Általános lélektan 1. tétel: Figyelmi folyamatok

 

Figyelem általános kérdései

  • Figyelem definíció
    • W. James: „Mindenki tudja, mi a figyelem. Az elme birtokba vételét jelenti, tiszta és eleven formában, egy tárgy vagy gondolatsor birtokba vételét egyidejűen lehetséges tárgyak vagy gondolatmenetek közül. A tudat fókuszálása, összpontosítása képezik a lényegét. Azt jelenti, hogy visszavonulunk valamilyen dolgoktól, hogy másokkal hatékonyan foglalkozhassunk.” (1980)
    • Az észlelésben, emlékezésben, gondolkodásban megmutatkozó cél- és akciófüggő szelektivitás
      • élményszinten szoros összefüggésben áll a tudatossággal, akaratkifejezésekkel megragadott jelenségekkel, a feldolgozás minőségi jellegzetességeivel
  • A figyelmi működés felosztása = figyelem fajtái
    • Önkéntelen és szándékos figyelem (Fenomenológiai, élményszinten)
      • Önkéntelen (passzív)
        • „magára vonja a figyelmet valami”
        • reflexes beállítódás
        • tudatoság nélküli
        • az ingerhelyzet sajátosságai révén befolyásolt feldolgozás
        • elsődleges figyelem
      • Szándékos (aktív)
        • „odafigyelés valamire”
        • tudatosan irányított, szabályozott 
        • akaratlagos
        • erőfeszítést igényel
        • célirányos: az élőlény céljából következő szelektív irányulás
        • másodlagos figyelem
    • Szelektív, megosztott és váltakozó figyelem (Funkció szempontjából)
      • Fókuszált, szelektív
        • egy célreleváns aktivitás fenntartása zavaró hatások ellenében
      • Megosztott
        • párhuzamos, egyidejű aktivitások, feldolgozási folyamatok
      • Váltakozó
        • különböző feldolgozási folyamatok váltakozó jelleggel
    • Szimultán, szukcesszív és fenntartott figyelem (Időbeli jellege szerint)
      • Szimultán
        • egyidejűleg, időben párhuzamosan zajló feldolgozás
      • Szukcesszív
        • egymásra következő feldolgozási folyamatok
      • Fenntartott
        • időben elnyúló feldolgozás
    • Kifelé és befelé irányuló figyelem (Irányultsága szerint)
      • Kifelé irányuló
        • a külső környezet felé forduló feldolgozás
      • Befelé irányuló
        • a belső/mentális történések felé irányulás (introspekció)
    • Orientációs, éberségi és végrehajtói figyelmi hálózat
      • a feldolgozásban aktív, közreműködő idegrendszeri struktúrák alapján, összhangban a figyelem körébe vont jelenségekkel
      • Orientációs hálózat
        • posterior attentional network
      • Éberségi hálózat
        • fronto-parietal-thalamic network
      • Végrehajtói figyelmi hálózat
        • anterior attentional network
  • A figyelem tulajdonságai: 
    • Terjedelem
      • a figyelem által befogott homogén tárgyak mennyisége
      • azon elemek száma, melyet a figyelem egyidejűleg ki tud emelni
      • Hány azonos elemet képes az ember rövid idejű prezentáció (0,2 mp) mellett tudatosan felfogni?
        • tachisztoszkóp, számítógép
        • átlagosan 4 (+/- 2)
        • egyéni és fejlődési eltérések
        • csoportosítás, tömbösítés jelentősen növeli a terjedelmet 🡪 a mérték hasonló nagyságrendű
    • Koncentráltság
      • összpontosult, célirányos aktivitás
      • a figyelem fókuszában álló tudati tevékenység
      • egy vagy kevés aktivitásra intenzíven irányuló feldolgozási folyamat
      • a feldolgozás/figyelem intenzitása és köre, kiterjedtsége korlátozott
      • szétszórtság mint a koncentráció hiánya vagy korlátozottsága
      • Mennyire vagyunk képesek a figyelmünket (a célirányos aktivitást) fenntartani zavaró hatások ellenére is?
        • beállítódás (mental set)
      • elsősorban a teljesítményváltozás mint a figyelem intenzitásának mértéke informál
    • Megoszthatóság
      • a terjedelem korlátozott, ezért a párhuzamosság aktivitásmegosztással (a figyelmi fókuszban tartás mellett) lehetséges
      • lehetséges-e, és milyen mértékben két aktivitás egyidejű végzése?
      • a megosztás az alaphelyzet 🡪 mindig több dologra figyelünk, bár eltérő mértékben
      • párhuzamos feladatvégzés 🡪 multitasking
      • jelentős egyéni és életkori eltérések
      • tevékenység jellege, fontossága a gyakorlottság (automatizmusok) függvényében
    • Tartósság
      • a figyelem időbeli kiterjedtsége
      • az az időtartam, mely alatt a koncentrált figyelem (célirányos feldolgozás) azonos szinten marad
      • Tartósan egyszerű vagy összetettebb tevékenység mellett vizsgálható
        • periodikus ingadozás, hullámzás, fluktuáció
        • szenzoros élesség csökkenése, fáradás
        • figyelmi vándorlás, elterelődés
        • egyéni eltérések
        • módosíthatóság
    • Rugalmasság
      • a lehetőség arra, hogy a feldolgozás átváltson egy másik kívánt feldolgozásra, aktivitásra 🡪 állíthatóság
      • A célirányos feldolgozás, a mentális beállítódás módosítása, újradefiniálása az új célnak megfelelően
        • feladatváltási paradigmák
        • feldolgozási veszteség
      • Egyéni különbségek
        • szórakozottság
        • rugalmatlanság
      • fejleszthetőség
  • A figyelem mérésének stratégiája
    • A figyelmi jelenségek tanulmányozása az objektivitás és a pontosság szándékával
      • mérések útján
      • modellhelyzetben
    • A figyelmi feldolgozás különböző aspektusainak vizsgálata, komplexebb ingerhelyzetet jelentő, összetett feldolgozást kívánó feladathelyzetekben vizsgálható
      • papír-ceruza módszerekkel
      • Laborhelyzetben műszeres vizsgálatokkal
        • intramodális feladathelyzetek (azonos modalitáson belül)
        • indermodális feladathelyzetek (eltérő modalitások között)
      • komputerizált feladatokkal
    • Pszichofiziológiai, idegtudományi adatok
      • a kísérleti-mérési adatokhoz rendelve kiegészítően
  • Figyelmi tesztek fajtái és jellegzetességei: áthúzásos, kódjel és számolási tesztek
    • Áthúzásos tesztek
      • megadott célelemek áthúzásával történő megjelölése
      • a nem célelemek figyelmek kívül hagyása, meg nem jelölése
      • Buourdon (értelmes szöveg négy betűjét), Toulouse-Pieron (kiemelt ábrákat), d2’-teszt (két vonással ellátott d betűket)
    • Kódjel tesztek
      • összetartozó elemek egy kulcs szerint történő összekapcsolása
      • Schulte-teszt (ábrák és számok hozzárendelése)
    • Folyamatos számolást kívánó feladatok
      • elemi matematikai műveletek végzése folytatólagosan
      • Pauli-teszt (négyjegyű számok összeadása)
      • Révész-Nagy-teszt (kettesével vagy hármasával számolni egy számtól)
    • Mérési adatok
      • helyesen elvégzett műveletek száma
      • elrontott válaszok száma
      • értékelő kódlap segítségével
  • Számítógépes figyelmi paradigmák
    • Kísérleti paradigmák
      • a figyelmi működés egy-egy aspektusát megjelenítő, a valóságot lényegi vonatkozásában leképező, precízen kialakított és kontrollált modellhelyzetek
      • Követési/szűrési paradigma
        • figyelj egy információs csatornára
      • Keresési paradigma
        • keress egy célingert
      • Detekciós paradigma
        • azonosíts egy valószínű ingert
      • Konfliktus paradigma
        • reagálj egy információra egy zavaró hatás jelenlétében
      • Éberségi paradigma
        • figyelj tartósan egy alacsony valószínűségű eseményt
    • Mérési adatok
      • reakcióidő
      • Hibaszám
        • gyorsaság-pontosság felcserélhetősége



  • A figyelmi szelekció vizsgálata
    • a figyelmi folyamatok és célirányos aktivitás fenntartását kívánó helyzetek nem releváns, zavaró információ jelenlétében
    • Vizsgálati módszerei
      • Intra- és intermodális feladathelyzetek
        • koktélparti-jelenség, dichotikus hallgatási helyzet
      • Figyelem-disztribúciós (papír-ceruza) feladatok részei
        • Ruth-teszt (szorzási feladat másodlagos feladat ellenében)
        • Pieron-teszt zavaró információk jelenlétében
      • Komputerizált feladatok
        • Szelektív figyelmi/konfliktus/gátlási paradigmák
  • Stroop-paradigma

Eriksen-paradigma (Flanker-feladat)

  • Zaj/kompatibilitási helyzet
    • teljesítményromlás térileg elkülönülő irreleváns információ jelenlétében
    • zavaró hatás mellett a kategorizációs hatékonyság csökken
    • a zavaró hatás gyengül téri távolság növekedésével
    • Eriksen és Eriksen nevéhez fűződik
    • a cél és a zavaró ingerek viszonya (kompatibilitás) és téri távolsága mentén (interferencia) jellemezhető a figyelmi szelekció, azaz a gátlási folyamatok hatékonyságának változása
    • Megfigyelés
      • a teljesítmény az érvénytelen információ típusától és a zavaró információ téri közelségétől függően is változik
    • Értelmezés
      • az érvénytelen információ is feldolgozásra kerül
      • eljut a kései, válaszszervezési szakaszba
      • válaszversengés – interferencia
      • zavaró hatás – teljesítményromlás
  • az érvénytelen információ nyomán megjelenő válaszhajlandóságot gátlási folyamatok ellensúlyozzák

Simon-feladat: Kétféle hangmagasságú hang (alacsony, magas) lejátszása fejhallgatón keresztül hol az egyik, hol a másik fülbe. A kísérleti személynek azt kell jelezni, hogy hallotta-e a hangot, attól függetlenül, hogy melyik fülben. Jobb gomb az alacsony hangmagasságú hang, bal gomb a magas hangmagasságú Eredmények: a vizsgált személyek nem tudták figyelmen kívül hagyni a hang forrásának helyét -> gyorsabban válaszoltak, ha az inger helye és a megfelelő gomb ugyanazon az oldalon voltak.

  • A figyelemmegosztás vizsgálata
    • a célirányos aktivitás két párhuzamosan végzendő feladat között oszlik meg
    • Vizsgálati módszerei
      • Intra- és intermodális feladathelyzetek
        • dichotikus hallgatási helyzet mindkét csatorna információjára
      • Figyelem-disztribúciós (papír-ceruza feladatok)
        • Ruth-teszt (szorzási feladat másodlagos feladat mellett)
      • Komputerizált feladatok
        • multitasking

 

 

A fenntartott figyelem vizsgálata

  • a figyelmi feladatok fenntartását, időbeli stabilitását, azonos szintű működését olyan feladathelyzetekben lehet vizsgálni, amely egy adott feldolgozás (szelektív, célirányos aktivitás) hosszabb időn keresztül történő fenntartását kívánja
  • Vizsgálati módszerek
    • órateszt
    • áthúzásos tesztek
    • folyamatos számolást kívánó feladatok
    • kódjel tesztek
  • A figyelmi váltakozás vizsgálata
    • két (adott helyzetben szelektív) aktivitás váltakozó végrehajtása
    • Vizsgálati módszerei
      • figyelemváltás papír-ceruza módszerrel
      • Wisconsin kártya-teszt
      • komputerizált feladatváltási módszerek

Figyelemvizsgálatok, elméletek

Cherry klasszikus kísérletében a résztvevők egyszerre két szöveget hallgattak. Az egyik a jobb, a másik a bal fülbe érkezett, az egyikre figyelni kellett, a másikra nem. A figyelmi szelekció követelményét úgy biztosították, hogy a figyelt szöveget folyamatosan vissza kellett mondani. Az ilyen eljárást visszhangzási (shadowing) technikának nevezik. Ilyenkor a leggyakrabban az érdekli a kutatót, hogy a nem figyelt szövegből mit vesz észre (valójában mit képes felidézni) a résztvevő. Az eredmények szerint nem sokat. Észreveszi, ha a női beszélő helyett férfi folytatja a szövegmondást, viszont nem veszi észre, ha a beszélő átvált egy másik nyelvre. Sőt még az is észrevétlen marad, ha a magnetofonról visszafelé kezdik el lejátszani a beszédet. Úgy tűnik, mintha a nem figyelt ingerforrás feldolgozása megrekedt volna az elemi fizikai sajátságok kiértékelésénél.

Korai vagy késői szelekció

A dichotikus kísérletek egy további tanulságával Broadbent kísérlete szolgált. Itt a résztvevőnek figyelnie kellett az összes, tehát a mindkét fülébe adott ingerekre. Az ingerek ebben a kísérletben olyan számok voltak, melyek párokban jelentek meg, az egyszerre adott számpárok egyik tagja a jobb, a másik pedig a bal fülbe érkezett. A feladat szerint a számpárokból kialakított sorozatot követően a résztvevőnek vissza kellett mondania a hallott számokat, mégpedig tetszés szerinti sorrendben. Az ilyen kísérletek ugyan az emlékezeti terjedelem vizsgálatának körébe tartoznak, a vizsgálat különlegessége a figyelmi folyamatok tekintetében mégis az, hogy Broadbent eljárása új szempontot hoz be a figyelemvizsgálatokba. Ebben a kísérletben a megosztott terjedelmet elemezte, hiszen az ingerek egyik fele az egyik, másik fele pedig a másik oldalról érkezett. A visszamondás során elvileg két szélsőséges eset lehetséges. Az egyik az lenne, hogy először visszamondják az egyik számpárt, majd a másikat, és így tovább. A másik szélsőséges lehetőség szerint először az egyik, majd a másik fülbe érkező ingerek következnének. A válaszokban túlnyomó többségbe került az utóbbi eset.

Broadbent egy fontos következtetést vont le a visszhangzási és a megosztott terjedelmi kísérletekből: a figyelmi szelekció, mint szűrőmechanizmus működik.
A szűrő átengedi a figyelt ingereket, a nem figyelt ingerek viszont fennakadnak rajta.
A nem figyelt szöveg elemei azonban nem vesznek el azonnal: egy tárolórendszerben időlegesen megőrződnek, és amikor a szűrő átvált a másik fülre, ennek a tárolónak a tartalmát elő lehet hívni.
Ennek a tartalékoló („puffer”) emlékezetnek a tárolási ideje meglehetősen rövid. Ezt az mutatja, hogy a megosztott terjedelmi kísérletekben a személyek lényegesen kevesebb számról szoktak arról az oldalról beszámolni, melynek ingereit később kezdik visszamondani.
Az a tény pedig, hogy a visszhangzási kísérletekben a személyek csak az inger alapvető fizikai sajátságait veszik észre, arra utal, hogy a szűrő az információfeldolgozás egy korai szakaszában működik.
A korai szűrésre egy olyan szakaszban kerül sor, amelyben a szövegek jelentésével kapcsolatos információk MÉG NEM kerültek feldolgozásra. A fentiek alapján Broadbent elméletét a szelektív figyelem korai szűrési modelljének nevezik.

Broadbent korai szűrési modelljének vázlata. A szelektív szűrő egy olyan korlátozott kapacitású rendszert véd a túlterheléstől, mely a szenzoros tárolás és a feldolgozás magasabb szintje között van. Ha a szenzoros tárban („puffer”-tárolóban) lévő információ még hozzáférhető, a szűrő váltásával lehetőség van az eredetileg nem figyelt anyag feldolgozására

A Broadbent-modell egy igen fontos alkalmazkodási szempontot vesz tekintetbe: a figyelmi szelekcióra azért van szükség, mert túl sok hatás éri a szervezetet. Azért kell közülük választani, mert a túlterhelés éppen a fontos mozzanatok megfelelő kezelését tenné lehetetlenné. A szűrő szerepe így az lenne, hogy ezt a tárolási rendszert védje a túlterheléstől.

A korai szűrés igen elegáns modellje azonban nehezen magyaráz meg számos kísérleti tényt. Morey felfigyelt arra, hogy a dichotikus kísérletekben a szokásos visszhangzási eljárás résztvevői igen gyakran észreveszik, ha saját nevüket hallják a nem figyelt szövegben. Bár e korai kísérletek eredményeit, mindenekelőtt módszertani problémák miatt, kétségbe lehet vonni, a sajátnév-hatás valódi és megbízhatóan demonstrálható jelenség. Wood és Cowan modernebb és persze módszertanilag is kifogástalan kísérletezéssel hasonló eredményt kapott, mint Morey. Morey vizsgálatában a személyek 33, a későbbi, Wood és Cowan által végzettben pedig 35%-a számolt be a saját neve elhangzásáról. Azt mondhatjuk tehát, hogy a broadbenti szűrő „lyukas”.

A korai szűrési elmélet a „megosztott terjedelem” vizsgálatokban kapott eredmények szempontjából is problematikusnak bizonyult. Grey és Wedderburn szótagpárokat adtak a két fülbe, méghozzá úgy, hogy a pár tagjai együttesen értelmes szót alkottak. Amikor például az egyik fülbe a „ré” szótag érkezne, a másikba a „pa” szótag, a következő párok pedig „re” és „tek”, majd a „spe” és „nót” szótagok lennének, a beszámoló, ellentétben Broadbent kísérleti tapasztalataival, nem „fülek szerint” történne. A kísérletben részt vevők a répa, a retek és a spenót szavakat mondanák vissza. Az észlelésbe tehát „beavatkozik” az ingeranyag jelentése.

A jelentés meghatározó szerepére utalnak Treisman megfigyelései. Kísérleteiben a vizsgálati személyek visszhangzási feladatban vettek részt. Az ingeranyag olyan értelmes szöveg volt, melyet úgy szerkesztettek meg, hogy a szöveg egy ponton átvándoroljon a másik fülbe. Egy ilyen helyzetben a jobb fülbe például az alábbi szöveg érkezhet: „Az űrhajósok a súlytalanság állapotában csak kisszámú nézőt érdekeltek.” A bal fülbe pedig ez: „A díjnyertes filmek azonban különleges műanyag palackokból ittak. ” A visszhangzási kísérletek korábbi adatai alapján nem várnánk annak a gyakori hibának a megjelenését, amelyet az jellemez, hogy a résztvevők a tartalom szerint folytatták a szöveget, azaz „fület váltottak”. A résztvevők azonban néhány szó után rájönnek a hibára, és visszatérnek a figyelemnek a feladatban megszabott irányára. 

A tapasztalt figyelmi váltás viszont csak úgy lehetséges, ha a nem figyelt üzenet jelentése is feldolgozásra kerül. A nem figyelt ingerek tehát „betörhetnek” a korlátozott kapacitású rendszerbe, feldolgozásuk mégsem – hacsak nem kivételezett ingerek, mint például a résztvevő neve – vetekszik a figyelt ingerekével. Nem alakul ki róluk tartós emlékezeti reprezentáció. 

Erre utal Treisman egy további megfigyelése. A kísérleti helyzet itt is dichotikus hallgatás volt. E kísérletben azonban a résztvevőknek ugyanazt a szöveget adták mindkét fülükbe, csak nem ugyanakkor. Mint egy énekkari kánonban, a két fülbe adott szöveg késett egymáshoz képest. A késésnek alapvetően két esete lehetséges: vagy a figyelt fülbe érkező szöveg jön előbb, vagy a nem figyelt fülbe érkező. A kérdés az volt, hogy feltűnik-e a személyeknek az azonosság. Ha igen, akkor a nem figyelt fülbe adott szöveg esetében is meg kell történnie a jelentés szerinti feldolgozásnak. Az eredmények szerint akkor lehet észrevenni a szövegek hasonlóságát, ha a késés nem halad meg egy kritikus időtartamot. Ez az időtartam azonban nem azonos a késés kétféle irányában: ha a nem figyelt szöveg jön előbb, a kritikus időtartam lényegesen alacsonyabb. A nem figyelt szöveget tehát gyorsan elfelejtjük.

A korai szűrés elmélete e tények nyomán úgy módosult, hogy a szűrés nem minden-vagy-semmi jellegű. A szelekció úgy működik, hogy a nem figyelt jelek feldolgozása kevésbé intenzív a figyeltekéhez képest, azaz a működés csillapítás, nem pedig szűrés (Treisman 1960), bár a szelekció ettől még „korai” marad.

Az információfeldolgozás folyamategyüttesében a szelekciónak egyéb lehetősége is van. A korai szelekció alternatívája, hogy a nem figyelt ingerekről is kialakul a jelentés, azonban ennek nem vagyunk tudatában. Következésképpen nem is tudunk erről beszámolni. Az információfeldolgozó folyamatok késői része, olyan folyamatokkal kapcsolatos, melyek megszabják, mi kerüljön a hosszú tartamra tároló emlékezeti rendszerbe, miről legyenek élményeink, illetve mi irányítsa a magatartást. 

E késői szelekciós elméletet Deutsch és Deutsch, illetve Norman nevéhez szokták kötni. A dichotikus kísérletek területén a késői szelekcióra példa Lewis eredménye. A nem figyelt fülbe időnként olyan szavakat adott, melyek a jelentés szintjén álltak kapcsolatban a figyelt szöveggel. Amikor ilyen szavak érkeztek, a figyelt szöveg visszamondása lelassult. 

MacKay eredménye szerint a figyelt fülbe adott kétértelmű mondatok jelentésének értelmezését befolyásolta a nem figyelt fülbe adott szavak jelentése.

A korai és késői szűrés lehetősége között a hagyományos kísérletezés nem tudott dönteni. A továbblépést azok a vizsgálatok jelentették, melyekben olyan kérdéseket tettek fel, hogy milyen feltételek mellett szólhatnak bele a felülről lefelé ható (modellvezérelt) folyamatok az észlelési folyamatokba, azonos szelekciós elvek érvényesülnek-e különböző modalitások (látás és hallás) esetében, és milyen mechanizmusok biztosítják a szelekció különböző típusait.

  • Rugalmas szűrő modell
    • Johnson és Wilson (1980)
      • szópárok dichotikusan (viselkedéses, detekciós feladat)
      • kétértelmű célszavak jelentéses kapcsolatban vagy sem (kompatibilis, inkompatibilis, semleges) a párral
      • fókuszált vagy megosztott figyelmi helyzetben
      • megosztott figyelmi helyzetben a nem kapcsolódó szó rontja a célszó azonosítását, fókuszált helyzetben viszont nem
    • a nem figyelt információ a feladatnak megfelelő feldolgozásban részesül
    • ha szükséges, mélyebb a feldolgozás, ha nem szükséges, kevésbé
    • La Berge (1983)
    • a feldolgozás gyorsabb a figyelt területen
    • a figyelt terület nagysága változhat
    • függ a terheléstől és a feladattól
  • Kapacitás modell
    • Kahnemann (1973)
      • a feldolgozási korlát nem strukturális
      • a figyelmi szűrés a rendelkezésre álló kapacitástól függ
      • a kapacitáseloszlás mentális erőfeszítés
    • A kapacitás a feladatkövetelményeknek megfelelően oszlik meg (figyelmi működés)
      • tartós hajlamok
      • diszpozíciók
      • pillanatnyi szándékok
      • fontosság befolyása
      • meghatározza a lehetséges aktivitások körét (automatizmus vagy erőfeszítés)
      • függ a terheléstől és a feladattól (éberség, aktiváció)
  • Szűrő nélküli megközelítés – észlelési ciklus és sémák
    • Neisser (1976)
    • nem passzív, mechanikus történés az észlelés
    • nemcsak az gyengül, amit nem akarunk, hanem az erősödik fel, amit szeretnénk észlelni
    • Modellvezérelt folyamatok (sémák)
      • állandó 
      • módosuló
    • Párhuzamos működés
      • a feldolgozói kapacitás határai nem ismertek
    • szűrő nem létezik
  • Hierarchikus megközelítés
    • a feldolgozási folyamatok egy hierarchikus rendben épülnek fel
    • a figyelmi folyamatok e hierarchia csúcsán helyezkednek el
    • figyelmi folyamatok végzik a viselkedés, feldolgozás koordinálását, szabályozását
    • az alárendelt specifikus feldolgozó mechanizmusok viszonylagos függetlenségben működnek
    • a feldolgozási folyamatok egy része függetleníthető a figyelemtől, más része nem (ezek maguk a figyelmi folyamatok)
    • Schneider és Shiffrin (1977)
    • Automatikus folyamatok (preattentív, adatvezérelt, mikroszintű)
      • gyors, azonnali lefolyású
      • párhuzamos
      • nincs kapacitáskorlát, erőfeszítést nem igényel
      • a tudat számára nem hozzáférhető
      • ellenáll a módosításnak, elnyomásnak, változásoknak
      • tanulás során épülnek ki, hatékonyak, nehezen módosíthatók
      • párhuzamos feladatvégzés (figyelemmegosztás) lehetséges
      • fókuszált figyelmi helyzetben nehezen hagyhatók figyelmen kívül
    • Szabályozott folyamatok (figyelmi, sémavezérelt, makroszintű)
      • lassú
      • szekvenciális
      • erőfeszítést kíván
      • erősen függ a rendelkezésre álló kapacitástól
      • lassan épülnek ki, de könnyebben módosíthatóak
      • a párhuzamosság nehézkes
      • fókuszált helyzetben hatékony szűrés

 

Norman és Shallice ellenőrző figyelmi rendszer (supervisory attentional system – SAS) modellje a viselkedés szerveződése mögött két, hierarchikusan elrendezett rendszer egymást kiegészítő, de sok szempontból független működését feltételezi. 

Az egyik, alacsonyabb szintű rendszerben – ezt sémaversengés-ütemezési rendszernek nevezik – készségjellegű, automatikus, túltanult viselkedéselemek és az őket kivitelező kognitív műveletek reprezentációi, sémái „versengenek” a viselkedés vezérléséért. Ezek a sémák részben egymást aktiválják automatikusan, figyelmi kontroll és tudatos erőfeszítés nélkül is, részben környezeti ingerek váltják ki őket ugyanilyen módon. Ha egy séma aktiválódik, akkor mozgósítja a kivitelezéshez szükséges kognitív alrendszereket, s megjelenik az adott cselekvés. Ez a folyamat aztán automatikusan aktiválhatja a következő sémát. Azért nevezzük a sémák közti kölcsönhatást versengésnek, mert az aktiválódó séma gátolja a többi séma aktiválódását, amíg le nem fut.

Az örök példa itt az a mód, ahogyan a rutinos sofőr vezeti az autót, amíg a körülmények szokványosak, nyugodtak. Valójában igen kevés koncentrált figyelmet kell szentelni ennek a tevékenységnek, és részben a viselkedéses sémák hívják elő egymást („kuplung benyom – sebességet vált – kuplung kienged”), részben környezeti ingerek aktiválják automatikusan a viselkedéses sémákat („kanyar jön – lassít”). Az automatikus jelleg következményeként több cselekvést is tudunk párhuzamosan végezni – például vezetés közben egy beszélgetést is követni.

A másik rendszer – maga a szorosan vett ellenőrző figyelmi rendszer –, miközben folyamatosan monitorozza a környezetet és az akciókat, akkor lép közbe, ha az automatizmusok megszakítására van szükség, mert ezek nem biztosítják az adaptív viselkedést – például feltűnik egy váratlan, furcsa útakadály, melynek kikerülésére nincs automatikusan aktiválódó rutincselekvés. Ekkor beavatkozik a versengésütemező működésébe, legátolja a viselkedéselemek automatikus aktivációját, míg az adott cél szempontjából adaptív viselkedésterveket, illetve kognitív műveleteket, rendszereket aktiválja, célszerűen sorrendezve és szervezve ezek működését és eredményeit. Az ellenőrző figyelmi rendszer működése fókuszált figyelmet, aktív szándékosságot és mentális erőfeszítést igényel (noha a rendszer működésének nem minden aspektusa tudatosan hozzáférhető), s sokkal kevésbé képes párhuzamos akciók kontrolljára, mint a versengésütemező rendszer.

Az ellenőrző figyelmi rendszer modellje, ha nem is esik teljesen egybe a végrehajtó működések fogalmával, de erős átfedést mutat azzal, s szemléletes képet ad arra, hogy más-más mechanizmusok végzik a rutincselekvések, illetve az aktív tervezést és kontrollt igénylő akciók szervezését, és ezek működései milyen sajátos viszonyban vannak – azaz milyen a kapcsolat a végrehajtó működések és az automatikusan szerveződő cselekvések, illetve kognitív folyamatok között. A modell azért is kedvelt mind a klinikai, mind az alapkutatásokban, mert jól alkalmazható a kognitív folyamatok szerveződésének megragadásában, illetve az aktív viselkedésszervezés zavarainak értelmezésében is.

