • Mit kerül el? stb. 

Miért kérdések kerülése: racionalizációhoz vezetnek, és ahhoz az illúzióhoz, hogy egy okra visszavezethető egy probléma. A Hogyan kérdések az események szerkezetére kérdeznek rá. („Ha már világos a szerkezet, a magától megválaszolódik a miért.”)

A terapeuta

  • Mint nagyító tükör van jelen, a paciens önfelfedezését hivatott segíteni. 
  • Kérdéseivel rávezetheti a pacienst, hogy tisztábban lássa saját viselkedését, és segítheti, hogy meghatározza önmaga számára, hogy mit jelent a viselkedése. (Nem tehet felfedezéseket a paciens számára, csak segítheti a benne zajló folyamatokat!) 
  • Egyszerre támogat és frusztrál.
  • A paciens kérdései: átfordíttatni állításba. (Mert a kérdésekkel legtöbbször a felelősséget igyekszik lerázni magáról…)

Gestalt-terápia alapgondolata: A mindennapi életben a beteg kényszert érez, hogy mindent megismételjen, amit nem tud kielégítően lezárni. Ezek az ismétlések a befejezetlen ügyei! (Pszichoanalízisben ismétléskényszer!) Akkor tudja ezeket tudatosítani, ha a terápiában eljátssza a fantázia szintjén, amit be kell fejeznie.

 

  1. TÉTEL

Kommunikációelmélet és rendszerszemlélet. Kialakulása és hatása a személyiségmodellekre és a pszichoterápiás elméletekre. Tranzakcióanalízis.

Kulcsszavak:  

Palo-Alto-i iskola, 

Kommunikáció-elméletek, metakommunikáció fogalma

double bind (Bateson), 

első-és másodfokú változás (Watzlawick),

Családterápiás alapfogalmak és főbb irányzatok

Tranzakcióanalízis 8berne, Harris)

→ A kommunikáció- és rendszerelmélet a pszichoterápiás elméletekre is hatással volt, új irányzatok kiindulópontjaként jelent meg. Családterápia

 

RENDSZERELMÉLET

A rendszerszemléletű megközelítés: a rendszerelmélet (komplex rendszerek tudománya), széles körben használt paradigma a társadalomtudományok körében.  A részek, azaz a rendszer elemei, együttműködnek, interakcióban, kapcsolatban állnak valamely séma fenntartása és bizonyos funkciók kielégítése érdekében

KOMMUNIKÁCIÓELMÉLET

Az emberi kommunikáció kutatásában alaptételként kezelt megállapításokat az amerikai Palo Alto-i iskola jeles képviselői, „Az emberi kommunikáció gyakorlatáról” szóló művükben (Pragmatics of Human Communication, 1967) foglalták össze.
1, Nem lehet nem kommunikálni. Minden emberi megnyilvánulás – még a hallgatás, a nem cselekvés is – kommunikáció!
2, A kommunikáció szükségszerűen többcsatornás és többszintű Minden kommunikációban jelen van egy tartalmi (direkt) és egy viszony-meghatározó (indirekt) összetevő. A közlés szintje a tartalmi szint, melynek eszköze a nyelv vagy valamilyen más jelrendszer. A másik szint egy magasabb elvontsági rétegben minősíti az előzőt. A tartalmi szint “adatokat” szolgáltat, addig a viszony-meghatározó szint megmondja, hogyan kell azt értelmezni (pl. egy elhangzott mondatot parancsnak vagy esetleg tréfának kell-e tekinteni). A viszony meghatározásában fontos szerepe van a nem verbális jeleknek is.
3, Az emberi viszonyok természetét a partnerek két- vagy többoldalú kommunikációs cseréjének tagoltsága (interpunkciója) határozza meg. A befogadó viszonyulása a közlőhöz és az üzenethez folyamatos, így interpunkciója is az. Ez állandóan alakítja a köztük levő viszonyt. Érvényes ez az alaptétel a közlő számára is, ezért a kommunikáció cirkuláris.
4, A kommunikáció digitális és analógiás rendszerek által jut kifejezésre. A digitális kifejezés olyan tulajdonságokat jelent, ahol a kód részeire, összetevőire bontható és a köztük levő összefüggés leírható. Így a kommunikáció folyamatában a digitális tulajdonságok a nyelvre jellemzők. Az analógiás kód tágabb, nem lehet részekre bontani. Az ilyen típusú kód segítségével megy végbe a szimbolikus (művészi) és a nem verbális kommunikáció (pl. gesztus, mimika).
5, A kommunikáció, mint folyamat két típusú lehet
egyenrangú (szimmetrikus), ha a partnerek közötti viszony egyenlő
egyenlőtlen (kiegészítő), ha a felek közötti különbségen, az egyik vagy másik fél nagyobb befolyásán van a hangsúly (pl. tanár-diák, felnőtt-gyerek, főnök-beosztott)

Definiálja és jellemezze a metakommunikáció fogalmát

Metakommunikáció

Az elnevezést először a Palo Alto-i iskola használta. Megállapításuk szerint nincs kommunikáció metakommunikáció nélkül!

Ez azt jelenti, hogy minden tartalmi kommunikációt kísér valamilyen nem szándékos kommunikáció, mely arra vonatkozik, azt minősíti.

Kommunikáció a kommunikációról!

A metakommunikációt az utalások hordozzák, melyek megjelenhetnek az emberi kommunikáció mindkét csatornáján:

A verbális közlésben, ha az adott szövegnek a közvetlen nyelvi szintjénél elvontabb jelentése van (pl. humor, nyelvi játék, elhallgatás). A metakommunikáció a verbális közlés mindkét típusában (beszéd és írás) előfordulhat;

A nem verbális közlésben, ha az üzenet nem szándékos, nem tudatos (pl. mimika, gesztus, távolság, testtartás

A metakommunikáció külön csatornát nem képez, általában a nem verbális csatorna jelzései hatnak metakommunikatív módon, ha azok nem a tartalmi kommunikáció jelei.

Alapvető modellje: Shanon-Weaver modell, a kommunikáció főbb összetevőiről 

Feladó: (vagy adó): akitől az üzenet származik, aki valamilyen információt kíván továbbítani, s ennek érdekében a kódolást végzi. 

Vevő: (vagy címzett) akinek a feladó az üzenetet szánja, aki a közleményt észleli, és a kód ismeretében „megfejti” az üzenetet. 

Üzenet: (vagy közlemény) maga az információ, melyet a feladó továbbítani kíván

Kód: megállapodás szerinti jelek rendszere, melynek segítségével az információ formába önthető, és továbbítható üzenetté válik. 

Kódolás: az a folyamat, melynek során a kód jel segítségével az információt formába öntjük, „megfogalmazzuk”. 

Adás: az üzenet eljuttatása a feladótól a vevőig. 

Visszacsatolás: a vevő reakciója az adó közleményére, nem szükségszerű, hogy megtörténjen. 

Csatorna: az a fizikai közeg, melyen keresztül a közlemény a feladótól a vevőhöz eljut, ilyen lehet pl. levegő, telefonvonal, internet. 

Környezet: az a közeg, ahol a kommunikáció zajlik, szűkebb és tágabb értelemben egyaránt: a tágabb társadalmi környezet és az adott kommunikációs szituáció egyaránt meghatározható. 

Csatornazaj: a kommunikációt zavaró tényezők. Ideális esetben nem jelenik meg a zaj a kommunikációban, de előfordulhat, hogy a feladó által küldött üzenet és a címzett által vett közlemény eltér egymástól. Zaj pl. telefonfonal hibája, történelmi idő.

A kommunikáció formái: verbális/ nonverbális

→ A szocializációt is kommunikációs folyamatnak tekinti, a személyiségfejlődés minden lépése kommunikációs keretben történik.

CSALÁDTERÁPIA

  • A családterápia az 50-es években indult fejlődésnek és paradigmaváltást jelentett a pszichoterápiában: 
  • a kliens az egész család
  • patológia új nézőpontja
  • a beavatkozás új helye

BATESON : a család általános rendszerszemléletű megközelítése

  • A család félig nyitott félig zárt rendszer, az alkotóelemek között kapcsolat és elhatárolódás működik.
  • Minél patológiásabb a család annál zártabb kifelé, és annál elmosottabb a határ bent, az alrendszerek között
  • Non- szummativitás elve: az egész nem egyenlő a részek összegével
  • cirkularitás: folyamatosan hatnak egymásra az résztvevők, a végén visszacsatolás lesz
  • Homeosztázis elve: a család mint rendszer dinamikus egyensúlyi állapotra törekszik, melyet önkorrekcióval, önszabályozással alakít
  • A rendszert szabályok és hierarchia irányítják: a családon belül a szabályok ismétlődő interakciókban nyilvánulnak meg
  • A rendszernek morfogenezisre van szüksége: a családnak időről időre változnia kell, úgy kell megőriznie a stabilitást, hogy lehetőség legyen a változásra; a változások krízisek mentén zajlanak
  • A hangsúly a rendszer erőforrásainak mozgósításán van.
  • Koevolúció: a rendszer tagjait együtt fejlődés jellemzi
  • Alkalmazkodás szükségessége; ha nincs alkalmazkodás zárt rendszer alakul ki, mely elpusztul

A család mint rendszer jellemzői:

– a családtagok kölcsönösen hatnak egymásra (például amikor a család egyik tagja dühös, ez más tagokban esetleg ijedelmet kelthet);

– minden egyes személy cselekedete valamilyen módon a többiekéhez kapcsolódik (például amikor anya és lánya veszekszenek, ez a fiútestvért esetleg kedvességre és segítőkészségre indítja, hogy ily módon segítsen elsimítani a konfliktust);

– a cirkularitás, vagy más néven körkörösség elve, valamint az ismétlődő minták (izomorfiák) jelen vannak mind a viselkedésben, mind pedig a kapcsolatokban (például egy visszahúzódó férj kiválthatja a feleségéből, hogy egyre követelőzőbb legyen, ami viszont azt eredményezheti, hogy a férj még visszahúzódóbbá válik, erre a feleség válaszolhat még követelőzőbb viselkedéssel, és így tovább); 

– a család tagjainak hasonló az identitástudata és meggyőződése (például a családon belül az a meggyőződés, hogy ez a család, hívő, törvénytisztelő, szereti a sportot stb.; ez a “mi tudat” jelenti a “mi családunkat”, amelyhez kapcsolódhatnak a családi legendák és mítoszok);

– a családi rendszerhez tartoznak a szerepek, a szabályok és az organizációs struktúrák (például egy családban az adott szabályok a gyerekek lefekvési idejére, az asztali viselkedésére vonatkozhatnak, vagy például arra, hogy egy bizonyos családtagnak békéltető szerepet tulajdonítanak; nagyon fontosak lehetnek a rítusok, családi rituálék, melyek sajnos sok családban megkoptak, vagy hiányoznak).

A családterápia irányzatai:

  • pszichodinamikus (Bowen): Legfontosabb: az egyén elkülönülése(éndifferenciáció), de nem elszakadása a családtól. 
  • strukturális (Minuchin): a család egy hierarchikus rendszer, az egészséges családban a határok világosak, de átjárhatók. A terapeuta irányító a terápiás folyamatban.
  • megoldásközpontú: A baj eredete a probléma kp-ba kerülése, ami a korábbi sikeres megoldásokat törli. A terápia célja a változás
  • kontextuális (Böszörményi-Nagy): Fókuszban a dinamikus ego azon törekvése, amellyel kapcsolatokra törekszik. Ezekben az elfogadás és viszonzás teremt egyensúlyt. Ennek az egyensúlynak a felbomlása vezet a diszfunkcióhoz. A terápia célja az etikai egyensúly visszaállítása
  • milánói iskola
  • reflektív (Tom Anderson): Főként a párbeszéd módjára figyel, a verbális üzeneteket kísérő érzelmi jelzésekre. A szabad kommunikációban, a vélemények, történetek egymás mellé helyezésében látja az egészséges működés lehetőségét. Nem tételezi fel a személyiség létét. Díszfunkció a merev szabályokból származik, az érzelmekkel ellentétes állítások hangoztatásából.
  • tárgykapcsolati (Székely Ilona): Fókuszban a kapcsolatokban megmutatkozó belső reprezentációs világ megismerése, a kliens kommunikációs sajátosságainak feltérképezése áll. A diszfunkció a személyiség self-tárgy kapcsolati egységeinek zavarából keletkezik. 

Bowen

Érzelmi háromszög: alapeleme a családnak. Áll egy diádból és egy külső harmadikból. A diád megpróbálja fenntartani az együttműködést. Ha nem sikerül, akkor leadják a feszültséget a harmadiknak. Differenciáció: az autonóm self-től a no self-ig terjedhet. Minél kisebb a differenciáció, annál nagyobb az indulatvezéreltség, kaotikusság. Hajlamossá válik a diád a triangulációra (érzelmi háromszög létrehozására). Multigenerációs transzmisszió: alacsony differenciáltsági fokon lévő emberek hasonló párt választanak és hasonlóan alacsony differenciációjú gyereket nevelnek.

  1. Bateson: Double bind
  2. Watzlawick: első és másodfokú változások
  3. Satir
  4. Tranzakció-analízis (Berne, Harris)

Bateson: Double bind:.
Résztvevői: kötő és áldozat. (index-paciens = tünethordozó) Olyan kommunikációs stílus, amikor a verbális és nonverbális csatornákon egymással ellentétes üzenetet küld az egyén (ált. anya):. → Paradox cselekvési felszólítások Ettől a kettős kommunikációs rendszertől teljesen meg tud zavarodni a gyerek és nem érti, hogy mi történik: következmény: szorongás, szétszakítottsági reakció.
Háttere: A nevelő személyek egyike elutasítást mutat, ha gyereke azzal közelít hozzá, hogy szeretetet kapjon vagy mutasson. A rejtett ellenségességet tagadják és látszólag szeretetteljes viselkedéssel fedik el. A másik szülő vagy hallgatólagos szövetséges vagy túl gyenge vagy belátástalan, és nem tudja kiszabadítani a gyereket a double-bind helyzetből.

Watzlawick: W. a változás két fajtáját különbözteti meg. Az elsőfokú változás az adott rendszeren belül zajlik, közben maga a rendszer változatlan marad, míg a másodfokú változás magát a rendszert változtatja meg. CÉL: másodfokú változás.
A helytelen problémakezelés 3 módja:
– a cselekvés szükséges, de elmarad
– megváltoztathatatlan dolgokon akarnak változtatni
– rossz szinten cselekszenek

 

Virginia Satir

Jellegzetes hibás kommunikációs típusok leírása: áldozat, vádaskodó, okoskodó, elterelő. A családot úgy tekinti, mint a két szülő saját, származási családjának, illetve kinek-kinek önmagának a gyermekekben való újramegvalósításának a harcát. A terápia lényege a kölcsönös tapasztalatok alapján e harcnak a tisztázása

Tranzakció-analízis: 

  • Az emberek eredendően lelkileg egészségesek. Minden ember az alap természeténél fogva arra törekedik, hogy harmóniában éljen magával, másokkal, a természettel. 
  • Mindenkiben megvan a gondolkodásra való képesség, azaz meg tudja érteni mi történt vele.
  • Mindenki felelős saját döntéseiért, s az életérét. 
  • Az emberek képesek a változásra, ha komolyan elköteleződnek mellette.

Berne: Emberi játszmák

Az emberi interakciók tranzakciókból állnak. Minden tranzakciónak két része van:
– az inger
– a válasz. 

Énállapotok: -on keresztül lépünk interakcióba egymással. Minden énállapotra sajátos gondolkodás, érzések és viselkedés jellemző. Nem szerepek, hanem átélt létállapotok.

  1. Gyermeki: úgy viselkedünk, érzünk, érzékelünk, mint gyermekkorunkban.
    Természetes gyermeki: játékos, spontán; alkalmazkodó gyermeki: félős, bűntudatos és szégyenlős; kis professzor: gondolkodó, kreatív, fantáziadús
  2. Szülői: úgy vis., gondolkodik, érez, mint szülőfiguráink. Kritikus szülői: bírál, gondoskodó szülői: támogat  
  3. Felnőtt: mint egy humán szgép. Adatokat gyűjt, tárol, logikai alapon dönt. Kevésbé érzelmes, inkább racionális. Kontamináció (szennyeződés): néha a felnőtt is használ olyan téves infókat, amik a szülőitől vagy a gyermeki énállapottól erednek. szülőtől kapott téves infó: előítélet. Gyerektől kapott téves infó: téves ítélet, félelmek, gátlások. Fontos a felnőtt kontaminációjának megszüntetése.

Stroke-ok: Ítéletek, pozitív (dicséret), negatív (szidás). Feltételes (arra irányul, amit csinálsz) feltétlen: (arra irányul, ami vagy).
Tranzakció: stroke-ok cseréje.
– kiegészítő: mindegyik résztvevője egy énállapotát foglalja magában.
– keresztezett: az ingert küldő és a válaszoló személy más énállapotban van.
– rejtett: játszma → akkor fordul elő, ha valaki mást mond, mint amit gondol. Két szinten működik: társadalmi ↔ rejtett (pszichológiai)
–  A játszmák alapvető jellegzetessége, hogy bennük a sztrókok cseréje rejtett, kerülő úton történik. A játszma a tranzakciók visszatérő sorozata, van kezdete, közepe vége, és van haszna. A játszmák haszna az a rejtett nyereség, mely motiválja a játékosokat a részvételre

HARRIS – A 4 ÉLETPOZÍCIÓ

Az élet korai szakaszában, az identitás kialakításának folyamatában az emberek meghatározzák saját magukat, azt, hogy mi életük és létezésük jelentése. 

Néhányan úgy döntenek, hogy OK-k és életük jó lesz, de sokan mások úgy döntenek, hogy ők nem OK-k, és valahogy kudarcot fognak vallani az életükben. 

Az egzisztenciális pozíció, az a feltételezés, melynek alapja, hogy valakinek milyen lesz az élete: „OK vagyok, OK vagy.” „OK vagyok, te nem vagy OK.” „Nem vagyok OK, te OK vagy.” „Nem vagyok OK, te sem vagy OK.”. 

  • É + T+ : Bizalom. Mindenki így születik, ha ez megszakad, áttér másikra. Normális
  • É – T + : Szeretnék többet kapni, te adjál nekem. Alkalmazkodó és provokatív. Neurotikus
  • É + T – : Kemény, saját magában akar megkapaszkodni. Nárcizmus, személyiségzavar
  • É – T – : Vesztes sorskönyv. Nehezen változik

 

  1. A TRANSZPERSZONÁLIS PSZICHOLÓGIA SZELLEMI HORIZONTJA ÉS FŐBB KÉPVISELŐINEK ELMÉLETI ALAPVETÉSEI

Kulcsszavak: 

jobb agyféltekés gondolkodás, 

szinkronicitás (Jung), 

logoterápia (Frankl)

alap-és átmeneti struktúrák (Wilber)

pszichoszintézis  (Assagioli)

LSD-asszisztált pszichoterápiák, 

 

A transzperszonális pszichológia mint a „negyedik erő”

Pszichoanalízis, behaviorizmus, humanisztikus pszichológia → transzperszonális pszichológia

Maslow (és kortársai) rájöttek, hogy a kiteljesedés nem áll meg az önmegvalósításnál, a csúcsteljesítménynél, a sikernél, a személyiségünk, képességeinek kibontakoztatásánál. Ha mindez megtörtént, akkor további élményvilág és növekedés nyílik meg előttünk: a spirituális élményvilág, mely közvetlen, természetes folytatása a személyes növekedésünknek.