Norman és Shallice ellenőrző figyelmi rendszer modelljének sematikus ábrázolása

 

 

 

A végrehajtó funkciók mérése

Wisconsin kártyaszortírozási teszt
A gyakran alkalmazott Wisconsin kártyaszortírozási tesztben egyszerű ábrákat mutató kártyákat kell csoportosítani úgy, hogy a csoportosítás aktuális szempontját a vizsgálatvezetőnek a vizsgálati személy próbálkozásaira adott „helyes/helytelen” visszajelzéseiből kell kikövetkeztetni. Maguk a szempontok könnyen megragadhattak: a kártyákat vagy a rajtuk látható alakzatok formája, vagy azok színe, vagy száma alapján kell csoportosítani. A vizsgálatvezető azonban rögzített időközönként változtatja a csoportosítás szempontját, anélkül, hogy ezt jelezné, s ilyenkor a vizsgálati személynek mihamarabb fel kell adnia a korábban helyesen megtalált, ám most már helytelen stratégiát, s rátalálnia az alkalmazandó új szempontra. Az eljárásból nyert adatokból számos mutató számolható, de a tesztet elsősorban a viselkedéses/kognitív rugalmasság mérésére alkalmazzák.

A végrehajtó működések néhány gyakran alkalmazott mérőeljárása: a) a Wisconsin kártyaszortírozási teszt néhány kártyája; b) néhány ingerszó a Stroop-tesztből; c) a Hanoi-torony eredeti, ötkorongos változata, a kiinduló és a célállapot

 

 

A Stroop-feladat

Széles körben alkalmazzák a végrehajtó működések mérésében a Stroop-feladatot és különféle változatait. Ezek az eljárások a gátlási funkciók, így a prepotens válaszgátlás mérésére használatosak. A klasszikus Stroop-feladatban a személynek azt kell megneveznie, milyen színnel nyomtattak színneveket. A feladat azért nem triviálisan egyszerű, és azért végrehajtóműködés-teszt, mert – mint a hibázásokból tudjuk – a tinta színének helyes megnevezéséhez le kell gátolni a szó automatikus kiolvasásából származó választ (mint prepotens választ), amikor a tinta színe és a szó által jelölt szín nem esnek egybe. A hibázások számával/arányával mérhető a végrehajtó működések gátlási komponense. A feladatnak számos változata van. A teljesítmény romlása irreleváns interferáló szemantikai információ jelenlétében. A szemantikus és a perceptuális sajátságok viszonya (kongruencia) mentén jellemezhető a figyelmi szelekció, azaz a gátlási folyamatok hatékonyságának változása. Perceptuális feldolgozással kapcsolatos teljesítmény romlása irreleváns, de interferáló semantikai információ jelenlétében. Interferencia, zavaró hatás 🡪 teljesítményromlás.

  • Értelmezés
    • Az érvénytelen információ is feldolgozásra kerül
      • gyorsabban (versenymodell)
      • automatikusan, elkerülhetetlenül (figyelmi kontroll-modell)
      • az érvénytelen információ nyomán megjelenő válaszhajlandóságot gátlási folyamatok ellensúlyozzák

 

A „go / no go” típusú eljárások

Ebben a feladattípusban egy – általában egyszerű – motoros választ kell adni egy jelzőinger minden megjelenésére, de tartózkodni kell a motoros választól, ha egy másik jelzőinger is megjelenik. A kétféle hiba – motoros válasz, amikor nem kellene, illetve a válasz hiánya, amikor annak meg kellene jelennie – előfordulási gyakoriságával a gátlási és rugalmassági aspektusok mérhetőek. Igen sokféle változata használatos.

 

A Hanoi-torony és változatai

A Hanoi-torony és változatai elsősorban a tervezés és a rugalmasság mérésére használt eljárások. A klasszikus Hanoi-torony feladathoz három pálcika és öt különböző méretű korong tartozik, s a korongok az egyik pálcikára vannak felfűzve, felfelé csökkenő méretben. A feladat ennek az alakzatnak a reprodukálása bármely másik pálcán úgy, hogy egyszerre csak egy korong mozgatható, s nagyobb korong nem kerülhet kisebbre. Ez a változat nem könnyű, számos „kerülő utas”, azaz látszólag a megoldástól távolító lépést is végre kell hajtani szisztematikusan a cél elérése érdekében. A helyes/helytelen lépések számával, illetve arányával mérhető elsősorban a tervezési és a rugalmassági funkció.

Egyszerűsített változata a London-torony, ahol a három pálcika különböző hosszúságú, csak három korong van, s ezek különböző színűek – ezek a módosítások, részben mint perceptuális fogódzók, jelentősen könnyítik a feladatot a Hanoi-toronyhoz képest.

Vigiliancia
Mennyi ideig tartható fenn a magas szintű teljesítmény, amikor nincs szükség jelentősebb fizikai erőfeszítésre, a figyelmi folyamatok pedig bizonyos előre meghatározott környezeti eseményekre és a velük kapcsolatos akciókra irányulnak. A pszichológiában e témakör a vigilancia kutatási területéhez kapcsolódik. A vigilancia terminus Head angol neurológustól származik, aki a (fiziológiailag) maximális hatékonyság állapotát nevezte így. Mackworth nyomán a vigilanciát olyan állapotnak tekintjük, mely biztosítja, hogy bizonyos kis intenzitású, véletlenszerű időpontban megjelenő környezeti jelzésekre, meghatározott módon válaszoljunk. A kutatások zömét régebben, az 1960-70-es években végezték, de maguk az adatok és a következtetések máig nem veszítették el aktualitásukat.

A hosszabb ideig fenntartandó figyelem (pontosabban a teljesítmény) elemzésére leggyakrabban a Mackworth-féle óratesztet alkalmazzák. E tesztben egy fehér homogén háttér előtt mutató jár körbe. A mutató másodpercenként egyet ugrik, egy körforgás alatt 100 normál ugrást végez. Időnként azonban előfordulnak kétszeres ugrások is. A vizsgálatban részt vevő személy feladata ezeknek a dupla ugrásoknak a jelzése gombnyomási válasz formájában. Az alapkísérletben fél óra leforgása alatt 12 ilyen ugrás jelent meg, az ugrások közötti időtartam 45 és 180 másodperc között változott. Egy ülés több ilyen sorozatból állt, és mintegy két órán keresztül tartott. Az órateszt mellett alkalmaztak a klasszikus vizsgálatokban egy olyan feladatot is, melyben kör alakú zöld ernyőn kis folt jelent meg, hasonlóan a radar képernyőjéhez, valamint egy akusztikus tesztet, melyben 18 másodpercenként hangok szólaltak meg. Néha a hang hosszabb volt, mint a sztenderd, a résztvevőknek ezeket kellett jelezniük. Mindegyik teszt esetében jellemző volt, hogy a részt vevő személyek teljesítménye a második félórában rosszabb volt, mint eleinte. Ezt további teljesítménycsökkenés követte, ennek aránya azonban már kisebb volt. Az óratesztben például négy félórás sorozatban 25 tisztiiskolásnál a találati arány 0,84; 0,74; 0,72; illetve 0,71 volt. Ezt a hatást nevezik a vigilancia csökkenésének. A korai kutatások során megfigyelték azt is, hogy a hatások csökkennek, ha a találatokról, illetve a téves riasztásokról visszajelzést adnak (sajnos ez az „éles” helyzetekben nem megy), és akkor is, ha a félórás sorozatok között félórás szüneteket tartottak. Azonban a teljesítmény már a feladat kezdete után röviddel csökkenni kezd. Az órateszt egyik változatát alkalmazva Jerison szerint a teljesítmény az első félórán belül is jelentősen csökken, a csökkenés üteme viszont fokozatosan esik.

A vigilanciafeladatokban a teljesítményt hagyományosan a találati aránnyal fejezik ki. Alkalmazzák ezenkívül a reakciók latenciaidejét, továbbá azokban a feladatokban, ahol a detektálandó inger mindaddig tart vagy ismétlődik, míg a megfigyelő nem reagál, a teljesítményt jellemzi a szignál hosszúsága, illetve ismétlődéseinek száma. A vigilanciafeladatoknál a jelek kihagyása mellett a hibázások másik típusát az alaptalan válaszok alkotják. Így a teljesítményben tekintetbe kell venni a téves riasztásokat is. A találati és téves riasztási arányok egyidejű elemzése a szignáldetekciós elmélet keretében lehetséges, ahol a találati arányok és a téves riasztási arányok ismeretében kiszámítható, hogy milyen érzékeny a feldolgozási rendszer, valamint mennyire hajlamos a lehetséges válaszok valamelyikét előnyben részesíteni (torzítási hajlam).

A vigilanciafeladatokban mutatkozó teljesítménycsökkenés több tényező hatásának eredője. Csökkenti a teljesítményt a visszajelzések hiánya (a helyes válaszokat nem követi megerősítés vagy a hibás válaszokat hibajel). A vigilanciatesztek választ nem kívánó (sztenderd) ingereire kialakuló válaszgátlás kiterjedhet az ilyen ingerektől csak kissé különböző, de választ követelő ingerekre, így ezekre is csökken a válaszhajlam. Broadbent vetette fel, hogy a figyelem időleges csökkenésében, a figyelmi blokkok jelentkezésében szerepet játszhat a figyelmi szelektivitást biztosító szűrő labilitása. Az alkalmazkodó viselkedés szempontjából ugyanis fontos, hogy időről időre a feldolgozórendszer „mintát vegyen” a környezetből, azaz átváltson az eredetileg nem figyelt információforrásokra. E váltások kapcsán a feladathoz tartozó ingerek detekciója elmaradhat.

A tényezők egy következő csoportja a teljesítmény csökkenését ahhoz az általános aktivitásiszint-csökkenéshez köti, mely a kísérleti helyzet ingerszegény jellegéből adódik. Mackworth vetette fel azt is, hogy a vigilanciafeladatokban a teljesítmény változásai kapcsolatba hozhatók a habituáció jelenségeivel is. A habituáció itt annyit jelent, hogy ismételt ingerlés hatására számos reakció (idegrendszeri, vegetatív, viselkedéses) intenzitása csökken. Mackworth szerint ugyan a környezeti ingerekre gyorsabb a habituáció, mint a feladatban szereplő ingerekre, de ahogy az idő múlik, ezek az ingerek is habituálódnak. Deese a teljesítménycsökkenés okaként felveti a várakozások, elvárások változásainak szerepét. E magyarázat szerint a jelek kis gyakorisága döntő tényező a teljesítmény alakulásában. A kísérleti ülés korai szakaszában fokozatosan alakulnak ki az elvárások. Eleinte a személy nagyobb jelgyakoriságot vár. Ahogy „idomul” a helyzethez, úgy csökkennek a várakozások. A várakozás csökkenése a kísérlet elején a legnagyobb, és ez ilyenkor jelentősebben csökkenti a teljesítményt. A vigilanciafeladatokban mutatkozó teljesítménycsökkenésben szerepet játszhat a résztvevők csökkenő motivációja is. Smith szerint a „periodikusan részt vevő” személyek nem dolgoznak mindig teljes kapacitással. A feladat monoton jellege ilyen személyeknél a belső (intrinsic) motivációt csökkenti. A külső motiváló tényezők (például az eredmények ismerete) így megnövelhetik a teljesítményt.

A vigilanciafeladatokban a teljesítmény csökkenését (a szignáldetekciós elmélet fogalmaival leírva) okozhatja az érzékenység csökkenése, de okozhatja a válaszkritérium szintjének változása is. Az elvégzett szignáldetekciós számítások szerint az a nézet alakult ki, hogy az idő múlásával a kritériumszint emelkedik. A teljesítményben ez úgy jelentkezik, hogy a találati arány és a téves riasztási arány egyaránt csökken. Ez azonban a helyzet alapos egyszerűsítése. Broadbent és Gregory adatai szerint az idő előrehaladtával a kritériumszint csak akkor nő, ha már kezdetben is elég magas volt. További bonyodalom, hogy a kritériumszint alakulása attól is függ, hogy milyen a jelgyakoriság. A nagyobb jelgyakoriság alacsonyabb kritériumszinttel jár együtt.

A vigilanciahelyzetek között vannak olyanok is, ahol az érzékenység csökken. Míg az órateszt hagyományos formájában az érzékenység csökkenése nem mutatható ki, a vizsgálati módszert kissé megváltoztatva megfigyelhető az érzékenység csökkenése. Mackworth egyik kísérletében a folyamatosan mozgó mutató megállását kellett jelezni, nem az ugró mutató szokásosnál nagyobb ugrását. A különbség úgy fogalmazható meg, hogy a szokásos eljárásban a megfigyelő időzíthette a megfigyelés pillanatát (a mutató szabályos időközönként ugrott), a módosított változatban nem, mivel itt a detektálatlan megállás bármely pillanatban bekövetkezhetett. Van egy további tényező is, mely meghatározhatja az érzékenységet. Ez az ingerek összgyakorisága (például az óratesztben a szimpla plusz dupla ugrások időegységre eső száma). Minél nagyobb a gyakoriság, annál valószínűbb az érzékenység csökkenése az idő függvényében. Végezetül, számos vigilanciafeladatot elemezve Parasuraman arra a megállapításra jutott, hogy a legkevésbé akkor csökken az érzékenység, ha az események összgyakorisága kicsi, és nem kíván emlékezeti működést annak eldöntése, hogy az ingerre kell-e válaszolni, vagy sem, tehát azokban a feladatokban, ahol a jelet a háttértől kell megkülönböztetni.

Láthattuk, hogy a vigilanciakísérletekben a teljesítményt, a teljesítmény változásainak okait és a feladatok különböző típusaiban a várható változásokat kimerítően elemezték. A magyarázó elvek sokasága alapján úgy tűnik, nem lehet egykönnyen olyan okot találni, mely egységesen magyarázza az összes teljesítményváltozást. Sokkal valószínűbb, hogy abban a helyzetben, amikor a teljesítmény magas szintjét hosszabb ideig fenn kell tartani, ez a törekvés számos vonatkozásában akadályokba ütközik.

Éberség és teljesítmény

A vigilanciakísérletekben mutatkozó teljesítménycsökkenést, mint láttuk, kapcsolatba hozták az aktivitás, az éberség csökkenésével. Mindennapos tapasztalat, hogy a semmittevés álmosító, ha feszültek vagyunk, „túlpörögtünk”, nem tudunk a munkára figyelni, de nem tudunk akkor sem, ha ebéd után inkább szundítanánk egyet. Az éberséget, aktivációt biztosító idegrendszeri mechanizmusok felfedezése kiemelten fontos szerepet töltött be a kísérleti pszichológia történetében. Az aktivációt biztosító rendszer felfedezése (Moruzzi és Magoun nevéhez köthető) nagymértékben befolyásolta a pszichológiai gondolkodást. Az aktiváló hatások egy része a külső környezetből származik, de hasonlóan befolyásolják az agykérgi aktivitást a belső környezetből származó hatások is.

Az aktivációs rendszerek működése nem tekinthető a konkrét viselkedés tartalmától, jellegétől független működésnek. A megismerési folyamatok pszichológiájában e kérdést általában el szokták hanyagolni, mégpedig abból a feltételezésből kiindulva, hogy a kísérletben a személyek az instrukciónak megfelelően, motiváltan és éberen vesznek részt, egy-egy kísérleti ülést pedig úgy szerveznek meg, hogy az éberség szintje az ülés folyamán állandó maradjon. Hogy azután ez valóban így van-e vagy sem, gyakran nem derül ki, mert a kísérletezők ezt sokkal ritkábban ellenőrzik, mint gondolnánk.

A specifikus aktiválórendszer felfedezését megelőzően már felvetődött, hogy a „viselkedés intenzitása” elhelyezhető egy olyan kontinuum mentén, mely a mély alvástól a felfokozott izgalom állapotáig terjed, s a hatékony teljesítmények a kontinuum bizonyos részéhez kötődnek. Yerkes és Dodson egerekkel végzett diszkriminációs kísérletekben úgy találta, hogy az elektromos áramütés intenzitásának növelése a teljesítményt egy szintig növeli, viszont az áramütés intenzitásának további fokozásával a teljesítmény csökken. Felismerték, hogy az optimális érték függ a diszkrimináció nehézségétől: ha a feladat nehezebb, az optimum alacsonyabb, ha a feladat könnyebb, az optimum magasabb.

A Yerkes–Dodson-törvény. Az aktivációs szint függvényében az optimum egyszerű feladatok esetében magasabb, mint bonyolultabb feladatoknál

A Yerkes-Dodson-törvénynek megfelelő kísérleti eredmények száma tekintélyes. Broadbent eredményei szerint például a zaj, mint éberségi szintet növelő tényező könnyű feladatokban a teljesítményt növeli, bonyolultabb feladatokban viszont rontja. Az aktivációs magyarázat szerint az előbbi esetben a zaj az aktivációt az optimum felé nyomja, az utóbbi esetben viszont már túl nagy lesz az aktiváció, nagyobb, mint az optimum, azaz az összefüggés fordított U alakú. A fordított U alakú összefüggés tesztelésének van egy gyakorlati problémája.
Az aktivációs szintet nem könnyű jellemezni. Az első lehetőség: elfogadhatjuk, hogy vannak olyan tényezők, melyek kapcsolata szoros az aktivációval, és e tényezőnek a nagyobb értékei nagyobb aktivációval járnak (az összefüggés monoton). Két példa: a fehér zaj intenzitásának emelésével az aktiváció nő; magasabb szorongási érték esetében magasabb az aktiváció. Egy másik lehetőség, hogy az aktivitási szintet valamilyen fiziológiai változó (bőr elektromos vezetése, EEG stb.) segítségével jellemzik, és a teljesítményt e változó függvényében értékelik.

Az első lehetőséget annak kapcsán mutatjuk be, hogy milyen magyarázatok születtek az összefüggés görbevonalúságára. Easterbrook vetette fel, hogy az éberségi szint és a teljesítmény viszonyát szelektív figyelmi tényezők alakítják ki. Minél magasabb az aktivitási szint, annál szűkebb a figyelmi fókusz. A hatékony teljesítéshez sem a túl szűk, sem a túl tág szelekciós mező nem előnyös. Ezt az összefüggést árnyalja a feladat nehézsége. Bonyolultabb feladatok esetében több mozzanatra kell tekintettel lenni, ezért itt előnyösebb az alacsonyabb aktivitás esetén jelentkező szélesebb figyelmi beállítódás. Egyszerű feladatok esetében viszont a koncentráltabb figyelem lehet előnyös. E magyarázatot kísérletesen úgy lehet ellenőrizni, hogy egyszerre két feladatot adnak, és valamiképpen befolyásolják az aktivitás szintjét. Ha az instrukcióban megadják a két feladat közötti fontossági sorrendet, akkor feltételezhető, hogy az aktivitási szint emelkedésével egy ponton túl a teljesítmény a kevésbé fontos (másodlagos) feladatban csökken, mivel a figyelmi folyamatok fokozatosan az elsődleges feladatra vonatkozó információra korlátozódnak. A kettős feladat módszerének más eredményei is megfelelnek azonban az Easterbrook-féle magyarázatnak. Ha az első feladatban a teljesítmény nő, a másodlagosban pedig változatlan marad, lehetséges, hogy a másodlagos feladatban választott teljesítménymutatók nem elég érzékenyek. Az is lehet viszont, hogy az aktivitás emelkedésével nő a rendelkezésre álló mentális kapacitás, és az elsődleges feladatban ez okozza a teljesítmény növekedését. Ha a másodlagos feladatban a teljesítmény csökken, az elsődlegesben pedig nem változik, az elsődleges feladat érzékenysége kérdőjelezhető meg, és így tovább.

Eysenck mintegy negyven olyan vizsgálat eredményét elemezte, amelyben a kettős feladat módszerét alkalmazták, és amelyben a közölt eredmények az aktivitási szint változásai szerint elemezhetőek voltak. Az eredmények többsége megfelelt a figyelmi feltételezésnek. Feltűnő volt azonban, hogy az aktivációra ható tényezők nem azonos hatással voltak a két feladat teljesítményének viszonyára. Amikor az aktivációs szint a büntetés (általában elektromos áramütés) nagysága miatt változott, az elsődleges feladatban sohasem nőtt a teljesítmény az aktivitás emelkedésével, a szorongási szint emelkedésével pedig egyetlen esetben találtak csak teljesítményjavulást az elsődleges feladatban. A jutalom növelésével emelt aktiváció hatására viszont nőtt a teljesítmény az elsődleges feladatban, és az esetek tekintélyes részében ilyen hatással volt a zaj szintjének növelése is. Az eredményekből levonható egyik következtetés az lehet, hogy az „aktivitási szint” nem egységes jelenség, amennyiben az áramütés és a szorongás nem ugyanarra a rendszerre hat, mint a jutalmazás vagy akár a zaj szintje. E lehetőséget az aktivitást megalapozó idegrendszeri mechanizmusok elemzése messzemenően igazolja. Mint korábban utaltunk rá, az aktivitással együtt változó fiziológiai mutatók olyan független változóként szerepelhetnek, melyek alkalmasak lehetnek az aktivációs szint jellemzésére. Szintén az aktivitási szint mutatója az EEG-mintázat változása.Amikor a vonaton megszólal egy utas mobiltelefonja, nyolc-tíz ember felkapja a fejét. Tevékenységünket felfüggesztjük, a hang irányába fordulunk, és a szervezet számos pontján időlegesen az aktiváció növekedésére jellemző hatások jelentkeznek. A változásoknak ezt az együttesét orientációs reakciónak nevezzük. Szokolov munkássága nyomán úgy összegezhetjük e folyamatsort, hogy a szervezet érzékenysége ilyenkor megnő azokra a környezeti eseményekre, melyek a reakciót kiváltják. Mint írja, „a reakció annak jele, hogy az idegrendszer detektálta az ingerlés megváltozását, tehát az ingert megkülönböztette egy másiktól”. Az orientációs reakció olyan változás, mely a szervezet egészét érinti.

Az orientációval kapcsolatban az egyik leggyakrabban felvetődő kérdés, hogy tulajdonképpen mi is váltja ki. Szokolov modellje szerint az orientációs reakció hátterében olyan folyamat áll, melyben a környezetről kialakult idegrendszeri modell olyan hatással szembesül, mely eltér a modelltől. Az orientáció így a kialakult modellen, azaz elemi tanulási folyamatokon alapul. Grastyán e megfogalmazást úgy pontosította, hogy két modell ütközik össze, az egyik az éppen adott inger-válasz kontextus, a másik pedig egy olyan modell, mely nem illeszkedik e kontextusba. Egy kés az ebédlőasztalon nem vonja magára a figyelmet, egy tornacipő viszont igen.
Az orientációs reakciót kiváltó sajátságokat Berlyne kollatív változóknak nevezte, utalva ezzel arra, hogy ezeket a sajátságokat a tapasztalatok „ragasztják rá” az ingerekre. Kollatív változó az inger váratlansága, részeinek össze nem illése (madárfejű oroszlán), valamint a kontextusként szolgáló ingerekhez képest összetettebb jellege. Az ilyen ingereket általában érdekesnek tartjuk.

Az orientációt szintén folyamatok sorának kell tekinteni. A modellek eltérésének detekciója csak a kezdet. Ezt követi az információ felvételét segítő mozgásos reakciók együttese és az információfeldolgozási folyamatokban az áttérés az automatikus folyamatokról a kontrollált, a munkaemlékezetet igénybe vevő folyamatokra, majd ez utóbbi kapcsán az orientációt kiváltó változás fontosságának értékelése.

Azt gondolnánk, hogy az intenzív környezeti változások mindig magukra vonják a figyelmet. E tekintetben különbség van az egyes ingermodalitások között. A hangok világában ez valóban így lehet, és így lehet egy változás nélküli vizuális mezőben is, ha éppen nincs semmiféle feladatunk. A homogén háttértől eltérő alakzatok „kiugranak a képből”, felfigyelünk rájuk (pl.: lásd ábra).
Lényegesen bonyolultabb viszont a helyzet az ingerekben gazdag vizuális mezőben, valamint az olyan helyzetben, amikor a feladat fokális figyelmi működést igényel. Ezt a helyzetet demonstrálja a nemfigyelési vakság jelensége is.

Kirívósági (pop-out) hatás: a mező eltérő elemekből álló része automatikusan elkülönül a többitől

Az önkéntelen figyelmi váltások vizsgálatában alkalmazott tipikus eljárás a Posner-típusú téri figyelmi kísérletekből származtatható. Mint láttuk, az ilyen kísérletekben a célinger helyét előzetesen jelzik. Előállítható olyan helyzet is, amikor a célingert megelőző inger nem informál a célinger helyéről. Jonides kísérlete tipikus példa. A vizsgálatban a mintegy három szögfok nagyságú kör kerületének megfelelően, nyolc lehetséges hely egyikén jelentek meg betűk. A feladat az volt, hogy az egyik célinger (L betű) megjelenésekor a bal, a másik célinger (R betű) megjelenésekor a jobb oldali gombot kell lenyomni. A célingert megelőzte egy nyíl megjelenése, ami vagy a mező közepén volt (centrális jelzés), vagy a mező perifériáján (a célinger megjelenésének egyik lehetséges helyén). Az irreleváns ingerek hatása szempontjából a kísérletnek az a változata érdekes, amikor a jelzőinger 12,5 százalék valószínűséggel mutatta a célinger majdani helyét, azaz teljesen véletlenszerű volt, hogy hova mutat. A résztvevők egyik csoportjának azt az instrukciót adták, hogy figyeljenek a jelzőingerekre, a másik csoportnak pedig azt, hogy nem érdemes a jelzőingerekkel törődni, mivel véletlenszerű a kapcsolata a célinger megjelenésének helyével. Amikor a résztvevők figyelték a jelzőingert, a centrális és a periferiális jelzésnek is megmutatkozott a hatása. A próbáknak abban a kisebb hányadában, amikor a nyíl a célinger helyére mutatott, a reakcióidő rövidebb volt, és csökkent a hibázások száma. Amikor az instrukció arról szólt, hogy nincs kapcsolat a jelzés és a célinger helye között, a centrális jelzésnek (azaz az akaratlagos figyelmi áthelyezésnek) megszűnt a hatása, a periferiális ingeré viszont megmaradt. Johnson és Yantis egy hasonló kísérletben még jobban kiélezte a helyzetet: a résztvevők tudták, hogy ott, ahova a jelzés mutat, az adott próbában biztosan nem jelenik meg a célinger. Ennek ellenére az ilyen feltételben a reakcióidő hosszabb volt a periferiális jelzések megjelenésekor, mint nélkülük. A zavaró hatás tehát megjelent. Maximális a hatás, ha a célinger mintegy 200250 ezredmásodperccel követi a zavaró ingert. Az ingerekben szegény mezőben megjelenő objektum tehát magára vonja a figyelmet.

Fordítsuk meg most a helyzetet. Az eddigiekben ugyanis nem a célingerek indították el az önkéntelen figyel- mi folyamatot, hanem a vizuális mezőben megjelenő egyéb ingerek. Olyan helyzet is előfordulhat azonban, amikor maguk a célingerek vonják magukra a figyelmet. Ebben a helyzetben a célinger eltér a zavaró ingerektől, és erre a „magányos” ingerre kell választ adni. Ilyen helyzettel is találkoztunk, méghozzá a vizuális keresési feladatnál, a sajátságokra irányuló keresés esetében. A kérdés jelen esetben az, hogy csökkenti-e a célingerre adott válasz idejét, ha a célingernek van egy olyan tulajdonsága, mely eltér a vizuális mező többi ingerétől, azonban ez a tulajdonság nem szabja meg, hogy az ingerre milyen választ kell adni (ezt az inger egy további sajátsága határozza meg). A kérdésre Hillstrom és Yantis kísérlete ad választ. A feladat annak eldöntése volt, hogy a betűk között szerepel-e egy adott karakter (van-e közöttük S betű) Az S lehetett ugyanolyan típusú, mint a többi, lehetett más színű, más világosságú, lehetett felvillanás olyan betűk között, melyek a korábban bemutatott szegmentumkialvásos módszerrel jelentek meg. Az eredmények szerint csak akkor csökkent a reakcióidő, ha a célinger abban tért el a többitől, hogy az felvillant a mezőben, azaz mint új objektum jelent meg, a többi inger viszont szegmentumkialvással, azaz mint egy meglévő objektum változása.

Az új objektum feltűnése tehát magára vonhatja a figyelmet, különösen akkor, ha ez egy feladat célingere lehet. A feladatreprezentáció és az inger tulajdonságainak kapcsolatát hangsúlyozza a feladatfüggő figyelmi megragadás elmélete (Folk et al. 1992). Az elmélet szerint azok a sajátságok vonják magukra a figyelmet, melyek megegyeznek a feladatreprezentációban rögzített tulajdonságokkal. Illusztrációként két kísérletet mutatunk be, az egyikben a jelzőingerek és a célingerek kapcsolatát vizsgálták, a másikban pedig a feladat szempontjából lényegtelen változások detekcióját.