Kp-i fogalma: transzperszonális: az individuum határán túlmutató, nyitott lényegiség. Az embert alrendszerekre bontó analízissel szembe állítja a pszichoszintézist.

Jobb agyféltekés gondolkodást tartja elsődlegesnek:
– holisztikus
– cirkuláris (örök)
– test-lélek- szellem egysége
– keleti típusú

5 fő spirituális kérdés

  1. Mit jelent számomra emberi lénynek lenni?
  2. Ki vagyok én- magamnak- neked, nektek?
  3. Miért vagyok itt, mi célja, értelme, jelentése az életemnek?
  4. Honnan jöttem, hová tartok, milyen kapcsolatban állok a teremtéssel, kozmosszal, emberiséggel, közösségekkel, szeretteimmel?
  5. Hogyan tehetem a világot egészségesebbé?

 

Főbb képviselői: 

  • Frankl
  • Wilber
  • Grof

Jung: Szinkronicitás
A mások által hagyományosan leírt három jelenségen túl (ezek: idő, tér, okság) létezik egy negyedik, ez a szinkronicitás. Szinkron jelenségekről akkor beszélünk, ha valamilyen külső esemény és egy belső (archetipikus) esemény véletlen módon egybeesik, egy időben jelenik meg. Pl.: meghal egy ember és megáll az óra a halottas szobában.

FRANKL
Logoterápia = értelem orientált pszichoterápia. Az ember egy olyan lény, mely az értelem keresésének állapotában van. A logoterápiában a páciens szembekerül az élete értelmével (ezáltal győzheti le a neurózisát). 

Ált. jell:

  • Öröm-elv (Freud) és a Hatalomvágy (Adler) helyett 🡺 értelemvágy
  • A logoterápia tárgya: az emberi lét értelme, és az, hogy hogyan kutatja az ember az élete célját
  • Az életcél megtalálására irányuló törekvés alapvető motivációs erő az emberben 
  • Szellemi megközelítésű pszichoterápia
  • Analitikus, mert tudatosítja a lét elrejtett logoszát
  • Nem korlátozódik a tudattalan ösztönös tényezőkre

Értelemvágy: 

Mi az élet értelme? → e kérdés feltevése nem valamilyen lelki betegség jele, hanem a szellemi nagykorúságé

„Az emberben elsődleges motiváció az élet értelmének céljának kutatása, nem pedig az ösztönös hajtóerők „másodlagos racionalizálása”” 

– A célok és értékek nem pusztán védekezési mechanizmusok, reagálási formák vagy szublimációk

Az értelemvágy is frusztrálódhat 🡺 egzisztenciális frusztráció

Ez a frusztráció neurózist eredményezhet, ez a „noogenikus neurózis” (noos=elme) 

Nem minden konfliktus szükségszerűen neurotikus, sőt, bizonyos mennyiségű konfliktus normális és egészséges.

Aki az élet értelmét kutatja, az nem elmebeteg, az ő „állapota” az egzisztenciális kétségbeesés

Az egzisztenciális kétségbeesés olyan krízis, ami növekedéssel és fejlődéssel jár

Az emberi lét alapvető lényege: felelősségvállalás

„Embernek lenni először is azt jelenti, hogy el kell döntenem, milyenné váljak, azután pedig vállalnom kell a felelősséget azért, amit önmagamtól csináltam.”

Míg a pszichoterápia pszichoanalízisként azt akarja tudatossá tenni, ami a lélekben van, ezzel szemben a logoterápia azt, ami szellemi 🡪 egzisztencia-analízisként a felelős létet igyekszik az emberben tudatosítani.

A három érték (Frankl) jellemzése

Három érték – kategória:

  1. ALKOTÓI ÉRTÉKEK: az az egyszerű ember, aki hivatása és családja feladatait valóban teljesíti, „kisstílű” élete ellenére „nagyobb” és előkelőbb, mint egy államférfi, aki egy tollvonással milliók sorsáról dönthet, de döntéseit lelkiismeretlenül hozza meg.
  2. ÉLMÉNY ÉRTÉKEK: átélésünk valósítja meg őket. Pl. a világ befogadása, természet vagy művészet szépségei iránti odaadás. Az élet értelméről ennek csúcspontjai döntenek, s így az egész életnek képes egyetlen pillanat is értelmet adni.
  3. BEÁLLÍTÓDÁSI ÉRTÉKEK: az élet akkor is értékesnek tűnik, amikor sem alkotásban, sem élményekben nem gazdag. 🡪 azon értékek csoportja, melyek megvalósítása abban áll, hogy milyen az ember beállítódása létének korlátozásaival szemben. Hogyan viszonyul az ember valamely megváltoztathatatlan sorshoz?

🡪 Akkor kerül sor ezen értékek megvalósítására, amikor valaki szemben találja magát a sorsával, ahogyan ezt viseli. Pl. bátorság a szenvedésben, méltóság a kudarcban.

Óráról órára változik az életben, hogy melyik értékcsoportnak szenteljük magunkat. A pillanat követelményének egyszer tettel felehetünk meg, másszor azzal, hogy átadjuk magunkat egy élménynek.

Az élet feladat jellege:

Nem csak azt kell elérni, hogy a létüket úgy éljék meg a páciensek, mint értékek megvalósításáért viselt felelősséget, hanem arra is rá kell mutatnunk, hogy mindig valamilyen specifikus feladat teljesítéséért felelősek. 

Az élet értelme 3 úton fedezhető fel:

  1.) vmilyen művet alkotva/ vmilyen cselekedetet megtéve:        MUNKA

  2.) vmit tapasztalva, vkivel emberileg találkozva:                      SZERETET

  3.) az elkerülhetetlen szenvedéshez való hozzáállás révén:      SZENVEDÉS

A szenvedés értelme

Az élet értelmét akkor is megtalálhatjuk, ha olyan sorssal állunk szemben, amin nem változtathatunk. Ilyen esetekben lehetőségünk van arra, hogy a személyes tragédiát győzelemmé alakítsuk. Amikor a helyzeten nem tudunk változtatni, akkor magunkon kell változtatnunk: attitűdváltozás. A szenvedés megszűnik szenvedésnek lenni akkor, amikor meglátjuk az értelmét, mint például az áldozat értelme (de a szenvedés nem feltétele annak, hogy megtaláljuk az élet értelmét). Létezik egy további dimenzió, amiben értelmet nyerhet az emberi szenvedés: vallás

KEN WILBER

Az általa javasolt pszichológiai fejlődésmodellben a lelki struktúrák vagy alakzatok két általános típusra oszthatóak: alapstruktúrákra és átmeneti struktúrákra (mindkettőben számos eltérő fejlődési vonal található). 

Az alapstruktúrák azok a szerkezetek, amelyek – miután megjelennek a fejlődésben – hajlamosak viszonylag független egységekként vagy alegységekként megmaradni a későbbi fejlődés során is.

Az átmeneti struktúrák viszont olyan, egy-egy szakaszra jellemző és ennyiben ideiglenes szerkezetek, amelyeket általában többé-kevésbé felváltanak a későbbi fejlődési szakaszok.

Ez annyit tesz, hogy ahol a konkrét alapstruktúrák a későbbi fejlődés során betagolódnak, bekerülnek a rendszerbe vagy alárendelődnek, ott rendszerint az átmeneti struktúrákat tagadják meg, oszlatják fel vagy cserélik le

Funkcionálisan domináns struktúrák 

  1. Szenzoros-fizikai – az anyag, az érzékelés és az észlelés birodalma (az első három buddhista szkandha); Piaget szenzomotoros szintje
  2. Fantazmikus – érzelmi – az érzelmi-szexuális szint 
  3. Leképező elme – a „reprezentációs elme” rövidítése, másképpen Piaget művelet előtti szintje. 

A leképező elme két szakaszban fejlődik ki: 

  • szimbólumok (2–4 év között) 
  • fogalmak szintje (4–7 év között). 

A szimbólum túlmegy az egyszerű képen (a fantazmikus elmén), mégpedig a következő lényegi vonatkozásban: a kép képszerűen ábrázolja a tárgyakat, míg a szimbólum nem képileg vagy verbálisan tudja ábrázolni.

  1. Szabály/szerep-elme – ez például Piaget konkrét műveleti szakasza.

Ez az első olyan szerkezet is, amely világosan végre tud hajtani szabályokkal kapcsolatos műveleteket, például tud szorozni, osztani, osztályba foglalni, hierarchiákat felállítani stb. 

  1. Formális-refletív elme – alapjában véve ez a Piaget-féle formális műveleti gondolkodás.

 Ez az első olyan szerkezet, amely nemcsak a világról tud gondolkodni, hanem magáról a gondolkodásról is, ezért ez az első olyan struktúra, amely tisztán introspektív, és tükrözni tudja önmagát (bár ez nagy vonalakban megkezdődött már a szabály/szerep-elménél is). Ez az első olyan struktúra is, amely képes a hipotetikus-deduktív vagy propozicionális gondolkodásra („ha A, akkor B”), amely – egyebek mellett – lehetővé teszi, hogy valóban pluralisztikus és egyetemesebb szemlélet fejlődjön ki. 

  1. Víziólogika – számos pszichológus (pl. Bruner, Flavell, Arieti) mutatott már rá: sok bizonyíték szól amellett, hogy létezik egy struktúra Piaget formális műveleti szintjén túl vagy annál magasabban. 

„Dialektikus”, „integratív”, „kreatív szintetizáló” stb. nevekkel szokták leírni. Bárhogy legyen is, úgy tűnik, hogy míg a formális elme kapcsolatokat hoz létre, a víziólogika hálózatokat teremt ezekből a kapcsolatokból. Az ilyen vízió vagy víziólogika felfogja a gondolatok hatalmas hálózatát, ahogyan ezek egymással kapcsolódnak. Ekképpen ez az igazán magas rendű szintetizáló képesség kezdete, amely összefüggéseket teremt, igazságokat kapcsol össze, gondolatokat tesz egymás mellé, fogalmakat integrál. 

Ezen túl kezdődik a transzperszonális fejlődés!

  1. Okkult – az okkult szintet felfoghatjuk a vízió-logikai szint és a víziós belátások csúcspontjaként; talán legjobb példáját a hatodik csakra nyújtja, a „harmadik szem”, amelyről azt mondják, hogy a transzcendens, transzperszonális vagy kontemplatív fejlődés kezdetét vagy megnyílását jelzi: az egyén kognitív és perceptuális képességei szemmel láthatóan olyannyira megsokszorozódnak és egyetemessé válnak, hogy elkezdenek „túlnyúlni” a személyes vagy egyéni perspektívákon és gondokon. 

A legtöbb kontemplatív hagyomány szerint ezen a szinten az egyén elkezdi megtanulni, hogyan kell nagyon finoman megfigyelni az elme kognitív és perceptuális képességeit, és így ennek arányában elkezdi meghaladni (transzcendálni) őket.

8.Szubtilis (finom) – a finom szintről azt mondják, hogy a tényleges archetípusok, vagy a platóni formák, a szubtilis hangok és hallható megvilágosulások (náda, sabd), a transzcendens belátások és a feloldódás (abszorpció) székhelye. Vannak olyan hagyományok, például a hinduizmus és a gnoszticizmus, amelyek azt állítják, hogy a közvetlen fenomenológiai észlelésük (közvetlen felfogásuk) révén ez a szint a személyes istenalak otthona (istadéva a hinduizmusban, jidam a mahájána buddhizmusban, demiurgosz a gnoszticizmusban stb.), amelyet a szavikalpa szamádhi néven ismert állapotban meg lehet ismerni a hinduizmus szerint.

 

9.Kauzális – a kauzális szintről azt mondják, hogy az összes alsóbb struktúra meg nem nyilvánuló forrása vagy transzcendentális alapja; a Mélység (gnoszticizmus), az Üresség (mahájána), a Forma Nélküli (védánta). Egy olyan tudatállapotban ismerik fel, amelyet többek között nirvikalpa szamádhinak (hinduizmus), dnyána szamádhinak (védánta) neveznek, ez az ökörpásztorkodás tíz képe közül a nyolcadik (zen), a hetedik és nyolcadik dzshána, a nirvánában kicsúcsosodó erőfeszítés nélküli belátás (vipasszaná), Aurobindo „Overmind”- ja, felettes elméje. Jellemzik ezt a szintet még egyetemes és forma nélküli Énként (Átmanként) is, amely minden lényben és lénynek közös.

 

10.Legvégső – miután teljesen áthaladt a megszűnés vagy a meg nem nyilvánult kauzális feloldódás állapotán, a tanítások szerint a tudat végül újra ráébred korábbi és örök lakhelyére, az abszolút Szellemként, amely sugárzik és mindent áthat, amely egy és sok, az egyetlen és az összes – a megnyilvánult Forma és a megnyilvánulatlan Forma Nélküli teljes integrációja és azonossága. Ez a klasszikus szakadzsa és bháva szamádhi, a turíja (és turíjátíta) állapota, abszolút és jellemezhetetlen Tudatosság mint Olyan, Aurobindo „Supermind”-ja (elmefelettije), a zen „egy elméje”, a Brahman-Átman, a szvábhávikakája. Szigorú értelemben véve a végső nem csupán egy szint a többi közül, hanem maga az összes szint valósága, állapota vagy ilyensége.

 

A Wilber- i tudat fejlődési modell

Tudatfejlődési modell

Preperszonális:             még nincs éntudat

Perszonális:                  normális éntudat

Transzperszonális:        már nincs éntudat

Patológiák:                   az alapstruktúrák idő előtti kibomlása, vagy „kihagyása” okozza

A modell alapján a patológia elárulja, mely tudatfejlődési szinten van probléma, és meghatározza a terápiás technikát.

Transzperszonális terápia

Transzcendentális tapasztalatok fontossága. Hagyományos célok (tünetenyhítés, viselkedésváltozás) és új célok (látásmód). Terapeuta és páciens sajátos viszonya. Tudati síkok kitágítása

  • Én
  • Egzisztenciális sík
  • Szellemi sík

Kérdőjelek: tudományosság, empíria, fogalmi keret stb.

Wilber Pszichospirituális elmélete 8 szakaszra osztja a fejlődést:

  1. Születés, élet eleje (még öntudatlan)
  2. Csecsemőkor
  3. Kisgyermekkor
  4. Gyermekkor
  5. Ifjúkor
  6. Felnőttkor
  7. Öregkor
  8. Aggkor, élet vége (már öntudatlan)

 

Az egyes szintek közti átmeneti periódusokban transzperszonális élmények hatására meginog az addig biztos alap, új szakaszba lép az egyén, és új alszemélyisége jön létre.

REÁLIS SELF:

      – 7. szakaszban jön létre
   – Kentaur fázisnak is nevezhető, melyben az alszemélyiségek integrálódása történik, a     
     hasadások megszűnnek (pl.: test-lélek közt)
     A hasonlatot Freud ló-lovas metaforájából vette, de Wilbernél nincsenek elkülönült
     részek, hanem azok egységet alkotnak.

TRANSZPERSZONÁLIS SELF:

      – A 8. szakaszban jöhet létre

      – Meghaladja a reális self szintjét, az Énfejlődés csúcsa

      – Kialakulhat a közös identitás élménye = a világmindenséggel alkotott egység élménye

      – Az egyén nyitottá válik a transzperszonális élmények számára a megváltozott tudatállapot (már öntudatlan) hatására

A személyiség felépítésének tojás-diagrammja (Assagioli)

Pszichoszintézis

  1. bio-pszichoszintézis (a test megélése) 
  2. személyes pszichoszintézis (annak, aki az átlagember szintjén gond nélkül akar élni) 
  3. spirituális pszichoszintézis (annak, aki attól szenved, hogy nem tud az átlagember szintjén élni) 
  4. interperszonális pszichoszintézis (férfi – nő kapcsolat, hasznos szerep a társadalomban)

„a személyiség megalkotása, vagy újraalkotása az új központ körül”

 

Alszemélyiség: félig autonóm, önmagát kifejezni törekvő struktúra

Az alszemélyiségek szintézise öt fázisban:                  

  1. Felismerés
  2. Elfogadás
  3. Koordináció
  4. Integráció
  5. Szintézis

Tojás:

  1. Az alsóbb tudattalan
  2. A közbülső tudattalan
  3. A magasabb tudattalan vagy szupertudatos
  4. A tudatos terület
  5. A tudatos „Én”
  6. A magasabb én vagy Self 
  7. A kollektív tudattalan

 

  1. Alsó tudattalan:

Tartalmazza, illetve belőle erednek a következők:
a. Az elemi lelki tevékenységek, amelyek a test életét irányítják, a testi működések értelmes együvé szervezése (koordinálása).
b. Az alapvető hajtóerők és primitív késztetések.
c. Számos komplexus, amelyeket intenzív érzelmek fűtenek.
d. Álmok és alsó szintű képzelődések.
e. Alsó szintű, kontrollálatlan parapszichológiai folyamatok.
f. Különböző kóros megnyilvánulások, például fóbiák, megszállottságok, kényszeres késztetések és paranoid téveszmék.

  1. A közbülső tudattalan

Ezt az éber tudatállapotunkéhoz hasonló lelki elemek alkotják, és ezek könnyen hozzáférhetőek az éber tudatunk számára. Különböző élményeinket ezen a belső területen asszimiláljuk, emésztjük meg; itt végezzük a szokásos mentális és képzeleti tevékenységeinket, amelyek itt fejlődnek ki egyfajta lelki keltetőben, mielőtt megszületnek a tudat fényében.

  1. A magasabb tudattalan vagy szupertudatos

Erről a területről kapjuk magasabb intuícióinkat és ihleteinket, a művészi, filozófiai vagy tudományos, etikai „imperatívuszokat” és késztetéseket a humanitárius és hősies cselekedetekre. Innen erednek a magasabb rendű érzéseink, például az altruista szeretet, a zsenialitás és az elmélkedés, a megvilágosodás és az önkívület állapotai. Ebbe a világba tartoznak a lappangó parapszichológiai működések és spirituális energiák.

  1. A tudatos terület

Ezt a kifejezést – amely nem igazán pontos, de viszonylag világos és kényelmes a gyakorlati céljainkhoz – személyiségünk azon részének megjelölésére használjuk, amelynek közvetlenül tudatában vagyunk: testi érzékleteink, képeink, gondolataink, érzéseink, vágyaink és késztetéseink szakadatlan folyamata ez, amelyet megfigyelhetünk, elemezhetünk és megítélhetünk.

  1. A tudatos „Én”

Az „én”-t, vagyis a tiszta ön-tudatosság pontját gyakran összekeverik az imént leírt tudatos személyiségrésszel, de a valóságban ezek meglehetősen különböznek egymástól, amit gondos önvizsgálattal bárki igazolhat. Tudatunk változó tartalmai (érzékletek, gondolatok, érzések stb.) egészen mások, mint az „én”, a tudat központja. Bizonyos nézőpontból ezt a különbséget egy képernyő fehéren megvilágított területe és a különböző rávetített képek különbségével lehet érzékeltetni.
Ám az „utca embere”, de még sok iskolázott és értelmes ember sem veszi magának a fáradságot, hogy megfigyelje saját magát, és felfedezze a különbségeket; csak sodródnak az „elme áramlatának” felszínén, és azonosulnak az egymást követő hullámokkal, vagyis tudatuk változó tartalmaival.

  1. A magasabb én vagy Self 

A tudatos én általában nemcsak elmerül a lelki tartalmak szakadatlan áramlásában, hanem teljesen eltűnni látszik az álom idején, amikor elájulunk és elveszítjük a tudatunkat, amikor érzéstelenítő vagy kábítószer hatása alatt állunk, vagy amikor hipnózisban vagyunk. Amikor viszont felébredünk, az énünk rejtélyesen újra megjelenik, fogalmunk sincs, honnan vagy hogyan – ez olyan dolog, ami közelebbről megvizsgálva elég mellbevágó és zavaró. Emiatt fel kell tételeznünk, hogy a tudatos én vagy ego újbóli felbukkanása egy állandó központnak, a belső Én létezésének köszönhető, amely az énünkön túl vagy a felett helyezkedik el. 

Ez az Én az elme tartalmainak áramlása és a testi állapotok felett van, és azok nem befolyásolják; a személyes tudatos ént pedig ennek puszta tükrözéseként, a személyiség területén megjelenő „kivetüléseként” (projekciójaként) érdemes felfogni. A pszichológiai kutatások jelenlegi állapotában keveset lehet konkrétan tudni az Énről, de e szintetizáló központ olyan jelentős, hogy mindenképpen érdemes a további vizsgálódásokra.

  1. A kollektív tudattalan

Az emberek nincsenek elszigetelve egymástól, nem „ablaktalan monászok”, ahogy Leibnitz gondolta. Olykor elszigeteltnek érezhetik magukat, de a szélsőséges egzisztencialista felfogás mind pszichológiai, mind spirituális szempontból alaptalan. Tojásdiagramunk külső vonalát „határoló”, de semmiképpen sem „elválasztó” vonalnak kell látnunk. Hasonlít a sejtek membránjához, amely állandó és tevékeny cserefolyamatokat biztosít azzal a testtel, amelyhez a sejt tartozik. A „lelki ozmózis” folyamatai állandóan zajlanak, mind a többi emberrel, mind pedig az általános pszichés környezettel. Az utóbbi megfelel annak, amit Jung „kollektív tudattalannak” nevezett; de nem definiálta világosan ezt a kifejezést, és ő beleértett eltérő, akár ellentétes természetű elemeket is, például a primitív, archaikus struktúrákat és a magasabb, tudatfeletti jellegű, előre hajtó tevékenységeket is.

Grof és az LSD asszisztált pszichoterápiák jelentősége a transzperszonális pszichoterápiában

Pszichoanalízis, LSD-kutatás

Módszere:        – Pszicholitikus

            – Pszichedelikus

LSD-tapasztalatok síkjai:

  • Absztrakt, esztétikai
  • Pszichodinamikus (COEX-rendszerek)
  • Perinatális (perinatális mátrixok)
  • Transzperszonális

 

Perinatális tapasztalatok:

Felszínre kerülnek a meghalással, fizikai fájdalommal, szenvedéssel kapcsolatos tapasztalatok. A születés körüli traumák újraélése, azonosulás a magzattal.
A perinat. tap.-ok 4 csop.-ba, mátrixba rendezhetők: alapvető perinat. fázisok ( BPM )
Újra élik a születést, hasonló testi érzések.

Kapcsolatban állnak:

  • Későbbi emlékekkel az élet során
  • A freudi erogén zónáknak megfelelő történésekkel
  • Pszichopatológiai állapotokkal

A 4 féle élmény megfeleltethető a valódi születés stádiumainak. A születési traumák hatással vannak a patológiák kialakulására. A 4 stádium:

Az 1. perinatális mátrix

Primer egység az anyával – magzati lét, a folyamatos jóllét állapota 

Az első fázis a magzatot ideális körülmények között kilenc hónapi fejlődés, növekedés után találja az anyaméhben, ahol a magzatvízen mozog, esetleg az ujját szopja, vagy ikrek esetében játszhat is. Kevésbé ideális lehet a helyzet, ha a magzat megfelelő mozgása korlátolt, esetleg az anyagcsere az anyával sem ideális. Az anya betegsége, anya válságos lelki állapota, esetleges fizikai, lelki bántalmazása, esetleges magzatelhajtó próbálkozások.

Érzelmi emlék/élmény:            az óceán érzése dominál, vízinövények, halak, delfinek, bálnák játéka, – súlytalanság, határtalanság, a világűr, galaxisok tapasztalata, 

A 2. perinatális mátrix

Antagonizmus az anyával – a veszélyeztetettség, a tehetetlenség állapota 

Ebben a fázisban a szülés folyamata megindul, a vér, oxigén, táplálék, és a magzat testhőmérséklete csökkenni kezd, a méhnyak nincs kinyílva. 

Az alap érzelmi emlék/élmény anyag, itt:a csapda, a nincs kiút érzése:

– egyre erősödő félelemérzés, gyanú, teljes bezártság, halálfélelem, fenyegető víziók, feneketlen piszkos örvény, támadásra kész szörnyetegek, sárkányok, kígyók, krokodilusok, stb.

– elveszettség érzése az alvilágban, labirintusok, pokol, csapda, bekerítettség, a menekülés lehetetlensége, mérhetetlen lelki, fizikai fájdalom, elhagyatottság, halál vízió, magányos sivár hozzáférhetetlen helyeken, sivatagban, jégmezőn, sziklák között. 

– kilátástalanság, magány elhagyatottság, reménytelenség, tehetetlenség, kétségbeesés, pánik, sötétség abszurditás. 

– megjelenik az első görcsökkel elsősorban a fejre összpontosult elviselhetetlen nyomás, amely a folyamat során csak növekszik.

  1. perinatális mátrix

Szinergizmus az anyával – küzdelem az életért, a mozgásos szakasz 

A görcsök mind sűrűbbek és erősebbek, a méhnyak kitágulása megindul. Ebben a fázisban a magzat szerepe megváltozik, míg az első fázisban passzív élvezője volt a paradicsomi létnek, a másodikban tehetetlen áldozat. Ebben a fázisban a magzat a kialakuló élet-halál harcban aktív szereplő. Ebben a fázisban az anya és magzat kölcsönösen mélységes fájdalmat okoznak egymásnak.

– gigantikus élet halál harc alakul ki, a görcsök időtartama alatt a magzat testére, elsősorban fejére 25 – 50 kilogrammnyi nyomás nehezül, az egyedüli mozgás a forgolódó előrehaladás, fejjel előre (ha minden rendben van), 

– az oxigénhiány mind nagyobb s nagyobb, a vérellátás csökken, elkezdődik a fuldoklás, fulladás érzése, ami csak fokozódik, (egy bonyodalom: a köldökzsinór a nyak vagy más testrész köré tekeredhet, és letépheti a placentát – ami teljesen megszünteti a gyermek és anya közötti kapcsolatot – az oxigén és vérellátás tejesen megszűnik és a magzat valódi életveszélyben, van); 

– a magzat ebben a fázisban különböző testi váladékokkal kerül kapcsolatba, mint vér, vizelet, ürülék.

Érzések szempontjából ez egy végtelenül gazdag és összetett fázis: a 3. fázis meghatározó alapérzése a titáni, élet-halál harc, amelynek több alfaja, és megnyilvánulási formája van. Ezek közül igen fontosak a szado-mazohisztikus elemek, valamint az erős szexuális izgatottság, a démonikus erők, valamint a scatológilkus elemek (ürülék, és különböző testi váladékok) jelenléte, és végül a tűz. 

a 4. perinatális mátrix

Elszakadás az anyától –

Kint lenni, lélegzetet venni, gyökeresen más helyzethez alkalmazkodni, megnyugodni és pihenni A végsőkig fokozott fájdalom, nyomás, fuldoklás, agónia, agresszivitás, szexuális felindultság, amit a magzat érez, hirtelen megszűnik, fény önt el mindent – kilenc hónap sötétsége után először lát fényt a gyermek, a köldökzsinórt elvágják, és az anyától véglegesen elválasztódik a gyermek.

Ebben a fázisban jelentkezik egy paradoxon: a kliens az utolsó, a felszabadulást hozó előtti pillanatban megtorpan – úgy érzi, ha tovább megy, a teljes, és végső megsemmisülés vár rá. Ezen a ponton jelennek meg a destruktív istenek és démonok, Káli, Shiva, a mexikói emberáldozatot szedő istenek, az egyiptomi halottak könyvéből Ozirisz, az alvilág istene előtt a halott szíve megmérettetik, és ha nehezebb a toll súlyánál… Szörnyeteg falja fel, amely a teljes megsemmisüléssel azonos.  A kliens ebben a pillanatban jut el a legalacsonyabb és legsebezhetőbb pontra, tehát a gigászi élet-halál harc után, a teljes és visszahozhatatlan megsemmisülés valószerűsége, de egyben itt történik meg a hirtelen változás is, a természetfeletti arany fény, leírhatatlan szépség, isteni, szerető, archetípusokkal benépesítve, mély lelki felszabadulás, megváltás, megtisztulás érzése, a hős diadalmas megérkezése

  1. TÉTEL: A korai személyiségfejlődés tárgykapcsolatok

Kulcsszavak: 

Egopszichológia (Hartman) 

Az ember pszichológiai születés, szakaszok (Mahler) 

Paranoid-schizoid pozíció (Klein) 

Őstörés és archaikus tárgykapcsolat (Bálint) 

Hamis szelf fogalma és az átmeneti tárgy fogalma (Winnicott) 

Konténer funkció (Bion)

 

Egopszichológia (Hartman): A tárgykapcsolat-elmélet előzményei

Ego pszichológia: Heinz Hartman: Ego-pszichológia (1939 Ego-pszichológia könyve) megteremtője. Az egészségesekből indul ki. Az EGO nem az ID-ből differenciálódik! Veleszületettnek tartja. (Veleszületett ÉN-magokból épül fel). Kezdetektől fogva önálló energiával rendelkezik az EGO.

Van biológiailag adott EGO-apparátus:

Észlelés

Mozgáskoordináció

Emlékezés és Tanulás

Ezek a képességek konfliktus nélkül is fejlődnek az érés során! EZT NEVEZI AZ EGO PRIMER AUTONOMIÁJÁNAK!

A korai én-magokból ezen fejlődés lévén alakulnak ki az ún. EGO-funkciók: gondolkodás, beszéd, járás, tárgykapcsolatok, produktivitás. MINDEZEK EGYÜTT EGY KONFLIKTUSMENTES EGO-SZFÉRÁT KÉPEZNEK!

Hartman nem tagadja, hogy létezhetnek konfliktusok, és általuk kialakulhatnak EGO-funkciók, de szerinte nem ez az egyetlen út. Az eredetileg konfliktus hatására kialakult mechanizmusok később a fejlődés folyamán relatíve független és autonóm működésekké alakulhatnak át és az eredeti céltól eltérő képességeket is képesekké válnak szolgálni. Tehát FUNKCIÓVÁLTÁS következik be. EZT NEVEZI AZ EGO MÁSODLAGOS AUTONÓMIÁJÁNAK.

Hartman szerint a humánspecifikus tevékenység legmagasabb szintű megnyilvánulása az alkalmazkodás, és ha a csecsemő közege elfogadható és átlagos (Winnicott: „Elég jó anya” fogalmához áll közel), akkor a csecsemő képes alkalmazkodni. Az alkalmazkodás a tanulás a fejlődés révén történik!

Freud szerint: Freud szerint veleszületetten az ID létezik, az EGO az ID-ből differenciálódik, frusztrációk és konfliktusok hatására. Tehát az EGO-nak nincs saját energiája! Energiáját az ösztönök biztosítják! Az EGO fő funkciója: Az intrapszichés konfliktusok kezelése. (ID és SZUPER EGO között-az elhárító mechanizmusok lévén). Freud az elméletét a betegek vizsgálatából bontakoztatja ki./

Ösztönök

Hartman szerint is léteznek, van önálló agresszió, libidó, de nem ez az egyetlen energiaforrás! Az ösztönkésztetések modifikálódhatnak és a legfontosabb a neutralizáció, ahol a libidó és az agresszió azáltal semlegesítődik, hogy a két ösztön ötvöződik egymással

 Melanie Klein és Freud összehasonlítása

 Brit Tárgykapcsolati Iskolához tartozik

– Freud elméletét szerette volna kiterjeszteni gyerekekkel végzett analitikus munkájával kiegészítve

– Később egy egészen más területét fedezte fel az emberi fejlődésnek, ezért nem tudta ugyan azokat a következtetéseket levonni

Közös pontok Freuddal

– elfogadja a személyisg id-ego-superego felosztását

– ösztön-teória is hangsúlyos Klein elméletében

            – de: halálösztönnek is nagy jelentőség

Különbségek:

– Freud az öpidális időszakkal foglalkozott a legtöbbet (4-6év), hiszen neurotikusokkal foglalkozott

» Klein jóval korábbi időszakot vizsgált!

– Freud betegei felnőttek voltak (retrospektív elmélet) 

» Klein gyerekekkel dolgozott (sajátokkal is) akik közt nagyon zavart személyiségűek is!

– szerinte az öpidális konfliktust megoldani tudó személyiség még nem stabil, egész életében törékeny marad elemi szorongások hatására, nem védett még egészen súlyos tünetek kialakulása ellen sem (Freud stabilnak gondolja ezután)

– Freud szerint az ember bűntudattal küzd (id ösztöneit a civilizáció legátolja)

» Melanie szerint a megsemmisülés és a teljes elhagyatottság érzése, amivel küzdünk

– Freudnál a csecsemők alapvetően passzív befogadók

» Kleinnél tele van ez a kor szorongással, konfliktusokkal, (destruktív késztetésekkel)

*Tudattalan fantáziavilág: Nem azonosak a fantáziálással, gondolkodással, amit napközben élünk át. A preverbális csecsemő belső világában zajló folyamatokat ragadják meg, írják le. Később ezek helyét veszi majd át a gondolkodás.

– Az ösztönök és a külvilág közti egyfajta zsilip.

– Halálösztön: a csecsemő ezzel is együtt születik, akárcsak a libidóval, és ez destruktív késztetésekben, agresszióban nyilvánulhat meg (pl. anya késlekedése)

– Egy késztetést először a fantáziájával próbálja kielégíteni a gyerek, majd ha ez nem megy, tárgyat keres-FREUD

» Klein szerint az ösztön mindig, még ha nagyon homályos formába is, tartalmazza a tárgy képzetét is!

– Az élmények az öszönökből vagy a külvilágból származnak

A személyiség korai fejlődése

* Pozíció: Olyan jellegzetes konstelláció a személyiség fejlődésében, amit jellemez:

  1. A) Az adott korra jellemező tárgykapcsolatok minősége
  2. B) A vezető szorongás
  3. C) A vezető elhárítás

1) Paranoid-skizoid pozíció (első 3hónap)

Tárgykapcsolatok minősége: A világ érzékelése részekben történik, mivel biológiailag nem elég fejlett ahhoz, hogy kapcsolatot teremtsen a részek között (pl. anya melle)

» Projekcióval tudja a képzeteket magából eltávolítani

Vezető elhárítás: kivetítés, hasítás

            – pl. ha éhes a kivetítés tárgya az anya melle, mivel azzal van gyakran kapcsolatban (emiatt negatív anyamellkép)

            – pl. ha megetették, akkor pedig pozitív anyamell

– Külön tartja a két tárgyat (jó és rossz tárgy)

– Kell az elfogadáshoz ez-borderline lehet, aki ezt fenntartja továbbra is

– Sokkal erősebbé kell válnia a pozitív képnek!

            – a kioltás hamar működik

» Az anyai magatartás döntő jelentőségű

– ha ő is benne van a projektív identifikációban, akkor feldolgozza magában a konfliktust, és nem visszaprojektál (érett elhárító mechanizmus)

– De lehet pl. az is, hogy egy anya nagyon fáradt és tudattalanul projektál 

            – csecsemők érzékelése dinamikus (nem azt érzi, hogy mit csinálsz, hanem hogy miként)-ritmus, lendület, beleélés, lágyság, lassúság

A depresszív pozíció

 

– Eltűnik a hasítás, itt már képes a gyerek egészként megélni a tárgyat;  már képes felismerni és egyértelműen megkülönböztetni az anyát másoktól-eddig biológiailag sem volt képes rá

Vezető szorongás: a saját agresszió megélése és kimutatása miatti félelem egy jó elvesztését jelentheti

– harag és szeretet érzésének megélése

– itt tanuljuk meg, hogy az agresszió mennyire túlélhető, normális, ha egy kapcsolatban negatív érzéseink is vannak, kifejezhető gond nélkül

– aggodalom

– bűntudat (gyászfolyamat része, veszteség)

» Önmarcangolás, Én vagyok az ok? Nem ártottam-e?

– felnőttkorban túlzottan féltünk valakit, a testi épségét

            – sok agresszió vele szemben

            – depresszív szorongás

            – fel nem vállalt indulatok

            » Ezek a kapcsolatot fenyegető tartalmak

            – általában azok félnek a legjobban az indulatoktól, akiknek nincs is nagy indulatuk (de ha ezek felgyűlnek, az félelmetes számukra)

 

Depresszív pozíció megoldásai

  1. reparáció (helyrehozatal, meggyógyítás)

– csecsemő vágya, hogy helyre hoza a szerinte merongált kapcsolatot, szeretettel, képzeletel

– ha nncs ott az anya, akkor elképzeli, felépíti magában a képét-újraalkotás

» Ha sokszor történik ez meg, ez lesz a jó belső tárgy kialakulásának az alapja, magában felidézve megnyugszik, és ha valóban megjelenik az anya, az fontos megerősítéssé válik

– szeretet által helyrehozhatók a kapcsolatok, reparációs viselkedések (pl. főzés, bármit odavinni)

– egyszerre düh és szorongás

» Szülői viselkedés nagyon fontos a reparáció sikeréhez

            – a harag pusztító lehet

            – ha negatív érzéseket kap, azt tanulja meg

            – idő másképp érzékelése: elhagyás, otthagyás nem jó

» A reparáció az egyetle valódi megoldása a depresszív szorongásnak, amennyiben sikeres, jó belső tárgy alakul ki

            – a gyerek képes lesz elviselni az egyedüllétet

                        – akinél ez nem stabil, szorongást vált ki az egyedüllét

– jó belső tárgyak az erő és védelem érzetét adják

            – elég lehet egy mondat, egy cselekedet felidézése

– veszteség: meg tudja élni magában, azonosulva a személlyel, elengedi

– ha nem sikeres a megoldás, felléphet a depresszió.vagy bipoláris affektív zavar 

            » Értéktelenség, szeretetelenség érzése marad fenn

            – magában keresi a hibát

            – fél a veszteségtől

            – kétségbeesés, szomorúság

 

  1. mániás elhárítás

– valódi elhárítás

– nem jó megoldás: a valóság megmásítása

– nincs veszélyérzet, felhangolt hiperaktív állapot tartósan

            – elhárító mechanizmus: tagadás

            – a veszteséget, fájdalmat, a szomorúságot tagadja

            » Ezek ellenkezőjét teszi: pörgés, feldobottság

            – saját felelősség tagadása

– ha nem tart hosszú idei, adaptív funkciója is lehet, megvéd az összeomlástók, ha sikerül szinten tartani, akkor később lehet reparálni

– mániás triász

  1. kontroll (a helyzet fölött)
  2. diadalérzés (nyereségnek éli meg)
  3. lenézés, megvetés (devalválás)

– bipoláris affektív zavar

            – mániás és depresszív szakaszok váltakozása

            – veszteség-depresszió-mániás elhárítás-kimerülés-depresszió

            – transzgenerációban is halmozódhat a veszteség-patológiás gyász

 

  1. regresszió a paranoid-skizoid pozícióba

– talán ez a legrosszabb mód

– negatív érzések projekciója (ő volt a rossz, nem én)

            – egy személy csupa negatív lesz, de van valahol a világban egy csupa pozitív is-idealizált személy

» Ezen projekciónak csalódás lesz a vége

– ha szembesül az idealiált személy negatívumaival»Hasítás

» Kívül keresi a hibát (paranoid múködés)

            – alacsony szintű érzelmi működés

 

Ezen pozíciók mindig bennünk maradnak, bármikor feléledhetnek

– a probléma abból adódik, ha ekkor sem tudtuk megoldani őket

– reparáció:érett tárgykapcsolatok

            – felelősségvállalás saját viselkedésünkért

            – depresszív érzések, gyász megélése és elviselése

            – hit abban, hogy bárkit meg lehet tartani vagy visszaszerezni

            – reális személypercepció: minden ember más, összetett személyiség

– terápiában is úgy haladunk, mint az anya-gyerek kapcsolatban

– ha regresszió lép fel, azt ilyen módon tudjuk kezelni

 

Margaret Mahler fejlődéselméletének 6 „normális” fázisa:

Margaret Mahler fejlődési szakaszai

  • A tárgykapcsolati iskola képviselője
  • Gyerekgyógyászból lett gyerekanalitikus
  • Anya-gyerek kapcsolatot figyelte, közvetlen csecsemőmegfigyelést végzett (úttörő volt

ezzel), nem retrospektíven vizsgálta

  • 10 éven át egészséges csecsemőket figyelt meg 3 éves korukig és az anya viselkedését,

valamint az anya-gyerek kapcsolatot

  • Elmélete szt: a csecsemő pszichológiai születése nem esik egybe a biológiai születéssel.