Folk és munkatársainak vizsgálata ismét a téri figyelem Posner-típusú paradigmájának egy speciális esete. A részt vevő személy középre fixált, az ingerek megjelenésének lehetséges helyét pedig négy négyzet jelezte. A feladat az volt, hogy a személy döntsön a két lehetséges célinger között (+ vagy =). Az egyik esetben (szín feltétel) a célinger piros volt, a másik három négyzetben viszont fehér színű + vagy = jelent meg. A másik, a felvillanásos feltételben egyetlen négyzetben jelent meg ábra: felvillant a + vagy az = jel. A célingerek megjelenését jelzőinger előzte meg. Ez színes fénypontokból állhatott az egyik esetben, melyek az egyik négyszög körül jelentek meg, míg a másik három körül fehér fénypontok voltak. A másik esetben a jelzőinger fényfelvillanásos volt: az egyik négyzet körül fénypontok villantak fel. Így összesen négy kísérleti helyzet volt: szín jelzőinger – színfeladat, szín jelzőinger – felvillanásos feladat, felvillanásos jelzőinger – felvillanásos feladat, felvillanásos jelzőinger – színfeladat. Egyes sorozatokban a jelzőingerek 100 százalék valószínűséggel mutatták a célinger helyét, más sorozatokban viszont a validitás 0 százalék volt. Az eredmények szerint döntő jelentősége van a jelzés és a feladat kompatibilitásának: a színjelzés hatására a színfeladatban tért el a 100 százalékos és 0 százalékos validitás esetében a reakcióidő, felvillanásos jelzőinger feladatban viszont a felvillanásos feladatban.

Folk és munkatársai kísérletének vázlata. A bekapcsolási jelzőinger bekapcsolási célinger esetében befolyásolja a reakcióidőt, a szín jelzőinger pedig szín célinger esetében. A kísérlet a feladatfüggő figyelmi megragadás példája

A feladatfüggő megragadás másik példája a nemfigyelési vakság egyik demonstrációja. Most és munkatársai kísérletében a képernyőn lévő keretben fekete és fehér körök és négyzetek vándoroltak, mégpedig véletlenszerű irányban. Az idomok időnként nekiütköztek a keretnek. A személyek feladata az volt, hogy számolják, az egyik alakzat példányai (egyes próbákban a körök, más próbákban a négyzetek) hányszor ütköznek a falnak. Néhány bevezető próba után következett a kritikus próba: egy szürke kör (tehát egy olyan idom, melynek a színe nem egyezett a többi elem színével) átvonult a mező közepén. Azok a személyek, akik a köröket figyelték, azaz olyan alakzatokat, amelyek formája egyezett az átvonuló idoméval, 80 százalékban észrevették az átvonuló szürke kört. Akik viszont a négyszögeket, azok csak 7 százalékban.

 

A figyelem sötét oldala

A vizuális figyelem sötét oldalának nevezhetjük a nem figyelt környezeti mozzanatok kimaradását az észlelt világból. A nemfigyelési vakság jelenségét általában meglepőnek találjuk, hiszen amit nem veszünk észre, „a szemünk előtt” történik.
Simons és Levin terepvizsgálata jelentős. Pl.: Tegyük fel, hogy egy idegen megállít valakit az utcán, és megkérdezi, miként lehet eljutni valahova. Mialatt magyarázunk, két munkás közeledik egy ajtóval, és elmegy közöttünk. Amíg az ajtó eltakarja az idegent, egy másik idegen lép a helyére. Az embereknek mintegy fele nem veszi észre a cserét. „Nem figyelte meg” a másik embert, pedig közelről beszélt vele. A nem figyelt változások detekcióját, pontosabban annak hiányát számos eljárásban vizsgálták.
Blackmore és munkatársai kísérletében a látótérben helyet változtató képekre kellett szemmozgásokat végezni. A szemmozgások alatt jelentéktelennek éppen nem nevezhető részletek változtak meg a képeken. A résztvevők teljesítménye mégis elég gyenge volt az azonosság/eltérés megítélésében. A jelenségkört változási vakságnak nevezik.
Rensink és O’Regan több eljárását alakított ki e jelenség vizsgálatára. Az egyikben két kép váltakozva jelenik meg rövid időre, a felvillanások között kis szünettel (ekkor a képernyő szürke). A két kép majdnem azonos, de van közöttük némi eltérés, például az egyiken a bal felső sarokban három, a másikban négy pálmafa van. A szekvenciát hosszan nézik az emberek, míg észreveszik a változást. Ha viszont egyszer észreveszik, többé „nem lehet nem észrevenni”. Egy másik módszernél rövid időre megjelennek a képen „pacák” (kis szabálytalan foltok), és ezalatt a képen megváltozik egy tárgy. A személyek e változást általában nem veszik észre. Meg kell jegyezni, hogy abban az esetben, ha a képek között nem lenne rövid szürke szakasz, vagy nem jelenne meg paca, a változások azonnal szembetűnnének: a változások helyén a kontraszt-kontúr-szín hirtelen (tranziens) megváltozása ilyenkor a figyelmet magára vonja. A szünet és a paca viszont éppen a képre irányuló figyelmi folyamatokat szünteti meg egy rövid időre. A változás ilyenkor észrevétlen marad.

Egyik értelmezés szerint a képekről nem alakul ki olyan emlékezeti reprezentáció, mely a változás detekcióját lehetővé tenné. Emlékezeti reprezentáció csak ott alakul ki, ahol figyelmi folyamatok működnek, e folyamatok pedig néhány (átlagosan négy), a munkaemlékezet kapacitásának megfelelő egységre korlátozódnak.
Simons és munkatársai interpretációja ennél kevésbé szélsőséges. A részletes reprezentáció kialakul ugyan, az egymást követő képek reprezentációi azonban a figyelem hiányában nem kerülnek összehasonlításra. Számos bizonyíték létezik ugyanis arra, hogy figyelmi folyamatok hiányában is kialakul olyan reprezentáció, amely befolyásolhatja a későbbi viselkedést.
A változási vakság magyarázatának harmadik lehetősége szerint kialakul a részletes reprezentáció, sőt megtörténik a változás detekciója is, a figyelmi folyamatok hiányában azonban ennek eredménye rejtve marad. Hatása mégis megmutatkozhat.

Skálatípusok

Általánosságban az osztályozásnak, illetve skálázásnak négy alapvető típusát szokták megkülönböztetni. A skálázás legegyszerűbb fajtája az, amikor az egyes eseteket egymástól különböző, diszkrét kategóriákba sorolással különítjük el. Ilyen mondjuk a telefonszámok esete: az egyes számok pusztán megkülönböztetik egymástól az egyes telefontulajdonosokat, ezenkívül semmilyen más viszonyt – legfőképp nagyságrendi viszonyt – nem fejeznek ki köztük. A skálázásnak ezt a legalapvetőbb esetét nominális skálázásnak nevezzük.

A nominális skálánál többet mond, ha egy adott tulajdonság szempontjából nagyság szerinti sorrendbe tudjuk rendezni a skálázandó elemeket. Mondjuk egy ének- vagy szavalóversenyen a zsűri aszerint rendezi sorba a résztvevőket, hogy milyen szépen énekeltek, illetve szavaltak. A sorrend egyértelmű, azonban semmit nem mond a rangsor tagjai közötti különbségek nagyságáról. Lehet például, hogy az első helyezett sokkal jobb volt a másodiknál, míg a második és a harmadik között olyan kicsi volt a különbség, hogy a zsűrinek nehéz dolga volt a döntésnél. Ezt az információt a rangsor maga nem tartalmazza – bár a zsűritagok természetesen külön elmondhatják erre vonatkozó benyomásukat. Az ilyen típusú skálát – amely tehát egy adott tulajdonság szerinti rangsort állít föl – ordinális skálának hívjuk.

Az intervallumskála esetében már a skálázott elemek közti különbségek nagysága is kifejezhető, de a skálának nincs természetes nulla pontja. Az idő skálázása az intervallumskála jó példája: dátumok párjai között eltelt időmennyiségek összevethetők egymással nagyság szempontjából, viszont az egyes dátumok, időpontok abszolút nagyságáról nincs értelme beszélni.

Arányskáláról akkor beszélünk, ha a skálaértékek közötti különbségek nagysága értelmezhető, és van természetes nulla pont is. A diszkrét darabszámot vagy folytonos anyagmennyiséget kifejező skálák az arányskálák legjobb példái.

Abszolút és különbségi küszöbök
Egy adott ingertartományon belül (például hangerő, fényerő, a bőr mechanikai ingerlésének ereje) abszolút küszöbnek nevezzük azt a legkisebb ingerintenzitást, melyet még éppen észlelni tudunk. Különbségi küszöbnek nevezzük viszont azt a még észlelhető legkisebb ingerkülönbséget, amely a két ingert megkülönböztethetővé teszi. A küszöbök mérése a pszichofizika legalapvetőbb módszere, melynek kidolgozása Fechner német filozófus és fizikus nevéhez fűződik.

A küszöbök és általában az érzékelés egy személy esetében is időbeli ingadozást mutat, amit számos pszichológiai tényező együtthatása (érzelmi állapot, fáradtság, a figyelem irányultsága, a személy érdeklődése stb.) okoz. Ha egy gyenge ingert – mondjuk egy halk hangot – mutatunk be valakinek, s a személy azt jelzi, hogy érzékelte, még előfordulhat, hogy néhány másodperc múlva, ugyanazt az ingert megismételve arról számol be, hogy nem érzékelt semmit. A küszöb körüli érzékelés tehát valószínűségi esemény: egy küszöb körüli ingert jellegzetesen egy adott valószínűséggel érzékelünk, ami egyénenként is változhat. Míg például egy alacsony hangerővel bemutatott 444 Hz-es normál A hangot egy adott személy mondjuk tíz esetből átlagosan háromszor vesz észre, addig egy másik személy tíz esetből átlagosan hatszor. Vagy: ugyanaz a személy reggelente, kipihenten tízből átlag hatszor, míg este, fáradtan csak kétszer. Küszöbökről tehát csak valamilyen valószínűségi értékhez viszonyítva érdemes beszélni.

A különbségi küszöböknek emellett egy másik alapvető tulajdonsága, hogy arányosak az összehasonlítandó ingerek nagyságával. Ha mondjuk függőleges vonalakról kell eldönteni, hogy azonos hosszúságúak-e vagy sem, akkor egy 1 centiméteres vonalat jó eséllyel meg tudunk különböztetni egy 11 milliméterestől, ám egy 20 centiméteres vonalat egy 201 milliméterestől már aligha. Egy 20 és egy 22 centiméteres szakasz megkülönböztetése megint csak viszonylag könnyű. Ernst Weber német orvos és fiziológus ismerte föl azt az összefüggést, hogy a különbségi küszöb arányos az inger nagyságával. Ezt az alapvető szabályszerűséget Weber-törvénynek nevezik. A különbségi küszöb tehát egyszerre arányos az ingerek abszolút értékével, és ugyanakkor valószínűségi jellegű is. E két tulajdonság alapján definiálhatjuk az úgynevezett legkisebb érzékelhető különbséget. Nagyobb megkülönböztetési valószínűségekhez nagyobb ingerkülönbségek tartoznak egyazon ingerkontinuumon belül.

 

Weber megállapítása szerint minél nagyobb egy inger észlelt intenzitása, annál nagyobb változás szükséges az inger erősségében, hogy annak változását észleljük. Ezt írta le Fechner a matematika nyelvén érzetfüggvény formájában.
Például minél hangosabban beszél valaki, annál nagyobb hangerőváltozás szükséges ahhoz, hogy a halkulást vagy hangosodást észleljük. Iskolai osztályokban gyakran tapasztalhatjuk, hogy a tanórai csoportmunka során az alapzaj növekedésével a tanárnak erőteljesebb hangon kell megszólalnia, hogy a zajt túlkiabálja, és a tanulók felfigyeljenek rá.

Az érzetkülönbség csak a LÉK-ek valószínűségi szintjétől függ – magasabb valószínűségi szintű LÉK-hez nagyobb érzetkülönbség tartozik. Ez utóbbi összefüggés az általánosított Fechner-elv. 

Az érzetek erősségének hányadosa az ingererősségek hányadosának függvénye. Ez a Stevens-elv.

  • Érzetfüggvény – logaritmustörvény; hatványtörvény
    • olyan grafikon, mely az ingerek és az érzetek viszonyát fejezi ki matematikai összefüggés formájában, és megmutatja, hogy az érzéklet nagysága az ingerintenzitás logaritmusának vagy hatványának függvényében hogyan változik
    • Weber-Fechner-féle érzetfüggvény: az érzéklet nagysága az ingerintenzitás logaritmusával nő
    • Logaritmustörvény
      • az érzéklet erőssége egyenesen arányos az inger logaritmusával
    • Hatványtörtfüggvény
      • az érzéklet nagysága az ingerintenzitás hatványának függvényében nő
    • Stevens-elv: az érzetek erősségének hányadosa az ingererősségek hányadosának függvénye
  • Pszichometriai függvény
    • olyan grafikon, mely a különböző ingernagyságokhoz hozzárendeli azt a valószínűséget, mellyel az adott ingerre pozitív válasz várható, és megmutatja, hogy egy adott ingererősség esetén milyen gyakorisággal (valószínűséggel) jelennek meg észlelési reakciók
  • Pszichofizikai függvény

olyan grafikon, mely egy adott ingerdimenzió értékeit és a hozzájuk tartozó érzettulajdonság függvényszerű kapcsolatát jeleníti meg, és az inger egy változója mentén mutatja a küszöb értékét egy intenzitási értékhez rendelve

Szignáldetekciós elmélet

Az észlelés pszichológiájában, olyan jelenségek leírására használták, ahol a gyenge, küszöb körüli ingerek érzékelésével kapcsolatos jelenségeket, az érzékelési küszöbök hagyományos elmélete nem magyarázott megfelelően. Ilyen helyzet az, amikor gyenge ingereket zajos háttér mellett kell észlelnünk (például az ajtócsengő hangját hajszárítás közben). A szignáldetekciós elmélet haszna éppen az, hogy az ingerek érzékelésével kapcsolatos feldolgozási mechanizmuson belül szétválasztja az érzékenységgel kapcsolatos, illetve ezektől független, kognitív tényezőket. Ugyanakkor a szignáldetekciós elmélet jól leírja a hagyományos küszöbjelenségeket is, mint az a következő példából látható.

Tegyük föl, hogy két személy küszöbmérési kísérletre érkezik egy laboratóriumba. Egymás után vizsgálják meg őket, és mindkettőjük feladata az, hogy ha két inger között különbséget látnak, azt „Különböznek” válasszal jelezzék, ha pedig egyformának látják az ingereket, akkor „Egyformák” választ adjanak. Az ingerpárok egy része valójában két azonos ingerből áll, a többi pár pedig két, küszöb körüli szinten különböző ingerből. Azonban két személyünk hozzáállása között jellegzetes különbség van. Egyikük kifejezetten szeretne segíteni a kísérletvezetőnek, és ezért amikor a legkisebb gyanú ébred benne, hogy a bemutatott ingerek nem azonosak, máris szól, hogy különbözőek (nevezzük őt a „lelkes” kísérleti személynek). A másik személy is nagyon szeretne segíteni, ő azonban úgy gondolja, úgy segíthet, ha csakis akkor jelez különbséget, ha teljesen biztos benne, hogy a két inger különbözik (ő a „megfontolt” személy). Ha meggondoljuk, ez a különbség kettejük között nem az érzékelésről szól, hanem valami másról (talán a személyiségükkel van kapcsolatban), s mégis, ez a hozzáállásbeli különbség az érzékelési kísérlet eredményét befolyásolja. Felmerülhet a gyanú, hogy legalábbis részben artefaktum (módszertani műtermék) felelős a kapott eredményekért, s nem tisztán az a jelenség, amit mérni szerettünk volna.

Az úgynevezett szignáldetekciós elmélet (a kidolgozása Green és Swets nevéhez fűződik) e problémát oldja föl két tényező, az érzékenység, illetve a döntési kritérium szétválasztásával. Az érzékenységet hagyományosan a d’ szimbólummal szokás jelölni, míg a kritériumot b-val. Az előbb leírt helyzetben lelkes kísérleti személyünk feltehetőleg többször fog hibázni úgy, hogy akkor is különbséget jelez, amikor két egyforma inger jött (téves riasztás). Megfontolt – talán túlzottan is önkritikus – személyünk ellenben inkább úgy fog hibázni, hogy akkor sem jelez különbséget, ha van (kihagyás) – talán mert nem teljesen biztos benne, hogy érzékelt volna bármilyen különbséget. Természetesen az esetek egy részében mindketten helyesen válaszolnak: jelzik a meglévő különbséget (találat), illetve azonosságot jeleznek, amikor nincs különbség (helyes elutasítás).

Helyzet

Döntés

Különböző ingerek – jött jel

Azonos ingerek – nem jött jel

Jött jel

Találat

Kihagyás

Nem jött jel

Téves riasztás

Helyes elutasítás

Lelkes kísérleti személyünk döntési kritériuma alacsony, azaz könnyen meghozza a „jött jel” ítéletet. Így sok találata, de ugyanakkor sok téves riasztása is lesz. Megfontolt személyünknek ellenben sok helyes elutasítása, ám sok kihagyása is lesz, azaz az ő döntési kritériuma magas, nem egykönnyen hoz pozitív ítéletet. Előfordulhat azonban, hogy egy harmadik kísérleti személy (a „profi”) sok találatot és sok helyes elutasítást produkál, ellenben kihagyást és téves riasztást alig. E három adateloszlás alapján már levonhatjuk a következtetést, hogy harmadik kísérleti személyünk a számunkra érdekes, azaz érzékelési szempontból jobb a másik kettőnél – vagyis nagyobb az érzékenysége a kérdéses ingerekre. Tehát érzékenység és döntési kritérium az adatok ilyetén elrendezése mellett világosan szétválasztható. Döntési kritériumát természetesen profi kísérleti személyünknek is módjában áll változtatni. Például katonai megfigyelőknél, éles harci helyzetben a kihagyás következménye igen súlyos lehet – ha az őr nem veszi észre a közelgő ellenség jeleit. Hadgyakorlaton ellenben, ahol a kockázat kisebb, ám a téves riasztás igen költséges, a nagy érzékenységű őr is kétszer meggondolja, hogy riasszon-e egy apró, számára sem egyértelmű jelre.

 

Profi személyünk esetében a kétféle hiba (kihagyás és téves riasztás) összege bármilyen kritériumbeállításnál kisebb lesz, mint a másik két személynél. Azonban rá is igaz az, hogy a döntési kritérium beállításával egyszerre rögzítjük mindkétfajta hiba arányát: ha adott az érzékenységi szint, akkor csak a kihagyások növelése árán tudjuk a téves riasztások számát csökkenteni, és viszont. Pontosan ezt az összefüggést – tehát a találatok és téves risztások viszonyát különböző érzékenységi (d’) értékekre – ábrázolhatjuk az úgynevezett ROC (Receiver Operating Characteristic) görbe segítségével. A grafikonon minden egyes görbe egy konkrét, adott d’-vel jellemezhető érzékelőrendszert ábrázol. A vízszintes tengelyen a téves riasztások, a függőleges tengelyen a találatok valószínűsége látható. Minden egyes görbe pontjait a b kritériumszint fokozatos változtatásával kapjuk meg. Ha a kritériumszint extrém magas, akkor soha nem válaszolunk úgy, hogy jött jel, így persze téves riasztást sem adunk soha. Ez felel meg a (0;0) pontnak. Ahogy lejjebb engedjük a kritériumszintet, mindkét valószínűség (találat és téves riasztás) is emelkedik, de ha d’ nagyobb 0-nál, akkor a találat valószínűsége gyorsabban nő, mint a téves riasztásé. Extrém alacsony kritériumszint mellett mindig jelez a rendszer, ekkor mindkét valószínűség 1 lesz.

 

 

A pszichofizika módszerei: klasszikus módszerek – konstans ingerek, határok, beigazítás módszere

  • Konstans ingerek módszere
    • Egy meghatározott ingertartomány elemeit kvázi véletlen sorrendben
      • nem kiszámítható a vizsgálati személy számára
      • ismételhető
      • abszolút küszöb (igen/nem észlelhető az inger)
      • különbségi küszöb (igen/nem észlelhető az eltérés)
    • átlagolás
  • Határok módszere
    • A gyengétől az észlelhetőig, az erőstől az észlelhetetlenig, amíg a személy válasza változást jelez
      • abszolút küszöb (már igen/még nem észlelhető az inger)
      • különbségi küszöb (már igen/még nem észlelhető az eltérés)
    • átlagolás
  • Beigazítási módszer
    • A személy állítja be 
      • az éppen észlelhető inger erősségét
      • az éppen észlelhető különbséget
    • átlagolás
  • A módszerekben közös
    • nem számol döntési kritériumokkal
    • torz lehet a becslés
    • sok adat vész kárba
    • az érzékleteikről számolnak be – nem teljesítményhelyzet
    • az ingerkészlet előre meghatározott
  • Továbbfejlesztett módszerek – kötelező választás, adaptív eljárás
    • Kötelező választáson alapuló módszer
      • szubjektív beszámoló helyett kényszerválasztás
      • az inger helyét vagy idejét kell jelezni – válasz mindenképpen van
      • A válaszpontosság változása informál
        • 50% találgatás szintje – véletlennél jobb eredmény észlelésére utal
        • tudatos élmény nélkül
        • a helyes válaszok aránya még minimális ingerintenzitásnál sem 0, de küszöb felett sem 1
        • szignáldetekciós elmélet
    • Adaptív eljárások
      • az adott ingerintenzitás nem előre rögzített, hanem a személy korábbi (menet közbeni) teljesítményétől függ
      • Ismeretlen pszichometriai függvény esetén 🡪 nemparaméteres eljárás
        • cél: egy küszöb meghatározása meghatározott valószínűségi szinten
        • lépcsőmódszer
      • Ismert pszichometriai függvény esetén 🡪 paraméteres eljárás
        • cél: a függvény konkrét alakjának meghatározása a paraméterek bemérésével (küszöb, meredekség)
  • Közvetlen pszichofizika: nagyságbecslés, aránybecslés, modalitás-összeillesztés
    • nem mérésen, hanem az élmény közvetlen kiértékelésén, számszerűsítésén és mennyiségi viszonyításán alapul
    • Nagyságbecslés
      • rendelj egy számot egy adott ingerhez, majd fejezd ki egy másik inger eltérését egy másik számmal!
    • Aránybecslés
      • adott egy x ingerintenzitás, állíts be egy másikat ennek k-szeresére!
    • Ingermodalitás-összeillesztés
    • legyen egy fény intenzitása olyan, mint egy hang intenzitása!

A szakaszelmélet

A szakaszelmélet kísérletes megalapozása Donders vizsgálataira és ezek értelmezésére vezethető vissza. Az első kísérleti feltételben időnként felvillan egy zöld fényfolt. Arra kérjük a vizsgált személyt, hogy a felvillanáskor – amilyen gyorsan csak tud – nyomjon meg egy gombot. Ez az egyszerű reakcióidő (E-RI) feladat. A kísérletben mért reakcióidő két tényezőből tevődik össze: a fény hatásának idejéből az észlelőrendszerre (input-idő: I) és a válasz megszervezésének idejéből (output-idő: O). A második kísérleti feltételben megjelenhetnek piros fényfoltok is. Ezekre nem kell reakcióidő-választ adni. Az ilyen eljárást szelektív reakcióidő (SZ-RI) feladatnak nevezzük (nevezik egyébként „go/no go” feladatnak is). Az I és O időn kívül itt egy további szakasz működik. El kell dönteni, hogy a fény piros volt-e vagy zöld (döntési idő: D). A harmadik feltétel még ennél is bonyolultabb. A résztvevőnek két gombja van, az egyiket a piros, a másikat a zöld fény megjelenésekor kell lenyomni, azaz a helyzet választásos reakcióidő (V-RI). E feladatban egy újabb szakasz működik, ki kell választani az ingernek megfelelő választ (kiválasztási szakasz: K). A fentieknek megfelelően az alábbi összefüggések érvényesek:

E-RI = I + O,

SZ-RI = I + D + O,

V-RI = I + D + K + O.

Ha rendelkezésre állnak a mérések eredményei, a kivonásos módszerrel látszólag lehetőségünk van a belső folyamatok időtartamának kiszámítására. Ugyanis az SZ-RI – E-RI különbség a döntési folyamat idejét, a V-RI – SZ-RI különbség pedig a válasz kiválasztásának idejét mutatja. A pszichológia tehát értékes adatokhoz jutott: reakcióidő-mérésekkel meg tudjuk állapítani, hogy mennyi ideig tartanak egyes mentális folyamatok.

Kritika
Semmi sem bizonyítja, hogy az egyes szakaszok időtartama független a feladattól. Valamint, a kutató nézetrendszerén kívül eleve semmi sem bizonyítja, hogy milyen szakaszokból tevődik össze egy feldolgozási folyamat. Ez így van még akkor is, ha maga a kiinduló feltételezés egyébként egyáltalán nem abszurd. Tehát meg kell állapítsuk, hogy Donders modellje és kivonásos eljárása ezen a módon nem működik.

A modern szakaszelméletet és vizsgálatának módszerét, az additívfaktor-eljárást Sternberg dolgozta ki. A modern szakaszelmélet „kevésbé ambiciózus”, mint Dondersé. Nem vállalkozik például arra, hogy megmondja, mennyi ideig tart egy-egy szakasz, és arra sem vállalkozik, hogy egy adott feladat esetében pontosan megállapítsa, mely szakaszokból áll a feldolgozás. Amire vállalkozik, az „csupán” annyi, hogy meghatározza, a kísérlet eredményét befolyásoló tényezők ugyanarra a szakaszra hatnak-e vagy sem. Ha több tényezőről is kiderül, hogy ugyanarra a szakaszra hat, akkor e hatások jellege alapján nevet lehet adni az adott szakasznak. Ha például kiderül, hogy olyan tényezők, mint egy betűsor rövidebb vagy hosszabb idejű bemutatása, a betűtípus jobb vagy rosszabb olvashatósága, továbbá a betűsornak a gyakoribb vagy ritkább bemutatása azonos szakaszra hat, akkor ennek a szakasznak nevet adhatunk, hívhatjuk például „kódolásnak”.

Folyamatos feldolgozás

A szakaszmodell azonban nem az egyetlen lehetőség az információfeldolgozás jellemzésére. Egy adott folyamat részeredményei még e folyamat befejezése előtt továbbkerülhetnek, és valamilyen más folyamat inputjaként szolgálhatnak. Így több folyamat egyszerre is működhet, sőt a feedbackhatások nyomán újabb és újabb feldolgozási körök indulhatnak el. Az ilyen modellt folyamatos feldolgozási modellnek nevezik. A szakaszmodell ellentéte egy olyan folyamatos feldolgozási modell, melyben minden aktivitás azonnal továbbításra kerül. Miller rámutatott arra, hogy e két véglet között olyan modellek is kialakíthatók, amelyekben a továbbítás nem azonnali, hanem a részfolyamatok bizonyos adagjai (csomagjai) jutnak el a feldolgozás egy következő részrendszerébe.

 

  1. Tétel: A vizuális információfeldolgozás folyamata

A szem, szemmozgások, fotoreceptorok, receptív mezők, a látókéreg, a színek észlelése, színkeverés, szín-konstancia, a tárgyak észlelése, a tér, a mélység és a mozgás észlelése

 

A látás az ún. vezető érzékleti modalitás, érzékszerve a szem.

A látórendszer részei:

  • szem
  • az agy bizonyos részei
  • az ezeket összekötő idegpályák

 

A szem két rendszerre osztható:

  1. a kép kialakításáért felelős rendszerre (szaruhártya, pupilla, lencse) → képet a retinára vetítik
  2. a kép elektromos impulzusokká való átalakításáért (transzdukció)felelős rendszerre. 

szaruhártya: a szem elülső, átlátszó felszíne, ezen keresztül lép be a fény a szembe. 

lencse:  a képet a retinára irányítja. A kül. távolságokban lévő tárgyak fókuszálásakor a lencse meggörbül: közeli tárgyaknál gömbszerűvé, távoliaknál laposabbá válik. (akkomodáció)

pupilla: gyenge fénynél kitágul, erős fénynél összehúzódik → biztosítja, h. a képminőség kül. megvilágításban is azonos maradjon.

retina: receptorsejtek (csapok, pálcikák), idegsejtek, támasztósejteket tartalmaz, közepe: foeva. A foevában sok receptor található, így igyekszünk a szemünket úgy mozgatni, hogy a tárgy képe a foeva közepére, a sárgafoltra (macula) vetüljön, a foeván kívül, a periférián sokkal kevesebb a receptorok mennyisége. A retinában megy végbe a transzdukció. A csapok és pálcikák fényelnyelő vegyületeket tartalmaznak → idegi mpulzusokat indítanak be → transzdukció után az elektromos impulzusok az agyba jutnak a ganglionsejteken keresztül.  

Egy ganglionsejt receptív mezője az a kis retinális terület, amin belül az egyáltalán ingerelhető. Két fajtája van: be/ki és ki/be sejtek, attól függően, hogy hol  tapasztalható a sejten belül  válasznövekedés ill. csökkenés → Ez a kétféle sejt teszi lehetővé a világosságnövekedés és a világosságcsökkenés független kódolását.

A látóideg tkp. a ganglionsejtek axonjai.  Ahol a látóideg elhagyja a szemet, nincsenek receptorok, ezen a területen vakok vagyunk az ingerekre. („vakfolt”). A ganglionsejtek axonjai a köztiagyon keresztül az agykéreg tarkólebenyen lévő elsődleges látókéregbe jut az információ (V1).

Szemmozgások: A szemmozgásokat a szemgolyóhoz tapadó 6 külső szemizom végzi. A vesztibulo-oculáris reflex teszi lehetővé, hogy fejmozdítás ellenére a szemgolyók helyzete állandó maradhasson, vagy mozgás közben is megvalósulhasson rögzített szemekkel a fixálás. A szemgolyók egyirányú kitérését konjugált szemmozgásnak nevezzük. Az akaratlagos szemmozgások (tekintés) mellett reflexes (ingerek által kiváltott) szemmozgások is ismertek. A szakkádok gyors, ugrásszerű szemmozgások, amikor az éleslátás érdekében a foveán történő képelmozdulás korrekciója történik. Követő („vezetett”) szemmozgás a (lassan) mozgó objektum folyamatos fixálása. A „parancsolt” szemmozgás az adott irányba történő tekintés.




A színlátás

A látható fény különböző formái mindössze hullámhosszukban különböznek egymástól. Látórendszerünk a hullámhosszokat méretük alapján különböző színekként értelmezi. pl: rövid hullámú fény: kék, közepes: zöld, hosszú: vörös. Azt a jelenséget, amikor egy bizonyos tárgyat különböző megvilágításokban is mindig azonos színűnek látunk, színkonstanciának nevezzük.

A színlátás egyszerre szubjektív és objektív folyamat: 

  • szubjektív: a különböző hullámhosszok mentén az agyunk értelmezi az adott színt.
  • objektív: az egyforma csapokkal rendelkező személyek színélményeit azonos módon élik meg. 

A fény bizonyos fizikai jellemzői meghatározott pszichikai élménnyel társulnak:

  • hullámhossz → színárnyalat
  • intenzitása → élénkség
  • tisztasága → telítettségét

A színlátást magyarázó elméletek: 

  1. A  háromszín-elmélet: Helmholtz és Young. Noha sok színt meg tudunk különböztetni, csak háromféle színreceptorunk van (csapok). Noha mindegyik receptor a hullámhosszok széles tartományára érzékeny, érzékenysége egy szűk sávban a legnagyobb. A rövid receptorok a rövid hullámhosszokra (kék), a közepes rec-k a közepesre (zöld, sárga) stb. ☺ Egy adott hullámhossz a három receptort különböző mértékben ingerli → e 3 rec. aktivitásának aránya vezet egy adott szín érzékeléséhez.
  2. Az ellenszín-elmélet: Hering ☺.  A látórendszer kétféle színérzékenységet tartalmaz, ezek komplementer párokba rendeződnek.
    1. vörös /zöld;
    2. sárga / kék
    Hering a szemben kétféle fotoreceptort feltételezett, amelyek opponens módon (azaz ellenfolyamatokkal) működnek a komplementer színpároknak megfelelően: attól függően, hogy melyik szín ingerli, az idegsejt aktivitása vagy nő (pl. vörös fény észlelésekor), vagy csökken (zöld fény esetén) – fiziológiailag ezért lehetetlen vöröses-zöld színt észlelni. → Az ellenszínek keverésekor szürkét kapunk.
  3. Hurvich és Jameson: a háromszín-elméletet és az ellenszín-elméletet úgy egyesítették, hogy az előbbit a csapok szintjén, az utóbbit egy magasabb idegrendszeri szinten képzelték el. LG sejtek, két csoportra oszthatók (DeValois):

 

Színkeverés: 

Az emberi retina a beeső fények spektrális összetételének csak meglehetősen durva felbontására képes (csak 3féle fotoreceptorral rendelkezünk). → Következménye: időnként a nagyon különböző fizikai összetételű fényeket is egymástól megkülönböztethetetlen színűnek látunk. METAMEREK: fizikailag különböző, ám színre megkülönböztethetetlen színingerek. 

A színkeverés módjai:

  • additív (összeadó): amikor a fények eltérő hullámhosszai a retinán összeadódnak – ez történik, ha színes lámpák fénye vetül egymásra. A mindennapi életben gyakoribb


  •  szubtraktív (kivonó): a színkeverés abból adódik, hogy a környezeti tárgyak festékszemcséi szelektíven nyelik el, ill. verik vissza a fény bizonyos hullámhosszait. Ekkor nem a szemben, hanem azon kívül történik a színek keveredése: a tárgyról visszaverődő és a rajta elnyelődő fény hullámhosszainak különbsége eredményezi az észlelt színt.

 

 

A tárgyak észlelése

Jellemzők:

  • A tárgyészlelésünk pozíció-, méret-, távolság- vagy szín-invariáns  akkor is felismerjük, ha más szemszögből, pozícióból látjuk.
  • Generalizáció és szelektivitás jellemzi.  Generalizáció: egy adott tárgy kategóriájának egyes tagjait kisebb eltéréseik ellenére is fel tudjuk ismerni, és azonos kategóriába soroljuk őket.

Szelektivitás: A különbségeket is észre tudjuk venni egy adott kategória egyes tagjai között.

  • Egy tárgyat egyszerre több specificitási szinten is fel tudjuk ismerni őket. pl: szék = bútor.
  • A tárgyakat körvonalaik alapján észleljük → perceptuális szegregáció: egy tárgy látása során a tárgy alakja az, ami elkülönül, azaz szegregálódik a hátteret alkotó mintázattól. (ld. Rubin – váza)
  • Központi területe az agyban: inferior temporális (IT) kéreg (a halántéklebeny alulsó mediális részén található), ill. a laterális okcipitális komplexum→ e terület aktivitása megnövekszik, ha a kísérleti személyeknek tárgyak képét mutatják. 
  • A tárgyfelismerés modelljei:
  1. ) Korai elméletek : Gestalt (Wundt, Werheimer, Köhler) – egészleges feldolgozást hangsúlyozzák
  2. Strukturális modellek (Marr: kompútációs elmélet; Biedermann: komponensalapú felismerés) 
  3. Képalapú v. nézőpontfüggő elméletek (Bülthoff – Edelmann) a feldolgozás során úgy őrződnek meg a tárgyak tulajdonságai (alakjuk, színük, textúrájuk egyaránt), ahogy azok a látott képen megjelentek. (2D-ben)

Konstanciák:

Az észlelt tárgy (disztális inger) percepciója ugyanaz marad akkor is, ha a tárgy közvetlen érzékelése (proximális inger) megváltozik. 

Alakkonstancia: látórendszerünk egy retinális kép sok lehetséges értelmezése közül mindig a legvalószínűbbet választja, aminek alapja a látás tanulásában gyökerezik.

A helykonstancia az a képességünk, hogy a megfigyelő mozgása nyomán egy minden részletében változó retinális kép mellett is mozdulatlannak látjuk a valóban mozdulatlan, egy helyben nyugvó tárgyakat. 

Mozgáskonstancia: a valóságban is mozgó tárgyak mozgását is képesek vagyunk helyesen megítélni, miközben magunk is mozgásban vagyunk.

A nagyságkonstancia azt jelenti, hogy egy tárgy (pl. a fentebb már említett egyre közeledő ember) méretét annak ellenére változatlannak észleljük, hogy a retinális proximális inger (a járókelő retinaképe) megváltozott. Ebben gyakran ugyancsak a mozgásos tapasztalatnak illetve a mozgásészlelésnek van szerepe: a változó méretű retinaképet a mozgásszervekből származó távolságjelzések kompenzálják.

Mélység- és mozgásészlelés: 

A túlélés alapvető feltétele, hogy az észlelő a környezeti tárgyak és saját teste helyzetét pontosan meg tudja ítélni a térben. Minden mozgás, manipuláció, hely- vagy helyzetváltoztatás kivitelezéséhez folyamatosan mélységi ítéleteket kell hozni, amely a saját test referenciafelszínétől való távolság azonosítását jelenti. Ez a folyamat szolgáltatja az észleléshez a tulajdonképpeni harmadik dimenziót.

Távolsági jelzőmozzanatok: a tárgyak testfelszíntől való viszonylagos távolságáról tájékoztatnak.         A mélységlátás kétféle jelzőmozzanatra épül: 

  • szemmozgásos → szem izmainak összehúzódásából származnak (akkomodáció, konvergencia)
  • látási mélységjelzőkre → monokuláris (egyszemes) és binokuláris (kétszemes) mélységjelzők

Akkomodáció: a szemlencsék domborúságának változása a fixált tárgy távolságától függően. Konvergencia: a két szemtengely összetartásának mértéke. Közeli tárgyak fixálásakor a konvergencia nagyobb, távoli dolgok nézésekor kisebb. 

Monokuláris mélységjelzők: pl. relatív méret – a közelebbi tárgyak nagyobbnak tűnnek;              takarás: a távolabbi tárgy a közelebbi „mögött” van, amit az jelez, hogy a közelebbinek észlelt tárgy részlegesen fedi a távolabbinak látszót. 

Binokuláris mélységjelzők: a két szem eltérő látószögéből eredő eltérő észleleten alapulnak.Pl:
– binokuláris diszparitás, ami azt jelenti, hogy a két szem kissé eltérő nézőpontjából adódóan ugyanazon tárgy retinaképe a két szemben enyhén eltér – ebből az eltérésből számítja ki az agy a tárgytávolságot. Minél közelebb van a tárgy, annál nagyobb a diszparitás

sztereopszis: a való világ háromdimenziós észlelése két szemmel. A két szembe – elkülönült helyzetükből adódóan – természetes észlelési helyzetben némileg más információ érkezik, amelyek nem tudatos fúzió során a valós 3D világ térbeli észleletévé, koherens vizuális reprezentációvá egyesülnek.

 

Szemmozgások csoportosítása

Elmozdulás iránya alapján:

  • Egyirányú (konjunktív) szemmozgás
  • Ellentétes irányú (vergens) szemmozgás: a szemgolyók ellentétes irányú forgást végeznek, azaz mindkét szem az orr irányába fordul. Ez biztosítja, hogy egy közeli tárgyra irányulhasson mindkét szem. 

Mozgásdinamikájuk alapján:

  • Gyors szemmozgás: A nyugalomban lévő tárgyak éleslátását biztosítja. A periférián megjelenő tárgyra a tekintet igen gyorsan vált (szakkád), majd a szemmozgás végén a tekintet a tárgyon megállapodik (fixáció). Fontos szerepe van az olvasásban, vizuális keresésben.
  • Követő szemmozgás: A mozgó célok folyamatos követését biztosítja. A mozgás sebessége és iránya állandóan változik. 

 

  1. Tétel: Az észlelés további dimenziói – Akusztikus észlelés:

A hangok jellemzői, a hallórendszer felépítése, a hangosság észlelése, a hangmagasság észlelése, a hangszín, hanglokalizáció, hallási mintázatok, a beszédhangok észlelése, a zene észlelése

 

A hang

A hang egy tárgy mechanikai rezgéséből származik, és valamilyen közvetítő közeg (általában levegő) segítségével terjed. A hangok terjedése hanghullámok révén valósul meg, melyek a környezet tárgyaiba ütközve elnyelődhetnek vagy visszaverődhetnek.
A hanghullámok 3 paraméter alapján jellemezhetők:

  • hangnyomás (hangerő): a hullámok sűrűsödése és ritkulásának nagysága (dB).
  • rezgésszám (frekvencia): a sűrűsödések és ritkulások időegység alatti száma (Hz).
  • fázis: a hanghullám időtartama

A hallórendszer részei: 

  • fül
  • agykéreg temporális lebenye (elsődleges hallókéreg)
  • idegpályák

A hangok észlelése: A fülbe érkező hang hatására a dobhártya, valamint a hallócsontok közvetítésével mozgásba jön a csiga folyadéka, és ennek révén az alaphártya. Az alaphártya mozgása a szőrsejtek tetején lévő csillószőrök elhajlását eredményezi, ez pedig elektromos változásokat okoz a szőrsejtekben. Ezek az elektromos impulzusok továbbítódnak a hallóidegrostokba. A hallóidegrostok a hallóidegben futnak össze, amely az agytörzsben több helyen átkapcsolódik, illetve átkereszteződik, végül pedig az agykéreg temporális lebenyében található elsődleges hallókéregbe érkezik. 

A fizikai ingerek átalakítását idegi impulzusokká mechano-elektromos transzdukciónak nevezik. 

A frekvencia hangmagasságba való átfordításának elméletei:

  1. Frekvenciaelmélet (vagy időelmélet): Rutherford. A hanghullámok az egész alaphártyát megrezegtetik → ez a rezgés fogja meghatározni a hallóideg rostjainak impulzusgyakoriságát. → DE: Az ember idegrendszerében nincs olyan idegrost, amely másodpercenként 1000 impulzusnál többet volna képes továbbítani. 
  2. Helyelmélet: Helmholtz. A hangmagasságot az alaphártyának mindig éppen az a része határozza meg, amelyet az adott hangmagasság ingerületbe hoz. Ez az elmélet az alacsony hangokat a csiga csúcsához közeli területtel hozza összefüggésbe, a magas hangokat az ovális ablak közelébe lokalizálja, a közepes magasságú hangok pedig a közbülső területhez tartoznak.
  3. Utazóhullám-elmélet. Békésy György (1961. Nobel-díj) Békésy mérései alapján igazolta.a szőrsejtek elhelyezkedésüktől függően specifikus frekvenciákra érzékenyek, vagyis a különböző magasságú hangok az alaphártya különböző helyein keltenek ingerületet a receptorokban: az alacsony frekvenciájú hangok az alaphártyának az ovális ablaktól távolabb eső, szélesebb részén keltettek ingerületet, míg a magasabb frekvenciák az ovális ablakhoz közelebbi, szűkebb keresztmetszetű területet ingerelték. Ez a Békésy-féle helyelmélet lényege. A teóriát klinikai adatok is alátámasztják: ha pl. tartós károsító hanghatásra a szőrsejtek valahol az alaphártyán roncsolódnak, akkor az annak a helynek megfelelő hangmagasság észlelésére képtelen lesz a személy.

Hangosság:

  • A hangosság a hangerőre vonatkozó szubjektív benyomás. 
  • A hangosság idegi kódolása egy lépcsőzetes kódolási mechanizmussal történik, amelyben a különböző válaszjellemzőkkel rendelkező idegrostok a hangerőtartomány különböző szintjeit kódolják (tonotópia). 
  • Szoros kapcsolatot mutat a hangnak mint rezésfolyamatnak az intenzitásával, amplitudójával (hang erősségével), ill. függ a hang összetételétől, spektrumától stb. 
  • A hang hossza befolyásolja, hogy milyen hangosnak halljuk → a rövidebbet halkabbnak érzékeljük. Miért?

→  Az agy a hang energiájára vonatkozó információt kb. 200 ms-os idői ablakban integrálja (a hang kezdetétől). Ebben a ~200 ms hosszú idői ablakban zajlanak olyan transzformációk, amelyek kiemelik a hang alapvető tulajdonságait, és alapot képeznek a további feldolgozáshoz.

  • Stevens – hangosságnövekedés hatványtörvénye: A hangosság nem egyszerűen összegződve növekszik, hanem szorzódik. Stevens az általános szabályszerűséget matematikai képlettel fejezte ki: a hangosság a hangerő 0.67. hatványára emelt értékével arányosan növekszik. ☺

Hangszín: 

  • A hangszín teszi lehetővé, hogy a környezet hangjait megkülönböztessük egymástól, és ezáltal felismerjük a tárgyakat a hangjuk alapján. 
  • A hangszín többdimenziós: a hangok hangszín alapján történő osztályozásához több kategóriára is szükség van. Valójában a hangszín kutatásának egyik fő kérdése, hogy pontosan hány dimenzióra van szükség ahhoz, hogy a hangokat a minőségük alapján megkülönböztessük egymástól.

Von Bismarck (1972) Két alapvető hangszín- jellemzőt talált: 

a, az élesség: elsősorban a hang frekvenciájához és hangerejéhez kapcsolódik.

b, a kompaktság: egy olyan dimenzió, ami jól elkülöníti a zajokat és a zenei hangokat. Ezenkívül olyan kategóriákat talált még, mint a teltség, színesség és érdesség.

Hanglokalizáció:

  • Ha a környezetből váratlan hang érkezik, az ember a hang irányába fordul.  →                           A hanglokalizáció automatikus folyamata azt biztosítja, hogy a fej két oldalán elhelyezkedő két fülhöz azonos eséllyel és viszonylag azonos időben érkezhessen a hang, és ez tájékoztatja az észlelőt a hangforrás helyéről.
  • A hang erősségét és időbeliségét tudjuk felhasználni ahhoz, hogy rekonstruáljuk, hogy a tér mely pontjáról származik az adott hang, a hangforrás azonosításában pedig a frekvencia játszik szerepet. 

Monaurális észlelés: csak az egyik fülünkkel tájékozódunk

Binaurális észlelés: a hangforrás meghatározásában mindkét fülnek szerepe van (pontosabb).

A binaurális észlelés esetén az egyik fülbe hamarabb érkezik a hanginger (interaurális időkülönbség) és hangosabbnak is tűnik (interaurális hangerőkülönbség). 

Interaurális hangerőkülönbség: a fej árnyékoló hatásának köszönhető, mivel a hangforrással ellenkező oldali fülbe érkező hangnak át kell haladnia a fejen. Az észlelőrendszer a két fülbe érkező hangerő különbségéből következtet a hangforrás pozíciójára. DE: az alacsony frekvenciájú (mély) hangokat a koponya nem tudja leárnyékolni → az alacsony frekvenciájú hullámok hossza olyan nagy, hogy áthalad a fejen. ☺ 

Akkor hogy? Binaurális idegsejtekkel: ezek az idegsejtek szelektív érzékenységet mutatnak a jobb vagy a bal fülbe nagyobb hangerővel érkező hangokra.

Interaurális időkülönbség: 

 

Hallási mintázatok

Hallási színtérelemzés: az akusztikus információk szétválasztása, vagyis annak eldöntése, melyik hang melyik hangforrásból származik. 

Hallási lánc: a hallási tárgyaknak felelnek meg (hangok egy összetartozó lánca). Ahhoz, hogy az észlelőrendszer a hallási láncokat el tudja különíteni egymástól, a hangok idői távolságát használja fel; ezt segíti még a háttér-figura hatás, vagyis, hogy egyszerre csak egy hangláncra tudunk figyelni. A hallási láncokra bontásban a spektrális szerveződési elvek is nagy segítséget jelentenek: 

  • „régi plusz új” szabály: ha jön egy új hang, akkor annak a folytatásaként tekintjük, amelyikhez jól illik
  • harmonikussági alapelv: a hallórendszer azokat a felharmonikusokat azonosítja, amelyek feltételezhetően egy alaphanghoz taroznak
  • közös sors elve: ha egyszerre kezdődnek vagy végződnek és változnak a hangok, akkor egy hallási lánc részének tekintjük őket.

 

A beszéd észlelése

A beszéd észlelésének folyamata két részre bontható a beszédhangok és hangkapcsolatok felismerésére (fonémák), illetve ezek értelmezésére (szavak, mondatok, szöveg): 

A beszédhangok másként hangzanak az egyes szavakban, mint izoláltan (koartikuláció), mégis képesek vagyunk azok azonosítására, fonémáknak való megfeleltetésére. Nincs egy az egyben megfelelés a beszédhangok akusztikai jellemzői és azok reprezentációja között – ezt nevezik akusztikai-fonetikai varianciaproblémának. Beszédészlelés elméletei:

  • Liberman szerint a beszéd megértése során nem megfeleltetés zajlik, hanem dekódolás. Ehhez szükség van egy speciális dekóderre, ami csak a beszédhangok kódolásával és dekódolásával foglalkozik, más hangokkal nem. Ennek létét kísérletileg is igazolták. 
  • Mások szerint a fonémák valójában nem is a beszédünk alapegységei, ilyen például a fonéma-restaurációs hatás, ami azt jelenti, hogy nem vesszük észre, ha egy szóból kivesznek egy beszédhangot, és a helyét elfedik. Másik ilyen bizonyíték, hogy a szótagokat gyorsabban azonosítjuk, mint a fonémákat.
  • A motoros elmélet szerint azért tudjuk megérteni a beszédet, mert nagyon szoros kapcsolat van a beszéd percepciója és produkciója között. 

A megkülönbözető jegyek elmélete szerint a beszédfeldolgozó rendszerünkben vannak olyan vonásdetektorok, amelyek a fonémák bizonyos jegyeire (képzés helye, zöngésség) szelektíven érzékenye

 

  1. KÉMIAI ÉRZÉKELÉS

A kémiai érzékelés alapja és fajtái:

A kémiai ingerek származhatnak a külső, illetve a belső környezetből egyaránt

Három modalitás, típus tartozik ide

  • szaglás
  • ízlelés
  • kémiai viszcerocepció

Az ingert valamilyen vegyület, esetleg ion képezi, amely a receptorral kapcsolódva ingerli azt

Csak oldódni képes anyagok keltenek ingerületet, bár az oldószer különböző lehet

A receptorok többsége specifikus az adott anyagra, számuk a néhány száztól a néhány tízezerig terjedhet

A kémiai ingerek ritkán tiszták, többféle anyag van egyszerre jelen, nemcsak szerves vegyületek, hanem számos szervetlen só is

  1. SZAGLÁS

A szaginger feldolgozás fontosabb lépései:

A szaglóreceptorok az orrmelléküregben elhelyezkedő szaglóhámban vannak. Itt szagokat mélyebb lélegzetvételek esetén érzünk. Ezek elsődleges (primer) érzősejtek:

  • Axonnal is rendelkező specializált idegsejtek
  • Az ezen elhelyezkedő különleges csillók kötik meg a szaganyagot

A szaglósejtek élettartama körülbelül egy-két hónap

A receptorsejtek között a receptorsejteket irányító és rögzítő támasztósejtek találhatóak, illetve mirigysejtek, amelyek a felszínt borító nyákot termelik

A nyák kötőfehérjéihez kötődnek a bekerülő illatanyagok, és ezek szállítják őket a csillók felszínére.

Szippantás

  • Speciális légzőmozgás
  • A levegő csak az orr üregeit járja át, a légutak további részébe nem kerül
  • Kifejezetten a szaglást szolgálja
  • Illatanyagok belülről, a szájüregből is érkeznek, a garaton át (retronazális szaglás) -> ezek az anyagok a táplálékból szabadulnak fel, és fontos kiegészítői az ízeknek

Zamat

Egy adott étel élvezeti értékének kialakításában részt vevő íz- és szaganyagok

A szag információit közvetítő ideg: háromosztagú ideg (nervus trigeminalis) szabad idegvégződései 🡪 az afferens érzőrostok végződései

  • szag felvételére is képesek
  • károsító jellegű ingerek hatására kerülnek ingerületbe
  • befolyásolják a normál szagingerek érzékelését is
  • indítják a szaglással kapcsolatos reflexeket is, elsősorban a kellemetlen szaghatások kiküszöbölését szolgálókat

Nincs átkapcsolódás a talamuszban, közvetlenül az elsődleges agykérgi érzőmezőkhöz jut az inger

 

A szagok osztályozása; alapszagok

Kísérleti kutatások vegyületek kísérletes adagolásával 7 alapszagot különítettek el: kámfor, pézsma, virág, borsmenta, éter, „büdös”, rothadó. Ezzel ellentétes nézet, hogy nincsenek alapszagok, mivel természetes körülmények között nincs „tiszta szag”, több illatból áll össze

A szagok osztályozása kémiai rokonságuk, fizikai tulajdonságok hasonlósága és a keletkező élmény minősége szerint történik.

Henning-féle szaghasáb: A newtoni színkörhöz hasonló elven néz ki – csúcsain az alapszagok, a hasáb felületein pedig az összetett szagok, mint az alapszagok keverékei -> ezeknek száma vitatható és a keverék szagok nem új szagminőségek, hanem mindkét összetevő sajátosságait mutatják.

Schiffmann: térbeli skálázás (1974)

Hasonlóságbecslések alapján többdimenziós szagtérben

  • a kellemesség mértéke
  • a másik dimenzió jellegét azóta sem sikerült meghatározni

Szagdiszkrimináció

Egyidejűleg prezentált szagok megkülönböztetése. Az átlagember két, egyszerre adott illatanyagot még biztosan, hármat még bizonytalanul meg tud különböztetni

Szagdetektálás

Szagok elkülönítése -> egy átlagember is 5-8 ezer szagot tud megkülönböztetni, képzett szagvizsgálók pedig akár 10 ezer szagot is el tudnak különíteni

Szagfelismerés 

A szagfelismerést befolyásoló tényezők:

  • milyen szagot érzünk?
  • nagyobb koncentrációra van szükség
  • az emberi orr már sokkal gyengébb, mint más emlősállatok orra

Szagfelismerést befolyásolja

szagok „fajtái” 🡪 tanult és öröklött okok miatt

– Ismerősség

A gyakran és nagyobb töménységben észlelt szagokat később könnyebben és kisebb koncentrációban is azonosítani tudjuk

Az illatanyagok kémiai és fizikai minősége is befolyásolja, de nem találtak benne rendszert

– Napszak

A szagérzékenységnek napszakos ritmusa van, ezért valószínűleg a szaglógumóra ható hormonok felelősek

– Életkor

Idősebb korban gyengül (csökken a receptorok száma és érzékenysége is)

– Nem

A nők érzékenyebbek, mint a férfiak

Szagkonstancia

A légáramlás sebessége a szagintenzitás érzékelését nem változtatja meg, állandó marad

Szagok jelzőfunkciói

  • A szaglás más tulajdonságokkal is rendelkezik, mint a többi érzék
  • Tartósan fennmarad akkor is, ha az ingerforrás már eltűnt az adott élettérből 🡪 szagnyom
  • Egyidejűleg több helyen is előfordulhat, ezért jó tájékozódási pontokat kínál 🡪 terület- és útvonaljelzés
  • A forrástól távolodva intenzitása csökken, így a mozgás irányítására is alkalmas 🡪 szaggradiens 
  • Az egyes ingerforrásokra jellemző szagkomplexek jól elkülöníthetőek és azonosíthatóak, így alkalmasak egyedek, csoportok, illetve objektumok azonosítására 🡪 szagminta

Hátrányai

  • nehezen újul meg – a régebbi szagot nehezebb felülírni, mert a jelzés tartós
  • nincs textúrája – jellegzetes térbeli mintázata, lényegében nincs háromdimenziós szagtérkép
  • nem elég nagy a felbontása – nehéz az egyes összetevőket megkülönböztetni

Adaptáció

  • Perifériásan a receptorok szintjén 
  • Szaglóreceptorok adaptálódása a tartósan fennálló ingerekhez
  • Fáradási jellegű
  • Az adaptáció minden anyagra kialakul
  • Gyorsan kialakul, de el is múlik, ha az anyagot eltávolítjuk
  • Nem teljes, az észlelés kb. 30 százalékra csökken 🡪 a gyengébb szagokat már egyáltalán nem, az erősebbeket azonban gyengébben érezzük

Habituáció

  • Centrálisan a központi idegrendszerben
  • Nincs észlelés, de a receptorfolyamatok és az ingerület vezetése normálisan működik
  • Gátlásjellegű 
  • Az állandóan jelen lévő szagokra alakul ki
  • Megszűnik, ha hosszabb időre más szagkörnyezetbe kerülünk
  • Nem tudni, hogy a szaglópálya melyik szintjén alakul ki, de érintheti a receptorokat is

 

A szagok szerepe az emberi viselkedésszabályozásban

A szagfeldolgozás és szagfelismerés a viselkedés szabályozásának fontos eszköze

Az állatok esetében

  • Fajtárs azonosításában
  • Szexuális aktivitásban

-> a szexuális partner azonosítása és fogadóképességének megállapítása

-> a partner helyének azonosítása és megközelítése a szaggradiens segítségével

-> párzás 🡪 járulékos szaglórendszer

  • Utódgondozásban

-> az anya és az utód egyaránt szagról ismerik fel egymást

->  „szagkép” imprintingszerűen íródik be az idegrendszerbe

  • Táplálékkeresésben és -azonosításban

-> a forrás megkeresése és megközelítése 🡪 prekonszummatív fázis

-> fogyasztása 🡪 konszummatív fázis

-> a szagok szerepelnek mind a prekonszummatív, mind a konszummatív fázisban

 

  1. ÍZLELÉS

Az ízfeldolgozás fontosabb lépései

  • Az ízérzékelés gusztatórikus vagy gusztátoros percepció 
  • Kontakt kémiai érzőfolyamat 🡪 az ingernek érintkeznie kell az ízlelőfelszínnel
  • Ízérzés csak vízben oldódó vegyületek esetében lehetséges 🡪 az anyagnak be kell oldódnia a nyálba
  • Egy étel íze komplex, nemcsak íz és zamat
  • Az ízreceptorok és a szaglóreceptorok együttes működése révén valósul meg
  • A receptorok az ízlelőszemölcsökben (papillák) találhatóak
  • Helye kizárólag a szájüreg
  • elsősorban a nyelv (bár annak középső része érzéketlen az ízekre)
  • lágyszájpad
  • torok
  • garat

Háromféle ízlelőszemölcs van

Gombaszerű (fungiformis)

  • Főleg a nyelv elején és oldalán
  • A gombaszerű receptor kevés (1-8), a többi sok ízlelőbimbót tartalmaz
  • egy ízlelőbimbóban kb. 25-50 receptorsejt található
  • a receptorsejtek cserélődnek 🡪 féléletidejük 10-14 nap, azután újak lépnek a helyükbe

Levélszerű

  • Nyolc redőt tartalmaz
  • A nyelv hátsó-oldalsó részén

Körülárkolt

  • Elsősorban a nyelv hátsó részén

 

Az ízingerek felvétele

Az ízlelőbimbók tetején lévő nyílás az ízlelőpórus, a receptorsejtek csillói nyúlnak bele, itt kötődnek az ízanyagok. Az ízanyag hatására a receptor átvivőanyagot bocsát ki, a befelé futó, afferens idegrost ennek hatására kerül ingerületbe.