A pszich. születés egy sokkal hosszabb folyamat, amaig vki kiválik az anya-gyerek

diádból, kb 3 éves korig tart (bár ott sincs vége)

  • Gyakran ez ismétlődik meg magasabb szinten (spiral)
  • Fejlődési szakaszai (tárgykapcsolat alapján ):
  1. Autizmus időszaka (0-2 hónap)
  2. Szimbiózis (2-6 hónap)
  3. Szeparáció-individuáció

3.1. Differenciáció (6-10 hónap)

3.2. Gyakorlás (10-16 hó)

3.3. Újraközeledés (16-24 hó)

  1. Tárgyállandóság kialakulása (24-36 hó)
  2. Autizmus
  • Lényege, hogy a gyermek még tárgynélküli világban él, nem kötődik, nem kapcsolódik
  • Átmenet az intrauterine és extrauterin lét között
  • Zárt pszichológiai rendszert alkot az újszülött
  • Átmenet alvás és ébrenlét között
  • A környezethez reflexek útján kapcsolódik (szükséglet-kielégítés van)
  • Emberi és nem- emberi ingerek között nem tesz különbséget
  • Az észlelésüket szinesztézia jellemzi (különböző érzékleti modalitások

összekapcsolódnak, pl nedves-meleg)

  • Anyák megfigyeléséből: anyák érzékelnek kapcsolatot, emellett kiálltak, Mahler szt az

anyák a saját kötődésüket vetítették a gyerekükre, de ezzel nem kell szembesíteni őket,

mert ez segíti őket

  • Modern csecsemő-vizsgálatok nem igazolták Mahlert, a gyerek szociális képességekkel

jön a világra

  • Nagy szerepe van a kötődés kialakulásában, kölcsönös, közös fészeképítés

 

  1. Szimbiózis
  • Hírnöke a szociális mosoly
  • Két személy egy rendszert alkot, amiben a határok elmosódnak/hiányoznak
  • Meghatározó, biztonságos, megtartó élmény
  • Anya tudatában van, de érzelmileg benne van
  • Jó élmény, eszünkbe juttatja a saját szimbiózisunkat tudattalanul
  • Felnőttként ritkán, pl szerelem, rossz változat:alkoholizmus, promiszkuitás (ez is

hajszolás, vallás)

  • Azoknak nem less kellemes ez a szimbiózis, ahol az anyának negative élményei voltak a

szimbiotikus kapcsolatokba, elsősorban a saját anya.gyerek kapcsolatában: hamar

visszamegy dolgozni, szabályok szerint gondoz, érzelmileg nem involválódik annyira

  • Egymásra hangolódáshoz fontos a szimbiózis
  • Szimbiotikus félelem: már a terhességtől is (elvesztem önmagam, a testem) -› sok

funkcionális meddőség oka a tudattalan szintű félelem (elveszítem önmagam, a

személyiségem, a karrierem), hiába akar manifeszt módon gyereket

  • Anya-gyerek szimbiózisban megváltozik az idő és tér-élmény is
  • Amikor a belső határok feloldódnak, a külső határok sokkal ridegebbek lesznek,

merevedés a külvilág felé (szerelemben is gyakran előfordul)

  • Apa: ha kívűl reked, elhagyottnak érezheti magát, nagy fejlődési feladat diádból-›triáddá,

minden a gyerekről szól, főleg első gyereknél

  • De nem törvényszerű, hogy az apa kimarad, be lehet kerülni, hárman vannak

szimbiózisban-›nagyon pozitív, nagy az összekovácsoló ereje, szerencsésebb az a

házasság, ami szerelemmel indul, mert ott volt olyan energia, amihez lehet nyúlni

 

  1. Szeparáció-individuáció
  • Bármilyen jó a szimbiózis, megrekedés lenne, ha a gyermek nem tudna ebből kiválni
  • Párkapcsolatban is ki kell szállni a szimbiózisból

 

3.1 Differenciáció

  • Ahhoz, hogy átjusson a szimbiózisból a differenciációba fontos a mozgás, tud ülni és

mászni, el tud kicsit távolodni az anyától

  • Elkezdi figyelni az anyát, éber, célirányos figyelem az első jele a differenciációnak

(élesen különbözik a belesimuló testtartástól, ami a szimbiózisban van)

  • A differenciálódó gyerek nem megy messze az anyától (mászásban), kivéve ha a kötődés

nem erős

  • 2 újfajta szorongás jelenik meg: idegen-szorongás és szeparációs-szorongás
  • az anyák számára pozitív, kellemes a szakasz, picit szabadabbak lesznek+ meglátják a

gyerek saját személyiségét, ennek örülnek

  • apák is job helyzetbe kerülnek
  • először kap szerepet a gyerek fejlődésében az átmeneti tárgy, az anya-pótlék,

megnyugvást ad, csillapít, pl elválásnál, ami elszakadás, nagy bizalom kell hozzá (biztos,

h fel fogo ébredni és biztos, h ott less mikor felébredek) -› fontos a ritual, bizalmat ad (pl.

u.a a mese)

3.2 Gyakorlás

  • A motoros fejlődés felgyorsul lehagyja a kognitív fejlődést
  • Feláll, jár -›teljesen más a perspektíva + mások a lehetőségek, elérhetővé válik ami eddig

nem volt, kitágul a világ

  • Hatalmas tér az explorációnak
  • A gyerek mámorosan boldog, megrészegül a saját képességétől, szerelmes a világba, amit

midnen áron fel akar fedezni

  • Gyakorolja az új képességeit, nagyon aktív
  • Kognitív fejlődése lemarad:nincs veszély-érzete !, omnipotensnek érzi magát (ilyenkor

legtöbb a baleset)

  • Alapszükségleteit is elhanyagolja (nem eszik pl)
  • Messzebb távolodik az anyától, de rendszeresen visszatér ‹- Mahler: érzelmi tankolás
  • A nagyon szimbiotikus igényű anyáknak nehezebb, nem bírják a távolodást, nem engedik

fejlődni (sokáig szoptat, magán hordja), lehet gyász (nem kellek már a gyereknek) -› új

terhesség esetleg, ha a párkapcsolatban nem kapja meg, akkor a gyerekeire erőlteti a saját

igényeit

 

3.3 Újraközeledés

  • Az átmenetet az teremti meg, hogy a kognitív fejlődés beéri a mozgásos fejlődést, a

gyerek ráébred a saját kicsinységére, sebezhetőségére, serülékenységére

  • Könnyebben tárolja és hívja elő az élményeit (azt amikor vmit nem tudott elérni,

megcsinálni)

  • Omnipotencia élmény összeomlik, visszavágyik az anyával való szimbiózisba,

biztonságba, de ugyanakkor a függetlenedés iránti igény is nagyon erős (én akarom)

  • Egyszerre van jelen a két szükséglet -› újraközeledő gyerek ambivalens
  • Nehéz érzés, az anyának is, ellentmondó szükségleteknek megfelelni nem lehet
  • Szimbiotikus vágy, újraközeledés igénye -› árnyékként követi az anyját, soha nincs elég

közel

  • Szülők néha megijednek, hogy mi történhetett vele, mert a gyakorló gyerek nem ilyen

volt

  • Sehogy sem jó, ha felveszik menni szeretne, ha lerakják vissza akar jönni
  • Újraközeledő dinamika
  • Gyereknek frusztráló, hogy az omnipotencia összeomlik
  • Hiszti-korszak: a világ nem az ő törvényei szt működik (temperamentum-függő hogyan

reagál:sír, hisztizik, stb)

  • Gyerek érzelmileg labilisabb
  • Dominál a hasítás (nem patológia!), vagy jó vagy rossz, attól függően, hogy kielégítik-e a

szükségleteit

  • Hasítás feloldásához fejlett IR kell, erre még nem képes
  • Átmeneti tárgyak szerepe újra megnő, fontos (lehet ujjszopás , önringatás is pl)

 

  1. Tárgyállandóság kialakulása
  • Integrál, felidéz, összekapcsol, előhív
  • Érzelmi tárgyállandóság (nem piaget féle keresett tárgy, ha eltűnik!)
  • Feloldódik a hasítás, képessé válik arra, hogy előhívja a másikkal kapcsolatos pozitív

emlékeit akkor is, ha éppen frusztrálja őt

  • Nem pillanatnyi élmény mentén legyen vki jó vagy rossz -›integráció
  • Nem látom szögesen ellentétesen időnként, hanem mindennel együtt
  • Van bennem állandó kép érzelmileg is
  • Kapcsolataink tartóssága ettől függ
  • Integrált, stabil belső tárgyak biztonságot adnak, erőt adnak (akár nem tudatosan is fel

lehet idézni, hogy nem vagy egyedül)

  • Egyedüllétre való képességet a jó belső tárgyak adják meg (nem semmisít meg),

szeparációt meg lehet élni

  • Akinél nem oldüdik a hasítás nem tud egyedül lenni, szorong, elhagyottság érzés
  • Akinek nincs jó belső tárgya nem tud eltávolodni, kívűlről kell bevinni valaki másnak
  • Hasítás oldodásához szükséges: IR fejlődése + érzelmek hatása alatt !!! előhívni az egyéb

élményeket, ami még felnőttként is nehéz:integrálni az elárasztás alatt +környezetben

több a jó élémény, mint a rossz

  • Bántalmazott gyerek érzelmi túléléshez nem látja együtt a jó és rossz tulajdonságait a

szülőnek, a kevés jó reprezentációt felnagyítja, idealizálja, less jó és rossz apja pl

(kognitiven tudja, hogy egy, de ez érzelmi kérdés), egy-egy pillanatban csak egyik

elérhető -› fenntartja a hasítást

  • Aki itt traumatizálódik soha nem lép túl ezen a szinten (borderlineok ezen a szinten

működnek)

  • Stabil belső reprezentáció

 

Melanie Klein

Klein szerint Freud hipotézisei az 5-6 éves gyerekekről sokkal fiatalabbakra (2-3 évesekre), sőt csecsemőkre is alkalmazhatók. Szerinte mind az incesztuózus egyesülésről (Ödipusz-komplexus) szőtt képzelődések, mind a rémisztő önbüntetések (felettes-én) már nagyon fiatal kortól jelen vannak, noha „primitívebb”, ijesztő formában. Freud páciensei felnőttek voltak, Klein betegei gyermekek, köztük sok rendkívül zavart személyiségű. Freud páciensei neurotikusak voltak. Klein az 1950-60-as évek folyamán pszichotikus felnőtt páciensekkel is dolgozott. A pszichotikusok visszahúzódását és bizarr viselkedését úgy értelmezte, hogy kétségbeesett erőfeszítéssel védelmezik magukat attól a rettegéstől, amelynek ő is szemtanúja volt a gyerekek játékában. 

A pozíció

Az élmények egész életen át végighúzódnak a tárgyi világon, tehát nem fejlődési stádiumokról, hanem pozíciókról, mintázatokról beszél. Egészséges fejlődéshez mindkét pozíción (paranoid-schizoid és depresszív) túl kell haladni. A pozíció nem fejlődési szakasz, amin át kell haladni, inkább az élmények mintázatának alapvető formája, stratégia önmagunk elhelyezésére. Klein abból az égető szükségből vezette le, amellyel a személyiség védelmet keres a halálösztön által gerjesztett üldöztetéses szorongások ellen.  Egész életen át fennmaradnak.

A pozíciók felnőttkori patológiákhoz rokoníthatók (a felnőttkori patológiák alapja a gyermekkori állapotra való regresszió)

Tudattalan fantáziák koncepciója

A gyerekek analízise során megfogalmazta, hogy a preverbális patogén élmények közvetlenül jelennek meg. A gyermek lelki mechanizmusaiban a tudattalan és a tudatos nagyon közel van egymáshoz

Kezdetleges Én

A születéstől fogva létezik egy kezdetleges én, ennek bizonyítékai:

            – szorongások átélése

            – elhárító működés (projekció, introjekció, hasítás)

            – primitív tárgykapcsolatok létesítése

A Klein-i csecsemő képe

Az újszülött fő érzéseinek a szorongást és az agressziót tekintette. Klein úgy látta, hogy a megsemmisülés és a teljes elhagyatottság ijesztő rémképeivel hadakozunk ebben a korban. A csecsemő úgy védi meg fejletlen énjét ezektől az ijesztő érzésektől, hogy a hasítás révén jóra és rosszra osztja fel a világot: a jót magában találja meg, a rosszat kivetíti a külvilágra. Fenyegetettség esetén felnőttként is ezeket a primitív elhárításokat használjuk fel arra, hogy megvédjük magunkat a szorongástól.

Paranoid-skizoid pozíció

(0-3/4hónap)

A paranoid-szkizoid pozíció az első élményszerveződés. (A paranoid a központi üldöztetéses szorongásra utal, a kívülről eredő, átható rosszindulattól való félelemre. A szkizoid az elhárítás típusára, a hasításra utal, a jó és az üldöző anyamell elkülönítésére.)

Az újszülött lelki állapotát a szorongás nyelvén fogalmazta meg, amelyet a küszöbön álló megsemmisülés okoz, s abból az érzésből fakad, hogy a csecsemő agressziójának nyers, önmaga felé irányuló pusztító ereje van. Úgy tud megmenekülni ebből a paranoid szorongásból, hogy az ostromlott, kezdetleges én egy csomó én irányultságú impulzust vetít ki a benső én határain kívülre, s ezáltal megteremti a „rossz anyamellet”. 

A csecsemő szeretetteljes impulzusait, melyeket elsődleges nárcizmusa tartalmaz, ugyancsak gyorsan kivetíti a külvilágba, s ezzel a „jó anyamellet” teremti meg.

A paranoid-szkizoid pozíció az alkati (veleszületett) agresszióval indul és a jó környezet enyhíti az így okozott rettegéseket.

A csecsemő számára a legfontosabb tárgy ebben az életkorban az anyamell (ami enyhíti az éhséget, vagy hiányzik neki, amikor éhes). Az anyamell testesíti meg a számára a „jó”-t és a „rossz”-at. Ebben az életszakaszban a személyek még nem tudatosulnak a csecsemő számára.

Ebben a szakaszban a „hasítás” többek között, elősegíti a külvilág differenciálását, az elsődleges élmények rendezését, ezek jóra és rosszra történő szétválasztását (ez teszi lehetővé a későbbiekben a jónak és a rossznak az elkülönítését, valamint a hasítás a későbbi én-védő mechanizmusok alapja).

A paranoid-skizoid pozíció elhárító mechanizmusainak fajtái

Projekció és introjekció: cél az üldöző és az eszményi tárgyak távoltartása egymástól és az ezek feletti kontroll. Fő formájában az a jónak a bevetítését és a rossznak a kivetítését jelenti.

Hasítás: a „Jó” és a „rossz” különtartása

Szélsőséges idealizáció és mágikus mindenhatósági tagadás

Projektív identifikáció: valamilyen kivetülés, de nem pusztán egyszerű, különálló ingerek vetülnek ki, hanem az én egy része is. Ami kivetítődik, nem más, mint benső énünk egyik szelete, a kiűzött résszel a tudattalan azonosításon keresztül fennmarad bizonyos kapcsolat. Az egyén harcol azért, hogy biz. összeköttetést fenntartson ezzel a tartalommal, és hogy uralkodjék rajta.

Az alkalmazott elhárítások által létrehozott szorongások

Az elhárítások közös jellemzője, hogy bár megvédik a csecsemőt a szorongástól, valamennyi kitermeli saját szorongását:

Az én rossz részének kivetítése – külső üldöztetéstől való félelem

Az üldözők bevetítése – hipochondriás szorongás

A jó kivetítése – félelem a jó kiürülésétől

Projektív identifikáció – félelem attól, hogy a megtámadott tárgy ugyanolyan kivetítéssel áll bosszút, félelem attól, hogy az énnek a tárgyba vetült részeit a tárgy rabul ejti és uralkodik rajtuk

Irígység

Irigységet is ehhez a pozícióhoz köti: a csecsemő szeretné mindazt a jót birtokolni, amit ő még nem, csak anyja tud. Ez csak akkor lehetséges, ha elveszi tőle. 2 éves kor körül minden gyerek életében van egy krízis, amikor az én meggyengül. „Ki akarja rabolni a tárgyat.” Ehhez a másikat el kell pusztítani. Vágyott tárgy csak addig kell neki, amíg meg nem kapja. Utána már nem kell, mert igazából nem is az kell neki, hanem maga a „tárgy”, pl. terapeuta. Gyakran mohósággal jár. Kiutat a hála és a szeretet tud jelenteni. Az irigy a másikat leértékeli, hogy ne legyen ez a kínzó vágy. Az irigység támadás valamely tárgy ellen; a szoptatott csecsemő elpusztítja az anyamellet és tönkreteszi tartalmát.