Az afferensek három agyidegben futnak az agy felé

  1. A nyelv első feléből, a gombaszerű receptorokból az arcidegben (VII. agyideg)
  2. A hátsó-oldalsó részből (levélszerű és körülárkolt szemölcsök) a nyelv-garat idegben (IX. agyideg)
  3. A szájpad és a garat területéről a bolygóidegben (X. agyideg)
  • Az afferensek a nucleus tractus solitariibe futnak (NTS), onnan a talamusz VPM magjába
  • Az elsődleges ízérző terület az elülső operkuláris és inzuláris kérgen van
  • A másodlagos area az orbitofrontalis kéreg hátsó része

 

Az ízek osztályozása; alapízek

A pszichofiziológiai vizsgálatok szerint léteznek alapízek.

Hagyományosan négyet különböztetnek meg: édes, sós, keserű, savanyú; de újabban hozzáadtak egy ötödiket is, melynek neve umami

Az alapízek

  1. Édes
  • Cukrokra jellemző, alkoholos és aldehidvegyületek mutatják
  • Lehetséges, hogy többféle édes íz van, de ennek részletei még tisztázatlanok
  • Az édes íz iránti preferencia 🡪 az édes íz cukortartalmú ételt jelez, ami a szervezet számára az Elsődleges energiaforrás
  1. Keserű
  • Egyes kétértékű kationok sói, a növényi alkaloidák döntő többsége, emellett számos más vegyület is
  • Többféle receptor is szerepel a keserű érzékelésében
  • A felszíni receptorhoz kötődnek, és ugyanúgy működnek, mint az édes ízűek
  • A mérgező anyagok többsége keserű, ezért ennek az íznek kiemelt jelentősége van a védekezésben
  1. Sós
  • Egyértékű kationok sóira jellemző, nátriumion, kálium- és lítiumsók, és ezek halogénekkel képzett vegyületei
  • A nátriumnak és a káliumnak kiemelkedő szerepe van a membránpotenciál kialakításában és az ingerületi folyamatokban
  • Forrásaik viszont szegényesek, ezért minden sós ízű étel potenciális nátrium- és káliumforrás
  1. Savanyú
  • Szervetlen és szerves savakra jellemző, főleg a nem tökéletesen disszociáló savakra (szénsav, citromsav)
  • A teljesen disszociáló savak inkább maró hatásúak (sósav, kénsav)
  • Egyes gyümölcsök és zöldségek íze, emiatt a táplálékválasztásban tölthetnek be speciális szerepet
  1. Umami
  • Japánul „jó ízt” jelent, magyarul általában húsíznek vagy fehérjeíznek mondják
  • Jellemzően a glutamát és aszpartát aminosavak váltják ki
  • Ilyen ízű a tartósítószerként használt monosodium-glutamát (MSG) is, de például umamiízű a rukkola nevű fűszernövény is
  • Jelentősége a húsfogyasztás szabályozásában van

 

Ízek a nyelven

  • Korábban az alapízek érzékelését térbelileg elkülönítették a nyelven
  • elől az édes
  • elől-oldalt a sós
  • oldalt a savanyú
  • hátul a keserű

Valójában szinte minden receptor reagál minden ízanyagra, csak eltérő erőséggel

az egyes receptorok ingerületéből nem lehet egyszerűen következtetni a beérkezett ízre 🡪 lineáris ingerület

Mintázatérzékelés

  • Az egy időben aktiválódott receptorok együttes eloszlásának az érzékelésén alapul
  • Ezt csak módosítja az egyes receptorokról közvetlenül érkező ingerület
  • Az összetett ízek nem az egyedi ízek összegeként állnak elő 🡪 egyik íz gyakran elfedi a másikat,
  • És új ízminőség is keletkezhet

 

Ízdetektálás

  • Ízek megkülönböztetése
  • Egyszerű feladat

Ízazonosítás

  • Nehezebb feladat
  • Különböző vegyületekből eltérő mennyiség szükséges 🡪 a legkevesebb a keserű anyagokból kell
  • Előfordul, hogy egyes receptorok örökölt hiánya vagy hibája miatt bizonyos ízeket egyesek nem éreznek -> Ez a hiányosság más ízanyagok esetében is előfordul, emiatt elég nagy különbségek lehetnek az egyes emberek között

Ízdiszkrimináció

  • Két eltérő töménységű oldatot mekkora különbség esetén tudunk elkülöníteni
  • Minimum 20-25 százalékos eltérés kell
  • Ez a küszöb nagyon magas, magasabb, mint más érzékszervek esetében

Ízadaptáció

  • Tartósan jelenlévő ingerek esetén gyors adaptáció (akár egy percen belül)
  • Az újraérzéshez cserélni kell az ízlelőbimbók környezetében lévő nyálat 🡪 öblítés
  • Egy már bekötődött ízanyag akadályozza a következő íz kialakulását

Ízpreferencia, ízaverzió

  • Örökölt, de tanulással módosítható ízpreferenciák: az édes ízre erős, a sósra gyengébb pozitív, A savanyúra enyhébb, a keserűre erősebb negatív preferenciát öröklünk
  • Tanult preferenciamódosulás 🡪 érzékcsúszás/alliesztézia
  • Belső állapotváltozással is módosulhat

Ízkerülés vagy ízaverzió

  • Kellemetlen belső állapotváltozással járó preferenciamódosulás
  • Ha a fogyasztott táplálék émelygést vagy hányingert okoz
  • Segít a betegséget okozó vagy mérgező ételek elkerülésében

 

III. TESTÉRZÉKELÉS

A testérzés (szomesztézia) a test felszínéről és mélyéből érkező ingerek feldolgozását jelöli. Alapvetően négy, jellegében különböző, de egymással össze is függő érzőminőség tartozik ide:

  • bőrérzékelés (pl. tapintás, hőérzés, nyomásérzés), amely többféle érzékfajtát is átfog, közösen szokás őket az „érintés” fogalmába összegyűjteni;
  • mozgásérzékelés (kinesztézia – pl. karhajlítás, fejbiccentés, lábfeszítés), amely a testhelyzetnek, a testrészek egymáshoz való viszonyának, illetve a mozgásoknak az érzékelését foglalja magában;
  • szervérzékelés (zsigeri érzékelés, viszcerocepció – pl. szívdobbanások gyakorisága, hólyagfeszülés, gyomormozgások), amely a belső szervekből származó ingerek feldolgozásának közös elnevezése.
  • fájdalomérzés (nocicepció, illetve algesztézia – pl. égési seb, horzsolás, izomhúzódás, gerincsérv, gyomorfekély)

 

  1. Bőrérzékelés

A bőr a legnagyobb felületű érzékszerv. A bőrérzékelés messze a legnagyobb felülettel és a második legnagyobb számú idegrosttal jellemezhető, nagy tehát a súlya az érzékelési folyamatokban. Jelentőségét fokozza az is, hogy a bőr az első érzékszerv, amely az ontogenezis során megjelenik: a 8 hetes magzat már jól fejlett bőrrel rendelkezik, és érintésre mozgással reagál. A bőrérzékelés alapvetően három érzékfajtát jelent: mechanikai, hő-, illetve károsító ingerek felvételét. Az elsőt mechanorecepciónak, a másodikat termorecepciónak, a harmadikat nocicepciónak nevezik. Közös sajátosságuk, hogy receptoraik úgynevezett kontakt receptorok, vagyis aktiválásukhoz az ingereknek az érzőfelülettel érintkezniük kell. Ezért szokták őket együttesen taktilis érzékelésnek, illetve érintésnek nevezni.

A bőrérző receptorok fajtái

A receptor információfelvevő egységet jelent. A bőrérzékelés receptora tehát kontakt receptor. Az inger az érintés és az inger, valamint a receptor közvetlenül érintkezik. A receptorok többsége többféle ingerre is érzékeny és ugyanaz az inger több érzékfajtának is forrása lehet. 

A bőrben lévő receptorok szabad idegvégződések ugyan, tehát az érzőneuronok nyúlványainak végződései, egyes receptorok esetében azonban járulékos struktúrákat, illetve speciális alakzatokat is találunk.

  • Termoreceptorok: A termoreceptorok adekvát ingere a környezetükben lévő szövetek hőmérsékletének változása. Az ingert a receptorok közvetlen környezetének hőmérséklet-változása képezi; az állandó hőmérséklet nem ingerli őket. Több fajtája van:
  • Ruffini-testek: mélyen a bőrben helyezkednek el
  • nyomás
  • meleg
  • hőemelkedés
  • Krause-féle végtestek: a hám felszíni rétege alatt helyezkedik el
  • hideg
  • hőcsökkenés
  • Mechanoreceptorok
  • Merkel-korongok: a bazális rétegben helyezkednek el
  • gyors vibráció
  • tartós nyomás
  • Meissner-testecskék
  • enyhe mechanikai ingerek
  • Pacini-testek: a bőr mélyebb rétegeiben, az ízületekben, a mély szövetekben, a nemi szervekben és az emlőkben helyezkednek el. Az ujjak nagy számban tartalmazzák, és az erősebb nyomásokat érzékelik.
  • vibráció
  • elmozdulás
  • Szabad idegvégződések a sejtek között
  • érintés
  • Szőrtüszők végződései
  • finom simítás

Az érzőreceptorok jellemzői

A receptorok jellemző tulajdonsága 

a receptív mező/érzőmező – azaz az egy receptor által ellátott bőrterület. Jellemzői:

  • Nagyság: Mekkora területet lát el
  • Határának minősége: Mennyire éles vagy elmosódott, diffúz a receptív mező széle
  • Adekvát inger: Milyen ingerre reagál a legalacsonyabb küszöbbel
  • Adaptáció: A receptorok meddig maradnak ingerületi állapotban tartós ingerléskor

A bőrreceptorok egy része igen gyorsan adaptálódik, ez az oka annak, hogy például nem érezzük testünk felületén a ruhát.

 

 

Homunkulusz

A test teljes térképe egy kissé eltorzított homunkuluszt formál, amely nem a valós testarányokat, hanem a receptorok sűrűségét tükrözi: azoknak a területeknek, ahol a legtöbb receptor van (ujjak, ajkak, nyelv, lábfej stb.), nagyobb, a többinek kisebb kérgi area felel meg

 

A bőrérzékelés fajtái

  1. Érintés

Felületes, könnyű, kis intenzitású nyomás a bőrön.

  • Statikus: Egy pontra irányul
  • Dinamikus: Felszínen végighaladó
  • Passzív: Gyakran küszöb alatt maradó, protopátiás
  1. Tapintás

Célzott érintés információszerzési szándékkal, figyelmi odairányulással, az információk kognitív leképezésével. 

  • Aktív érintés
  • tudatosuló érzékelés, epikritikus
  • tartós manipuláció
  • lényegi eleme a figyelem, az én és az objektum egyidejű tudatos figyelembevétele
  • megismerési szempontból hatékonyabb, mint a passzív érintés
  • thigotrópia: a csecsemőkre jellemző domináns tapintási megismerési mód

Az aktív tapintás teszi lehetővé

  • Sztereognosztikus megismerés
  • A tárgyak három dimenzióban való rekonstrukciója
  • Felületek tulajdonságainak feltérképezése
  1. Haptikus érzékelés

Tapintási és mozgási ingerület együttes kiértékelése.

  • Tárgyak formája, nagysága
  • Téri orientáció
  • Irány
  • A haptikus megismerés korlátozott időben
  • Kapacitása, befogadóképessége szűkös
  • Felbontóképessége gyenge
  • Specifikus vonatkozásokban pontosabb
  • Mozgási információ nélkül lényegesen gyengébb hatékonyság

 

  1. Mozgásérzékelés

A mozgással kapcsolatos érzékszerveket proprioceptorok néven szokás összefoglalni. Ezek az izmokban, az inakban, illetve az ízületekben találhatók, és alapvetően azok működési állapotáról, illetve helyzetéről nyújtanak információt. Valójában tehát nemcsak a mozgás, hanem a testhelyzet érzékeléséről is szó van. A mozgásérzékelés (kinesztézia) meglehetősen bonyolult funkció. Mivel a sokféle izom, ín és ízület ingereit nehéz lenne egyszerre észlelni, az ingerek zöme az észlelési küszöb alatt marad, azaz protopátiás. 

A mozgásérzékelés, kinesztézia receptorai

A receptorok:

  • Izomorsók – izomfeszülés
  • Ínorsók – ínfeszülés
  • Pacini-testek – elfordulás szöge

Protopátiás és epikritikus kinesztézia

Protopátiás: Az ingerek zöme az észlelési küszöb alatt marad

Epikritikus: A proprioceptív ingerek tudatosodását elsősorban a figyelem fókuszálása indítja el, ami főleg a mozgás tanulását szolgálja, ilyenkor az ingerek epikritikussá válnak. Amint a mozdulatok automatizálódnak, az észlelés ismét megszűnik. 

Fájdalom vagy az egyes testrészek rendellenes mozgása/helyzete esetén védelmi funkciót lát el 🡪 amíg a veszélyes helyzet fennáll

A kinesztézia tudatosodása szándékosan, kognitív úton is végbe mehet, ezen alapulnak a különböző mozgásterápiás eljárások is

  • Jacobson-féle progresszív relaxáció
  • Feldenkraitz-féle testtartás- és mozgáskorrekciós módszer
  • hipnotikus indukciók

 

  1. Szervérzékelés

Kémiai-, mechanikai-, illetve hőreceptorok a zsigeri rendszer szinte minden területén vannak, percepciójuk azonban ritka esemény. Attól azonban, hogy ezek az információk ritkán kerülnek a tudatba, és gyakran hozzá sem férhetők a kognitív működés számára, még többszörösen és sok szinten befolyásolják a viselkedést: 

állapotészlelés: általános, diffúz, címkézhető 

emocionális hatás: szubjektív értékelés -> Közérzet: Belső eredetű, zsigeri információk összesített mintázata, illetve az ezt kísérő általános emocionális állapot

A szervérzékelés, viszcerocepció receptorai

A zsigeri percepció funkciója a belsőszervekből érkező információ észlelése

  • kémiai receptorok
  • mechanikai receptorok
  • hőreceptorok

Percepciójuk lehet protópiás és epikritikus

  • Protópiás
  • nem tudatos, a kognitív működés számára nem hozzáférhetőek
  • észlelési küszöb alatt maradó
  • Soha nem tudatosuló
  • kemoreceptorok
  • vérnyomás
  • tömör szervek
  • Ritkán tudatosuló
  • gyomor, bél telítődése
  • hólyag feszülése
  • vérnyomás, vércukorszint emelkedés tanulás útján
  • Áttételesen tudatosuló
  • gyomorkorgás
  • Epikritikus
  • bizonytalan helyzetekben tudatossá váló
  • az észlelési küszöböt átlépő, tudatosuló
  • kritikus észlelési helyzetben: veszély esetén vagy kifejezett figyelmi koncentráció mellett
  • tartós percepciója patológiás

 

A zsigeri fájdalom fajtái

  • Pontszerű
  • időben és térben jól körülhatárolt viszcerális eredetű fájdalom
  • ritka
  • fekélyek
  • szöveti károsodás
  • belső sérülések
  • Diffúz
  • sem kezdete és vége, sem kiterjedése és lokalizációja nem állapítható meg pontosan
  • a receptorok diffúz és viszonylag szórt elhelyezkedése és a károsító ingerek elmosódott hatása miatt
  • Referált vagy áttolt fájdalom
  • epikritikus, nem tudatos zsigeri károsodás, melynek hatására nem fájdalmas, proprioceptív ingerek okoznak fájdalompercepciót
  • mintha az adott bőr- vagy izomterület fájna, holott a fájdalom valamely belső szervből származik
  • Dermatoma
  • az észlelt fájdalom testfelületre történő kivetülési mintázata
  • a fájdalom ugyanabban a gerincvelői szelvényben (szegmentumban) jelenik meg, ahová a zsigeri afferens is befut

 

  1. FÁJDALOM

A fájdalom tekinthető egyfelől egy speciális érzékfajtának, másfelől élettani jelenségnek, de tekinthető pszichés eseménynek is. A fájdalomingerek hatására létrejövő érzőfolyamatokat nevezik nocicepciónak, a fájdalom pszichés folyamatait fájdalomélménynek, a kettő együttes hatására kialakuló élettani folyamatokat pedig fájdalomreakcióknak.

Nemzetközi Fájdalomkutató Társaság: „A fájdalom egy kellemetlen szenzoros és emocionális élmény, amely aktuális vagy potenciális szöveti károsodással kapcsolatos, vagy annak terminusaival írható le.”

Fájdalomérzékelés, nocicepció összetevői

A nocicepció a fájdalomingerek hatására létrejövő érzőfolyamatok. A fájdalomélmény kialakulásának feltétele a nocicepció, de nem minden nociceptív esemény vált ki fájdalomélményt. Funkciója károsító jellegű ingerek érzékelése (noxa [latin] 🡪 kártétel, sérülés) -> önálló érzékfajta, érzékelési modalitás

Fájdalomélmény: a fájdalom pszichés folyamatait jelöli, amely egyedi és szubjektív

Fájdalomreakció: a kettő együttes hatására kialakuló élettani folyamatok

 

A fájdalomélmény dimenzió

A fájdalom kialakulásának, a fájdalomélmény keletkezésének három aspektusa/dimenziója van:

  • Szenzoros-diszkriminatív: A fájdalominger tulajdonságainak, jellemzőinek észlelése (pl. hova kaptuk az injekciót, mennyi idő múlva húzták ki a tűt)
  • Affektív-motivációs: A fájdalmat kísérő, általában negatív élmények és az azokból eredő, az inger elhárítására, megszüntetésére, elkerülésére irányuló vágy (pl. injekciót kapni nem jó érzés)
  • Kognitív-értékelő: A fájdalomélmény keletkezésébe beépült tapasztalatok, emlékek, tanult fájdalmi folyamatok, elvárás és a kulturálisan meghatározott jellemzők (pl. tűt látva elvárjuk a keletkező fájdalmat)

A fájdalominger tulajdonságai

A nociceptív ingert elsősorban mechanikai és hőhatások és bizonyos kémiai anyagok váltják ki. A nociceptív ingerület keletkezése függvénye az inger erősségének, de más paraméterek is szerepet játszanak:

  • ingerelt terület nagysága
  • az ingerlés időtartama
  • az ingerlés kontextusa
  • irritáns, gyulladáskeltő anyagok

A nociceptorok, tehát a károsító ingerek felfogására és idegrendszeri kódolására specializálódott receptorok általában szabad idegvégződések, amelyek sejtteste a hátsó gyöki ganglionokban van (tehát még a periférián), rostjai pedig a legkülönfélébb szövetekben, a bőrben, a nyálkahártyákban, mély hártyákban, zsigeri szervek kötőszöveteiben, szalagokban és ízületi tokokban, csonthártyákban, izmokban, inakban és a vérerek falában végződnek. Vannak közöttük olyanok, amelyek receptív mezője pontszerű, másoké kiterjedtebb, gyakran átfedő, szélei néha diffúzak. A receptív mező kiterjedése és alakja időben is változik, illetve függ az inger erősségétől is. A nociceptív ingerek felfogására három lehetőség van:

  • Intenzitásfüggő recepció, amikor egy adott receptor gyengébb ingerek esetén az adott modalitásra jellemző érzetet, erősebb inger esetén fájdalomérzetet (pontosabban nociceptív ingerületet) kelt.
  • Mintázatfüggő recepció, ahol több, eltérő küszöbű, de azonos modalitásba tartozó receptor létezik, és nociceptív ingerület akkor keletkezik, ha az alacsony és a magasabb küszöbű receptorok egyidejűleg kerülnek ingerületbe.
  • Specifikus recepció, amelynek során speciális, csak a károsító jellegű ingerek felvételére szolgáló, magas küszöbű receptorok ingerületbe kerülése generálja a nociceptív ingerületet.

Valószínű, hogy mindhárom mechanizmus működik, más-más helyeken persze: a bőrben valószínűleg mindhárom előfordul, a zsigerek falában főleg az első és a második, míg az üreges szervek falában valódi, specifikus nociceptorokat is találtak. Nociceptív ingert elsősorban mechanikai és hőhatások keltenek, de bizonyos kémiai anyagok is kiválthatják.

Fájdalomközvetítő rostok

  • Vékony idegrostok
  • nociceptív jellegű ingerület
  • Vastagabb idegrostok
  • estérző (szomatoszenzoros) ingerület

A fájdalomkapu-mechanizmus 

Wall és Melzack: fájdalomtovábbítás gerincvelői kapukontroll-mechanizmusa (1977)

Azt biztosítja, hogy csak valódi károsító hatások okozzanak fájdalmat, másfajta beérkező ingerek ne. Valódi fájdalomérzet akkor keletkezik az agyi fájdalomközpontokban, ha a gerincvelői vetülő sejtek (kapu) továbbítanak fájdalomingert:

  • vékony idegrostok 🡪 nyitják a kaput
  • vastagabb idegrostok 🡪 zárják a kaput

A továbbított ingerület nagysága a kétféle ingerület erősségének arányától függ. A vastag rostok ingerlése csökkentheti a fájdalom mértékét 🡪 a vastag rostok zárják a kaput. 

A továbbított ingerület nagysága a kétféle ingerület erősségének arányától függ: minél több a károsító hatás az adott területen, annál nagyobb a továbbított inger nagysága.

A vastag rostok kaput záró hatása az oka annak, hogy nagy felületű mechanikus vagy hőingerek (dörzsölés, borogatás, alkalmasint ütögetés) csökkenthetik a fájdalom mértékét, és ugyanennek a hatásnak a hiánya játszik szerepet a neuropátiás fájdalom (a vastag rostok elsorvadnak, például cukorbetegségben vagy bizonyos gyógyszerek hatására) és neuralgiás fájdalom kialakulásában is (a rostok gyulladásos eredetű, például vírusos megbetegedéséből származik) és erős, hosszan tartó, gyakran csillapíthatatlan fájdalmat okoz.

A kapu nyitását illetve zárását az agyból leszálló, gyors vezetésű, efferens idegrostok is befolyásolják, amelyek egy azonnali kognitív értékelés eredményeit közvetítik.

A fájdalom érzékelés befolyásoló efferens folyamatok fajtái (lényeg)

A nociceptoros ingerek továbbítását agyi eredetű leszálló (efferens jellegű) hatások is befolyásolják:

Efferens folyamatok és célpontjai:

Kapumechanizmusok

  • a nyitási-zárási folyamatokat egy gyors vezetésű agyi leszállórendszer módosítja
  • a nociceptív ingereket szállító rostok oldalágai közvetlenül az előagyba futva aktiválnak egy gyorsan vezető leszálló rendszert, hurkot
  • ezen keresztül gyors kognitív feldolgozás módosítja a fájdalomingerek beérkezését

Kapurendszer előtt

  • A nociceptív ingerek nem vagy erősen csökkentett mértékben érik el a gerincvelői kapurendszert
  • Belső fájdalomcsökkentő idegpálya közvetlenül befolyásolja a nociceptív ingerület bejutását a központi idegrendszerbe
  • agykamrából
  • periakveduktális szürkeállományból
  • agyi fájdalomfeldolgozó mechanizmusokból (a periakveduktális szürkeállományt aktiválják)
  • Narkotikus leszállórendszer
  • opioidokkal működik
  • agytörzs, limbikus rendszer
  • Nemnarkotikus leszállórendszer
  • nem opioid jellegű
  • agytörzs, limbikus rendszer

Kapurendszer után

  • A nociceptív neuronok fokozódó érzékenysége
  • hátsó szarvi neuronokon, illetve a nociceptív pályák későbbi állomásain érvényesülő hatás (hiperszenzitivitás 🡪 hiperalgézia, allodínia)

 

Fontosabb kulturális eltérések és hasonlóságok a fájdalomfeldolgozásban:

A fájdalom leírására szolgáló szókincsünk meglepően szegényes, a klinikai tapasztalatok szerint is a betegek többségének problémája van a fájdalommal kapcsolatos tünetek elmondásában. A jelenség oka valószínűleg az, hogy ritkán van, és főleg evolúciós és kulturális fejlődési szempontból ritkán volt szükség a fájdalom pontos leírására, hiszen a fájdalom funkciója nem elsősorban ez, hanem a megfelelő viselkedés kialakítása. Ezért korábbi tapasztalataink, illetve tanult vagy más módon szerzett (pl. olvasmányok, filmek) ismereteink alapján próbáljuk meg a leírást. A kifejezések és a leírás pontossága a fájdalom jellegétől és erősségétől is függ: 

  • Minél erősebb, annál pontosabb a leírás
  • A bőr-, illetve izomfájdalmak leírása pontosabb, mint a mélyfájdalomé
  • A legkevésbé pontos a zsigeri fájdalomé

Melzack és Torgerson: a kifejezések fajtái (1971)

  • érzékelési (időbeliség, erősség, ingermodalitás)
  • indulati (érzelmi, büntetésre utaló, feszültséget vagy vegetatív változást jelző)
  • értékelő (szenvedést leíró, elviselhetőséget jelző)
  • kulturális hatások torzítják

Kulturális hatások kevésbé befolyásolják az alapvető fájdalmi mechanizmusoka és a kapumechanizmust kontrolláló gyors kognitív rendszert.