 

Depresszív pozíció

(5/6 hónapos kortól)

Ekkorra a csecsemő képessé válik arra, hogy a környezetét (elsősorban az anyját) egész tárgyként lássa, idegrendszerileg és érzékszervileg is megérett minderre. Ekkor jön rá arra, hogy a jó és a rossz tapasztalatai/érzései is egy személy, az anya felé irányulnak.  Csecsemő egész tárgyat észlel, azaz anyját, mint tőle külön álló egészet. Ettől kezdve a kapcsolat is a tárgyakhoz fűzi. Ez a depresszió fixációs pontja. Eléréséhez szükséges, hogy a jó élmények túlsúlyba kerüljenek, csökkenjen a destruktív nyomás, agresszió. Felfedezi, hogy anyja másokkal is kapcsolatban van, nem csak vele.  Ebből fakad ez a sajátos depresszív szorongás. Attól fél, hogy az ő agressziója kárt tesz a fontos kapcsolatban, hogy tönkreteszi. Nem gondolati szinten, hanem a tudattalan fantázia szintjén zajlik mindez. Megrémül a saját dühétől. Ez már egy lépés, mert nem kivetíti a saját hibáit, fel tudja ismerni, hogy neki is vannak hibái. Érettebb, mint a paranoid tendenciák. Új szorongásforma jelenik meg: a tárgy elvesztésétől való félelem; saját romboló ösztönkésztetései megsemmisítik a tárgyat, melyet szeret, és melynek ki van szolgáltatva. A depresszív pozíciót jellemző érzelmek: gyász, bűntudat, mely abból fakad, hogy a jó tárgyat saját romboló hatása miatt veszítette el.

A külvilág folyamatosan differenciálódása teszi lehetővé, hogy a csecsemő résztárgyak helyett már egészeket észleljen. Ezt a differenciálódást a mozgásfejlődés, a mozgás és következményének megtapasztalása, a saját test megélése is segíti. A csecsemő felismeri a saját kiszolgáltatottságát, környezetre utaltságát. Az anyával kapcsolatos érzései kettősek, szeretet és düh a jellemző érzelmek. Fontos kérdés ebben az időszakban, hogy az anya visszatükrözi-e az ellenséges érzéseket, vagy sem. Ha az anya nem vetíti vissza a negatív érzéseket, akkor a csecsemő úgy éli meg, hogy agressziója nem okoz nagy kárt a környezetében, a saját ellenséges érzései nem túl erősek, az anyját pedig erősnek és biztonságot nyújtónak éli meg. A biztonságot nyújtó anyát már nem szükséges felnagyítani sem egyik, sem másik irányban, így a szélsőségektől egyre inkább a realitás felé közelít.

(A tárgyvesztés hatására fellépő szorongás egyik jellemző elhárítási módja a fokozott motilitás, ami ha fixálódik, hiperaktivitást okozhat.).

Ambivalencia

A csecsemő azt hiszi, hogy saját romboló támadásai felelősek a tárgy pusztulásáért. A tárgyat azonban szereti is, függ tőle, és fél elvesztésétől. Amikor jelentős frusztráció éri, erős destruktív vágyak, majd bűntudat ébred fel benne. Ezért ebben az időszakban erős igénye van, hogy az anya vele legyen – ez bizonyítéka, hogy a szeretett tárgy létezik.

A depresszív pozíció fő elhárítási formái

A pszichotikus mechanizmusokat felváltják a neurotikus mechanizmusok: hasítás helyett elfojtás, gátlás, eltolás. A kivetítéses folyamatok csökkennek, bevetítéses folyamatok erősödnek.  A csecsemő felfedezi, hogy függ a tárgytól, amely azonban független tőle. Ez a függés erősíti a tárgy iránti birtoklási vágyát.

Reparációs igény: az elveszített/ destruált tárgy fantáziában való újratermelése. A hit abban, hogy szeretete és gondoskodása jóvá teszi agressziójának eredményét. A reparatív késztetések alapját képezik az alkotókészségnek és a szublimációnak.

Mániás elhárítás: a mánia legfőbb jellemzője a mindenhatóság érzése, mely ebben a fejlődési szakaszban normális. A tárgyak feletti kontroll érzése fontos.

 

Klein a fejlődést úgy képzeli el, hogy e két pozíció között ingadozunk. Újabb nehézségek során aszerint mintázódik, ami ránk jellemző. Olyan, mintha a fejlődés iránya pszichotikus › neurotikus › egészséges lenne. A csecsemőkori integrálatlanságtól jut el a felnőttkori integráltságig. Az éretlenség, fejlődési elakadások nála olyanok, mint a betegségek, amikor integrálatlanabbá válik a személy. A mai csecsemőkutatás ezt az elméletet kevésbé fogadja el. 

Primer nárcizmus vs. Primer tárgyszeretet

Freud:

A csecsemő a születésekor a primer nárcizmus állapotában van, azaz nincs tárgykapcsolata, nincs igénye, önmaga a tárgy. (Primer nárcizmus)

Budapesti iskola:

A születés pillanatától a primer tárgyszeretet állapotában van a csecsemő. Primer nárcizmus nem létezik (evolúciós pszichológia és a kötődéselmélet is ezt igazolja)

Östörés és archaikus tárgykapcsolat (Bálint)

Archaikus tárgykapcsolat

Az anya-csecsemő kapcsolat az elsődleges kapcsolat és más természetű, mint az összes többi, későbbi kapcsolat. /Vö.: Freud: a szülő-gyerek kapcsolat eseményei közül az Öedipális konfliktussal foglalkozik/. A Bp.-i iskola a kétszemélyes kapcsolatra helyezi a hangsúlyt, a praeöediopális és praeverbális korra.

Az Öedipális helyzetben a gyerek és a tárgyai közötti kapcsolat rendkívül hasonló a felnőtt kapcsolatokhoz (szex, agresszió, féltékenység….megjelenése)

Az archaikus tárgykapcsolat gyökeresen eltér ettől…Archaikus tárgykapcsolat a csecsemő szemszögéből: -A szülő jelenléte magától érthető, -Aszimmetrikus a kapcsolat, csak az egyik félnek lehetnek vágyai, igényei, -Omnipotenciát él meg mihez nincs szüksége erőfeszítésre vagy hatalomra.

Őstörés

Az elsődleges tárgykapcsolat sérülése az őstörés/basic fault/alapzavar. Az ÉN és TÁRGY stabil differenciálódása előtt elszenvedett trauma őstöréshez vezet. A személyiségzavarok alapjául szolgáló fejlődéslélektani esemény ez.  Az őstörés egy tökéletlenség a lélekben, egy olyan hiányállapot, mintha hiányozna valami, akár aktuálisan, akár a páciens élete során (üresség, élettelenség érzés)

Ezt nevezzük hiány, vagy deficit patológiának (vö. Freud konfliktus patológiájával, amihez 4-5 évesnek kell lenni és rendelkezni kell a 3 instanciával, hogy konfliktus lehessen a részek között!)

Az őstörés terápiája: A terápiában vissza kell térni a fejlődés megtörése előtti állapotba, ez a feltétele a terápiás javulásnak.A kezelés csak akkor léphet tovább, ha semlegesítettük az őstörést. Tehát regresszióra van szüksége a betegnek! Ezért megkülönböztet jó és rosszindulatú regressziót. A terápiás folyamatban jóindulatú regresszió történik.

Self

Minden olyan leképeződést ide sorolunk, ami saját magunkkal kapcsolatos. Függetlenül attól, hogy tudatos vagy tudattalan reprezentációk magunkról. 

Történetileg a self szó eredeti jelentése szél, lélegzet vagy árnyék. A self minden, ami önmagamról önmagamban leképeződik, Ezek a self-reprezentációk. Ezen kívül az egész létezés élménye megtalálható még benne.

Selftárgy

A Self és a Tárgy egymástól nem független tényezők, eleve nem létezik tárgy a rá irányuló Self nélkül. Maga a tárgykapcsolat is a Self és a külső vagy belső tárgy kölcsönhatásával egyenlő.  A Self és az egyes tárgy-reprezentánsok egy-egy tárgykapcsolati egységet alkotnak. Tárgyak hiányában a Self szétesik. Ha nincs tárgy, nincs másik, akkor nem tudunk magunkról semmit.  A másoktól kapott tapasztalatokra épül a self-élmény. 

Az, hogy milyennek látom magamat, befolyásolja, milyenek lesznek a későbbi kapcsolataim. A szimbiózis szakaszában a Self és a tárgy egymástól differenciálatlanul léteznek. Ez a legdifferenciálatlanabb tárgykapcsolati egység. A mentális életünk mindig innen indul, ebből emelkedik ki a self.  Az egész életünk ilyen tárgykapcsolati egységekből épül fel. A self és a tárgy összekeveredése pszichózist eredményez.

Ego

Az ego egy mentális absztrakció, ami bizonyos mentális funkciókat sűrít magába. A személyiség központját alkotja. Kívülről maga az ego nem vizsgálható, csak a külvilágban is megjelenő funkciói. Az ego itt a személyiség irányítójaként van jelen. Legfontosabb funkciói az integrálás, diferenciáció, percepció, problémamegoldás, önmegnyugtatás, kognitív funkciók, memória.  Az Egoról nagyon kevés tudásunk van. úgy lehet megismerni, ha saját egonkat figyeljük meg, de az ego végzi a megfigyelést is. Tehát egyben megfigyelő, és megfigyelt is. A terápia egyik feladata, hogy ezt a részt növelje. 

Donald Winnicott

Az anya-csecsemő kapcsolat érdekelte. „Olyan, hogy csecsemő nem létezik”-a leghíresebb kijelentése, amely azt jelenti, hogy ahol csecsemő van, ott anyai gondoskodás is van, és anyai gondoskodás nélkül nincsen csecsemő. A csecsemő és az anyai gondoskodás egy egységet alkot. A csecsemő világa az örömelvre épül és nem képzelhető el az anyai gondoskodás nélkül. A gondoskodás az anyai empátián alapul. Ennek feltétele pedig, hogy az anya az elsődleges anyai odafordulás állapotában legyen. Ez a fogalom nem az anyai gondozási tevékenységre vonatkozik, hanem az anya lelkiállapotára

Az anyai odafordulás állapota fokozatosan alakul ki a terhesség vége felé, és a szülés után néhány hétig tart. Amikor elmúlik, alig emlékeznek rá – elfojtódik. Fokozott szenzitivitás jellemzi, ugyanakkor visszavonult, disszociált (szétesett) állapot is. Egészséges nőnél előáll ez az állapot, és ki is gyógyul belőle. Nem minden nő képes erre, de ettől még más téren jó anyák lehetnek, és jó teljesítményt nyújthatnak. Az is előfordul, hogy egyik gyerekénél beáll ez az állapot, a másiknál nem. Ez az állapot teszi lehetővé, hogy az anya pontosan és érzékenyen reagáljon a csecsemő igényeire a kezdetektől. Ha ez a fázis kimarad, később nehéz munkával kell pótolni, és korai torzulást eredményez. 

Hamis self zavar- Hamis self – Hamis szelf

Nem azokat a betegeket találta a legérdekesebbnek, akik a leglátványosabban szenvednek, hanem azokat az embereket, akik nem érzik személynek magukat. Ezt az állapotot a hamis-én-zavar kifejezéssel jellemezte. A hamis én egy olyan álarc, mely a külvilágban harcol, teljesít (néha meglehetősen sikeresen), közben védelmezi az igazi ént, amely túlságosan ijedt és sérülékeny ahhoz, hogy a valósággal kapcsolatba kerüljön. A hamis-én-zavar Winnicott szemében “környezeti hiánybetegség”.  Amennyiben a teljes dependencia szakaszában trauma éri a gyereket, vagy a gondozó a gyermek lényegi természetétől idegen követelményeket állít, és a gyermek ezekhez a követelményekhez alkalmazkodva fejlődik, akkor énje hamis selffé

Holding-funkció

A tárgykapcsolat előtti időszak sajátos formája, amikor az anya tartja a csecsemőt (a valóságban és képletesen) egységbe olvasztva annak élményeit.

A tartásban az élet folytonosságát nyújtja, lelkiállapotát megérti, tartalmazza, igényeit kielégíti.
A “jól tartó” környezet adja a szeretet és az agresszió integrálásának kereteit, lehetővé teszi az ambivalencia elviselését, az együttérzés kialakulását, majd a felelősség elfogadását

Átmeneti tárgy

Az átmeneti tárgy szimbolikus jelentést hordoz, az anyát, a szükségletkielégítő tárgyat pótolja (kispárna, maci, hüvelykujj). A külső és a belső realitás között átmenetet képez.
Az átmeneti tárgyat, mint a valóság illúzióját, a gyermek maga teremti meg (mintha a mamát pótolná, másrészt megvan a saját realitása is). Winnicott minden szubjektív valóságot létrehozó cselekvést eszerint magyaráz (kreativitás, terápia).

 

 

 

Wilfred Bion

A gondolkodás fejlődését megkísérelte analitikus alapokra helyezni. A gondolkodás nála elválaszthatatlan a kapcsolattól. Az önmagunkról, létünkről való gondolkodás elválaszthatatlan a kapcsolattól, érzelmektől. A fejlődés mentális fejlődést jelent. Azt vizsgálta, hogy ezt mi akasztja meg. A fejlődés nála a kaotikustól (motorja az öröm-kín elv) az elvont gondolkodás (motorja a realitáselv) felé tart. 

Az integrálatlan, kaotikus elemeket ß-elemeknek hívja. Az anyának ezeket kell folyamatosan tartalmazni (containig), hogy koherens gondolatokká váljanak. 

Tehát jó érzelmi légkörben felnövő gyerek számára lehetséges, hogy egyre magasabb szinten gondolkodjon. Fejlődés döntő tényezője, hogy hogyan vagyunk képesek a frusztrációval szembenézni, azt elviselni

Konténer-funkció

Az anya az, aki az anya-gyerek kapcsolatban tartalmazza a csecsemő kín-érzéseit, ezzel a csecsemőnek az lesz a tapasztalata, hogy a kín elviselhető. Ez egy idő után belsővé válik, és fejlődik tovább.

Ha az anya nem képes tartalmazni, akkor ezt a rémületet építi be, vissza magába. A saját kaotikussága, integrálatlansága épül be, míg a másik esetben integrálatlansága egy külső tárgy segítségével rendezetté, integrálttá válik. A csecsemő nyugtalanító, kusza érzetekkel van felruházva, nem tudja azokat megszervezni, uralni, irányítani. Kivetíti az anyába, vagyis erőfeszítést tesz, hogy megmeneküljön annak ártalmas hatásaitól. A fogékony anya gyengéden válaszol erre a projekcióra, szervezetté alakítja a kisbaba élményét, aki aztán, miután a tartalom most már elviselhető alakban van, újra magába vetíti azt. Az az anya, aki nem hangolódik rá csecsemőjére, képtelen felfogni és megmunkálni ezeket a projektív identifikációkat, és a töredezett és rémisztő tapasztalatok kénye-kedvére hagyja a babát. 

Bion szerint hasonló folyamat mehet végbe a paciens és az analitikus kapcsolatában is (containing).


10 TÉTEL: SZELFPSZICHOLÓGIA. Pszichoanalitikus szempontú fejlődéslélektan.

Kulcsszavak:

Az egészséges nárcizmus fejlődése (Kohut) 

Tripoláris szelf (Kohut) 

A szelfpszichológia terápiás alapelvei 

Fejlődési stádiumok (Kernberg) 

Elhárító-mechanizmusok rendszerezése (Kernberg) 

Kompetens csecsemő, kompetens magzat és a terhesség pszichológiája 

A szelf-érzet fejlődése (Stern)

  1. Kohut és Freud összehasonlítása, kiemelten: narcisztikus áttétel, karakterzavarok
  2. Kohut (1923-1981) (A szelf analízise-1971, és A szelf helyreállítása- 1973)  elmélete a ’60-as évek végén, ’70-es évek elején alakult ki. Kezdetben kizárólag a nárcisztikus zavarra alkalmazta. Az elmélet a szelf fejlődésére vonatkozott, és szűkebb értelemben véve a modell alkalmazása ezekre a zavarokra vált ismertté mint szelfpszichológia. A tág értelemben vett szelfpszichológia az elmélet kiterjesztése a neurózisokra és általában véve a terápiás folyamatra. 

Kohut az emberi tapasztalás egészen más szemléletét kínálta, mint Freud.  

I.1. Míg Freud embere bűntudatos volt; Kohut embere “tragikus”.

– Nem harcokról beszélt, hanem elszigeteltségről – a személyes elidegenedés, értelem nélküliségről. 

I.2. Nem tekintette a fejlődést “kulturális megrázkódtatásnak” . Ehelyett: az emberi lény, úgy van megalkotva, hogy csak bizonyos típusú emberi környezetben fejlődik és virágzik fel. Ennek a környezetnek olyan élményeket kell nyújtania, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a gyermek ne csak létezzen emberi módon, de emberien érezzen is. Ezeket a kulcsfontosságú környezeti feltételeket a gyermek korai életében igyekezett megtalálni.

– Gondolkodását is az olyan klinikai nehézségekkel való találkozás alakította át, amelyek a meglévő elméleti keretekben homályosaknak és megoldhatatlannak bizonyultak.

  1. A nárcisztikus karakterzavarok

– Kezdeti munkássága: gyökeresen újrafogalmazta Freud nárcizmus-fogalmát.

II.1. Freud:

– a csecsemő minden libidinális energiája önmaga felé fordul: elsődleges nárcizmus.

–  Korai élményvilága mágikus és fantasztikus. A gondolkodás mindenhatósága

– A korai csalódások félbeszakítják a csecsemő nárcisztikus befelé fordulását. 

– -> mások felé fordítja libidinális energiáját, és így keres érzékelhető kielégülést.

-> tárgylibidó és a nárcisztikus libidó fordítottan arányosak. 

► Nárcisztikus áttétel: a klasszikus látószög

II.2. Kohut és a klasszikus hagyomány

– Életének utolsó évtizedéig, Kohut szószólója és tanítója volt a klasszikus pszichoanalízisnek. 

Később Kohutban egyre nagyobb elégedetlenséget keltettek a hagyományos szemlélet korlátai, klinikai tapasztalatainak tükrében. Kohutnak úgy tűnt, hogy Freud elmélete a libidinális fejlődésről – a fordított kapcsolat a nárcizmus és mások szeretete között – újrafogalmazásra szorul. 

Mr Z esete:

Eredeti klasszikus látószög: az analizálandó személyt édesanyja “elkényeztette”. Az apa távol volt az ödipális szakaszban (egyedül ő birtokolja az anyját). Amikor apja ötéves korában hazatért, jelenléte cáfolta ezt, de a gyermek nem volt képes megfelelni a fejlődés következő kihívásának (a valóságban apja az ödipális győztes)-> libidója visszatért a gyermeki, önimádó szerveződésbe.  

Mr. Z. története pontosan illett abba a klasszikus skatulyába, DE: Kohut észrevétele: Amikor meggyőzzük a beteget: adja fel védelmező nárcisztikus szerveződését, óhatatlanul kitesszük az ügyefogyottság és a mély megaláztatás fájdalmas átélésének, ami könnyen mély kétségbeesésbe taszítja. Bár a nárcisztikus páciensek teljesen el vannak telve magukkal, mégis óriásit tudnak zuhanni.

– a jól vezetett, “sikeres” pszichoanalitikus kezelés nem éri el az ilyen személyek élményvilágának bizonyos különösen kellemetlen vonásait: Öt évvel későbbi kiegészítő kezelés: szerelmi kapcsolatai érzelmileg sekélyesek voltak, nem érzett valódi szexuális kielégülést és a munkáját sem örömnek vagy izgalmas kihívásnak élte meg, hanem lélektelen robotnak és tehernek.

II.3. Freudtól Kohutig

Kohut: a benső életkedv nélkül a győzelem üresnek tetszik. A pszichoanalízis Z-nek “valóságosabb” irányt kínált, de nem pótolta semmivel azt az izgalmat, amit a nárcisztikus nagyzolás képzelődései csiholtak benne. És nemigen nyújtott valóban járható utat számára. 

Kohutnak úgy tűnt, hogy Freud elmélete a libidinális fejlődésről – a fordított kapcsolat a nárcizmus és mások szeretete között – újrafogalmazásra szorul. 

 

Molnár Judit-óra jegyzetéből:

Freud: intrapszichés konfliktus (civilizáció, supergo miatt)

» Tragikus ember (bajban lévő): nem zaklatja tiltott vágyak miatti bűntudat, hanem inkább értelem nélküliség (ambíciók nélkül éli az életét), sikerek halovány megélése, semminek nem látja értelmét, célját 

– fejlődés nem konfliktusok, hanem inkább úgy van összerakva, hogy egy meghatározott környezetben fejlődik jól. Ha van egy optimális környezet, akkor optimális lehet a fejlődés

– nárcizmus-fogalom újradefiniálása

                – Freud-elsődleges nárcizmus: erre születünk, a libidó a csecsemőnél önmagán van, mágikus-nárcisztikus képzelgések (szükségletek kielégítésére)-ha ez nem sikerül, akkor a környezetében talál hozzá tárgyat»tárgylibidó lesz belőle. 

                – másodlagos n.:  Ha az anya-gyerek kapcsolat nem megfelelő, csalódást okozó, akkor a libidó visszavonódik a személyre magára. (Freud szerint autisták, skizok is így működnek).

                – azért nem is lehet F. szerint kezelni a skizokat, mert a terapeutával nincs indulatáttétel.

  1. Kohut: a helyettesítő introspekció és a nárcisztikus személyiség, az egészséges nárcizmus és a szelf kifejlődése

II.4. A helyettesítő introspekció és a nárcisztikus személyiség

– A nárcisztikus páciensekkel végzett munkájában megpróbált felfüggeszteni minden előre gyártott elképzelést a beteg közléseinek jelentéséről. Megkísérelte, hogy betegei bőrébe bújva a páciens szemszögéből fogja fel az élményt. Ez a megközelítés, amelyet empátiás belemerülésnek és helyettesítő introspekciónak nevezett, az ő szemében a pszichoanalitikus módszertan meghatározó vonása lett. 

 Az analitikus a páciens közléseit azzal a beleéléssel hallgatja, hogy mit jelentenek neki (mármint a páciensnek), és nem azzal próbálkozik, hogy elhelyezze őt a lelki működések és jelentések eleve megrajzolt rácsába.

– Mr. Z. példája – más szemszögből: ha fókuszba annak az élményeit helyezi, aki átélte őket. 

 Anya szerepe: saját önös szükségleteit elégíti ki: az anyja nemigen érzékeli, hogy ő valójában milyen, mit akar.

► másképp látjuk a pácienst: nem arról az oldaláról, miszerint túl sokat törődtek vele, hanem arról, hogy milyen természetű volt az a törődés, amelyben része volt

► Kohut azt hangsúlyozta, hogy a galibák korai fejlődésben keletkeznek és nem konfliktus hozza létre őket. Ezen betegek konfliktusai mögött bajok sejlettek fel az önszerveződésben, az énérzésben, az önértékelésben.  Kohut: ezt a kérdést csak felszínesen fogja fel az, aki ez esetben “túlzott” önimádatról beszél.

 

II.5. Az egészséges nárcizmus kifejlődése

II.5.1. Kohutot érdekelni kezdte a gyermekkori vitalitás és az önbecsülés sorsa, az a fejlődési folyamat, amelyen keresztül ezek megmaradnak az egészséges felnőttben is vagy mindez félresiklik és kóros önimádat lesz belőle.  

Kohut elmélete a szelf fejlődéséről:

1.Szelf- Élményszinten önmagunk, érzelmeink, gondolataink és saját cselekvéseink birtoklásának, eredetiségének és összefüggésének az érzete. Elméleti szinten a szelf-reprezentációk összessége. 

A szelf fogalma

A szelf érzeteinkből, érzéseinkből, gondolatainkból, továbbá önmagunk és a világ iránti attitűdjeinkből szövődik össze. 

A szelf olyan mentális rendszer, amely a személy szubjektív élményeit egy sor fejlődési szükséglethez viszonyítva szervezi (szelftárgy szükségletek).

Ezek a szükségletek kulcsszerepet játszanak a szelf fenntartásában, a személy életének külső figurái által kerülnek (vagy nem kerülnek) kielégítésre.

A szelf formái:Nukleáris szelf 

Virtuális szelf (a szülőkben)

Grandiózus szelf 

Kohezív szelf 

 

  1. Szelftárgy- egy olyan személy a környezetben, aki a szelf számára valamilyen meghatározott funkciót tölt be; ezek a funkciók keltik a szelfként létezés élményét. Kohut szerint a csecsemő igényeinek megfelelő tárgyak azok, amelyeket a csecsemő úgy él meg, hogy végrehajtják az ő akaratát. 

– Születéskor még nincs szelf, sem szelfmag, csak szelfmag gyökerek (szelfmag kezdemények). Kb. egyévesen ezek egybeolvadnak és létrejön egy kohezív szelfmag, amely lehetővé teszi, hogy önmagunkra mint különálló, egyedi, másoktól elhatárolható lényekre tekintsünk. 

Ha a szelfmag egységessé válása nem történik meg, hanem már a szelfmag szintjén megjelenik a patológia, azaz ha a szelfmag sérült, az a legsúlyosabb patológia, és ez jellemzi a pszichotikus, borderline és szkizotip állapotokat. 

Ezek a betegek a szelfpszichológia módszereivel nem analizálhatók.

Amennyiben a szelfmag nem sérül, akkor a szelfmag háromdimenziós fejlődésbe kezd. Ezt nevezte Kohut tripoláris szelfnek:

a, grandiózus

b, idealizáló

c, ikerkereső szelf.

A nárcizmus e három dimenzió mentén fejlődik. 

a, A grandiózus szelf

– A gyermek természetes igénye: éhes a figyelemre, a környezet megerősítő válaszaitól függ. Grandiozitás és exhibicionizmus, igényli a szülő visszatükrözését. 

Hiányosságok: fennmaradnak az archaikus formák, speciális követelményekkel, különleges figyelemre várva olyan esetekben, amelyek amúgy a felnőttkorban irreálisnak, irrelevánsnak számítanak. 

– A szelftárgy-élmények első fajtája: Örömmel tükröz vissza, megerősíti a gyermek veleszületett érzését saját életerejéről, nagyságáról és tökéletességéről, támogató. Ez a tükrözés a szelf érzésének feltétele, ezen keresztül épül be az egészséges önszeretet, ambíció, önjutalmazás.

b, idealizáló szelf (idealizált szülő-imágó): Igény arra, hogy a gyermek egy idealizálható szelftárgyat találjon, akivel össze tud olvasni, így erősnek, nyugodtnak, hatalmasnak érezheti magát, vagyis érzelmi viszonyba bonyolódjék más, hatalmas emberekkel, akikre felnézhet, és akikkel, mint a nyugalom és a mindenhatóság képével, össze tud olvadni. 

— A szülő optimális viszonyulása: Elfogadni ezt a pozíciót. 

Elakadás: archaikus formában intenzív gondoskodás utáni vágyként, a biztonságot nyújtó másik iránti fokozott igényként, vezéralak utáni sóvárgásként jelenik meg. 

Beépül: 6 év előtt: önmegnyugtatás, 6 év után a belső vezér.

c, Ikerkereső szelf: olyan szelftárgy, akik a gyermekhez való hasonlóságukkal megteremtik maguk és a gyermek között az alapvető hasonlóság érzését. Ha ezt nem sikerül megélni, izoláció-érzés lesz belőle.

II.5.2. Hogyan emelkedik ki a gyermek a korai nárcisztikus állapotokból? 

– NEM azzal, hogy szembesítik a valóságtól elrugaszkodó tulajdonságaival.

 – lassú változás azáltal, hogy a valóság megmunkálja őket. Az egészséges fejlődésben a gyermeki szelf és mások felduzzasztott képeit az élet apránként lefarigcsálja, többé-kevésbé valóságos méretűre zsugorítja. Emellett: az anya szelektívebbé váló válaszai is optimálisan frusztrálják a gyereket. 

optimális frusztráció –y internalizáció🡪 a funkció beépül.

De csak ha van minek beépülni, azaz a gyermek megkapta fent leírt módon a szelftárgytól (szülőtől)

  1. Kohut: nárcisztikus patológia, személyiségtípusok

A nárcisztikus patológia

II.6.1. Abból alakul ki, hogy a szelftárgy igények nem elégültek ki, azaz: 

– A szülő nem tükrözte a gyerek nagyszerűségét

– A szülőt nem tudta idealizálni a gyerek

– A szülő traumatikus módon frusztrált, nem optimálisan.

Ennek következményei: fennmaradnak az archaikus igények, az érett énfunkciók hiánya miatt deficitek lesznek a szelfben. A felnőtt testben az a gyerek él, aki még archaikus szinten működik.

II.6.2. A nárcisztikus személyiségtípusok Kohut szerint

a, A tükörre szomjas személyiségek kényszeresen szükségét érzik annak, hogy kivívják mások csodálatát, így próbálva megküzdeni az értéktelenség érzésével

b, az ideált szomjazó személyiségek olyan embereket keresnek, akiket idealizálhatnak, hogy ezáltal érzelmi támaszhoz jussanak

c, az alteregó személyiségeknek szükségük van egy kapcsolatra, amelyben a másik alkalmazkodik az ő értékrendszerükhöz és megerősíti azt. Ezek a személyiségtípusok csak akkor számítanak patológiásnak, ha extrém formát öltenek. 

d, az összeolvadást szomjazó személyiségek, akiknek kontrollálniuk kell másokat, hogy megjelenítsék gyenge belső struktúrájukat a külvilágban

e, a kapcsolatokat kerülő személyiségek, akik elkerülik a többi embert, hogy így kontrollálják a tárgyak utáni kétségbeesett vágyukat.

Kohut a nárcisztikus személyiségről mint a fejlődésben bekövetkező elakadásról gondolkodik. 

Figyelmetlen és túlérzékeny nárcisztikusok: A szülő képtelensége, hogy tükrözze gyermeke grandiozitását, a grandiózus szükségletek lehasításához vagy elfojtásához vezet, melyeket a valóság ezután már nem lesz képes módosítani az átváltoztató internalizáción keresztül. 

Ebből kétféle probléma adódhat (a hasítás vagy az elfojtás dominál-e). 

► A grandiózus szelf elfojtása révén: alacsony önbecsülés, levertség és a kezdeményezőkészség hiánya jellemez. Ide tartoznak a túlérzékeny nárcisztikusok: nincs jelen a grandiozitás, a személy csendes, gátolt, szégyenlős, kerüli a kapcsolatokat, hogy ne derüljön ki inadekvátsága.

Kialakulása: az anya nem tükrözte vissza a gyerek nagyszerűségét, elutasította azt.

 

► Amikor a grandiózus szelf lehasad, hencegésben, gőgösségben, arroganciában és elutasító attitűdben, exhibicionizmusban nyilvánul meg, aminek nincs kapcsolata a valósággal, s elszigetelt a psziché többi részétől, melyet így megfoszt az önbecsüléstől. Mivel az élet nem faragta le a grandiozitást, mindenhatónak érzi magát, és folyton küzd, hogy megfeleljen ennek a grandiózus szelfnek, -> figyelmetlen nárcisztikusok.

 

  1. Kohut. Terápia:- szelftárgy-áttételek, módszertani újítások 

Terápia- szelftárgy-áttételek

– Pácienseinek nárcisztikus áttételét Kohut úgy tekintette, mint amelyek azon élmények típusait tükrözik vissza, amelyek a gyermek életének korai időszakában torzultak. 

Az előző analitikusok félreértették ezeket a “szelftárgy-áttételeket”, mert hagyományos neurotikus áttételnek fogták fel, amelyben a páciens különálló egyedként közeledik az analitikushoz, akitől valamilyen formában mérhetetlen kielégülést vár el. 

– A nárcisztikus páciensek úgy kezelik az analitikusukat és olyannak látják partnerüket, mintha saját maguk kiterjesztése volna. Élményükben a kapcsolat nem két különálló ember közti kapcsolat. (!!)

 

– A szelftárgy-áttétel három alaptípusa 

  1. Tükröző áttétel: az az igény, hogy az analitikus fogja fel és tükrözze vissza a páciens élményeit, izgalmait, megfigyeléseit, éppúgy, mint a csalódásait. -> a beteg észrevehetőbbnek, valóságosabbnak és belsőleg szilárdabbnak kezdi érezni magát. (a grandiózus szelf éled újra). A terapeuta személye nem fontos. Nehézség a kezelőnek.

 

  1. Eszményítő áttétel: A beteg az analitikust tökéletesnek és csodálatra méltónak tekinti, és úgy érzi, hozzá fűződő kapcsolata révén maga is egyre erősebb és fontosabb lesz. Ez az eszményítő áttétel. Nehéz helyzet a terapeuta szabadsága. A terapeuta feladata: elfogadni ezt a pozíciót 

 

  1. Alterego avagy ikerségi áttétel: a páciens azután sóvárog, hogy ugyanolyannak érezze magát, mint az analitikus; nem a külső hasonlóság értelmében, hanem a jelentékenység vagy a működés terén 

– Egyik ilyen áttétel sem hasonlít nagyon az ödipális áttételelekhez, amelyek a klasszikus lélekelemzést fémjelzik.

– A nárcisztikus áttételeknek a hagyományos technika szerinti értelmezése Kohut tapasztalata szerint kész szerencsétlenség. Ha az analitikus értelmez, főként ha korán…a páciens önbecsülése összeomlik, és az üresség meg a haszontalanság csüggesztő élménye avagy éktelen dühkitörés következik be.

– Mi történik, ha ezeket az áttételeket értelmezéseinkkel nem szakítjuk meg? A klasszikus elmélet szerint rögzülés vagy visszaesés. 

Kohut szerint: Páciensei bizonyos idő eltelte után kezdtek kibontakozni, önmaguk sokkal összerendezettebb, rugalmas, erős és szilárd érzetét fejlesztették ki, képessé válva a csalódások elviselésére, az élet tényeihez való alkalmazkodásra és arra, hogy eleven örömet leljenek a személyes tapasztalásban. 

Szelftárgyas elhanyagolás szerepe! (internalizációs nyomás)

II.7. A pszichoanalitikus helyzet

Módszertani újítások 

– Az áttétel:   Engednie kell, hogy a páciens megtapasztalja őt a fejlődéstanilag megkívánt szerepben, így zökkentve helyre a kisiklott fejlődési folyamatot. 

– Felismerte az empátia és idealizálás szerepét a terápiában

– Felfedezte, hogy a szelftárgy-áttételek korai szakaszaiban az értelmezés nem csupán felesleges, hanem romboló is; az értelmezés felhívhatja a páciens figyelmét az analitikus különállására, és így meghiúsíthatja betege alámerülését a fejlődéshez szükséges szelftárgy-élményekben.

– A szelftárgyas elhanyagolás révén az analitikus lassan és fokozatosan hozzásegíti a beteget az átalakító internalizáláson keresztül nárcisztikus áttételeinek átformálásában hogy valóságosabban, elevenebben megélhesse önmagát és másokat.

 

  1. A Kohut- Kernberg vita

Az elmúlt 30 évben a nárcisztikus személyiségzavar elméletei körül zajló vita középpontjában Kohut és Kernberg modellje állt. 

Kernberg elméleti megfogalmazásai élesen különböznek Kohutéitól.

1.) Eltérő betegpopuláció. Kohut: aránylag jól működő járóbetegek, akik felszínes üresség-érzéséről, depresszióról és kapcsolataikban megélt problémákról számoltak be. Küzdöttek a szakmai el¬ismertségért, és könnyen érezték magukat mások által megbántva. 

Kernberg: mindig kórházakhoz kapcsolt tudományos intézményekben dolgozott, páciensei primitívebbek, arrogánsabbak, agresszívebbek (gyakran antiszociális tulajdonságokkal rendelkeznek) és nyíltabban grandiózusak (bár a grandiozitás szégyenlőséggel váltakozhat), mint a Kohut által leírt betegek.

2.) Kohut megkülönbözteti a nárcisztikus személyiségzavart a borderline problematikától

Kernberg: a nárcisztikus személyiség elhárító jellegű szerveződését nagyon hasonlónak látta a borderline személyiségzavarhoz (borderline személyiség-szerveződési szinten működnek). A nárcisztikus személyiségzavar és a borderline személyiség között az alapján tett különbséget, hogy a nárcisztikus integrált, mégis patologikus grandiózus szelffel rendelkezik. 

Ez a struktúra az ideális szelf, az ideális tárgy és a valódi szelf összeolvadásából keletkezik. 

Kohut: A nárcisztikus szelfet egy archaikus, „normális” szelfnek tekintette, amely megrekedt a fejlődésben- más szóval a páciens egy felnőtt testbe bújtatott gyermek. 

Kohuttól eltérően Kernberg a nárcisztikus szelfet súlyosan patológiás struktúrának tekintette, mely semmiképpen sem hasonlít a normálisan fejlődő gyermekek szélfjére. 

A szelf védekező működésmódja: Kohut a grandiózus szelfet nem tekintette defenzívnek. Kernberg: a patológiásan grandiózus szelfet a másoktól való függés elleni védekezésként fogta fel. 

Agresszió
Kohut számára az agresszió másodlagosnak tűnik (nárcisztikus düh). 

Kernberg az agressziót elsődlegesnek tartotta. Kernberg szerint az agresszió konstitucionális, inkább belülről fakad, és nem magyarázható egyszerűen mások által elkövetett hibákra adott reakcióval. A nárcisztikus beteg agressziójának egyik megnyilvánulása a krónikus intenzív irígység, mely arra ösztönzi a pácienst, hogy a másokkal kapcsolatos jó dolgokat elrontsa, és elpusztítsa. 

Irigység

  • Kohut nem gondolja, hogy az irígységnek központi szerepe lenne,
    Kernberg azonban igen!

Az idealizálás:

Kohut szerint az áttételben megjelenő idealizálás egy normális fejlődési fázis ismétlését jelenti. 

Kernberg szerint az idealizálás nem más, mint a különböző negatív érzések, a düh, az irigység, a megvetés és a leértékelés elleni védekezés.

Betegtípusok

Kernberg olyan betegekről beszél, akik közelebb állnak a figyelmetlen típushoz, míg Kohut inkább a túlérzékeny típushoz közeliekről ír. 

A Kohut-Kernberg vita izzik tovább.

Mindkét oldalon vannak, akik azt állítják, hogy saját klinikai tapasztalataik az általuk képviselt elméletet tá¬masztják alá. A gyakorlatban úgy tűnik:

vannak páciensek, akikre az egyik megközelítés illik jobban, vannak, akikre a másik.

Kezelési elveik – A szelfpszichológia terápiás alapelvei

– Kohut és Kernberg mindketten úgy vélték, hogy a pszichoanalízis a legtöbb nárcisztikus páciens számára kezelési alternatívát jelent. 