Kulturális különbségek vannak fájdalomtűrésben és a fájdalmi reakciók megjelenésében

A fájdalmi reakció függ:

  • a fájdalom jelentésétől
  • az adott kontextustól
  • az egyéni tapasztalatoktól
  • az elvárásoktól
  • a szociokulturális hatásoktól
  • a kulturális sztereotípiák hatásától

Kulturális antropológiai leírások szerint vannak általános különbségek és speciális eltérések

 

Fájdalomreakciók időbeli kiterjedtsége

A fájdalom fennmaradása különböző időtartamot ölelhet fel

  • akut fájdalom 🡪 maximum 6 hét
  • tartós (félakut) fájdalom 🡪 6 héttől 6 hónapig
  • krónikus fájdalom 🡪 6 hónapnál hosszabb
  • krónikus periodikus fájdalom 🡪 többször visszatérő fájdalmas epizódok
  • krónikus progresszív fájdalom 🡪 6 hónapnál hosszabb, állandóan fokozódó jelleggel

Indukált fájdalom

  • Laboratóriumi vagy kísérleti körülmények között, mesterségesen alkalmazott ingerekkel váltanak ki fájdalmat.
  • Kisebb és kevésbé félelmetes fájdalom
  • Nincs aktuális veszélyhelyzet
  • Az ingerlés bármikor megszakítható
  • Hiányzó, eltérő elemek
  • váratlanság
  • erős emóciók
  • memórianyomok aktiválása
  • kontextuális tényezők
  • Indukált fájdalmi helyzetekben kialakuló reakciók:
  • a fájdalomfenyegetésre adott válasz
  • a károsító ingerre való reakció az ingerlés helyén
  • a fájdalomélmény kiváltotta reakció

Fájdalomválasz természetes helyzetben

  • Az általános aktivitás csökkenése
  • Nyugtalanság
  • Testtartási változások
  • Mozgási eltérések, szokatlan mozgásminták
  • Táplálék- és folyadékfelvétel csökkenése
  • Csökkent általános önápolás (grooming) a sérült vagy beteg területre irányuló Fájdalomcsökkentő viselkedéssel párosulva
  • Speciális arckifejezések, hangadás
  • Érzelmi reakciók

Egy nociceptív inger által kiváltott ingerület nagysága többé-kevésbé egyértelmű függvénye az inger tulajdonságainak

Két küszöbtényező:

  • Fájdalomküszöb: Minden egyes károsító hatáshoz egy konkrét ingerküszöb rendelhető. A fájdalomküszöb egy biológiai tulajdonság, amely állandónak mutatkozik egyénen belül, csoportok között és transzkulturális értelemben is
  • Fájdalomtolerancia: Az elviselhetőség határát jelöli, amely egyénen belül sem állandó és nem rögzített sem populációs, sem kulturális szinten. Befolyásolja:
  • belső-külső környezeti tényező
  • szubjektív állapotváltozás
  • kognitív folyamat
  • szociokulturális hatás és sztereotípia
  • nagy egyének közti variabilitás

A fájdalomélményt befolyásoló pszichés tényezők

A fájdalomérzet mértéke (fájdalompercepció) és a fájdalominger nagysága között nincs

egyértelmű megfeleltetés.

A percepció függ:

  • az éberségi szinttől (arousal)
  • a szorongás fokától
  • az esetleges depresszív állapot szintjétől
  • a figyelemtől
  • az elvárásoktól és a tapasztalatoktól
  • a nyílt és rejtett információktól
  • a kontextuális ingerektől

Befolyással bírnak még:

  • a szuggesztiók
  • a megküzdési stílus
  • az esetleges betegségelőnyök
  • a figyelem
  • az elvárhatóság

Központi struktúrák közvetítésével hat:

  • szorongás

Kognitív stílus:

  • gondolkodási folyamatok
  • problémamegoldó képesség

 

Személyiségjellemzők

  • szomatizációs hajlam 🡪 valóságban nem létező tünetek téves tulajdonítása betegségnek
  • katasztrofizálás 🡪 a fájdalom eltúlzott értékelése és irreális félelem a következményektől
  • hipervigilancia 🡪 túlzott, erős reakciót ad már igen gyenge ingerekre is

 

A fájdalommal való megküzdés történhet egyaránt kognitív és viselkedéses stratégiák által.

A fájdalom lehet személyiségfüggő is:

  • „fájdalomra hajlamos beteg”-ről, konstitucionális (rögzített, beépült) 
  • személyiségjegyek vagy viselkedésmintázat
  • a hajlam, kulturális hatások és egyéni életesemények együttes hatásaként létrejövő egyéni reakciómintázat

Fájdalomra hajlamos beteg

Gallon: pain-prone patient – PPP (1982):

  • bűntudatra való hajlam
  • fájdalom kifejezésére jól reagáló szociokulturális háttér
  • szenvedés-legyőzöttség érzése
  • erős, kielégítetlen agresszív késztetések
  • sajnálat vagy veszteség érzése
  • hisztériás neurózis és/vagy hipochondria 
  • alacsonyabb intelligenciaszint
  • nagy családméret
  • testért való aggódás
  • rejtett konfliktusok

 

Pszichogén fájdalom

  • Nincs fizikai sérülés, de a beteg úgy számol be a fájdalomról, hogy azt valamely szövet sérüléseként írja le, amit azonban a valóságos helyzet nem támaszt alá
  • A centrális fájdalommátrix aktivitásával jár és az élettani folyamatok közvetítik
  • A pszichés folyamatokban fennálló zavarra utal 🡪 jelzőfunkció
  • migrén
  • tenziós (izomfeszülésből eredő) fejfájás
  • arcidegzsába
  • fibromialgia (megmagyarázhatatlan diffúz izomfájdalmak)
  • derék- és hátfájás számos esete
  • Diagnosztikus jegyek
  • nem ébreszti fel a beteget álmából
  • kétoldali és szimmetrikus
  • gyakran állandó vagy éppen nagyon alkalmi
  • a fizikai fájdalommal szemben nem egyoldali, nem lüktető és ismétlődő, nincs napszakos ritmusa
  • gyakran érint egyidejűleg több testtájat

 

Szociális fájdalom

  • Egy olyan kellemetlen élmény, amely egy jelentős másiktól vagy egy szociális csoporttól való aktuális vagy potenciális pszichés eltávolodás érzéséből származik
  • Mindenféle élettani háttér hiányzik, csak pszichés jellegű zavar
  • A centrális fájdalommátrix aktivitásával jár
  • A fájdalom hátterében a személyek közti viszony áll, és valóban csak a terminológia Emlékeztet a fizikai fájdalomra
  • Fő kiváltóoka a szeparáció (az elszakadás érzése)
  • A szociális, a pszichogén és a fizikai fájdalom kölcsönösen facilitálhatják egymás Megjelenését, azaz érzékennyé teszik a rendszert a többi fájdalmi forma iránt 🡪 ugyanazokat A centrális mechanizmusokat aktiválják (centrális szenzitizáció)

 

Mentális fájdalom

Nem valódi fájdalomjelenség, inkább metaforikus vagy allegorikus kifejeződési forma, amelyet fájdalmi kifejezésekkel jelenítünk meg (pl. gyász).

 

  1. Tétel: Adaptáció: a tanulási folyamatok típusai és jellegzetességei

 

Tanulás: a viselkedés tartós változása, ami az egyén tapasztalatainak következtében jön létre.

Lehet: 

  • nem asszociatív: egy bizonyos ingerre vonatkozik. 

fajtái: 

  • habituáció: ugyanazon ingerrel ismételt szembesülés eredményeként a figyelem vagy reakció intenzitása csökken. 
  • szenzitizáció: egy adott ingerre egyre erőteljesebb a viselkedéses változás. 
  • asszociatív (klassz. kondicionálás, instrumentális tanulás stb)
  • obszervációs (Bandura: szociális tanuláselmélete)
  • komplex (Köhler: belátásos tanulás)

 

Klasszikus kondicionálás:

Alapfogalmak:

Reflex: az inger által kiváltott biológiai válasz, azaz egy állandó összefüggés egy adott inger és egy adott válasz között pl. pupillareflex

Ingerek: a világ különböző eseményei: fizikai események, környezeti jellemzők 

Válasz: annak a mérhető reakciónak az általános megjelölése, amely valamilyen inger hatására megjelenik

 

Tipikus kísérleti paradigmák:

A klasszikus kondicionálás alapjelenségeinek szisztematikus tanulmányozása Pavlov orosz fiziológus nevéhez fűződik.

  1. Étel (feltétlen inger) → nyáladzás (feltétlen válasz)
  2. Csengő (semleges inger) + étel (feltétlen inger) → nyáladzás (feltétlen válasz) kondicionálás
  3. Csengő (feltételes inger) → nyáladzás (feltételes válasz) Többszöri társítás után a csengő hangja önmagában is kiváltja a nyáladzást. 

Szignálkövetés: a klasszikus kondicionálás jellegzetes fajtája, a kísérleti állatok a táplálék megjelenését megelőző szignált gyakran meg is érintik, követik a helyét. Az első ilyen kísérletet Brown és Jenkins végezte galambokkal. A galambok, amint felvillant a kör odaszaladtak és kopogtatták, emiatt a táplálékot gyakran lekésték. Az étel megszerzéséhez nem volt szükség a kör kopogtatásához, a viselkedésük teljesen felesleges volt.

Félelemkondicionálás: tipikus kísérleti állata a patkány. A vizsgálatokban a feltétlen inger averzív, pl. áramütés a lábukra, amelyet egy fény vagy hangingerrel társítanak. Skinner alapeljárásukban táplálékjutalomért pedálnyomásra tanítják az állatot. ezután kezdődik el a klasszikus kondicionálási fázis, ekkor bevezetnek például fényingert, melynek időtartama 1-2 perc, az averzív inger pedig ennek végén következik. A fény hatására a táplálékjutalomra kialakított pedálnyomási válasz csökken vagy megszakad. 

Kondicionált pislogás: a ha a tapsot egy azt megelőző hangjelzéssel társítjuk, idővel már a hang is pislogást vált ki (anticipációs válasz). Állatkísérletben albínó nyulakat tanítottak, a pislogást kiváltó UCS lehet a szemre adott levegőfújás, és egy eszközzel mérik a nyúl pislogását.

Ízaverzió-tanulás: erőteljes biológiai mechanizmuson alapul, a természetben a túlélést szolgálja. Az ízaverzió-tanulás kísérleti helyzetében ízesített vizet adtak patkányoknak és valamilyen rosszullétet okozó szert injektáltak a szervezetükbe. Az ízaverzió alapja ezek társítása. Különlegessége, hogy egyetlen társítással jön létre.

 

Időbeli egybeesés és bejósolhatóság:

Szimultán kondicionálás: feltételes és feltétlen inger egyidejű.

Rövid idejű késleltetett kondicionálás: feltételes inger rövid idővel megelőzi a feltétlen ingert, de összeér a két inger, vagy részben átfedésben van vele. 

Nyomkondicionálás: a feltételes inger befejeződik, mielőtt a feltétlen inger megjelenne. Nincs köztük sem értinkezés sem átfedés.

Hosszú idejű késleltetett kondicionálás: olyan mint a rövid idejű, de a feltételes inger hosszú ideig tart (5-10 perc)

Visszafelé történő kondicionálás: a feltétlen inger megelőzi a feltételes ingert. Ez a legkevésbé hatékony. 

 

Gyakorlati vonatkozások.

  1. Blokkolási hatás: Pistikének a nagyinál állandóan gyümölcsrizst kell enni, ezt kellően megutálja. Családi ünnepségen nemcsak gyümölcsrizs van, hanem süti is. Eszik mindkettőből, majd rosszul lesz. A rosszullétet a gyümölcsrizsre fogja, a sütivel kapcsolatban nem lesz averziója. 
  2. Rescorla megállapította, hogy az inger értékelődik, azaz ha már nem éhes a patkány csökken a válasz. 

 

Operáns kondicionálás:

A tanult viselkedés azért jelenik meg, mert nélküle a cél nem lenne elérhető. Az instrumentális kondicionálással nem valamilyen választ váltunk ki, hanem valamilyen viselkedés produkcióját próbáljuk elérni. 

 

Thorndike – effektus törvénye

Thorndike a próba-szerencse viselkedést tanulmányozva kimutatta, hogy a megerősítéssel követett viselkedés valószínűbbé válik. Thorndike problémaketrecet konstruált, amelybe egy macskát, a ketrecen kívül pedig táplálékot helyezett el. A macska eleinte úgy igyekszik elérni az ételt, hogy kidugja mancsait a rácsokon, miután ez nem sikerül, többféle viselkedéssel próbálkozik, így érinti meg a kiszabadulást lehetővé tévő reteszt. A további próbák során a felesleges viselkedés elmarad, fokozatosan alakul ki az adekvát válasz, kialakulása próba-szerencse viselkedés eredménye. A tanulás folyamata jól szemléltethető a válaszidők próbánkénti alakulásával, az ún. tanulási görbével.

 

Skinner-doboz: Skinner elsősorban az ingerek diszkriminatív funkcióit vizsgálta, doboza lehetővé teszi egy helyzetben többféle művelet végrehajtását. A Skinner-doboz alaphelyzetben üres, kivéve egy pedált ami alatt egy etetőtál van. A patkány, miután egyedül hagyjuk a dobozban, körbejár, eközben többször rálép a pedálra. Hogy ez milyen gyakran történik, pedálnyomási gyakoriságnak nevezzük.

Az alapszint meghatározása után a kísérletvezető bekapcsolja az ételadagolót, ettől kezdve ahányszor a patkány a pedált megközelíti, étel hullik a tálba. A kondicionálás ezen szakasza a shaping.

Diszkriminációs kísérlet is végezhető a Skinner dobozban, ennek lényege hogy a patkány csak akkor kap ételt ha a fény felgyulladása után meghatározott időn belül nyomja le a pedált. A fény az ún. diszkriminációs inger.

 

Megerősítés típusai

  1. pozitív megerősítés: pl. a gyerek elrakja a játékait, a szülő pedig megjutalmazza
  2. büntetés: pl. megszidnak, ha elkésünk
  3. negatív megerősítés – adott viselkedés azért is fennmaradhat, h elkerüljük a kellemetlen ingereket két formája: a) menekülő instrumentális tanulás pl. tévékapcsolgatás, és b) elkerülő instrumentális tanulás pl. riasztó beszerelése

 

Megerősítési tervek

  1. aránytervek
    1. rögzített arányú – a megerősítésért elvárt válaszok számát egy bizonyos értéken rögzítjük, pl. minden ötödik választ erősítünk meg: darabbér

#közvetlenül a megerősítés után válaszszünet van!

  1. változó arányú – itt is egy bizonyos számú válasz után jár a megerősítés, de ez a szám egy adott tartományban bejósolhatatlanul változik – nyerő automaták: néha 1, néha 10, de átlagosan 5 válasz után

#az állat nem tart szüneteket, magas válaszgyakoriságot produkál!

  1. idői vagy intervallum tervek
    1. rögzített intervallum – a megerősítés csak bizonyos idő elteltével következik be, pl. vizsgaidőszak

#megerősítés utáni válaszszünet jellemzi, a válaszgyakoriság pedig nő az idő lejártának közeledtével!

  1. változó intervallum – ez is adott idő elteltéhez kötött, de ez az időtartam egy adott tartományon belül bejósolhatatlanul változik pl.: röpdolgozat

 

Tanult tehetetlenség (Seligman)

A kutyákat először olyan ketrecbe helyezte, ahol bizonyos időközönként áramütést kaptak, és akármit csináltak, nem tudták elkerülni. Ezután átkerültek egy másik ketrecbe, ahol az áramütést egy felvillanó fény előre jelezte, a kutyák pedig egy pedál lenyomásával el tudták volna ezt kerülni. azt tapasztalta, hogy az előzetesen klasszikus kondicionálási helyzetben tanuló kutyák ezt az elkerülő választ nem tudták megtanulni, akkor sem, ha a kísérletvezető ezt bemutatta nekik.

Ebből az következik, hogy az operáns kondicionálás csak akkor lehetséges, ha az élőlény úgy észleli, hogy a megerősítés az ő ellenőrzése, kontrollja alatt áll. 

 

Komplex tanulás

A komplex tanulás az asszociációk kialakításán túl valami mást is tartalmaz: egy problémamegoldási stratégia alkalmazását vagy a környezetről egy mentális térkép kialakítását.

Tolman: a tanulás kognitív megközelítése; patkányok eligazodása labirintusban, úgy vélte, hogy a patkány nem csupán véletlenszerűen jobbra-balra fordul, hanem elkészíti a labirintus mentális reprezentációját, mintegy kognitív térképként.

Köhler: belátásos tanulás. Csimpánzokkal végzett kutatásokat, bot stb.→ mentálisan lejátsszák előre a folyamatot, lényegében a tervezés alacsonyabb rendű megnyilvánulása ez. 

 

 

  1. Tétel: Az emberi emlékezet – emlékezet típusok

 

Az emlékezés 3 alaptétele:

  1. 1.)   Az emlékezeti folyamat három része: kódolás, tárolás, előhívás
  2. 2.)   A rövid és hosszú idejű tárolást különböző memóriatípusok végzik
  3. 3.)   Az emlékezet fajtája az info-k jellegétől is függ
  4.  
  5. Az emlékezés osztályozási módjai:
  6. 1. szakaszai alapján: kódolás, tárolás, előhívás
  7. 2. időtartam szerint: rövid és hosszútavú memória
  8. 3. tartalma szerint: explicit es implicit.

Az emlékezés szakaszai

  1. kódolás: az információ átalakítását jelenti olyan kódba, melyet a memória elfogad
  2. tárolás: a kódolt információ megtartása es elhelyezése
  3. előhívás: a tárolt információ előhívása, visszanyerése a memóriából.

A felejtés bármely szakaszban megtörténhet. Ez a három szakasz a különböző tartalmú memória eseten másképp működik.

 

Emlékezeti modellek

Waugh – Normann dualista emlékezeti modellje: 

Az emlékezet egy elsődleges (STM) és egy másodlagos (LTM) emlékezetből áll. Az információ az STM- ből ismétléssel jut el az LTM-be. A felejtés oka az interferencia, mely az STM-ben történik. 

Atkinson-Shiffrin modális modell elmélete:

Három tárat feltételez, egy szenzoros, egy rövid és egy hosszú távú memória. Az információ először modalitásának megfelelő szenzoros regiszterbe jut. Vizuális, akusztikus, stb. tárba. Itt sok az információ, de gyorsan hanyatlik. Innen átkerül a rövididejű tárba (STS). E szinten a modalitás már nem meghatározó, a vizuálisan bemutatott szót akusztikusan is tárolhatjuk. Az információ az STS-en keresztül jut be az LTS-be. Az ismétlés tartja fenn az információt az STS-ben. Minél tovább van egy elem a rövididejű tárban (többet ismétlődik), annál valószínűbb, hogy bekerül a hosszúidejű tárba.

 

Szenzoros tár:

Minden, az érzékszervekbe bejutó információt képes befogadni.

Ikonikus (vizuális)/echoikus (hallási) rövid, mindössze egy másodperces, vagy töredék-másodperces emléknyom az információt nyers, nem értelmezett formában tartalmazza. Működése az érzékszervekhez kötött, tehát modalitás specifikus. Elősegíti a lényeges vonások kiválasztását a további feldolgozásra. Ha rövid időn belül nem kódoljuk, akkor az info hanyatlik és elvész. Mit kódolunk, az attól függ, h mire figyelünk. A szenzoros emlékezetbe kerülő anyag nagy része nem kerül feldolgozásra.

 

Rövidtávú tár (STM) – MUNKAMEMÓRIA

Nagy mértékben megfelel a W. James által leírt elsődleges memóriának. Helye: prefrontális kéreg. Rövidtávú memóriánk csak azt tartalmazza, ami felkelti az érdeklődésünket.

A RTM működését feltételezi például, egy telefonszám megjegyzése, amíg beütöm azt a telefonkészülék billentyűzetén.
Az emléknyomokat az RTM rövid ideig őrzi meg maximum 30 másodpercig. Ez idő alatt az információk a tudat számára hozzáférhetőek.

 

Kapacitása Miller szerint 7+-2 egység, tömb. Itt az információt vagy abban az egységben tároljuk, amelyben kaptuk, vagy tömbösítjük. Tehát korlátozott kapacitású, de befogadóképessége nő, ha az elszigetelt ingereket nagyobb, értelmesebb tömbökbe egyesítjük. 

Kódolás: fonológiai kódolás, mely két féle: akusztikus kód (ismétlés által marad meg) és vizuális kód (hamar elhalványul, vagy akusztikussá alakul). Pár másodpercig marad meg az információ, mert hamar elhalványul, vagy az új információ kiszorítja. 

Előhívás: ahogyan nő a tételek száma, úgy csökken az előhívás sebessége.

Baddeley  – Munkamemória – modell

 

A munkamemória – rendszerben egy végrehajtói funkciókkal ellátott úgynevezett központi végrehajtó található és egy kétkomponensű alrendszer:

  1. a)      a verbális munkamemória vagy fonológiai hurok
  2. b)      a téri munkamemória vagy téri-vizuális vázlattömb

Az alrendszerek modalitásfüggők.

  • Fonológiai hurok: tár, amely képes a beszédalapú infó megtartására. Verbális ismétlés segítségével képes 2 s-ig megtartani a beszédet. A felidézés a szótagok számával csökkent, ezért a számterjedelem attól függ, hogy mennyi ideig tart kimondani a számokat.
  • Téri vizuális vázlattömb: a vizuális és téri információ időleges tárolásáért felel, ill. kapcsolattartás a hosszútávú emlékezettel. Képesek vagyunk mentális képek létrehozásával ismételgetni.
  • Központi végrehajtó: összehangolja a fonológiai hurok és a téri vizuális vázlattömb működését. Információt juttat az alrendszerekbe és információhoz jut belőlük. Koordinálja az egyes emléknyomokat. Saját átmeneti információtárral rendelkezik, hogy a döntéseket meghozhassa.

 

STERNBERG – PARADIGMA: Minél több tétel szerepel a munakmemóriában, annál lassabb a felidézés. 

Az információ átvitele a munkamemóriából a hosszú távú emlékezetbe ismételgetéssel történik. 2 fajtája: a.) fenntartó ismételgetés: az információ megtartására irányuló aktív erőfeszítés; b.) feldolgozó ismételgetés:  az infót a hosszútávú emlékezetbe továbbítja.

 

Munkamemória mérőeljárásai:

 

Álszó-ismétlési teszt

Az álszóismétlési tesztben a vizsgálati személynek egyre hosszabb, értelmetlen szavakat kell hallás után megismételnie. Az álszavak megegyeznek a vizsgálati személy anyanyelvének fonológiai szerkezetével. Az azonnali visszamondás miatt nem történik,

ismételgetés, artikulációs frissítés, ezért elsősorban a fonológiai tárat terheli ez a feladat.

 

Számterjedelem-teszt 

A verbális munkamemóriát leggyakrabban a számterjedelem-teszttel vizsgálják. Egészséges személyek munkamemória-terjedelme 7 +/- 2 elem. A teszt megtalálható a Wechsler-

féle intelligenciatesztben is.

 

Fordított számterjedelem-teszt

A fordítottszám-terjedelem-tesztben a vizsgálatvezető számokat olvas fel, a számok után

1 másodperces szünetet hagyva. A vizsgálati személynek az a feladata, hogy a számokat az

elhangzás sorrendjével ellentétesen, vagyis „visszafelé” mondja vissza. Egy számsoron

belül a számok nem ismétlődnek, és véletlenszerű sorrendben szerepelnek. Egy adott terjedelemhez négy különböző számsor tartozik. Mivel itt a verbális információ rövid idejű

tárolásán túlmenően az információ manipulációjára is szükség van, ezért ez a teszt inkább

a munkamemória mérőeljárásai közé sorolandó.

 

Hallási mondatterjedelem-teszt

A hallási mondatterjedelem-teszt felvételekor a vizsgálatvezető mondatokat olvas fel, és a vizsgálati személynek minden mondat után meg kell állapítania, hogy az elhangzott mondat igaz-e vagy hamis, valamint megjegyezni a mondat utolsó szavát (de nem kell kimondani). Amikor az adott blokkon belül elhangzott minden mondat, a korábban megjegyzett, de akkor nem kimondott utolsó szavakat kell visszamondani, sorrendben. A blokkon belüli mondatok száma növekszik 2-től 8-ig. Minden mondat egyszerű-bővített, 5-6 szóból áll. Az utolsó szavak közepes gyakoriságú, két szótagú főnevek.

 

 

 

Hosszú távú tár (LTM):

Amíg James szerint az elsődleges memória a pszichológiai jelennek, addig a hosszú távú memóriával analóg másodlagos memória a pszichológiai múltnak felel meg, mert olyan információkat tartalmaz, ami már elhagyta a tudatot.

 

A HTM korlátlan kapacitású és egyesek szerint a benne lévő információ életünk végéig megmarad.

Kódolása: szemantikai, jelentésalapú, de lehet modalitásspecifikus is: hangok, képek, ízek, illatok emlékének tarolása. Minél mélyebb és elaboráltabb a jelentés kódolása, annál jobb lesz az emlékezés.  A tételek között kapcsolatokat hozunk létre, melyek olyan módon segítik az emlékezést, hogy felidézési útvonalat hoznak létre a tételek között. 

Tarolás: szükség van egy konszolidációs időszakra. Itt információvesztés történhet, ha valami megzavarja a konszolidációt. 

Előhívás: A hosszútávú memó-ból történő felejtés ált. nem az infó elvesztését jelenti, hanem az előhívás nehézségét. (Ellentétben a munkamemó-val). A kódolás melysége határozza meg a felidézési teljesítményt. Az előhíváshoz támpontokra van szükség, de előhívási hiba keletkezhet, ha ugyanahhoz a támponthoz különböző tételek kapcsolódnak. Felejtés lehet jelzőinger felejtés vagy tartalomfelejtés.

 

Epizodikus emlékezet: a közelmúlt emlékeinek tárháza gazdag érzékleti részletekkel, ami még nem kapcsolódik az önéletrajzi emlékezethez, csak a cselekvő én számára biztosítja a folyamatosság élményét. Így olyan átmeneti tár a munkamemórián belül, ami az események rendezéséért, az aktuális információ és a hosszú távú emlékezet összekapcsolásáért felelős. 

 

Szemantikus emlékezet:

A világról való tudásunk, ismereteink tárolását végző rendszer

– Szavak jelentései

– Érzékszervi ismeretek

– Világ működésével kapcsolatos általános szabályok

Pl. Mi szokott általában történni, amikor tankolunk?

Mivel foglalkozik egy ügyvivő-szakértő?

 

Szemantikus emlékezet: az emberi deklaratív memória egyik alapvető típusa, melyen belül

elkülöníthetünk 

személyes szemantikát (tényszerű adatok adott személy múltjáról, melyek nem feltétlenül kapcsolhatók egy meghatározott eseményhez)

általános szemantikát (a tárgyak használatával, a szavak jelentésével, fogalmakkal és kategóriákkal kapcsolatos ismeretek). A szemantikus emlékezet tudásunk alapja, ami könnyen és

gyorsan hozzáférhető.

 

Hierarchikus hálózati modell Szemantikus Emlékezet hierarchikus hálózatok rendszere; – 

A fő fogalmakat (pl. állat, madár, kanári) csomópontok jelzik, amelyekhez tulajdonságok/vonások társulnak (pl. szárnya van, sárga). 

Alapelve: a tulajdonságokat a hierarchia lehető legmagasabb szintjéhez kell kötni, így csak a lehető legkevesebb információt kell tárolnunk. Vagyis a SzE-n belüli szervezés a kognitív gazdaságosság elvét követi. 

 

Következtetési folyamatot használunk a SzE esetében: ahogy hierarchikusan egyre távolabb kerül egymástól a fogalom és a tulajdonság, egyre tovább tart eldönteni egy-egy állítás helyességét (kísérlet).

 

A séma egy összefüggő ismerethalmaz a világról, biz. eseményekről, emberekről vagy cselekvésről. A már meglévő, sémákba rendezett ismeretek nagymértékben befolyásolják azt is, hogy mire emlékszünk. 

Állandóan használjuk sematikus tudásunkat, ez segít megértenünk szinte mindent, amit látunk és hallunk. Kiszámíthatóbbá teszi az életet. Enélkül nehéz lenne pl. szöveget megérteni.

 

  • Keret: olyan séma, amely tárgyakkal és azok jellemzőivel kapcsolatos információkat tartalmaz. A világ valamely részletét írja le (pl. épületek), és részben kötött strukturális információkat (pl. van fala az épületnek), részben pedig „üres értékeket” tartalmaznak a változtatható infók számára (pl. milyen anyagból építették).

 

  • Forgatókönyv: olyan séma, amely egy hétköznapi helyzetben (pl. egy éttermi látogatás) előforduló események jellegzetes sorrendjét tartalmazza.

 

Terjedő aktiváció elmélet: a szemantikus-hálóelmélet egy átdolgozott változata. 

A modell egy kevésbé szigorúan strukturált hálózatot feltételez, azaz a szemantikus csomópontok hierarchikus kapcsolódása kevésbé kötött. 

Szemantikus távolság: arra utal, hogy a szorosan kapcsolódó fogalmak egymáshoz közel helyezkednek el a hálózatban, és ez a távolság határozza meg, hogy milyen gyorsan tud továbbterjedni az aktiváció az egyik csomópontról a másikra. 

 

Ez a modell sokkal rugalmasabb és nagyobb adatbázist feltételez, a kapcsolatok száma a hálózatokon belül is szerteágazóbb, és magába foglalják a „van neki”, „tudom”, „nem tudom”, „az”, „nem az” típusú kapcsolatokat is.

 

Előhívás és interferencia

Az interferencia hatása az előhívási folyamatokra azt jelzi, hogy a felejtés hátterében mindig a hívóingerek és a célingerek kapcsolatában lévő zavar áll

  • Retroaktív vagy visszaható interferencia: későbbi tanulás hatása a korábbira
  • Proaktív vagy előreható: a korábbi tanulás hatása az utóbbira

 

Az emléknyomok konszolidációja

Az a folyamat, amely révén a tapasztalat hosszú távú emléknyommá alakul, azaz megszilárdul, az emlékezeti konszolidáció. 