Különbségek:

Kohut számára az empátia jelenti a kezelés alapját.

A kezelőnek empatizálnia kell azzal, hogy a gyermek át akarja élni a sikertelen szülő-gyermek kapcsolatot azáltal, hogy őt olyan szerepbe kényszeríti, amelyben megerősítést kaphat (tüköráttétel), idealizálhatja (idealizáló áttétel) vagy hozzá hasonló lehet (ikeráttétel). 

 Ezeket a szelf-tárgy áttételeket nem szabad túl korán értelmezni. (Alapvetően azonban nem utasítja el az értelmezést).  

Kohut: a terápia célja, hogy segítsen a páciensnek megfelelő szelftárgyakat találni.

Bírálták: azért, mert túlzott leegyszerűsítésnek tartották, hogy minden patopszichológiai jelenségért a szülők hiányos empátiáját tette felelőssé -„szülőket okoló leegyszerűsítés”- másrészt azért, hogy a terápiából fontos tudattalan témák kimaradhatnak.

Kernberg

– hasonló áttételi jelenségeket észlelt, de úgy vélte, ezeket másképpen kell kezelni

 Mivel úgy látta, a követelődző mohóság nem a normális fejlődés része, szembesíteni kell velük a pácienst. 

Míg Kohut a pozitív áttételt vizsgálta, Kernberg azt vallotta, hogy negatív áttétel korai megnyilvánulásait kell szisztematikusan vizsgálni és értelmezni. 

Különösen hangsúlyozta, hogy az irigységre kell figyelni, és arra, hogy ez miképp akadályozza meg a pácienst abban, hogy elfogadja a segítséget. Szerinte a páciens azért utasítja el az értelmezést, mert nem akarja átélni az irigységet a terapeutával szemben.

Úgy vélte, ha a terapeuta csak a pozitív áttételre összpontosít, megerősíti a beteget abban, hogy a páciensek még jobban féljenek saját dühüktől. (A páciens úgy érzi, a terapeuta sem tudja ezeket kezelni). 

A hangsúlyos antiszociális vonásokkal rendelkező beteget nem tartotta alkalmasnak a kezelésre. 

Otto Kernberg

Kernberg több pszichoanalitikus elméletet integrált, így alkotott átfogó elméletet:

Freud: a veleszületett szexuális és agresszív ösztönkésztetéseink az ödipális fázisban élesednek ki. Ekkor nagymértékben megnő a lelki sérülés veszélye.

Mahler: gyermek megszületését követő időszakot úgy értelmezik, hogy ekkor a csecsemő eleinte körvonalazatlan szimbiotikus összeolvadásban él anyjával és saját személye és én- élményének kialakulása csak hosszú, folyamatos előre és visszalépő fejlődés során jöhet létre, a szeparáció-individualizáció folyamata során.

Klein: a csecsemő nagyon erős és ellentétes érzelemállapotokat él meg, a szeretet és a gyűlölet ellentéteit, és ezzel küzd aztán, hogy ezt a két állapotot megbékítve integrálja.

Kernberg egy fejlődéslélektanilag rendszerezett modellt alkotott, amelyben az egyes lelki zavarok e folyamatban való fejlődés megakadásaiként értelmezhetőek.

  1. feladat:

Ki kell alakulnia a megkülönböztetésnek az én és te között. A szimbiotikus egységből kilépve az énképét elkülönítse a tárgy képétől. Ennek a folyamatnak a kudarca játszik szerepet szerinte a pszichotikus állapot kialakulásában!

  1. feladat:

A hasítás leküzdése. A libidinális és az agresszióval megszállt én-reprezentációkat és tárgy-reprezentációkat integrálja. Ezáltal az addig polarizáltan erős érzelmi állapotok is szelídülnek, és összerendeződnek az alapvető ösztönképességek. Ennek a fázisnak a sérülése idézi elő a borderline személyiségszerkezetet és az ebből fakadó személyiségproblémákat.

  1. feladat:

A neurotikus szint elérése.  Integráció, ambivalencia erősödnek, az intenzív érzések csökkenése által.  A késztetések és hárítások közötti konfliktusok megszilárdulnak. Érettebb elhárítások dominálnak.

Személyiségfejlődés, mint internalizációs folyamat

Kernberg a személyiségfejlődést, mint internalizációs folyamatot írja le, amelynek 3 aspektusa van a fejlődés minden szintjén:

1.)én               

2.) tárgy         

3.) affektus

Kernberg szerint minden szituáció egy tárgy és egy én-aspektussal, valamint affektív komponenssel jellemezhető. Az affektusok a libidinális és az agresszív késztetések szerveződései. Mindig a tárggyal való interakció során jönnek létre és formálódnak.

Fejlődési stádiumok- Kernberg

normál autizmus vagy differenciálatlan primer stádium

0-1

A normális szimbiózis vagy a primer, differenciálatlan én-tárgyképzet kialakulásának stádiuma

2-6/8 hónap

A self- és tárgyképzetek differenciálódása

6/8-16/36 hónap

A selfképzetek és tárgyképzetek integrációja és az érettebb intrapszichikus struktúrák kialakulása

36 hónapos kor után (Öedipális kor)

A felettes-én és az én-integráció konszolidációja

A posztöedipális kortól kezdődően.

 

A normál autizmus vagy differenciálatlan primer stádium

(0-1 hónap)

A csecsemő első hónapja. Ebben a stádiumban alakul ki fokozatosan a primer differenciálatlan Self-Tárgy képzet. Alapvetően Mahler első szakaszával egyezik meg.

A normális szimbiózis vagy a primer, differenciálatlan én-tárgyképzet kialakulásának stádiuma (2-6/8 hónap)

A gyerek a „jó” (jutalmazó) élmények alapján olyan képzeteket introjektál, amelyek az én- és a tárgyképzeteket együtt tartalmazzák. A jó én-tárgyképzettel egyidőben kialakul egy „rossz” én-tárgyképzet is, amely primer, differenciálatlan képzet, a frusztráló, fájdalmas tapasztalatokat integrálja. Ezek az intrapszichikus struktúrák különböző affektív feltételek mellett szerveződnek és egymástól (a jó / rossz) kezdettől elkülönülnek. Az pozitív és negatív affektus az első szervező erő. Az észlelés és az affektus a fejlődés folyamán különválik egymástól, ez vezet a differenciálatlan én-tárgy képzet fokozatos differenciációjához, amelynek első lépéseként a differenciálatlan affektusok örömmé, dühvé, szorongássá, félelemmé alakulnak. A kezdetben differenciálatlan „jó self-tárgy képzet” a harmadik-negyedik hónapban kezd self- és tárgy-komponensekre differenciálódni, és az én és a tárgy differenciálódása a 7-9 hónapos kor körül zárul. (ez jelenti ennek a stádiumnak a végét!).

A self- és tárgyképzetek differenciálódása

(6/8 – 18/36 hónap)

Ez a stádium a self- és tárgyképzetek egymástól való elkülönülésével, az én és nem-én elhatárolódásával kezdődik. A kielégülés és frusztrációk megélésének, ellentétes élmények hatásának következménye. A differenciálódás először a jó self-tárgyképzeten belül, majd a rossz self-tárgyképzet vonatkozásában következik be. A szakasz a jó és rossz selfképzetek, illetve a jó és rossz tárgyképzetek végső integrációjával zárul másfél és három éves kor között.

(Az internalizált tárgy-kapcsolatoknak ezen a szintjén való fixáció és/vagy regresszió határozza meg a borderline személyiség-struktúrát).

A hasítással a gyerek az anyáról kialakított ideális képet igyekszik megóvni a róla más kontextusban kialakult képzetekkel való kontaminációtól. A hasítás oly módon válik elhárító mechanizmussá, hogy aktív alkalmazására kerül sor szorongás-elhárítási céllal. A hasítási mechanizmusok a fejlődés folyamán fokozatosan megszűnnek, mivel lehetetlenné tennék a valósághű self- és tárgypercepciót.

A selfképzetek és tárgyképzetek integrációja és az érettebb intrapszichikus struktúrák kialakulása
(3 – 5/6 éves)

Ebben a szakaszban integrálódik a „jó” és „rossz” énkép és a „jó” és „rossz” tárgykép, amelyek ettől kezdve teljesebb, valósághűbb reprezentációkká válnak a kognitív szférán belül. Az integráció azonban nem terjed ki az addig hasítás révén elkülönült szélsőségesen jó én- és tárgy-reprezentációk teljes tartományára. A nem integrálható részek révén alakul az én hármas tagolódása, képződik két új struktúra az id és a felettes-én. Az ideális szélsőségesen jó, „mágikus, vágy-meghatározott” tárgy- és selfképzetek képezik az ideális én magvát a konszolidálódó felettes-én előfutáraiként. A szélsőségesen rossz tárgy-reprezentációk szintén részben a felettes-énben kapnak helyet mint internalizált büntető ágensek, és válnak a szadisztikus, túl szigorú felettes-én előfutár részévé.

A rossz tárgy-reprezentációk másik része viszont a szintén e stádiumban szerveződő id-be delegálódik és elfojtásra kerül a rossz én-képekkel egységben. Ekkor jelentkezik először az elfojtás a komplex elhárítási formák prototípusaként.

A felettes-én és az én-integráció konszolidációja

(Az ödipális stádium végétől egy életen át tart)

A reális önismeret és mások realisztikus értékelésére való képesség kialakulása. A hasítás helyét a pozitív és negatív élmények integrálása váltja fel, életbe lép a tárgy és az én minden új élmény mentén való újra-formálásának folyamata.

 

Elhárító mechanizmusok a tárgykapcsolat elméletben (Elhárító-mechanizmusok rendszerezése (Kernberg)

A tárgykapcsolat-elmélet képviselői primitív elhárításokról is beszélnek. Feltételezik, hogy normál fejlődés esetében a primitív elhárításmódok a fejlettebb elhárításoknak adják át helyüket. A korai elhárítások fennmaradása, az érettebb elhárításmódok gyengesége, állandóan jelenlevő ellenhatói lehetnek a fejlődésnek, infantilis szinten konzerválhatják a személyiséget. 

Kernberg már elkülönít érett és primitív elhárításokat. 

Az érett (neurotikus) elhárítások a személyiség hármas struktúrájának kialakulása után működnek. Általuk az egyén a nem elfogadható érzést a tudattalanba szorítja. Ezen a szinten a személy, döntően elfojtással és társmechanizmusaival – áttolás, izoláció, reakcióképzés – védekezik.

A primitív (pszichotikus, borderline) elhárítások preödipálisak. Alapformája a hasítás. Általuk az elviselhetetlen kognitív tartalmak gyakran kikerülnek a személyiségből (externalizáció). Ezen mechanizmusok segítségével az elhárított tartalmak gyakran tudatosak, de el vannak választva a tudatos élmények többi részétől, aktuálisan nincsenek rájuk hatással.  Pl.: a hasítás, a tagadás, a primitív idealizáció, az értéktelenítés, az omnipotencia és a projektív identifikáció. Erre a szintre a hasításos védekezések dominanciája jellemző. A hasítás és egyéb éretlen védekezések dominanciája állandó akadálya az integrációs folyamatoknak és a fejlődésnek. 

Köztes szintet is megnevez Kernberg, ahol az érett énfunkciók, ezen belül az érettebb elhárítások dominanciája mellett gyakrabban jelennek meg éretlenebb énfunkciók, éretlen elhárítások – hasítás és társmechanizmusai is. 

Primitív elhárító mechanizmusok

A primitív elhárító mechanizmusok kórképekhez kapcsolódnak (ezzel szemben az érett elhárító mechanizmusok a SUPER EGO és az ID konfliktusának elviselésében segítenek).

A primitív elhárító mechanizmusok a SELF, a TÁRGY és az AFFEKTUS egységek között fennálló belső harc elviselhetővé tételében segítenek.

Kompetens csecsemő, kompetens magzat és a terhesség pszichológiája

 

Pszichoanalitikus szempontú fejlődéslélektan

Anya-magzat kapcsolat

A terhesség a perinatális gyermek és az anya között zajló, folyamatos, aktív párbeszéd. (Piontelli ikrek (1992): Kimutatták, hogy kongruencia van a perinatális és a posztnatális személyiségben) Tehát a születés előtti időszak jelentős hatással van a személyiség fejlődésére.

Az anya nemcsak biológiai funkciókat biztosít, hanem kapcsolatba is lép a magzattal. (vö.. Anya-magzat kapcsolatanalízis!)

Kompetens magzat

Egyre több tudományos bizonyíték szól amellett, hogy születésünk mégsem „barbár invázió”, hanem már a magzati is kognitív-affektív-viselkedéses képességekkel jellemezhető.

Már a 9 perces újszülöttről bizonyítható, hogy preferálja az emberi arcot. Tehát az újszülött veleszületetten szociális lény, az első pillanattól kezdve preferálja a szociális ingereket, tehát nyitott az anya tükröző viselkedésére, következésképpen a szociális ingerek szempontjából potenciálisan kompetensnek tekinthető a csecsemő. 

A magzati idegrendszer fejlődése

7,5 hetes abortált magzatoknál figyelték meg, hogy a szájzug szőrrel való érintésére fordítja a fejét (ektoderma az idegrendszer és a bőrszövet is!). Tehát az érintés kulcsszerepet tölt be a korai agyi organizációban

Mozgásfejlődés

3 fajtáját lehet megkülönböztetni:

Önindította aktivitás (spontán, belső indíttatású) kéz érinti az arcot, testet, száj nyitás és zárás. Végtag kinyújtása, saját tengely körül forgás, fejfordítás, szopóreflex. Ezek funkció-gyakorlások. Célja: csont és izom fejlődést biztosít, keringési pangást akadályozza, mozgásbegyakorlást szolgálja és kommunikációs eszköz. Pszichológiai szempontból itt jelenik meg az érdeklődés, a temperamentum jellemzők, explorációs igény.

Reaktív viselkedés: környezeti ingerekre ad védekező mozgást. (Zenére megnyugszik, vagy felélénkül, amniocentézis során a magzat menekül a tűtől). Pszichológiai szempontból ez copingnak tekinthető. Az önvédelmet, a megküzdést bizonyítja és igen korai önregulációs viselkedésnek tekinthető.

Interaktív viselkedés: Érintési ingerre a magzat mozgással reagál (születés után ez korlátozottá válik). Pszichológiai szempontból itt megjelenik a szociális kapcsolatok igénylése, emlékezés, tanulás, kommunikáció, egyéniség, személyiség.

Érzékszervek

Kezdetben globális reakciókat mutat, csak később válik specifikussá. Legkorábban a tapintás és az ízérzékelés fejlődik ki. Bőr érintés, nyomás kiemelt jelentőségű.

Ízlelés: a babák magzatvizet nyelnek. A magzatvíz nyelés szabályozója az éhség, tehát a magzat ismeri az éhséget.

Szaglás: A magzatvíznek van illata és a babák szaglása jó. A születés után szaglásával fedezi fel a világot. Képes a szagokat differenciálni, édes felé fordítja a fejét, szívritmusuk, légzésük lassul (ezek a figyelem jelei)

Hőérzékelés: a magzat reagál a környezeti hőmérséklet változásaira. Lázas anya esetén nyugtalan lesz. Az újszülöttek is közelednek a hőforráshoz!

Hallás

Az anyaméh nem csendes hely! (anyai szívdobogás, nagymozgások hangjai, gyomor-bélmozgások hangja, apa hangja…). A hallórendszer a 20. hét végére válik teljesen működőképessé. Az újszülött a nyugodt anyai szívhangra megnyugszik. Felismeri a szülők hangját

Látás

Van fény az anyaméhben, ha valami felvillan a hasfal előtt, akkor a magzati szívritmus lelassul. A látás a 7. hónapban alakul ki.

Alvás/ álom

Léteznek alvás-ébrenlét szakaszok a magzatai korban is. (várandós pék és kocsmáros asszonyok összehasonlítása). 7. hónaptól van REM fázis /4X annyit tölt REM fázisban, mint az újszülöttek, mert már nem fér el és ezért az aktivitási igény agyi aktivitássá alakul/

Érzelmek

Találkozik a magzat is a kellemes, kellemetlen dimenzióval és reagál azokra.

Tanulás:

Az érzékszervek a 3 trimesztertől kifejlődnek. Tanítható (pl.: mese befejezetlenül)

Emlékezés

 Női hangok közül kiválasztja az anyáét. Az intrauterinben megszokott zajokra extrauterin sem ébrednek fel.

Perinatális stressz

Az anyai stressz egyben magzati stresszt is jelent Stresszel terhelt terhességből született csecsemők: -kevesebbet alszanak -nyugtalanabbak, ingerlékenyebbek -alacsonyabb a születési súlyuk -nagyobb fogékonyság a megbetegedésekre.

Mind az anyát érő stressz, mind az anya személyisége alapjaiban befolyásolja a csecsemő fejlődési lehetősségeit. Thompson patkányokon végzett kísérletei szerint a prenatális stressz hatása generációkon átívelőnek bizonyul. A kísérlet szerint a stresszelt patkányok kicsinyei egészen a felnőtt korukig szorongást és zavarodott magatartást mutattak, de nem csak a magzati korban stresszel, később anyává váló patkányoknál volt megfigyelhető kevesebb megtermékenyítés, több spontán vetélés, vaginális vérzés és hosszabb terhesség, hanem még a gyermekeiknél is. Sőt, még az unokák is kevésbé voltak életképesek. Az intrauterin stresszt átélt gyermekekről pedig tudjuk, hogy felnőve szorongóbbak, konfliktus kerülőbbek lesznek.

A terhesség pszichológiája

A terhesség -pszichológiai szempontból- krízis állapot A krízis helyzet adekvát megoldása biztosítja a nő számára a személyisége további fejlődését, az anyaszerep kialakulását és annak integrálódását. A terhességgel megváltozik a nő kapcsolatrendszere. Változik a kapcsolata a férjével, akivel együtt az új szerepre, a szülőszerepre készülnek és változik a kapcsolata a saját anyjával is, mert gyerekszerepből, egyenrangú szerepbe kerül. Változik az önmagához, a saját nőiességéhez való viszonya is. Nem utolsó sorban pedig megváltozik a tágabb szociális környezet reagálása is. Átmenetileg eltávolodik a munka világából is, illetve barátai kapcsolatai is változnak, mivel a várandós nő keresni kezdi a hasonló élethelyzetben lévők társaságát. A várandós nő sok elvárással találkozik mind a társadalom, mind a szűkebb család részéről, de ezen elvárásokkal nem mindig képes azonosulni.

A várandós nők érzésvilágának a változása a trimeszterek folyamán:

Birbing (1961) felosztása arról, hogy mi az értelme a terhesség egyes szakaszainak:

  1. trimeszter: feladata a lélektani ráhangolódás, és ezáltal a terhesség elfogadása, és a magzat önnön részének tekintése.
  2. trimeszter: feladata a gyermek, mint önálló lény elfogadása, belső elkülönülés
  3. trimeszter: feladata a külső szintű elválás, leválás a gyerekről. 