Tartós emlékezeti rendszerek osztályozása:

  • explicit emlékezet: tartalmazza a tényeket és az eseményeket; fő jellemzői, hogy képesek vagyunk róluk beszámolni, miközben az implicitről nem.
  • implicit emlékezet: tartalmazza a készségeket, képességeket, a priming hatásokat és perceptuális tanulást, az egyszerű klasszikus kondicionálást, illetve a nem asszociatív tanulást. Fő jellemzője, hogy megjelennek az éppen folyó viselkedésben és kognitív működésben.  

 

 

Előhívási modellek: Keresési folyamat vagy aktiváció?

Kísérlet: A kísérleti személyek először olyan mondatokat tanultak meg, amelyekben bizonyos foglalkozásokhoz különböző tényeket rendeltek hozzá. (bankár, ügyvéd) Előhívási támpontok: bankár/ügyvéd

Felismerési feladatoknál a bankár szóhoz kapcsolódó tények előhívása nehezebb volt, mert túlterheltebb volt (több mondatot kapcsoltak hozzá), mint az „ügyvéd” támpont.

Raaijmakers – Shiffrin szerint ez a kísérlet azt támasztja alá, hogy a hosszútávú emlékezetből történő előhívás keresési folyamatot feltételez.

 

Aktivációs magyarázat: Anderson szerint pedig az interferencia annak a következménye, hogy a „bankár” –reprezentációból eredő aktiváció kényszerűen megoszlik a belőle eredő pályák között. Minél több tény kapcsolódik a bankárhoz, annál gyengébb lesz az aktiváció az egyes pályákon, s annál lassabban fogja kellő mennyiségű aktiváció elérni vmelyik tényt.

 

 

  1. Tétel Az emberi emlékezet – gyakorlati vonatkozások

 

Önéletrajzi emlékezet: az emlékezet egy sajátos típusa, sajátos, múltbeli esemény felidézése. Meghatározott téri és idői összetevője van és érzelmi színezettel töltött.

Funkciója: 

  • a mindennapi élet irányítása
  • problémamegoldás
  • az én meghatározása és szabályozása
  • a viselkedés és a hangulat szabályozása, irányítása
  • mások cselekedeteinek értelmezése

Több részből tevődik össze:

  • személyes emlékek
  • önéletrajzi tények
  • általános személyes emlékek
  • énsémához tartozó emlékek.

 

AMNÉZIA

Retrográd amnézia: Rosszul emlékezett a műtét előtti eseményekre, de gyermekkori emlékeit nem érte veszteség.

Anterográd amnézia:Az események megjegyzésének folyamatos képtelensége.

A temporális lebeny és a kapcsolódó struktúrák sérülése retrográd és anterográd amnéziát okozhat.

 

Pszichogén amnézia

Önéletrajzi emlékezethez kapcsolódik

  • A pszichológiai stressz vagy trauma emlékezeti veszteséget

hozhat létre

  • Ez egy érzelmi szükségletet elégít ki. Arra szolgál, hogy a nem kívánt élményt eltüntesse a tudatból
  • Hirtelen kezdődik és fejeződik be
  • Megakadályozza az élmény tudatossá válását, így csökkenti az élményhez kapcsolódó szorongást

 

Az elmlékezet konstruktív jellege

Az információ előhívása során újra teret kap a konstrukció (rekonstrukció). Emlékeink előkeresésekor azok mindenképpen változnak, annak köszönhetően, hogy az előhívás alkalmával levont gondolatainkat, értékeléseinket is az emlékhez kötjük.

 

A kívülről jövő sugallatok hatását jól illusztrálja Loftus és Palmer (1974) kísérlete, amelyben a kísérleti személyeknek egy balesetről szóló filmet vetítettek, és a felidézés pontosságát mérték. Két kísérleti csoportot alakítottak ki, amelyekkel teljesen megegyezően bántak, mindössze egy kérdést tettek fel számukra különbözőképpen. Az egyik csoportban azt kérdezték, hogy „Milyen gyorsan ment az autó, amikor a másiknak koccant?”, a másik csoportban ugyanez így hangzott: „Milyen gyorsan ment az autó, amikor a másiknak ütközött?” A két csoport között szignifikáns különbség mutatkozott, az ütközésről hallók gyorsabbnak ítélték a látott mozgást. Ez a példa arra hívja fel a figyelmet, hogy az emlékezeti előhívás aktuális kontextusában jelen lévő információk is szerepet kapnak az emlékezeti rekonstrukció folyamatában.

 

Az önéletrajzi emlékezet területén a már bemutatott előhívási folyamatok sokrétűsége újabb evidenciákkal támasztja alá a konstruktív szemléletet. Barclay (1996) szerint az önéletrajzi rekonstrukció során az is a célunk, hogy az emlékeket a jelenhez illesszük, mégpedig az élettörténeti koherencia megteremtése érdekében. Ez lehetővé teszi egyben intim társas kapcsolatok fenntartását, a szelf képének kifejezését a világ és a társas környezet felé, másfelől a kultúra beépülését, hatását a belső világunkba. A személyes emlékek felidézése is sémáinkra hagyatkozik, a felidézés összefonódik a történetek formálásával. Minél többször mondjuk el egyre távolodó emlékeinket, annál inkább hajlunk az események, helyzetek általánosítására a pontosság ellenében.

Barclay (1986, idézi Kónya, 2006) kísérlete híven szemlélteti ezt a jelenséget. Egyetemistákat arra kért, hogy a számukra fontos eseményekről vezessenek naplót. Később saját feljegyzéseik alapján emlékeztette őket, ám számos helyen változtatásokkal élt a történetekben. Minthogy ezek a változtatások nem voltak meglepőek, az idő múlásával egyre kevésbé akadtak fenn rajta a diákok, azaz a módosított szöveget magukénak tudták be. Nem a részletek alapján, hanem a körvonalazódott történetnek az életrajzi történetbe való illeszkedése alapján ítélték sajátjuknak a történetet.

Villanófény-emlékek

Ha megkérdezik tőlünk, hogy mit csináltunk egy bizonyos napon a múltban, nagy valószínűséggel fogalmunk sem lesz róla. Azonban ha azon a napon valami kivételes esemény történt, nem feltétlenül velünk, de a világban, mondjuk a szeptember 11-i terrorcselekmény, akkor elég részletesen vissza tudunk majd emlékezni, hogy pontosan hol voltunk és mit csináltunk éppen, amikor a TV-ben először hallottunk a dologról. Tehát nem csupán magára a tragédiára és annak részleteire emlékezünk, hanem a saját körülményeinkre is.

 

Ezt a jelenséget nevezte el Brown és Kulik villanófény-emléknek, mert emlékezetünk úgy rögzíti és tárja elénk az ilyen eseményeket és azok teljes holdudvarát, mintha elménk fényképezőgépe vakuval világítaná meg. A kutatók szerint ezek az emlékek tehát idővel nem halványodnak és nincsenek kitéve a torzulásnak sem, teljesen megbízhatóak, mert az érzelmi felindultság miatt az agy más kódolási mechanzmusok alapján rögzítette, mint a normál emlékeket.

 

 

Az önéletrajzi emlékek időbeli eloszlásával foglalkozó szakirodalomban általános jelenségként ismert az emlékek számában megnyilvánuló reminiszcencia-kiugrás, amit leggyakrabban a GALTON által kidolgozott hívószavas eljárás útján szoktak vizsgálni. Ennek az asszociációs eljárásnak a lényege, hogy az általában semleges hívószavakra személyes egyedi emlékek előhívását kérik a személyektől és megpróbálnak a felidézett emlékek idejére a lehető legpontosabban rákérdezni. A hívószavak által nyert emlékek időbeli eloszlásának általánosnak tekinthető eredménye, hogy idősebb korból visszatekintve a személyek több emléket idéznek fel fiatalabb felnőtt éveikből, mint a jelenhez közelebb eső időszakból: e jelenség elnevezése a reminiszcencia-kiugrás.

 

Az emlékezetből történő előhívás sajátos változása jellemzi a poszthipnotikus amnéziát. Hipnózis után néha spontánul, gyakrabban felejtésre felszólító szuggesztiók hatására a személy nem tudja felidézni azokat az eseményeket, amelyek hipnózisban történtek. A kérdéses emlékek azonban egy előre megbeszélt jelre – az amnéziás szuggesztió feloldására – visszatérhetnek. Ez a reverzibilitás arra utal, hogy az amnézia nem az emlékezetbe való bevésés vagy tárolás következménye, hanem csak az előhívás átmeneti károsodása. Kihlstrom (1982) kimutatta, hogy az előhívás kudarca szelektív. A személy például nem tud felidézni egy szólistát, amelyet hipnózisban memorizált, ha azonban szóasszociációs feladatot kap, vagy kategória-példát kell megadnia, vagy szótöredékeket kell kiegészítenie, mégis megnövekedett valószínűséggel válaszol a listában szereplő szavakkal. Vagyis az amnéziás személyeket olyan emlékek befolyásolják, amelyek adekvát módon beíródtak, de a tudatos felidézés számára hozzáférhetetlenek. Ez az implicit emlékezettel kapott bizonyítékokra emlékeztet, azonban míg ott tartósan hozzáférhetetlenek az emlékek a tudatos előhívás számára, a poszthipnotikus amnézia könnyen visszafordítható, vagyis a kérdéses emlékek hozzáférhetősége csupán időleges.

 

Tudjuk, hogy az agy az információkat nem egyetlen helyen tárolja − különböző területei a tapasztalatok más-más vonatkozását őrzik. A részinformációkat különleges memóriarendszerek kapcsolják egybe, amelyeket konvergencia-területeknek is nevez a szakirodalom. Amikor az esemény alapú epizodikus/autobiografikus emlékek eredetére szűkítjük az itt felvázolt képet, akkor a konvergencia-terület elsődleges helye a hippokampusz, amely a halántéklebeny középső részében található, és amelynek közelebbről meghatározott képletei az emlék képződésében, megszilárdulásában, és feltehetően az emlék előhívásában is szerepet játszanak.

 

 

  1. Tétel: Motivációs mechanizmusok, a motiváció típusai, motivációs elméletek

 

A motiváció olyan, a szervezeten belüli (pl. szükséglet, kívánság, vágy, érdeklődés, szokás, akarat) vagy a szervezetre kívülről ható erő (pl. elvárás, kényszerítés, vonzerő), ami a cselekvést aktiválja, irányítja és fenntartja. A motívumok nagyon gyakran

nem tudatosulnak, ezért nehezen tanulmányozhatóak.

 

A motiváció fajtái: 

BELSŐ (intrinzik): a cselekvést aktiváló erő belülről fakad. Önjutalmazó.

KÜLSŐ (extrinzik): a cselekvést aktiváló erő kívülről fakad. 

 

→ Minél erősebb a motiváció, annál hevesebb és annál fókuszáltabb lesz a cselekvés. A motivált viselkedés hajtóerejét („motorját”) késztetésnek vagy drive-nak nevezzük.

→ A motivált viselkedés iránya szerint lehet:

  • megközelítő (pozitív): vmi cél érdekében cselekszünk
  • elkerülő (negatív): vmi kellemetlen dolog elkerülése (pl. kudarc)

→ A motivált vis. két fő fázisa:

  • előkészítő: felkészíti a szervezetet a motivált viselkedésre
  • konszummatorikus: beteljesedik a viselkedés.

 

→  Megerősítés következtében az adott viselkedés megjelenési valószínűsége nőni fog, ekkor drive-indukcióról beszélünk (Sheffield).

 

→ A szervezet számára pozitívan vagy negatívan megerősítő környezeti kulcsingerek az incentívek.
Elsődleges megerősítők:
olyan incentívek, amik előzetes tanulás nélkül fejtik ki megerősítő hatásukat.

Másodlagos megerősítők: tanulás útján fejtik ki hatásukat, pl. pénz.

 

Motivációs rendszerek:

  • Elsődleges vagy primér motivációk – biológiai alapú
  1. homeosztatikus: az egyén életben maradását szolgálják pl. levegővétel, táplálkozás, menekülő és támadó viselkedés, 
  2. nem-homeosztatikus rendszerek, pl. szexualitás, utódgondozás
  • Humánspecifikus motiváció: a kreatív adaptációt szolgálják. pl. kompetenciamotívum, teljesítménymotívum, önmegvalósítás szükséglete.

 

A motiváció alapfogalmai

Ösztön: olyan veleszületett biológiai erő, mely hajlamossá teszi a szervezetet arra, h. adott módon viselkedjen bizonyos körülmények között v. veleszületett prediszpozíció h. vmit észleljünk, és emocionálisan reagáljunk rá.

Szükséglet: biológiai hiányállapot

Drive hajtóerő, ami olyan energetizáló tényező, amely a megbomlott egyensúlyt helyreállító viselkedés felé vezeti a szervezetet.

Homeosztázis: a szervezet belső állandósága, egyensúlya és az erre való törekvés

Incentív: olyan külső környezeti inger, mely vmilyen irányba befolyásolja a cselekvést (pl.: tápláléknál étel illata, látványa. + és – incentív is lehet.

 

A motiváció elméletei:

  1. Hedonizmus – elmélet: ókor, minden ember és állat cselekedeteinek mozgatórugója a kellemes dolgok keresése és a fájdalom elkerülése. 
  2. Ösztönelméletek. Az ösztönök öröklött, a fajra jellemző cselekvésmódok, amelyek megfelelő jelzőinger jelenlétében automatikusan kiváltódnak. (McDougall, James)
    De: Freud is ide tartozik: minden cselekedet biológiai meghatározottságú, két fő kat: életösztön, halálösztön. Minden ösztön a libidóból nyeri az energiáját.
  3. Hull drive-redukciós elmélete. ha a szervezet belső fiziológiai egyensúlya megbomlik, szükséglet lép fel, a szükséglet nyomán pedig olyan hajtóerő (drive) alakul ki, ami a feszültség csökkentésére, a belső fiziológiai egyensúly helyrebillentésére irányul. (kritika: pl. tudásszomj???)
  4. Optimum arousal elmélet – Hebb (1955), Berlyne (1960): a szervezet igyekszik fenntartani az optimális aktivációs szintet, ami a külső és belső ingerek optimális szintjét jelenti. Legfontosabb következtetése az, hogy van egy olyan arousal-szint (egyénenként különböző), mely mellett a teljesítmény optimális. Ez alatt vagy fölött romlik a teljesítmény. 
  5. Humanisztikus pszichológia Maslow szükségletpiramis-elmélet. Biológiai, pszichés és társas szükségleteink hierarchikus elrendeződést mutatnak. A hierarchia szintjei alulról felfelé:
    hiányszükségletek: 1. Fiziológiai, 2. Biztonság, 3. Közösséghez tartozás és szeretet, 4. Megbecsülés szükségletei;
    növekedési szükségletek: 5. Kognitív, 6. Esztétikai, 7. Önmegvalósítás, 8. Transz-cendencia.

 

A motiváció fiziológiai alapjai

Az idegrendszerben 5 fázisa van az információ-feldolgozásnak:

  1. Érzékszerveink észlelik a jelentős környezeti ingerek jelenlétét. Az újdonság és a múltbeli jelentőség határozza meg, mire figyelünk.
  2. Fel kell ismernünk az események jelentőségét.
  3. Meg kell határoznunk motivációs jelentőségét
  4. Ha motiváltak vagyunk, fel kell ismerni, mi a megfelelő válasz, amellyel megoldhatjuk a helyzetet.
  5. Ha eldöntöttük, mi a helyes válasz, aktiválnunk kell az azt létrehozó izmokat.

 

Primer motivációk

Táplálékfelvétel szabályozása: 

  • gyomortelítődés hatása (nem jelentős és nem hosszútávú hatás)
  • hypothalamicus központok irtásával: „jóllakottsági központ” és az „éhségközpont”
  • set point hipotézis: van egy súlybeli stabilizációs pont, amelynek megtartására, vagy visszanyerésére a szervezet regulációs rendszerei törekedtek 
  • Glükosztatikus modell (Mayer): inzulin nélkül a glükóz nem tud bejutni a sejtekbe, így állandó éhségérzet alakul ki. 
  • Liposztatikus szabályozás: leptin. A zsírtartalékok csökkenése evéshez, illetve a zsírraktárak feltöltéséhez vezet, míg a nagy zsírtartalék táplálékfelvételt gátló hatású. 
  • A periferiás telítettségi rendszer része a kolecisztokinin (CCK), mely csökkenti az étvágyat és a jóllakottság érzését segíti elő.
  • genetikai tényezők
  • pszichológiai tényezők: étel élvezete, feszültség levezetése miatt esznek, külső-belső kontroll stb.

Táplálkozás zavarai. 

  • Obesitas
  • Anorexia nervosa
  • bulimia nervosa

 

Agresszió motivációja 

Agresszió-elméletek

  • Pszichoanalitikus elmélet: Katarzis-elmélet: Az agresszióra való késztetésünk fokozatosan nő, az agresszív cselekmény után fokozatosan csökken. (Téves! Az agresszió gyakorlása az agresszivitás további növekedéséhez vezet.)
  • Etológiai irányzat: Hasonlóan az előbbiekhez velünk születettnek tekinti.
  • Szociobiológiai irányzat: Azok a viselkedések fognak fennmaradni, amelyek elősegítik a létfenntartást és fajfenntartás.
  • Frusztráció-agresszió hipotézis: DOLLARD és tsai.
  • Behaviorizmus: A viselkedés – így az agresszió is – befolyásolható a viselkedés következményei szerint.
  • Tanuláselmélet: Megfigyeléssel és utánzással sajátítható el az agresszív viselkedés.
  • Szociálpszichológia: tömeghatás, névtelenség, felelősség megoszlása, ún. fegyver-hatás (agresszív inger) növelik az agressziót
  • Személyiségpszichológia: A-típusú személyiség→fokozott agresszió

 

Menekülő magatartás megnyilvánulása: 

Általános (generalizált) szorongás: 

  • Irreális vagy eltúlzott szorongást, aggodalmat érez két vagy több életszituáció miatt, legalább 6 hónapja. 
  • Jellemzői: motorikus feszültség, autonóm hiperaktivitás: légszomj, fulladásérzetek; (“Gombóc a torokban”.)

Pánik:

  • Heves félelmi állapot, amelynek nincsenek látható okai.
  • Jellemzői: nehézlégzés (dyspnoe) v. fulladásérzés; szédülékenység, bizonytalanságérzés, gyengeség; szívdobogás, tachycardia; remegés, reszketés; zsibbadás, bizsergés (paresthesia) – főképp ujjakban; forróság – vagy hidegérzet; mellkasi fájdalom v. nyomás; súlyos betegségtől v. haláltól való félelem; félelem a megőrüléstől v. kiszámíthatatlan cselekedetektől; izzadás; fulladás; émelygés, hasi fájdalmak; valószínűtlenség érzése (elszemélytelenedés, derealizáció)

Fóbiák:

  • A generalizált szorongás homályos balsejtelmével szemben a fóbiás beteg félelmei jóval konkrétabbak.
  • A fóbiák fajtái:
  1. Egyszerű fóbia: valamilyen tárgytól, állattól, vagy helyzettől való félelem (pl. kígyó, magas hegy, zárt hely, sötétség)
  2. Társas fóbia: társas helyzetekben rendkívül bizonytalan, túlzott mértékben aggódik amiatt, hogy zavarba jön. A teljesítményszorongás szélsőséges formája. Ilyen még: viszolygás nyilvános fürdőtől, saját név leírása mások jelenlétében, nyilvános étkezés.
  3. Agorafóbia: (görög eredetű: ” piactértől való félelem”) Kerülik a nyitott tereket, tömeget, utazást. Szélsőséges esetben nem merik elhagyni az otthoni közeget. Gyermekkorukban egyesek erős szeparációs félelmet éltek át (félelem attól, hogy anyjuk elhagyja őket.) Ez a legnehezebben kezelhető fóbia.

Kényszeres betegségek:

  • Életüket ismétlődő gondolatok, cselekedetek uralják.

Proszttraumás zavar:

  • Komoly bántalom, amely traumatikus események nyomán lép fel
  • lelki képekben újra végigéli a traumatikus eseményt, 

 

Teljesítménymotiváció:

Magas teljesítménymotiváció/magas kudarckerülési motiváció

Oktulajdonítás: Külső kontroll/belső kontroll: 

 

Stressz

Típusai: Distressz: káros, kellemetlen; eustressz: hasznos, kellemes

Szakaszai:

Alarm – reakció:

  • Rövid ideig tart
  • Szimpatikus hatás fokozódik (szívverés gyorsul, vérnyomás emelkedik, vércukorszint nő, pupilla tágul stb.)
  • Adrenalin, noradrenalin elválasztás nő
  • Paraszimpatikus gátlás (emésztés, kiválasztás gátlódik)
  • Mindezek elősegítik a hatékony választ (támadás vagy menekülés)

Rezisztencia (ellenállás szakasza)

  • Hosszabb ideig fennálló stressz esetén
  • Agyalapi mirigy – mellékvesekéreg – tengely fokozott működése
  • Kortikoszteroidok (pl. kortizol) biztosítja az alkalmazkodást.
  • A tartós hormonhatás károsítja a szervezetet (fekély)

Kimerülés, halál

  • Hosszú ideig tartó alkalmazkodás esetén a szervezet feléli tartalékait.

 

Különböző tényezők hatásmechanizmusa:

  • a kiszámíthatóság, kontroll módosítja a stresszreakciót
  • befolyásolja az egyén szubjektív értékelése a fenyegetés mértékéről (ingerértékelés), és az, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésre a stresszhelyzettel való megküzdésre (coping)
  • Személyiségtípus befolyása: A stressz nem mindenkire hat egyformán. A-típusú személyiség veszélyeztetettebb:• sérülékenyek, sietnek, teljesítményorientáltak, versengőek, türelmetlenek, erőszakosak, keresik a kihívásokat, nehezen lazulnak el, fogékonyabbak szív- és egyéb betegségekre, agresszívebbek 
  • A stressz hatására az immunrendszer teljesítménye csökken

 

Kognitív motiváció

A szervezetnek a környezet felé irányuló megismerő, információszerző viselkedését kiváltó motivációt kognitív motivációnak nevezzük.
Pl: szenzoros ingerkeresés – deprivációs kísérletek ((Heron, Doane and Scott, 1956) A szenzoros ingerlés különböző mértékű csökkentése azt mutatta, hogy az ember rendkívül motivált arra, hogy kellő mennyiségű mintázott, értelmes ingerhez jusson a környezetből. Zuckerman: Szenzoros Élménykereső Skála (SSS) – a személyiség külön dimenziója. Magyarázata az optimum arousal hipotézis.

 

  1. tétel: Emocionális folyamatok, érzelemelméletek, az érzelmek vizsgálata

 

Érzelem definíciója:

Az érzelmek szubjektív és objektív tényezők összjátékának halmazai, amelyeket idegi és hormonális rendszerek közvetítenek. 

 

Érzelmek összetevői:

  1. Az érzelem szubjektív élménye
  2. Belső testi válaszok, elsősorban a vegetatív idegrendszer reakciói (heves szívdobogás)
  3. Az érzelemről és a helyzetről alkotott gondolatok (kognitív értékelés)
  4. Érzelmeink kifejeződései, pl. arckifejezés, testtartás
  5. Érzelmi reakciók (pl. sötétebben látjuk a világot, ha szomorúak vagyunk)
  6. Cselekvéses tendenciák

 

Alapérzelmek: öröm, félelem, harag, meglepetés, szomorúság és undor + megvetés + szégyen

 

Klasszikus érzelemelméletek

Az érzelemelméletek abban különböznek egymástól, hogy milyen összetevőket sorolnak az érzelmekhez, és hogy ezek között milyen kapcsolatot tételeznek fel.

  1. Az érzelmek perifériás elmélete – James – Lange elmélet (1884-85)

A tárgy, esemény, helyzet érzékelését követően az idegrendszeri közvetítéssel viselkedésesen és/vagy vegetatívan válaszolunk az eseményre, majd az érzelmi élmény ennek a válasznak észlelése során alakul ki.. Pl:. elénk toppan egy medve. Elfutunk, majd félelmet érzünk. Vagyis azért félünk, mert elrohantunk. . 

Az érzelmi élmény tehát a külső eseményre adott válasz észleléséből származik, ezért hívják ezt az elméletet az érzelmek perifériás elméletének is.

INGER → INTERPRETÁCIÓ → TESTI VÁLASZ → ÉRZELEM 

 Ebből az is következik, hogy feltételezték, hogy különböző érzelmekhez különböző vegetatív válaszmintázatok tartoznak, hiszen ezek észlelése adja magát az érzelmet.

 

2.Az érzelmek centrális elmélete – Cannon – Bard elmélet (1927)

 

Az érzelmi élmények és a testi változások egyidejűleg jelennek meg, valamint az érzelmek minőségét a talamusz neuronjai kisülésének mintázata befolyásolja. Mivel Cannon az érzelmeket a központi idegrendszer által meghatározottnak tartja, az elképzelést – más, hasonló elveket valló teóriákkal együtt – centrális elméletnek is hívják. 

Cannon számára az érzelmi élmény csupán velejárója a testi változásoknak.

 

  1. Újabb emóció-elméletek

Az érzelmek kéttényezős elmélete – Schachter – Singer elmélet 

Az egyik legkorábbi elmélet, amely kognitív tényezőkkel is számol. 

  1. Az érzelmek az arousal megváltozásával járnak
  2. az átélt érzelmek minőségét az határozza meg, hogy hogyan magyarázzuk a vegetatív változást.

Az attribúciós magyarázatban szerepet kapnak az aktuális helyzet jellemzői és a korábbi tapasztalatok, ismeretek. 

Kísérlet: Placebo/adrenalin injekciót adtak egyetemi hallgatóknak. Később egy beépített személy vagy jókedvet mutatott a csoportban, vagy dühös volt. Eredmény: a szer hatásairól nem tájékozatott, ill. félreinformált csoport nagyobb mértékben számolt be pozitív, vagy negatív érzelemről. Fontos még, hogy ugyanaz a testi változás, különböző szituációban különböző érzelmekhez vetetett.

Scherer komponens-folyamat elmélete (1984)

Az érzelem többkomponensű definícióját fogadja el, és arra mutat rá, hogy az egyes komponensek különböző (részleges) funkciók szolgálatára specializálódtak. Nem az érzelmek egy szűk, előre meghatározott csoportját kell ráhúzni az aktuális érzelmi állapotokra, hanem azok minél teljesebben leírhatók az aktuális állapot vagy állapotváltozások jellemzőivel. 

 

Érzelmek fiziológiai vizsgálata:

A vegetatív idegrendszer szimpatikus ágának aktivációjából származó tünetek (pl. harag, félelem):

  • Vérnyomás és szívritmus nő
  • Légzés gyorsul
  • Pupillák kitágulnak
  • Izzadás fokozódik, nyálelválasztás csökken
  • Vércukorszint emelkedik
  • A vér gyorsabban alvad a sebeknél
  • A vér a gyomorból és a belekből az agyba és a vázizmokba áramlik
  • A szőrzet feláll (libabőr)

A vegetatív idegrendszer paraszimpatikus ágának aktivációjából származó tünetek (pl.:bánat, szomorúság): egyes testi működések lassulnak

A limbikus rendszer szerepét az érzelmekben különböző állatkísérletekkel fedezték fel. 

  • ha majmok amygdaláját eltávolítják, eltűnik a félelem és az agresszió, mindent megesznek, és mindent meg akarnak hágni.
  • hipotalamusz ingerlése elektródával macskákon> dühös támadást vált ki bármely tárgy ellen

Az agykéreg szerepe: az érzelmi élmény és az érzelemkifejezés az agykéreg elülső részében reprezentálódik. Néhány, a pozitív érzelmek élményével és kifejezésével kapcsolatos mechanizmus a bal féltekében helyezkedik el, a negatív érzelmekkel kapcsolatosak a jobb féltekében.

 

Érzelemkifejezés vizsgálata

Ekman Neurokulturális elmélete: a boldogság, a meglepetés, a szomorúság, a düh, a félelem, az undor és a megvetés arckifejezései emberi univerzálék. Az arckifejezések veleszületett idegi mintázatát kulturálisan változó megjelenítési szabályok kísérik, amelyek szabályozzák, mikor lehet az egyes kifejezéseket megjeleníteni. Az alapérzelmek egyetemességét is feltételezte!

 

Az arckifejezések vizsgálata

  • eleinte szubjektív ítéletek alapján. Mondják meg két arc közül melyik látszik boldogabbnak. 
  • bőrmozgások jellemzése: az arckifejezéseket kilenc anatómiai összetevőre bontották fel (pl. szemöldök helyzete, száj alakja).
  • arcizmok működése alapján történő leírás: részletesebb leírást tesz lehetővé, közvetlenebbül tükrözi az idegrendszeri tevékenységet.