A terhesség időszaka erős befolyással bír a korai anya-gyerek kapcsolat kialakulására. A gyerek fejlődése az anyával való interakció függvénye. Az anya a magzat környezete, ő nyújtja a biológiai biztonságot, majd az extrauterin korban ő teremti meg az újszülött számára az elengedhetetlen szociális biztonságot. Az ember koraszülötten jön a világra. Ennek oka a medence és a szülőcsatorna szűkülésében, illetve a megnövekedett agytérfogatban keresendő. Ezért elengedhetetlen, hogy a biológiai biztonságból való korai kikerülés szociális biztonsággal kompenzálódjon. 

 

Terhességgel kapcsolatos beállítódás

Az anya terhességhez való tudatos és tudattalan beállítódása nagy jelentőséggel bír a magzat születés utáni fejlődésére. Rottmann vizsgálta az anyák tudatos és tudattalan beállítódásait a terhességgel kapcsolatban. Négy csoportot különített el:

Ideális anyák: akik tudatosan és tudattalanul is elfogadják a terhességet.

Hideg anyák: akik tudatosan elutasítják, de tudattalanul elfogadják a terhességüket.

Ambivalens anyák: akik tudatosan elfogadják, de tudattalanul elutasítják a terhességet.

Katasztrofális anyák: akik mind tudatosan, mind tudattalanul elutasítják a terhességüket.

Kompetens csecsemő (vizsgálati módszerek)

Preferencia-paradigma: a fixáció időtartamából következtetünk rá, hogy melyik tetszik neki (pl.: melyik arcot nézi tovább)

Habituációs-paradigma: Egy inger prezentálása után egy idő múlva lankad a figyelem (habituálódott, egy új inger felkelti a figyelmet, tehát diszhabituálódott. (szopóaktivitás is lehet mérni, erre kialakított cumi segítségével))

Meglepődési pareadigma: akkor lehet használni, ha a csecsemőnek van egy bizonyos elvárása, de nem az történik (női arcot mutatnak, de a hang nem a szájából jön). Már az 1 hónaposok is meglepődnek rajta. Ilyen a still-face is (már 3 hónapos is meglepődik)

 

Kompetens csecsemő

Vízuális észlelés

A csecsemő a látóterében mozgó tárgyat követi (20 cm a látástávolsága). Veleszületetten megkülönbözteti a színeket és a mintákat (a mintásat tovább nézi, mint az egyszínűt). 3-5 hónapos korra megkülönbözteti az arckifejezéseket (alapemóciókat). 3 hónaposan már megkülönbözteti vizuálisan az anyát és az idegeneket. 6 hótól, ha egy arcot szemből és profilból is mutatunk, akkor azt egy arcnak tartját. Ugyanaz az arc dühös és vidám, akkor is tudja, hogy ez egy arc, csak a kifejezés különböző. (cáfolja Klein anyai résztárgyak elméletét!) Ha valami vonzó vizuális ingert látnak, akkor még az evés-ivást is abbahagyják (nincs primer autizmus!!!)

Auditív észlelés

Veleszületetten reagál a magas és mély frekvenciájú zajokra. A magas megnyugtatja, ahogy a halkabb is. Preferálja az anyai hangot. Különbséget tesz emberi és nem emberi hangok között

Szaglás és ízlelés

Az édes ízt preferálják, a keserűt aktívan kerülik. Szaglás alapján ismerik fel édesanyjukat

Keresztmodális érzékelés

Születéstől fogva működik (sima/dudoros cumi a szájába és képeket vetítve neki, azt nézi, ami a szájában van)

 

Kötődéselmélet és pszichoanalízis

Attachment: nem egyszerű szociális kötődés, mert nem vonatkozik a szülő – gyerek kapcsolat minden aspektusára. A gyermek attachment személyhez való való érzelmi ragaszkodását jelöljük vele.

Attachment személy: nem azonos a játszótárssal, az attachment személyt keresi a gyermek stressz esetén, és a játszótársához fordul, ha jó a hangulata. A két szerepet betöltheti két különböző, vagy azonos személy.

Attachment rendszer, mint viselkedési rendszer: Az attachment természetes szelekció eredményeként létrejött viselkedési rendszer, mivel az emberi újszülött kiszolgáltatott lévén életben maradásához a felnőtt védelme és törődése elengedhetetlen. Ezért olyan fizikai (pl.: nagy szemek) és viselkedéses (pl.: sírás, mosoly) adaptációk sora alakult ki, ami a felnőtt figyelmét felkelti, a gondozói magatartást kiváltja. Ezen kívül kifejlesztett egy motivációs rendszert, ami szabályozza és fenntartja a csecsemő és gondozó közti közelséget. Az attachment rendszer önálló, belső motivációval rendelkező viselkedési rendszer.

Az attachment személy és a self belső munkamodellje: Az attachment személlyel való folytonos érintkezése során a csecsemő felépít egy, egyre komplexebb belső munkamodellt a világról és az abban lévő személyekről, természetesen önmagról is. Ezek segítik az új helyzetek megítélésében és viselkedése irányításában. Ha olyan a belső munkamodell az attachment személyről, hogy az elérhető a bajban, akkor a személy hollétének monitorozása kevésbé lesz szükséges. 

A modellbe asszimilálódnak az új információk és tudatos figyelemmel működik ezért ellenáll a változásoknak. De néha felülíródik (mind az attachment személy, mind a self munkamodellje), a gyermekkori gyors fejlődés miatt. 

Az attachment rendszer által szabályozott viselkedés változhat, de az alapvető alrendszerek közti kapcsolatok változatlanok maradnak. 

Az attachment személy és a self belső munkamodellje diádikus tapasztalatok mentén szerveződik, ezért kezdetben szorosan összefonódik a kettő. A kapcsolat mindkét oldalát mindegyikük megtanulja vagy internalizálja. Aki bízik abban, hogy szüleitől érzelmi támogatást kap, az a komplementer szülői szerepet is megtanulja – támogatást adni – amit később, mint szülő képes gyermekének közvetíteni.

Bowlby (1969) szerint az első kötődési kapcsolatban kialakuló modellek minden jövőbeli kapcsolat alapjául szolgálnak. A kötődés az első két év folyamán négy szakaszban fejlődik, ennek során az anya-gyermek páros diádikus egyensúlya valósul meg. 

A kötődés előtti szakasz, az első hetekre tehető, amikor a csecsemő és a gondozó az összehangolódás kezdeti módozatait dolgozzák ki (0-6 hét).

A kötődés keletkezésének szakaszában a gyerekek fokozatosan egyre eltérőbben reagálnak az ismerős és az ismeretlen emberekre és hat hónapos korukra félelmi jegyeket mutatnak az ismeretlenekre. (6 héttől-6-8 hónapos korig)

A tiszta kötődési szakaszban jelenik meg a szeparációs szorongás. Ebben a szakaszban az anya nyújtja a biztonságos hátteret a gyereknek, ahonnan bátran felfedezheti a világot.

Kölcsönös kapcsolatok szakasza, ekkor a kortól már közösen tartják fenn a kötődési kapcsolatot. (Bowlby, 1969.)

 

(Mary Ainsworth: Idengen-helyzet-egy kis ismétlés☺)

 Biztonságos, biztosan kötődő csoport: Bátran explorál, idegenre kényelmetlenséget jelez. Az anyához húzódik, aktívan keresi az anya közelségét. Feszültség esetén a másikra szüksége van, kapaszkodik. Újraegyesüléskor nem mutat dühöt, elutasítást. Ezen csoportban az anyák szenzitívek, azonnal válaszolnak a gyermekük igényeire. Érzelmi reguláció: Hatékony diádikus reguláció jellemző. Bíznak saját kompetenciájukban, hogy megoldják feszültségeiket. Szabad érzelem kifejezés. Bizalom a gondozó szabad elérhetőségében. 

Bizonytalanul kötődő, szorongó-elkerülő csoport: Elmerül az explorációban, kevés az interakció a gondozóval. Kis változás az idegenre, kétségbeesés a szeparációkor. Feszültség esetén elfordul, nem kezd aktivitást. Újraegyesülésnél elkerülés, a második újraegyesülénél még nagyobb, kifejezettebb elkerülés. Feltűnően kerüli a kapcsolatot anyjával, amikor az visszatér. Az anyák a gyerekkel kooperációban inkább passzívak, elutasítóak. Sokat tartják a gyermeket, de kevés az ölelés. Érzelmi reguláció: A diádon belüli érzelem-szabályozás rigid. Azt várja, hogy nehéz lesz fenntartani az emocionális közelséget. Nem tudnak baj esetén rátámaszkodni. A gyerek jelzéseinek visszautasítása idő előtti függetlenséget hoz. 

Bizonytalanul kötődő, ambivalens, szorongó-ellenálló csoport: Szegényes exploráció, keresi a konstruktív kontaktust, sokat sír. Újraegyesülésnél kontaktuskeresés keveredik a harccal. Ellenállást mutat, amikor az anya visszatér, egyszerre keresi is, meg ellen is áll a fizikai érintkezésnek. Nem nyugtatja meg a gondozó jelenléte, szorongás, düh. Az anya ignoráló és következetlen. Örül, mikor tartja, de nem a gyerek kívánságaihoz igazodva. Érzelmi reguláció: Kevés a hatékony regulációs élmény. Növeli a feszültséget, túlozza az emocionális kifejezést. Folyamatosan a gondozóval van elfoglalva. A szelf értéktelen, inkompetens. 

Zavarodott, dezorganizált csoport: Inkoherens viselkedés, bizarr sztereotípiákkal. Ellentmondásosan viselkedik a gyermek. Miközben például megközelíti az anyját, direkt nem néz rá, amikor pedig odaér, zavartan elkerüli. Néhányan dezorientáltnak, érzelemmentesnek vagy lehangoltnak tűnnek. Az anya kiszámíthatatlan, kaotikus. Visszautasítás, agresszió, megnyugtatás hiánya jellemzi. Érzelmi reguláció: Nincs vagy kiszámithatatlan az érzelem-szabályozás. Számos tanulmány kapcsolatot mutat ki a dezorganizált kötődés, ill. az agresszív viselkedés deviáns szintje között.)

Anyai válaszkészség

Az anyák csecsemőjükkel szembeni válaszkészségében mutatkozó különbségek okozzák a kötődési minták különbségeit. Egyes adatok szerint az anyai válaszkészségre kapott magas értékelés előre jelzi a gyermek biztonságos kötődést. (Grossmann, 1985).

Campos és mtsai kimutatták, hogy az összhang együttes teljesítmény eredménye, tehát az anyának is fogékony csecsemőre van szüksége ahhoz, hogy gondozói feladatának tökéletesen megfelelhessen. Tehát a kötődési mintázat kialakulást befolyásolja (kölcsönösen alakítja) az anyai szenzitivitás és a gyermek temperamentuma.

 

Daniel Stern

A „megfigyelt csecsemő”-t szembe állította a „klinikai csecsemővel”

„megfigyelt csecsemő”-

„klinikai csecsemővel”

normatív        

patomorf

prospektív

retrospektív

objektív

szubjektív

Cél: a két csecsemő kép ötvözése /ütköztetése/ – az objektív megfigyelések és a feltételezett szubjektív élményvilág közelítése.

Alapfeltevése, hogy bizonyos szelférzetek szelfmagvacskák már veleszületetten léteznek. Másik fontos kitétele, hogy a fejlődést folyamatosnak tartja, azaz ha egy bizonyos szelférzet már kialakult, akkor az egész életünk folyamán működésben is marad. 

A csecsemő-megfigyelés

Stern a csecsemő-megfigyelések során arra irányította figyelmét, hogy milyen képességei vannak a babának. Fontos felismerés volt, hogy a csecsemőnek vannak úgynevezett éber aktív állapotai, azaz amikor nem éhes, nem álmos, hanem nyugodt és éber. Ebben az állapotban a kisbaba aktívan explorálja környezetét, befogadja a külvilági élményeket. A kutatók szerint ebben az állapotban feltehetők kérdések és értékelhető válasz kapható a babától.

Stern munkásságának jelentősége abban áll, hogy analitikus szemléletben összegezte a modern csecsemőmegfigyelési módszereket és eredményeket, és így kidolgozta a maga személyiségfejlődési elméletét.

Self-érzet fejlődési szintjei 

Bontakozó self-érzet

0-2 hónap

Mag self-érzet

2/3-7/9 hónap

Szubjektív self-érzet

7/9-15/18

Verbális self-érzet

15/18-

Narratív self-érzet

3/5 év-

 

A bontakozó szelf-érzet

A szabályzó interakciók társas interakciók formájában történnek. A szülők úgy viszonyulnak babájukhoz, mintha volna szelfje, az anya a születés pillanatától törekszik ráhangolódni a babára. A csecsemő élményei egymástól elkülönülten, integrálatlanul léteznek, azonban ezt a szervezetlenséget természetesen nem érzékeli. Annál inkább a szerveződés megindulását. 

A bontakozó szelf-érzet két részből áll: az egyik a szeparált részek integrációjának folyamata a másik pedig az integráció “terméke”. Az egyik fontos észlelt szerveződés a saját testére vonatkozik, annak koherens létére, cselekvéseire, belső érzelmi állapotaira és az ezekre történő emlékezésre. Ez azonban már a magszelf  érzet területe, ami ezt megelőzi, az a bontakozó szelf-érzet birodalma. 

A szerveződés folyamatát vizsgálva Stern a percepciós kísérleteket végzett. Azt találta, hogy a csecsemők képesek az egyik érzékszervi modalitásból érkező ingereket átalakítani más érzékszervi modalitássá (pl. haptikus és vizuális, akusztikus és vizuális stb.) Ismert továbbá a néhány hetes babák azon képessége, hogy utánozzák a nyelvnyújtogatást, szájnyitást. Azaz képesek megfeleltetést létesíteni, aközött amit lát, és amit tesz. 

Stern tehát azt találta, hogy már a 2 hónapnál fiatalabb csecsemők is képesek a perceptív, proprioceptív és affektív élményeinek keresztirányú átjuttatására, azaz valószínűsítette, hogy a baba amodális minőségeket észlel, melyeket absztakt módon reprezentál és így képes átfolyatni ezeket más modalitások területére. Azokat az érzésformákat pedig, amelyek az amodális észlelés alapját képezhetik vitalitási affektusoknak nevezi. Ezeket a csecsemő egyrészt belsőleg éli meg, másrészt mások viselkedésén keresztül tapasztalja. A viselkedésnek vagy fiziológiás történésnek a kontúrját ragadja meg, s ennek a pszichés műveletnek az eredménye már egyénre jellemző. 

A mag-szelf érzet

Négy élménytípus alkotja, mindegyik hiánya esetén súlyos zavarok lépnek fel.

1) a cselekvőség érzése:

Annak az élménye, hogy -bizonyos- cselekvéseit ő maga kontrollálja, saját akcióinak a tulajdonosa.  Ha kinyitja a szemét lát, ha becsukja nem lát. Ennek három komponense

az akarás: amely a legtöbbször nem tudatos, ha azonban akadályba ütközik, azonnal azzá válik

– a proprioceptív visszacsatolás: amely a legkorábbi időszaktól irányítja a csecsemő motoros aktivitását

– a cselekedet következményei bejósolhatók. pl.: a baba a szájába teszi az ujját, a szájában érezni fogja.

(A cselekvőkészség érzésének hiánya vezethet katatóniához, hisztériás bénuláshoz, paranoid állapotokhoz.)

  1. a koherencia érzés

Ahogy önmagunkat a másokkal történő interakciók folyamán egységes, koherens, határokkal rendelkező egységként észleljük. Négy dimenzióban írható le: 

térben,

– időben, 

-intenzitásban

-formában. 

(A kezdettől létezik a hang irányába történő orientáció, tehát képes megkülönböztetni a baba a saját magától és a mástól származó hangot, ez a jelenség a tér egységére utal; az időbeliség  a mozgás szinkronicitásban figyelhető meg a legkönnyebben; a cselekvés intenzitása is rendezettséget mutat, amikor például sír a baba mozgása és hangja azonos intenzitással változik; valamint a formák koherenciája, ahogy a baba képes egy személyhez hozzárendelni annak a formáját, képes felismerni akár szemből, akár profilból, a különböző nézőpontból származó mintázatban felismeri az azonosat)

(A koherencia érzésének hiánya okozhat deperszonalizációs illetve fúziós élményeket, fragmentációt.)

  1. saját affektivitás érzése

Néhány hónapos korára a csecsemőt már sok érzelmi élmény érte. Minden élményhez felismer és elvár eg-egy konstellációt, melynek elemi: a proprioceptív visszacsatolás, az aktivációs szint változás és az érzelmektől függő érzések.

(A saját affektivitás érzet hiánya okozhatja az anhedoniát.) 

  1. szelf-történet emlékezet

Ami az élmények folytonosságát és történetiségét jelenti. A csecsemőnek a legkönnyebben megfigyelhető a motoros emlékezete, újabb vizsgálatok szerint már az intrauterén életből is vannak percepciós emlékeink, továbbá korai időszaktól létezik az affektív emlékezet, mely nagy állandóságot mutat a fejlődés során.

(Amennyiben nincs meg a saját szelf-történet érzés disszociatív zavarok keletkezéséhet vezethet.)

Stern szerint a csecsemő életében fontos, hogy önmagát képes legyen azonosítani, megkülönböztetni másoktól, ugyanakkor az is fontos a fejlődésben, hogy megtanulja a másikkal levés élményét. Stern szerint ennek az élménye nem egy integrációs hiányból fakad, hanem egy aktív integrációs folyamat eredménye. 

A szubjektív szelf érzet

Ekkor felfedezi a csecsemő, hogy élményei megoszthatók másokkal, a jelentésekben, a gesztusokban, az arckifejezésekben. Ebben az időszakban a baba több mindenben látványosan megváltozik, a szülők, az anya is másképp kezd el viselkedni vele, együtt léteznek és hatnak egymásra. 

Az affektusok az interszubjektivitás területére az úgynevezett affektív ráhangolódás útján jutnak be. A ráhangolódás tehát olyan, mintha utánzás lenne, azonban a kapcsolódás általában keresztmodalitás jellegű, továbbá a kapcsolódás tárgya nem a viselkedés, hanem a viselkedés valamely aspektusa. Az affektív ráhangolódás tehát egy belső érzést kifejező viselkedés, amelyben kifejeződnek a megosztott érzések. Azok az érzések, amelyek nem hangolódtak egymásra, nem válnak megoszthatóvá. 

Előfordulnak szándékos illetve nem szándékos félrehangolódások. Az előbbinek lehet célja például a kisbaba megnyugtatása (hangolás). A nem szándékos félrehangolódás következhet abból, hogy az anya nem képes azonosítani gyermeke érzelmi állapotát, vagy abból, hogy nem tudja megtalálni magában a belső megfeleléseket. A ráhangolódás folyamata pedig tovább vezet a beszéd felé vezető úton. 

A verbális szelf-érzet

A beszéd, a nyelv új utakat nyit meg a gondolkodásban, a másokkal való együttlevésben.  A beszéd egyfajta restabilizációs folyamatot indít el az anya-gyermek kapcsolatban. A beszéd megjelenésével bizonyos utak le is zárulnak, hiszen a korai élmények a nyelv közvetítésével már nem megoszthatók. A korábbi globális élmények feldarabolódnak. A nyelv az amodális élmény helyett a konkrét észlelést erőlteti.

A narratív-self érzet

A self történettel rendelkezésének az időszaka. Innentől kezdve az élete, érzései, személyes története elmesélhető.