Mérőmódszerek:

  • affektogrammok: az arckifejezéseket grafikusan ábrázolják, az arckifejezések tartalmának megjelenítésével egy adott időszak alatt.
  • Elektromyograph (EMG): izompotenciálok mérése. Azért lényeges, mert az arcizmok gyakran akkor is reagálnak az érzelmi állapotokra, ha az arcbőr nem mozdul.
  • Videofelvétel. A megfigyelések megbízhatóságát növeli, újra ellenőrizhető.

Az érzelemkifejezés biológiai vonatkozásai

Rágóizmok: csontokon és inakon tapadnak; V(=5.). agyideg idegzi be; a szocializációs hatás befolyásolja

Mimikai izmok: bőrre és kötőszövetre tapadnak; VII. agyideg idegzi be; kicsi a kulturális variabilitás a spontán, őszinte érzelemkifejezésért felelősek; nehezen kontrollálhatók

 

Érzelmek patológiás kifejeződései: 

Többletpatológiák

düh → erőszakos, agresszív viselkedés

szomorúság → depresszió

félelem → szorongás, fóbia, neurózis

Hiánypatológiák:

düh → elkerülő személyiség

szomorúság → skizoid

félelem → antiszociális személyiség

 

Alexitímia

Normál érzelmi reakciók azonosításának és szóbeli kifejezésének képtelensége. Jellemzői:

  1. nehézségek az érzelmek felismerésében és leírásában 
  2. nem tud különbséget tenni az érzelmek és a megnövekedett arousal testi jelei között 
  3. szegényes fantázia
  4. kifelé orientált kognitív stílus

Ma is bizonytalan kérdés az alexitímiával kapcsolatban az, hogy vajon személyiségvonásról, vagy bizonyos körülmények között megjelenő zavarról van-e szó.

 

Az érzelmek és az emlékezés kapcsolata

Általában az érzelmi bevonódással járó eseményekre jobban emlékszünk, és a kellemes események felidézése jobb, mint a kellemetleneké.

 

  1. Tétel A nyelv pszichológiai vonatkozásai

 

(kritikus periódus, Chomsky, nyelvelsajátítás, a nyelv funkciói, a nyelv és gondolkodás, mentális lexikon, lexikális hozzáférés, produkció, írás, olvasás, afázia, diszlexia)

 

Kritikus periódus

A nyelvelsajátítás szakaszai csak akkor jelennek meg, ha a gyermek idegrendszeri szempontból egészséges és a környezet nyelvi szempontból kellően gazdag. A nyelv elsajátítására létezik egy genetikailag determinált „idői ablak”, amely kinyílása előtt és bezáródása után nem lehet a nyelvet elsajátítani, akármennyi nyelvi ingerlést is kap a személy. Ez a periódus kb.10 éves korig tart. 

 

Chomsky

A nyelv nem zárt, hanem generatív rendszer, a szavak és a szintaktikai szabályok ismeretében a beszélő maga hozza létre a mondatokat (transzformációs nyelvtan). A mélyszerkezet elemei közösek minden nyelvben s ezek az ismeretek belső szervező elveit jelenthetik, melyek közvetlenül befolyásolhatják a nyelv tanulását és létrejöttét.

Nyelvelsajátítás

A nyelv az elsajátítás sebessége és az emberi társadalmon belüli univerzalitása miatt egyaránt figyelemre méltó. Minden egészséges gyerek rövid idő alatt elsajátítja a nyelvet. A nyelv elsajátítása során minden gyermek számos fejlődési fázison megy keresztül, melyek sorrendje meghatározott. 

A nyelvelsajátítás menete:

  1. Preverbális szakasz:
  • első életév tartozik ide
  • gügyögés=>gagyogás
  • a csecsemő tanulja a kommunikációs mintázatot (a nyelvi megértés mindig megelőzi a produkciót)
  1. egyszavas kijelentések szakasza:
  • könnyen kiejthető szavak, amelyek a gyermek nagyon közeli környezetére, személyekre vonatkoznak
  • a gyermek szókincse viszonylag lassan fejlődik, a beszédnek ezt a szakaszát holofrasztikus szakasznak is nevezik.
  1. távirati beszéd és szótári robbanás
  • másfél-két éves kor körül a kisgyermek nyelvi produkciója hirtelen megváltozik, gazdagodni és bonyolódni kezd. Két szempontból feltűnő a változás:
  • szókincs, szavak robbanása
  • a gyerek elkezd kombinálni
  1. Fokozatos gazdagodás és bonyolódás
  • fokozatos mennyiségi növekedés és formai gazdagodás, bonyolódás jellemzi a gyermek nyelvhasználatát.
  • A mondatszerkezetre telegrafikus jelleg (névelők, létige és szóvégződések elhagyása) jellemző nagyjából 3 éves korig. Mellérendelt és alárendelt tagmondatokat használnak. 4 éves kor: rendhagyó alakzatok. 7 éves kortól jelennek meg a mondatfűzés finomabb formái (valóban, tényleg, például). A szemantikai fejlődés életünk végéig tart (fonológiai és nyelvtani fejlődés 10 éves kor körül befejeződik).

A nyelvelsajátítást magyarázó elméletek három csoportba sorolhatók:

  • A tanuláselméleti megközelítés: a nyelv a nevelés eredménye, a nyelvelsajátítás eredete a gyermek környezete, a felnőtt által nyújtott tanítás. 
  • A nativista elképzelés: a nyelvelsajátítás oka az öröklődés, veleszületett képesség speciális tanítás nélkül (LAD; kritikus periódus). 
  • Az interakcionista elmélet: a környezet és az öröklődés egyaránt fontos, a nyelvelsajátítás az értelmi fejlődéshez kapcsolódik.

 

A nyelv funkciói

  • Kommunikáció
  • Gondolkodás eszköze
  • Érzelmek kifejezése
  • Szociális interakció
  • Tények regisztrálása
  • Identitás kifejezése
  • A környezet kontrollja
  • Játék

 

A nyelv és gondolkodás

  • Nyelvi relativitás hipotézise: (Sapir-Whorf hipotézis): a nyelv meghatározza a gondolkodás (kognitív folyamatok) szerkezetét. 
  • Tanuláselmélet: Bandura és Skinner: a gondolkodás határozottan megváltozik, amint elsajátítjuk a nyelvet
  • Piaget: gondolkodás meghatározza a nyelvet. szimbolikus gondolkodás! nyelv nincs befolyással a gondolkodásra
  • Nativisták: nyelv –specifikus mentális képesség, egyéb kognitív funkcióktól független
  • Kulturális megközelítés (Vigotszkij) nyelv és gondolkodás közötti kapcsolat nem állandó, fejlődik és fejlődik a köztük levő kapcsolat is; a gondolkodás és a beszéd a beszédtanulás során kapcsolódik össze

 

 

 

 

Mentális lexikon

Az agyban van egy tároló rendszerünk, amelyben a nyelv és a beszéd különféle egységeit, szabályait, működési módozatait tároljuk. Ezeket alkalmazzuk a beszédprodukció egyes szintjein, az anyanyelv-elsajátításkor, vagy olvasáskor. 

  • A mentális lexikon szerkezete:
  • aktív rész (vagy aktív szókincs)
  • passzív rész (passzív szókincs)
  • az éppen aktivált szókincs 
  • 000 és 20.000 között, mások szerint 150.000 szó között lehet egy átlagos felnőtt szókincse.

 

Lexikális hozzáférés= szófelismerés

A lexikális hozzáférést reprezentáló modellek irányzatai 

  • A moduláris hipotézis szerint a lexikális hozzáférési folyamatában a műveletek nincsenek kapcsolatban egymással. Párhuzamos működések jellemzik. Egyes szintek kezdetén és végén modulok végzik az elemzéseket, ezek kommunikálnak, de „vakok” egymás működésére. Ezek a modellek adatvezéreltek.
  • Az interaktív modellek szerint az egyes szinten történő műveletek állandó kapcsolattartásban zajlanak. Állandó együttműködés jellemző. Korrekció is lehetséges. Ezek a modellek fogalomvezéreltek. 

 

Beszédprodukció

A beszélt nyelv produkciója egyike az emberi faj leginkább csodálatra méltó teljesítményeinek. Nehéz vizsgálni – nehéz olyan vizsgálatokat tervezni, amelyek a folyamatokra világítanak rá. „Egy nagyon összetett rendszer belső működését az világítja meg, ahogyan a rendszer összeomlik” (Dell) -> ezért a beszédprodukció vizsgálatára a hibázásokat és a nyelvbotlásokat tanulmányozzák.

Garrett: a beszéd tervezésének szakaszai:

  1. üzenet szintje – mondanivalónk lényegének kidolgozása
  2. funkcionális szint – kimondandó megnyilatkozás körvonalainak létrehozása (nyelvtani szerkezet, mondattan)
  3. pozicionális szint: A.) tőmorfémák kiválasztása B.) tőmorfémákhoz affixumok hozzáadása
  4. artikulációs, fonetikus szint – a beszéd létrehozása. A beszédprodukció szakaszainak sorrendje fordított, mint a beszédértésé

Dell beszédprodukció-elmélet

  1. szemantikai szint – a mondanivaló jelentésével foglalkozik
  2. mondattani szint – a tervezett megnyilatkozás mondattani szerkezetével foglalkozik
  3. morfológiai szint – a jelentés alapegységeivel, a morfémákkal foglalkozik
  4. fonológiai szint – a megnyilatkozásban megjelenő beszédhangokért felelős

A beszéd tervezésekor mind a négy szinten egyidejű feldolgozás történik, de a feldolgozás mindig előrehaladottabb a magasabb szinteken, mint az alacsonyabbakon.

 

Írás

Gyakorlatot igénylő tevékenység, mely több különböző folyamatot vagy szakaszt foglal magába.

Folyamatai:

  1. tervezés: a feladat környezetéből és a hosszútávú emlékezetből használ fel információt a célok megfogalmazására
    1. generálás – előhívja az infót a hosszútávú memóriából, előhívási láncolat jön létre
    2. szervezés – kiválasztja a generáláskor előhívott infók közül a leginkább releváns elemeket, és koherens tervbe szerkeszti őket.
    3. céltételezés – hasznos szabályokat tárol el a szerkesztési folyamat számára
  2. fordítás: azt biztosítja, hogy a létrehozott szöveg jelentésben megfelel az író hosszútávú memóriájából előhívott infó tartalmának.
  3. áttekintés: a fordítási folyamat által létrehozott szöveg minőségét javítja. olvasás, szerkesztés

A folyamatok működésének sorrendje viszonylag rugalmas.

 

Olvasás

Olvasáskor gyors szemmozgásokat végzünk, amelyeket szakkádnak neveznek, s amelyeket fixációk választanak el egymástól. Egy szakkád 8 betűhelyből áll. Az információt csak az egyes fixációk alatt vonjuk ki a szövegből, a közbeeső szakkádok alatt nem. Terjedelme 3-4 betű a fixációs ponttól balra és 15 betű attól jobbra. Az asszimetria tanulás útján alakul ki. 

 

Afázia

Az afázia szerzett beszédzavar, az agy meghatározott területeinek sérülése nyomán jön létre. 

  • Broca-afázia: a beszéd lelassult, akadozó, a mondatok rövidek és táviratiak; a grammatika rossz; beszédmegértésük viszonylag ép;
  • Wernicke-afázia a beszéd folyékony, de a beszédmegértés általában súlyosan sérült; szókiválasztási zavar, a szavak emlékezeti lehívásának nehézsége
  • Globális afázia: irreverzibilis afázia szindróma; beszélt és írott nyelv csaknem valamennyi aspektusának teljes redukciója; kifejezőkészségük minimális; általában javulás nem tapasztalható, idővel sem (esetleg beszédmegértés terén)
  • Vezetési afázia: folyékony, kusza beszéd; sértetlen nyelvi megértés

Diszlexia: alacsony olvasási teljesítmény és jellegzetes kognitív profil társulása. Lehet szerzett (pl. baleset következtében) vagy fejlődési diszlexia. 

 

  1. Humánspecifikus megismerő folyamatok pszichológiája 

(döntéshozatal, következtetés, problémamegoldás, intelligencia, kreativitás)

 

Döntéshozatal

Döntés: a cselekvés alternatívái közötti választás.

Ítéletalkotás: a döntés komponense, mely a lehetőségek valószínűségének kalkulációján alapul.

 

A döntéshozatal elméletei:

  1. Normatív elmélet: A döntéshozatallal foglalkozó kutatások azt vizsgálják, hogy bizonyos nagyon erős feltételezések mellett az emberek hogyan hoznak optimális döntéseket. Az egyéneknek sok érzelmi és egymásnak ellentmondó tényezőt kell figyelembe venni, amikor arról döntenek, hogy melyik alternatíva mellett tegyék le a voksot. A normatív elmélet képletbe foglalva jellemzi ezt a választást 

Bayes tétele: megadja a választ, arra, hogy valakinek a hite, hogyan változik meg egy hipotézis (H) valószínűségében (P) új adatok (E) fényében.

Egy hipotézis (H) vagy kijelentés valószínűsége (P) adott ismeretek, adatok (E) függvényében függ: 

  • P(H): a hipotézis, kijelentés eredeti valószínűségétől
  • P(E/H): az adott ismeretek, adatok H hipotézis melletti valószínűségétől
  • P(E): az adott ismeretek, adatok fennállásának valószínűségétől
  1. Gyakorisági szabály: egy osztályhoz tartozás valószínűsége az osztály nagyságával arányosan nő. 
  2. Konjunkciós szabály: Egy kijelentés valószínűsége nem lehet kisebb, mint ugyanezen kijelentés egy másik kijelentéssel vett együttes valószínűsége.
  3. Pszichológiai elmélet

Torzítások a valószínűség tulajdonításban – Tversky és Kahnemann,

  1. Az alapszint figyelmen kívül hagyása: az alapvető valószínűség figyelmen kívül hagyása pl. a reprezentativitási heur., miatt
  2. Gyakorisági szabály megsértése: a személyek teljesen figyelmen kívül hagyták a gyakorisági információt. 
  3. Konjunkciós szabály megsértése: Linda pénztáros, Linda pénztáros és feminista. A 2. állítást valószínűbbnek tartották Egy kijelentés valószínűsége nem lehet kisebb, mint ugyanezen kijelentés egy másik kijelentéssel vett együttes valószínűsége

 

Heurisztikák – a valószínűségbecslés hatékony és gazdaságos eszközei, ám gyakran pontatlanok.

  • Reprezentativitási heurisztika: „Pedig ennek így kellene lennie”

Az emberek a valószínűségbecslést a példányok tipikusságára, a sztereotípiákhoz való hasonlóságára alapozzák. (a tanulók 90%-a bölcsész, istván visszahúzódó…→ számítástechnikus, pedig NEM)

Hozzáférhetőségi heurisztika: „Akkor hiszem, ha gyakran látom”

A valószínűségbecslés (a) a példányok hozzáférhetőségén, (b) előfordulási (tapasztalati) gyakoriságán avagy relatív szembetűnőségén, (c) a keresés(i rendszer) hatékonyságán alapul. 

Oksági heurisztika: Az egyének valószínűbbnek tartják azt az állítást, ahol oksági kapcsolat van a dolgok között. 

 

Következtetés

 

Módszere alapján:

  • deduktív: Annak eldöntése, hogy mi következik szükségképpen igaznak feltételezett állításokból
  • induktív: Annak eldöntése, hogy egy állítás, hipotézis igaz-e a hozzáférhető információk alapján

Elméletei:

Normatív elméletek: az ideális következtetés elméletei 

Pszichológiai elméletek: hogyan következtetünk valójában?

  • absztraktszabály-elmélet
  • konkrétszabály-elmélet
  • modellelmélet

 

Absztraktszabály-elmélet: 

  • azt feltételezi, hogy az emberek a kijelentés logikában használatos szabályokhoz hasonló szabályokat alkalmaznak a premisszákra, amikor érvényes deduktív következtetéseket hoznak.
  • Érvényes következtetés:
    Modus tollens (következmény tagadása): Ha esik, Robi vizes lesz. Nem vizes → Nem esik.
    2. Modus ponens (leválasztási szabály): Ha esik, Robi vizes lesz. Esik.  → Robi vizes lesz.
  • Érvénytelen következtetés:
    következmény megerősítése. Ha esik, Robi vizes lesz. Robi vizes→ Esik
    2. előzmények tagadása. Ha esik, Robi vizes lesz. Nem esik → Robi nem lesz vizes.
  • az érvelés a következtetés absztrakt szabályaira épül, az alapvető tudásunktól függetlenül 
  • A hibákat a premisszák hibás megértésének vagy más feldolgozási nehézségnek (mint a munkamemória korlátai) tulajdonítja

Konkrétszabály-elmélet: Wason szelekciós feladata (Ha a kártya egyik oldalán magánhangzó van, akkor a másik oldalán páros szám van.)
A megmutatkozó hatásokat konkrét korábbi ismeretek felidézésével és alkalmazásával lehet megmagyarázni.

Modellelmélet

  • Az elméletet leginkább a szillogisztikus következtetésekben vizsgálták részletesen. Szillogisztikus következtetések: olyan érvelés, mely premisszákból és egy konklúzióból áll.
  • Az eredmény: minél több alternatív modellt kell felállítani az érvényes következtetés levonásához, annál nagyobb az esély a hibázásra.
  • A következtetés 3 szakaszban megy végbe: először megértjük a premisszákat és megalkotjuk modelljüket, azután ebből a modellből levonunk egy lehetséges következtetést, majd megpróbálunk alternatív modelleket találni a premisszákra, melyekben a levont konklúzió nem áll meg.
  • A vétett hibák természete tükrözi azokat a következtetéseket, melyeket a kísérleti személyek, a kezdeti, nem kellőképpen értékelt modell alapján vontak le.

Problémamegoldás

 

Probléma: bármilyen helyzet, amikor egy cél elérésére nem áll közvetlenül rendelkezésre az eszköz

A problémamegoldás több mint a tanult válaszok puszta reprodukálása, és szerepet játszik benne a belátás és az újrarendezés.

  • A múltbeli tapasztalatok közvetlen alkalmazása siker helyett gyakran kudarchoz vezet a problémamegoldásban. (funkcionális rögzítettség, beállítódás)
  • Wallas szeirint a problémamegoldás 4 lépésből áll:
  • előkészítés: probléma kiválasztása, háttérinfo. összegyűjtése, kezdeti megoldási kísérletek.
  • inkubáció: probléma kihordása, a figyelem más tevékenységekre irányul, pl alvás, pihenés.
  • megvilágosodás: válasz megtalálása
  • ellenőrzés: válasz ellenőrzése.
  • Greeno szerint a problémamegoldás folyamata – kétszakaszos modell
  • megértés folyamata: módszerek, melyekkel megértjük a problémát, a cél és a cél elérésének útja.
  • megoldások kivitelezése: a cél eléréséhez ténylegesen felhasznált eljárások. 

 

  1. Probléma-tér elmélet (Newell és Simon, 1972)

Newell és Simon szerint a problémák belső reprezentációja egy ún. problématérben helyezkedik el, ahol a probléma megoldásához lépésről-lépésre juthatunk el. A problématér elképzelésük szerint voltaképp egy absztrakt tér, melyen belül az un. „lehetséges állapotok” helyezkednek el. A problémamegoldó személy feladata minden esetben az, hogy csökkentse a kezdeti és a célállapot közti távolságot, a rendelkezésre álló lehetőségek segítségével. A lehetőségeket biztosító problémamegoldó technikákat – lépéseket, szabályokat és korlátokat mentális operátorok-nak nevezték el.

Problémamegoldás = az a folyamat, amelynek során a kiindulási állapotból a célállapotba vezető utat megtaláljuk, a rendelkezésünkre álló mentális operátorok alkalmazásával

  1. Szakértők és kezdők:az emberi kognitív teljesítmény standard jellemzője, hogy tapasztalat alapján egyre jobban tudnak dolgokat megcsinálni, szakértők lesznek.
  • Kísérletek: arra, hogy a problémamegoldás és a memória (szemantikai memória, sémaelméletek) uralkodó kognitív elméleteit (problématér elméleteket) kiterjesszék az emberi szakértelemre is. Különbségeket mutattak ki a kezdők és szakértők tudás mennyisége és természete között, pl. a sakkozás, fizikai problémák megoldása, és a számítógépes programozás területén.
  • R. Anderson egy általános elméletet alkotott a készségek elsajátítására, mely a GAV kognitív architektúrájának része és a szakértelem sok területén alkalmazható. 



  • A problémamegoldás sikeressége függ:
    • Beállítódás
    • Funkcionális rögződés
    • A probléma reprezentációja
    • A reprezentáció adekvátsága
    • Figyelmi szelekció
    • Korábbi ismeretek
    • Emlékezet
  • Problémák kategorizációja: 

Jól definiált, rejtvényjellegű

  • jól meghatározható állapotok (kiinduló, cél, alcél)
  • megoldás megvan
  • kevés specifikus ismeret
  • általános, vagy tartomány független heurisztikák – univerzális gyenge módszerek

Rosszul definiált, valóságos

  • Alulspecifikált
  • nincs feltétlenül megoldás
  • tartomány specifikus ismeretek
  • mi a célállapot?, de sokszor a kiinduló állapot is


A problémamegoldás korlátai: 

Simon: korlátozott racionalitás elmélete

  • a gondolkodás miatt képesek vagyunk mentális reprezentációkat kialakítani, kezelni és összekapcsolni, és érvényes következtetésekre akarunk jutni vele, DE
  • , pl. figyelem, emlékezet, feldolgozási korlát → nem tökéletes, hanem elfogadható megoldásra törünk

Tversky – Kahneman heurisztikák, ld. előbb

 

Intelligencia

Különböző értelmi funkciókból összetett globális képesség, amely ésszerű alkalmazkodást tesz lehetővé, és amit intelligencia tesztekkel igyekeznek mérni. 

 

Klasszikus elméletek:

  • Galton: intelligencia: érzékelési és észlelési képességek kérdése, öröklődő. Minél pontosabb az érzékelőrendszer, annál intelligensebb az egyed.
  • Spearman – kétfaktoros elmélet: g (general) és s (special) faktorok.
  • Cattel: Fluid és kikristályosodott értelmi képességek (Cattel, 1941)

Az intelligenciát a képességek két fő csoportjára osztja:

  • Fluid (hajlékony) képességek: a percepcióban és a világ rögzítésében vesznek részt, a szokatlan helyzetekhez való rugalmas alkalmazkodás, független a tanulástól.
  • Kikristályosodott képességek már megszerzett tudás alkalmazása (tanulás)

 

Kiemelt modellek: 

  • Intelligencia-struktúra modellje (Guilford): az intelligenciát képességek nagy csoportjának tekinti. 
  • A Tartalmak, melyeket négy kategóriába sorol: figurális, szimbolikus, szemantikus, viselkedési
  • A Műveletek pszichikus működési szabályok. Részei: értékelés, konvergens gondolkodás, divergens gondolkodás, emlékezet, megismerés 
  • A Produktumok arra vonatkozik, hogy a dolgok a pszichikumban hogyan állnak kapcsolatban egymással: egységek, relációk, rendszerek, transzformációk, implikációk
  • Többszörös intelligencia elmélete (Gardner): Az, amit az IQ-tesztek mérnek, az emberi képességeknek csak nagyon szűk tartományát fedi le. (7féle intelligencia)

Mérése

  • Binet készítette az első intelligenciatesztet. Gyerekek IQ-ját vizsgálta. Legfontosabb megállapítása, hogy az életkor előrehaladtával az intellektuális képességek is nőnek. Létrehozta a mentális kor fogalmát. Egy kitűnő teljesítményű gyerek mentális kora nagyobb, mint a kronológiai kora. A kognitív fejlettséget mérte. 
  • Standford-Binet: Az egyéneket a szerint pontozták, hogy az életkori csoportjuk átlagához képest hogyan teljesítettek. 100-ra standardizálták, a csoportátlag önkényesen ennyi és a szórás 16. A tesztet folyamatosan módosítják, hogy az alsó és felső tartományban is pontosan mérjen. Az intelligencia mércéje: technikai értelemben a mentális kor (MK) viszonyítva az életkor mércéjéhez (ÉK)* 100
  • Wechsler-teszt (Mawi, Hawik): A Binet teszttel szemben nagy előnye, hogy az intelligencia két fő területét külön mérik, külön a verbális(VQ) és performációs (PQ) képességeket, hiszen egy személy esetében ezek lehetnek teljesen eltérőek. Így jobb képet kaphatunk az intellektuális képességek különböző dimenzióiról. Deviációs IQ: felnőtteknél → relatív mutató: a mentális képességek normális eloszlásából indul ki, és lényegében nem jelent semmi mást, mint azt, hogy az átlaghoz 100-as IQ-t rendelünk, az egységnyi szóráshoz pedig 15-öt. 

 

Mikor jó egy intelligenciateszt?

  • Validitás – érvényesség: Ha azt méri, amit mérni szeretnénk.
  • Reliabilitás  –megbízható: Ha jól mér, vagyis jól leképezi az egyének között meglévő valóságos eltéréseket.

 

Flynn-hatás: James R. Flynn 1984-ben publikált egy közleményt arról, hogy a tesztek újrasztenderdizálásakor kapott adatok tanúsága szerint az amerikaiak átlagos IQ-ja legalább 1932 óta folyamatosan növekszik, vagyis ugyanazon a teszten egyre jobb eredményt kell elérni a 100-as IQ-értékhez. A Flynn-hatás nem egyformán jelentkezik a különféle típusú IQ-teszteknél. A Gc-t (kristályos intelligencia) illetően, vagyis a tanult és verbális képességeket mérő teszteken például jóval kisebb, mint a fluid képességek tesztjein, a legkisebb pedig a tisztán iskolai tudást mérő teszteken.

Magyarázatok: 

  • Jól mérnek-e a tesztek? – Nem.
  • oktatás
  • egyre kisebb családok
  • egyre fejlettebb technika, vizuális környezet
  • vitaminok, táplálkozás

 

IQ fejlesztése: 

  • Azok a programok a legkiemelkedőbbek, melyek a kíváncsiságot és a motivációt hangsúlyozzák (pl.: montessori)
  • headstart: egészségi állapot növelése által és az oktatásban való szülői részvétel bátorítása. Kezdeti sikerek után visszaestek a kiindulási szintre
  • játékdemonstrációs porgram: Az anya-gyerek interakció megváltoztatása. Hosszú távú, jelentős hatás
  • instrumentális gazdagítás: az értelmi képességek közvetlen, tartalomtól független fejlesztését megcélzó program. A program feladatai különbözőek: geometriai figurák, következtetések, téri orientációjú feladatok, szillogisztikus feladatok stb.

 

Kreativitás

 

 Guilford szerint a kreativitás a divergens (széttartó) gondolkodásban nyilvánul meg. A divergens gondolkodás teszi lehetővé egy probléma több oldalról való megközelítését annak megoldása során, illetve olyan elemek összekapcsolását, amelyeket rendszerint egymástól függetlennek, vagy össze nem illőnek tartunk.

 

Érdekes!  az intelligencia és a kreativitás alacsony IQ-júak esetében korrelál, magas IQ-júak esetében viszont nem. Vagyis akinek alacsony az IQ-ja, az általában a pszichometriai kreativitásteszteken is rosszabb eredményt ér el, míg a magas IQ-júak között éppúgy akadnak jobban, mint kevésbé kreatívak.

 

Alkotó gondolkodás, olyan sajátosságok, amik képessé teszik az embert, hogy értékes produktumokat hozzon létre. Jellemzője, hogy szakítunk a szokásos megoldásokkal és valami különlegeset, újat hozunk létre.

  • Mérése: A személyek verbális és képi feladatokat kapnak. A válaszok három jellemzőjét értékelik:
    • originalitás: a válasz mennyire szokatlan, ritka, újszerű.
    • fluencia: az értékelhető válaszok száma.
    • flexibilitás: a probléma megragadásakor a személy mennyire rugalmasan vált szempontot.
  • A kreativitás lényeges tényezője az intelligens viselkedésnek, amelyet az IQ tesztek nem mérnek. A magas intelligencia csak lehetővé teszi a kreatív teljesítmény létrejöttét, de önmagában nem elegendő.
  • Fejlesztése:
    • Brainstorming: tilos a kritika, minél vadabb és minél több gondolat jut eszünkbe, annál jobb, illetve ajánlatos a gondolatokat kombinálni. 
      • Szinektika: különféle analógiákat használ az új perspektíva elérésére: direkt: a probléma összehasonlítása egy már ismert rendszerrel; személyes: elképzeli önmagát a probléma részeként.